Déli Hírlap, 1978. június (10. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-14 / 138. szám
Labdarúgó-VB — Argentína 1978. június 13. Felkészülni 1982-re taktikával Kutas István sajtótájékoztatója A magyar labdarúgó-válogatott Ve^cucac uévooeu az együttes Buenos Aires-i szaiiiisuciyen ivuias istvaii, az Mj^öZ einuKe ei.eoitzie sajioiajekuzeaion a ajl. Víí-n szelepeit együttes teije- sitmenyet, a üéi-amer inai országsán szerzett tapasztalatokat. — A tooói Között Kijelentette: — Két világ bajnokságról való távolmaraüas után sikert, elöbb- relépést jelentett a magyar futball szamara az argentínai részvétéi kiharcolása, iuég akkor is, ha közoen tennerüit a kérdés, van-e annyi képesség a kijelölt játékosokban, hogy tartósítani tudjak formájukat, az eredményeket. Az a két erényük, amivel az argentínai utat kiharcoltak maguknak, a nagy akarás, az óriási küzdeni tudás volt. Ez azonban, mint később kiderült: kevésnek bizonyult a világ legjobbjai között, akik szintén rendelkeznek hasonló erényekkel, sót meg magasabb fokon. Természetes, hogy a szakvezetés ezek után emeiíe a mércét, és többször is a legjobb nyolcba való jutást emlegette. Ezt azonban nem ígérte ' senki nevében, de remélte a sikert, az egé^z magyar futballtársadalom óhajának megfelelően. Az Argentína elleni mérkőzés jelentette az első nagy gátat, azt sajnos nem sikerült venni, és az önbizalmában összetört gárdát már nem lehetett talpraállítani. Megbomlott szerkezetileg és morálisan is. Ismételten hangsúlyozni kell, a kudarcra semmi külső körülmény nem hatott ki. Nem balszerencsével, a játékvezetői hibákkal lehet magyarázatot találni a vereségekre, és még a két kiállított játékos felelőtlensége sem volt döntő szempont» — Kiderült viszont Itt, Dél- Amerikában, hogy legjobbjaink milyen szerény képességekkel rendelkeznek a nagy ve- télytársaikkal való versengésben. Bár az utóbbi években, éppen a fizikai képességek tekintetében volt a legnagyobb a javulás, most kiviláglott, hogy még ez is kevés. Pintér futóteljesítménye, munkabírása otthon rendkívülinek számit, a VB-n fel sem tűni. — Nem volt meg a magyar válogatottban a nemzetközi szinten mind szükségesebb alkati rátermettség, amely bizonyos esetekben segítség a játék közben. Ismét negatívot említve: az újpesti Törőcsik majdnem kényszerből fut, s ha elveszítette a labdát, csak sétálgat, szemben más országok fiaival, akiknél természetes a maximális, mindig a helyzetnek megfelelő mozgás. — Tehát a jövőben a munka alapját már a kiválasztásnál kell kezdeni, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a számításba vett játékos alkalmas lesz-e majd az egyre növekvő feladatok megoldására. Taktikai téren is nagy a lemaradás, akárcsak a csapatjátékban. — Az argentínai szereplés teljes felelőssége nem hárítható át a játékosokra. Azt viszont meg kell állapítani, hogy a riválisok egyénileg többet tudnak, de nincsenek azért tőlünk elérhetetlen távolságban. — Mindent összegezve: az elkezdett úton kell járni. További feladat is elsősorban a munka, a rend és a tisztesség fenntartása. A feljebbjutáshoz vezetői úton most egy nagyobb kapaszkodónál meg kellett állni, de ez az áilapot nem lehet tartós —• és nem is az. Egész labdarúgásunkban azonnal meg kell kezdődni az előkészületeknek az 1982-es világbajnokságra való biztos kijutás érdekében. — Hogy mind több legyen a nemzetközi tapasztalat. Baróti Lajos, Keszthelyi Mihály és Mezey György továbbra is Argentínában marad, figyeli a VB- mérkőzéseket, hogy majd teljes összesítésből tudjuk elkészíteni a világ labdarúgósportja helyzetének pillanatnyi elemzését — a XI. VB tükrében. 15. Magyarország * Hárman egy ellen. Ezúttal az „egy” győzött. (Szabó felv.) Röplabda NB I Nem sok hiányzott a győzelemhez... BVSC—MVSC 3:2 (1, 13, —13, —9, 14) Kár, hogy a biztos vereség gondolatával állt ki a zöldfehér együttes vasárnap délelőtt az NB I-es női röplabdamérkőzésen a fővárosi csapat ellen. Bár az első játszma a BVSC kétvállas győzelmét sejtette —, hiszen mindössze 5 percig tartott —, és fölényes 15:l-es eredménnyel zárult (1:0), a második játszmában már az MVSC irányította a játékot, kihasználva azt, hogy a vendégek túlzottan biztosra mentek. Sajnos, a védekezés nem volt a legjobb. így 15:13 arányban ismét a pesti csapat nyert (2:0). A harmadik játszma már a vasutas lányoké volt. Homola edző jókor és jól cserélte játékosait. A hazaiak nagy lelkesedéssel — a körülbelül 100 tagú szurkolótábor biztatásától hajtva — egymást felül- múló győzni akarással vetették magukat a játékba. Főleg Csoborkó és Jávorkúti leütései hoztak értékes pontokat, de Koszta remek feladásai is sokat segítettek, így aztán a félórás játszmában mutatóit játék igencsak meglepte a BVSC játékosait is. Egyre idegesebben, kapkodóan játszottak, ezt kihasználva, 15:13 arányban a hazai csapat nyerte a játszmát (2:1). A negyedik játszmában már-már úgy látszott, meglepetés születik. A mérkőzés legszebb percei voltak ezek. A hazai együttes minden tudását és erejét összeszedte..és gyönyörű, hatalmas leütésekkel sorra szerezte a pontokat. 3:1-es BVSC-vezetésről vették át az irányítást, 7:3, majd 10:6-ra jöttek fel, 15:9-re nyerve a játszmát (2:2). A döntő játszmát is az MVSC irányította mozgékonyabb csapatjátékával, és már 14:12Ti-e vezetett, de a hajrában a fővárosi csapat bizonyult jobbnak és nyert (3:2). A hazai csapat igen szépen állta a rohamokat, a sáncolásban lényegesen jobbak voltak, a BVSC védelmében volt erősebb. A mezei után első a DVTK A részeredmények alapján készített rangsorok sohasem teljesen reálisak, de mégis adnak valami támpontot az összehasonlításhoz. Ha pedig nincs más összehasonlítási lehetőség, akkor az is megteszi .. . Ami a labda- rúgó-VB kiesett csapatainak összemérését illeti, nem is tehetünk másként, mert ilyen reális alap valóban nem létezik. Az is igaz, hogy ez csak játék a számokkal — de a2 is, hogy Tunéziának VB-döntős csapatoktól kellett három pontot szereznie ahhoz, hogy a legjobb nyolc után következők között az első helyre kerülhessenek. A VB-n szerzett pontok, s gólok .alapján elvégeztük — ezt a nem teljesen reális — rangsorolást, s ez a következő eredményt mutatja: Bizony, még Irán is megelőzött bennünket, s még csak nem is szólhatunk semmit, mert pontjukat nem is akárkitől, hanem a brit labdarúgást képviselő Skócia válogatottjától szerezték — s azt mindenki tudja, hogy a skótok zöme az angol I. osztályú profiligában játszik . . A kiesett nyolc csapat egyébként összesen négy győzelmet mondhat magáénak, s közülük is csak Skócia dicsekedhet azzal, hogy továbbjutott ország válogatottját győzte le (Hollandiát) . Az 1978. évi bajnoki atlétikai pontverseny a mezei bajnoksággal rajtolt. Ennek ponteredményei beszámítanak az év végi értékelésbe. Ezért öi*ültünk a DVTK első helyezésének. Az MVSC atlétáit sem érheti szemrehányás; azokban a sportszakágakban, ahol elindultak, jó eredményt értek el. Alábbiakban az országos mezei bajnokság után kialakult képet mutatjuk be: Serdülő leányok: ... 3 DVTK (20 pont); Felnőtt nők:*... 10. DVTK (3 pont); Serdülő fiúk: 1. DVTK (27 pont); ... 17—18. MVSC (3 pont); Ifjúsági férfiak 1. DVTK (26 pont); . . . 7 MVSC (11 pont). A felnőtt férfiak versenyében 8. lett a DVTK 8 ponttal, s ezután alakult ki a végleges sorrend: 1. DVTK 84 pont, 2. Csepel 74 pont, 24—26. MVSC 14 pont. Beilszerencsés víziló,bda-vereség 9. Tunézia 10. Spanyolország 11. Skócia 12. Franciaorszag 13. Svédország 14. Irán 15. Magyarország 15. Mexikó 1 1 13:23 1 1 12:23 1 1 15:63 1 — 2 5: 5 2 — 1 2 1:31 — 1 2 2:81------ 3 3: 8 0------3 2:12 0 A Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Borsod—Heves megyei Iroda Sajószentpéter 82. számú BÉLYEGZŐJE ELVESZETT, ezért érvénytelenítjük MAFC—MVSC 5:4 (1:0, 0:0, 2:2, 2:2) Az elmúlt hét végén kettős fordulót játszottak a vízilabda OB II. A-csoportjában. A tartalékos Miskolci VSC csapata szombaton a fővárosban az egyik bajnokesélyes, a BSE együttese ellen játszott, s súlyos, 12:2 arányú vereséget szenvedett. Vasárnap Tapolcán remény volt arra, hogy talán sikerül szépíteni. Sajnos, balszerencsés vereséget szenvedett a csapat, A találkozó mind a négy negyedében a labdáért való úszásban a fővárosiak jeleskedtek. ők vitték el a labdát. Az első negyedben ennek ellenére úgy tűnt, győzhetnek a vasutasok, hiszen veszélyesebbek voltak akcióik. Előbb azonban fölé lőtt jó helyzetből Brinza. majd emberelőnyös helyzetben a vízre lőtte a labdát, amely a gólvonal előtt megállt. Az ellenakciónál Orbán pillanatnyi kihagyása eleg volt, hogy a vendégek megszerezzék a vezetést. A második negyed elején Nagy dr. védett többször is ügyesen, Jakab abszolút gólhelyzetben hibázott, Éder pedig kapufát lőtt. A negyed fővárosi gólhelyzettel zárult, gól is lett a dolog vége —, de lejárt az idő... A harmadik negyed elején emberelőnyből egyenlített a Vasút, Jakab lőtt szépen a hosszú sarokba. Néhány másodperc telt él csupán, s óriási potyagóllal ismét a MAFC szerzett vezetést. Egy hazai akciónál Brinza ..lépett” ki, a kapus a víz alá nyomta. A 4 m-est a sértett értékesítette. 2:2. A befejezés előtt emberelőnybe került a fővárosi gárda. a Vasút rosszul állt fel. s a pillanatnyi závart késedelem nélkül kihasználták a műegyetemisták. A döntés az utolsó negyedre maradt. Ügymond, „buta” gólt kaptak a mieink, szinte elszálltak a remények. Nagy dr. két szép védése azonban mintha feldobta volna a fiúkat, Jakab szép szélsógólt szerzett, majd Katona értékesített egy emberelőnyös helyzetét. s máris 4:4. Másodpercek lehettek hátra a találkozóból, amikor Nagy dr. ismét remekelt, a játékosok azonban elaludtak, s a kioattanó labdát a fővárosiaknak nem volt nehéz értékesíteniük ... A Nagy dr. — Brinza. Jakab. Nagy I.. Orbán. Katona. Éder összetételű miskolciak közül Nagy dr.. Brinza és Jakab játéka dicsérhető, a kitűnően bíráskodó ifj. Hídvégi mellett. (tóth) Bizalom Az Ohio állambeli Young szenátor egyik választójától a következő /levelet kapta: „A múlt héten halászati engedélyt kértem. Ezzel kapcsolatban kaptam egy kérdőívet. amelyen a következő adatokat kellett feltüntetnem : vezetéknevem és keresztnevem, címem, mióta lakom Ohio államban, mióta vagyok az USA állampolgára, mikor születtem, mi a foglalkozásom, mennyi a súlyom, a magasságom, -milyen a szemem és a hajam színe. *A kérdőív kitöltése után fizettem 4 dollár 35 centet. Ugyanazon a napon vásároltam egy pisztolyt. Az eladó, aki akkor látott engem először, még csak azt sem kérdezte meg. hogyan hívnak. Átadta a pisztolyt, elvette a oénzt és ezt mondta: „köszönöm!” Kialudt vágyak Az amerikai szexológusok új tendenciát figyelnek meg: a szexuális vágyak csökkenését. Washingtonban nemrégiben amerikai szexológusok ülésén megállapították, hogy a -szexuális forradalom korában új tendencia nyilvánul meg: nem a szexuális felszaba- dultság, hanem a szexualitástól való megszabadulás irányában. Sokan panaszkodnak amiatt, hogy nincsenek szexuális vágyaik, ezt azonban nem mindenki érzi hiányosságnak. Sok érintett inkább örvendetes felszabadulásnak érzi, talán reakcióképpen a hetvenes évek elejének túlzott szexuális teljesítménynyomására. Nem könnsuí tisztázni, hogy valóban a jelenség új-e, vagy csak többen ismerik el nyíltan. A kutatók nem tudják világosan megvonni azt a határt, amelynél á libido hiánya már klinikai problémává válik. Annyi azonban bizonyos, hogy szélsőséges stresszhelyzetekben, például háborúban, nagy kudarc vagy a partner halála esetén az ember szervezetében kevesebb tesztoszte- ron termelődik, vagyis kevesebb olyan szexuális hormon, amely a libidót szabályozza. A jelenleg szemmel láthatólag elterjedt kedvetlenségnek azonban gyakran szociális okai vannak. Az amerikai szexkézikönyvek teljesen irreális mértéket állítottak fel a szexuális tevékenységre vonatkozólag, s az embereknek azért is elmegy a kedvük, mert félnek, hogy nem tudják teljesíteni a magasra szabott normákat. A legtöbb szexológus úgy véli, hogy a nőknek könnyebb beilleszkedniük a tartózkodás új szubkultúrájába. Másfelől az elmúlt évtizedben a nőkre is fokozott szexuális teljesítmény-nyomás nehezedett, és egyes vélemények szerint a hatvanas években az emberek sokkal több szexuális tevékenységet folytattak, mint amennyire valóban vágytak. Egy kutató pszichológiai magyarázattal is megpróbálkozott: véleménye szerint egyesek számára a szexualitás olyan sok félelemmel és negatív érzelemmel kapcsolódik össze, hogy jobban érzik magukat, ha lemondanak róla. Egy korsó sörrel felérő cigaretta A vermonti egyetem professzor^ egy sydneyi konferencián nemrég ázt állította. hogy a dohányzó gépkocsivezetők kétszerié gyakrabban pusztulnak el közlekedési baleset útján, mint a nem dohányzók. Azoknak a gépkocsivezetőknek ugyanis, akik naponta 2—3 csomag cigarettát szívnak el, vezetés közben ugyanolyanok a reflexeik, mintha 2—3 korsó sört hajtottak volna fel. Prototípus Jtmnient (Mező István rajza) Négylábú mester Egy frankfurti képszalon Jamasaki ismeretién festő 22 képét értékesítette. A képek egyenként 100 dollárért keltek el. A képek valóján ban Berbel. egy hatéves csimpánz alkotásai, „aki” mindössze három óra alatt 200 vásznat képes megfesteni. Az akció célja annak a cirkusznak az ar- •’>' megsegítése, amelyhez a négylábú „mester” is tartozói.