Déli Hírlap, 1979. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-18 / 15. szám
Dvoracsehre item számítottunk >(e Jónyer István ezúttal csalódást okozott. Neki tegnap semmi sem sikerült... Fél ötkor még úgy tűnt, nagy baj .nem lehet, hiszen a párosítás kedvezőnek látszott. Amikor Bérezik és Miko — a jugoszláv bíró közreműködésével — „jegyzéket váltott”, már arra is mertünk gondolni — igaz, kimondani már kevésbé —, hogy az utolsó találkozón már nem az eredmény, hanem a látvány lesz a legfőbb tényező. És így is lett, sajnos. Amikor ugyanis Jónyer és Orlovski az asztalhoz lépett, a csata már eldőlt — csak éppen fordítva, mint azt elképzeltük. A magyar csapat ugyanis olyannyira felborított minden elképzelést, hogy előzetes tippjeink közül csak az jött be, amit meglepetésként vettünk számításba: Oláh győzelmét Uhlikova felett. Mert: Klampár ugyan nem kapott ki Orlovski tói, de Dvora- csek sem Jónyertől. Kikapott viszont férfi párosunk, s Dvoraesek is jobban küzdött, mint Klampár — s ezzel 4:2 helyett, 2:4 lett az utolsó mérkőzés előtt! Az említett „jegyzékváltás” úgy történik, hogy a szakvezetők felírják egy üres jegyzőkönyvre, hogy ők kit akarnak az egyesekben játszatni (a párosok később is jelölhetők), ezeket átadják a vezető bírónak, aki megcserélve adja vissza azokat, s így kialakul a program. Így dőlt el, hogy Klampár Orlovski ellen kezd, majd Jónyer—Dvoraesek és Oláh—Uhlikova mérkőzések következnek az’ asztalitenisz Szuper Liga tegnapi miskolci rangadóján. A végére pedig a fordított sorsolású férfi egyesek maradtak. A dolog egyébként nagyszerűen kezdődött, hiszen Klampár 2:0-ra verte a legjobb csehszlovákot. Igaz, a második játékban csak a negyedik mérkőzéslabdát megnyerve, de győzött. Milan Orlovski viszont fair play díjat érdemelne, hiszen az utolsó poénnál bemondta a csuszát, s így lett az ' eredmény 23:21 a magyar fiú javára. Jónyer is jól startolt, eleinte különösen látványos dolgokat produkált, de a csehszlovák fiú a második és a döntő játékban a tegnapi Jónyer számára már verhetetlen volt. Oláh nagyszerű játékkal verte Uhlikova Vostovát, bár a második szettben kissé kiengedett, ő pontot szerzett a válogatottnak. Ez a feladat várt az ex-világbaj- nok férfipárosunkra is, de ők csak az első játékot tudták megnyerni. Vegyes párosunkról nincs mit mondani, egyszerűen jobb volt az ellenfél. \ 3:2-re vezettek ekkor a csehszlovákok, s Klampáron múlott, tudunk-e fordítani. Tudhattunk volna, hiszen Klampár a döntő játszmában már 20:16-ra (!) vezetett, s mégis vesztett. A befejező játszma már bemutatónak sem volt jó, Jónyert láthatóan lelkiereje is elhagyta, éppen feleannyi poént csinált, mint Orlovski, s így a vendégek 5:2-re győztek. És: ők maradtak a veretlenek a Szuper Ligában. A magyar válogatott Miskolcon először kapott ki, s ezt bizony a közönség is nehezen viselte el. Sokan Gergelyt emlegették, aki nem játszott. Ez azonban így szokott lenni: ilyenkor mindig az a jó, aki nem játszott! Mert ki mondhatja, mi lett volna vele, hiszen az e tekintetben n^m sokat jelent, hogy mi lett — nélküle. Öt órakor kezdődött, fél kilenckor végződött, s a csehszlovákok — miként legutóbb otthon — ismét 5:2-re győzték le a magyar asztalitenisz-válogatottat. Eredmények, a magyar csapat szempontjából. Klampár—Orlovski 2:0 .21:14, 23:21. Az első játékban Klampár végig vezetett, a másodikban azonban csak bravúr árán nyerhetett. Magyarország— Csehszlovákia 1:0. Jónyer—Dvorácsek 1:2 21:16, 17:21, 14:21. Aki az első adogatásai után 3:2-re vezetett, az végig előnyben volt — és nyert. M—CS 1:1. Oláh—Uhlikova 2:1 21:17, 12:21, 21:11. A szinte csak fonákot ütő és kitűnően drop- poló Uhlikova egy ideig sikeresen erőltette Oláhra stílusát, de a jó formában levő magyar lány hamar megtalálta az ellenszert. M—CS 2:1. Jónyer. Klampár—Orlovski, Pánski 1:2 21:17, 16:21, 17:21. A döntő játszmában Jónyerék 15:10-re vezettek, de 16:16-nál már fordult a kocka. M—CS 2:2. Jónyer, Szabó—Orlovski, Uhli- ková 0:2. 13:21, 19:21. Erről ennyit... M—CS 2:3. Klampár—Dvorácsek 1:2 19:21, 21:12, 20:22. A döntő játék alakulása: 1:4, 4:6, 8:7, 10:10, 15:10, 17:13, 20:16, 20:22! Dvorácsek — a nap meglepetése! M— CS 2:4 — és ezzel el is úszott a meccs. Jónyer—Orlovski 0:2 13:21, 11:21. Nos, ez nem kívánna kommentárt, a lelketlen játék mégis indokolatlan volt, hiszen vereségünktől függetlenül a Szuper Liga sorsa még a „gólarányon” is eldőlhet, (ha például az NSZK a „szokott módon” elkapja tegnapi legyőzőinket!), akkor pedig nagyon hiányozhat ez a p^ont! Jubileumi ünnepség Bánkúton •• Ötvenéves a DVTK természetjáró szakosztálya Ezelőtt fél évszázaddal, 3929. április 3-án Diósgyőr- Vasgy árban megalakult a Magyar Turista Egyesület Diósgyőri Osztálya. Az alakuló közgyűlésen Karai Aurél főfelügyelő szólt arról, hogy a Bükk közepén, Bánkúton turistaházat kell építeni a miskolci, diósgyőri, egri, ózdi turisták részére, s hogy a turizmus fejlesztése érdekében szabaddá kell tenni a bükki kincstári utakat. Azóta, de különösen a fel- szabadulás után, amikor a Bükk összes lezárt útjai megnyíltak a turisták előtt, pezsgő természetjáró élet alakult ki a DVTK kereteiben. A fél évszázad gazdag eseményeinek felelevenítésére jubileumi programmal készülnek a diósgyőri vasas természetjárók. A jubileumi év központi eseménye a Bánkúton május 4-én, 5-én és 6-án megrendezésre kerülő, háromnapos ünnepi program lesz. Ennek keretében a DVTK turistái kiállítást rendeznek „Képek, emlékek a szakosztály életéből” címmel, ünnepi emlékülést tartanak, s felkeresik a Bálványon álló Petőfi Sándor kilátót is. Ekkor rendezik meg hagyományos tavaszköszöntő ünnepségüket is. A háromnapos ünnepi program május 6-án,- az 1979-re kiírt jelvényszerző túra III-as sz. túrájával zárul, amelyen a megye valamennyi természetjáró szakosztályának és ODK-körének turistái is ott lesznek. Vívás A Borsod megyei Vívó Szakszövetség szombaton és vasárnap nagyszabású vívóversenyt rendez a Sportcsarnokban. A vidéki junior (egyéni) bajnokságra lezárult a nevezés, így már tudjuk az indulók számát is. Férfi tőrben 12 egyesületből 38 versenyző küzd szombaton 10 órától a helyezésekért. Közülük Ü6 II,, 19 III. és 3 IV. osztályú minősítéssel rendelkezik. A női tőrözők is szombaton 10 órától kezdenek. A 38 versenyző között 11 DVTK-s is van. A párbajtőrözőknél még népesebb a mezőny, Az ország 16 'szakosztályából 61-en lépnek pástra (a DVTK színeiben ketten) szombaton 16 órakor (folytatás vasárnap 8-tól). A kard egyéniben 6 egyesület 35 vívóját (ebből 10 a DVTK-s) láthatják az érdeklődők vasárnap 8-órától. >|c Uhlikova kitűnő formában volt, nála csak Oláh játszott jobban HORVATH KÁLMÁN Sakk-sarok A14. sz. feladvány megfejtése Röplabda NR I A hét végén megkezdődnek a röplabda NB I. küzdelmei az MVSC női csapata számára is. Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy — a szokásos kezdési időponttól eltérően — ezúttal pénteken, azaz holnap 15 órakor játszik a csapat a BVSC-vel. A mérkőzés helye: az MVSC- pálya tornaterme. örömmel állapítottuk meg, hogy néhány új név is feltűnt a holland miniatűr, a 14. számú sakkfeladvány megfejtését beküldők között. És jól gohdoltuk, hogy ezúttal könnyű a feladvány, mert rossz kulcslépés alig érkezett. A megfejtés: V a7ü Csak látszólag meglepő a távolodó kulcslépés, mert a folytatás már egyértelműbb. Sötét bástya üthet f2-re, ez esetben a matt: V f2:. Léphet gl-re, ekkor a F gl: jelenti a mattot. Bástya passzív lépései esetén pedig (al-től el-ig) a világos futó g3 elől nem menekülhet a sötét király. Naperőmű A franciaországi Odeillo- ban (Pireneus-hegység) található az a napenergia-vil- lanyerőmű, amely naptükrök és a napkoh'ó segítségével a napenergiát elektromos energiává alakítja át. Ilyen rendszerű naperőmű pillanatnyilag ez az első a világon. Igaz, az erőmű inkábj) csak kísérleti jellegű, teljesítménye közepes : 64 kilowatt és nem kielégítő a hozama sem, mert csak 8 százalékos. Ez a kísérlet azonban útmutató arra,. hogy lehetséges nap- centrálék létesítése, csak természetesen a hozamot, a nap kilowatt-árát kell közelebb hozni a hagyományos termikus erőművek kilowattárához. A Francia Nemzeti Tudományos Kutató Központ és az Elektromos Társaság most olyan terveket készít, amely szerint a jövőben nagyobb teljesítményű, jobb hozamú naperőművekben termelnék az elektromos áramot. így 50—800 kilowattteljesítményű naperőművek jöhetnek számításba a nyolcvanas években. Lőszerek a , Az arhangelszki tengeri kikötőben a mederfenék kotrása közben hajótestek héj- lemezeire bukkantak. Az északi-tengeri hajózás expedíciós részlegének búvárai az elpusztult hajók maradványai mellett különböző űrmértékű lövedékeket is találtak. Kiderült, hogy itt még az első , világháború idején felrobbant egy jégtörő, amelynek .hajóűrjében lőszer volt. tengerben A halált hozó rakomány kiemelését, amely több mint hetven esztendeig feküdt tízméteres mélységben az iszapban, tapasztalt szakemberekre bízták. A búvárcsapat több mint két hétig megfeszített munkát végzett. Mintegy száz lövedéket, bombát és nagy mennyiségű gyújtókészüléket hoztak fel a tenger fenekéről. A tökéletesített ' Zaporozsec Próbaúton van a zaporozs- jei Kommunár Autógyár ZAZ—968M típusú modelljének négy példánya. Az új kocsik szekrényének formája észrevehetően megváltozott az élőző modelléhez képest. Sokkal díszesebb a kocsi eleje, kisebb a légellenállása, a lökhárító gurnibe- tétes, s nikkelezés helyett főként fekete krómozást alkalmaztak. A kocsiszekrény két oldalán már nincsenek meg a kopoltyúk; a léghű« tést szolgáló csatornák. Tét« szetősebb a műszerfal, s jobb minőségű a műbőrbevonat. Közel hétszeres lett a csomagtartó.’ Az utastér is tágasabb, a hátsó üléseket hátrább helyezték el, mindkét első ülésen beépített fejtámasz. van. A motor teljesítménye 45 és 50 lóerő. Az első kerekek lökésgátlói a kocsi stabilitását, tárcsafékei a fékhatást fokozzák. Ez az Ilonátor-kerék Az Ilonátor-kerék alkalmazásának legújabb változata, egy svéd gyártmányú traktorra szerelve A közlekedési eszközök tovább- fejlesztőihek régi álma valósult meg 1972-ben, amikor Bengí Ilon svéd feltaláló elkészítette és szabadalmaztatta a róla Iloná- tornak elnevezett keréktípust. Az ilyen kerekekkel felszerelt jármű ugyanis nemcsak előre és hátra haladhat, hanem oldalirányú elmozdulásra is képes. Az Ilo- nátor-keréknél a hagyományos gumitömlőt nyolc, szivar formájú, a kerékabroncsra 45 fokos szögben felszerelt, keménygumiból készült henger helyettesíti. E hengerek a saját tengelyük körül foroghatnak. Az újffejta kerékkel rendelkező jármű minden irányban könnyedén és gyorsan mozgatható, illefőeg forgatható. Amikor mind a négy kerék hengerei az óramutató járásával ellenkező irányba forognak, a jármű előre halad, ellenkező forgás esétén pedig hátrál. Ha viszont a jármű jobb, illetve bal oldali Ilonátor-kerekei egymással szembe forognak, a jármű oldalirányba mozog. A mozgás iránya ezen belül az egyes kerekek forgási sebességével is szabályozható. Való igaz, hogy nem lehetett könnyű az Ilonátor-kerék működésének kigondolása, de meglehetősen sok nehézséggel járt a konstrukció kivitelezésének, a hengerek önálló, változtatható irányú és sebességű forgásának a megoldása is. Mintegy 5 esztendő kellett hozzá, hogy — egy ugyancsak svéd cég jóvoltából — az I!o- nátor-kerekes jármüvek többféle kiforrott változata is forgalomba kerüljön. Legelőször a szűk raktári folyosókon is biztonsággal közlekedő és bármely irányban elmozdulni tudó villás emelőtargoncák jelentek meg. Ezeket az Ilonátor-kerekü betegszállító lókocsik követték. Klampár és Oláh nyert