Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-29 / 74. szám
WILLY BRANDT ZIR- CEN. Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke és kísérete tegnap a zirci Bakony Tsz-be látogatott. A tájékoztatót követően megtekintette a tsz 500 vagonos burgonyatárolőját, majd a házigazdák a zirci látogatás emlékére faragott juhászbotot nyújtottak át. A program kedves színfolttal zárult, a vendégek a község 1-es számú napközi otthonos óvodájába látogattak el. Ottjártukat Willy Brandt- nak az óvoda vendégkönyvébe jegyzett sorai őrzik. SZOVJET GÉPEK A DUNAI VASMŰBEN. A Dunai Vasmű konverteres acélművének építkezésére megérkezett a szovjet gépek, berendezések nagy része. A' nagy értékű tartozékok között már a helyszínen vannak az egyenként 130 tonna acélt befogadó, különleges konverterüstök, amelyeket szovjet szakemberek szerelnek össze. További jelentős tétel az új oxigéngyár technológiai berendezése, hiszen a csaknem 10 milliárd forint értékű nagyberuházásból 600 millió forintot tesz ki az új oxigénfejlesztő. AZ ELSŐ PÁRTTAGOK EGYIKE. Hauer Istvánt, az ország egyik legrégibb párttagját köszöntötték kedden a Komárom megyei Csépen, a művelődési házban rendezett ünnepségen abból az alkalomból, hogy 60 évvel ezelőtt lépett be a pártba. TÜZOKVÉDELEM, A túzok a legnagyobb testű madarak közé tartozik, mégis úgyszólván csak tavasszal látható, amikor még alacsony a gabona, és nem tud benne elrejtőzni. A hazánkban csak kevés helyen található, ritkuló madárfajból a tavaszi vadszámláláskor Csöng- rádban 41 példányt vettek nyilvántartásba, 18-eal kevesebbet, mint tavaly ilyenkor. A vadász- társaságok és a természetvédelmi szakemberek — a lehetőség szerint — háborítatlanságot igyekeznek biztosítani az embereket kerülő, félénk madaraknak, különösen a költési időszakban. Remélik, hogy a hazánkban — a Dél-Alföldön fészkelő túzokok számának további csökkenését sikerül megakadályozni. MÁR ÖNTÖZNEK. Megkezdődött az öntözővíz-szolgáltatás a Duna—Tisza közén. A Dunamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat hat korszerű öntöző-szolgáltató műve közül elsőként a nemesnádudvari öntözőfürt nyomásközpontját helyezték üzembe. Ez a Hosszúhegyi Állami Gazdaság szőlőültetvényének és oltványiskolájának mesterséges vízpótlását biztosítja. VAS ZOLTÁN KITÜNTETÉSE. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa több évtizedes munkásmozgalmi tevékenysége, valamint közéleti munkássága elismeréseként 75. születésnapja alkalmából Vas Zoltánnak, a Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést adományozta. ÜTTÖRÖVASŰT DEBRECENBEN. Széles körű társadalmi akció bontakozott ki Debrecenben, hogy az elmúlt évben megszüntetett, Debrecen—Nyírbéltek között közlekedett keskeny vágányú vasút egy részét a gyerekek kapják meg „üzemeltetésre”. A program szerint a vasúti pályának 17 kilométeres szakaszát már ez év nyarától úttörővasútként veszik használatba. A „Zsuzsi”-nak becézett kisvonat a debreceni erdős puszták jóléti erdeibe viszi majd a kirándulókat, táborozásra a gyerekeket. GY ÁSZKÖZLEMÉNY Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa, após, testvér és rokon, Kádas Mihály 1 életének 66. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1978.. március 30-án, csütörtökön délután 16 órakor lesz a Szentpéteri kapui új köztemetőben. A gyászoló család. Évente sok ezren keresik fel az Európa-hírű büki gyógyfürdőt. Képünkön: a télen- nyáron üzemelő nyitott medence. (Ruzsonyi Gábor felvétele) Ittasan vezetteti Padányi László 21 éves miskolci lakos múlt év december 2-án Egerbe hajtott, Losonczi István, ugyancsak 21 éves miskolci lakos személygépkocsijával, amelyben még két utast is vittek magukkal. Éjszaka egy órakor indultak vissza; ekkor Padányi átengedte a vezetést Losonczinak, akiről tudta. jjogy útközben két deci pálinkát ivott, azonkívül jogosítványa sincs. Bogács és Cserépfalu között egy kanyarban a kocsi az útpadkára sodródott, majd a híd korlátjának ütközött és a patakba borult. Losonczi István vérében a cselekmény elkövetésekor 1,85 ezrelék alkoholkopcentráció volt. A bíróság közlekedési vétségért 2000 forint pénzbüntetésre ítélte és egy év és négy hónapi időtartamra eltiltotta a járművezetéstől. Padányi Lászlóra pedig 2500 forint pénzbüntetést szabott ki. Kiss Ferenc 30 éves boldogkőváraljai lakos a község belterületén a jeges úton megcsúszott, átkerült a menetirány szerinti bal oldalra, majd egy villanyoszlopnak ütközött. Kiderült, hogy Kiss Ferenc súlyosan ittas állapotban vezetett, vérében 2,84 ezrelék alkoholtartalom volt. A bíróság 4000 forint pénzbüntetést szabott ki rá és egy évre eltiltotta a járművezetéstől. Németh István 23 éves sa- jóládi lakos sem kapja visz- sza tíz hónapig jogosítványát, mivel ittasan vezette munkaadója, a Nagy-miskolci Állami Gazdaság vontatóját. A vérvétel nála 2,29 ezHAZASSAGOT KÖTÖTT: Bartha-Alsó Zoltán és Hideg Ildikó; Hatházi Balázs és Csóti Márta; Fábián József és Bajusz Margit; Kármán Imre és Varga Katalin: Róka Attila és Kéri Irén; Kovács János és Zsóka Erzsébet; Sípos Lajos és Ra- kusz Anikó; Csermisov Károly és Koritár Gizella; Velkovics Imre és Hernádi Anna; Molnár László és Ábrányi Irén: Kiss György Zoltán és Domonkos Mária; Livó László és Tergácz Agnes; Sándor Jenő és Berecz Szilvia; Vajtó András és Kecskeméti Tünde; Öesenás Péier és Tiszai Adrienn; Ináncsi Béla és Suhajda Ildikó; Kadnai Győző és Hajdú Margit; Kuncsik József és Vásári Viola; Pocsai József és Sasvári Mária; Bartha Ernő és Brádeszi Katalin; Ko- vácsik András és Pozsgai Erzsébet; Lendvai Péter és Vásárhelyi Agnes; Katalkó Tibor relék alkoholt mutatott ki. A bíróság 2500 forint pénz- büntetést is kiszabott rá. Abuczki Tibor 20 éves mezőkövesdi lakos jogosítványát közlekedési szabálysértés miatt vonta be a járási rendőrkapitányság tavaly november 15-én. néhány nap múlva mégis kocsiba ült és Mezőkövesdről Miskolcra hajtott. Igazoltatásakor vérében 0,92 ezrelék alkohol volt. Abuczki Tibornak sokba került az engedély nélküli autózás. A helyi szabálysértési hatóság 4000 forint pénzbüntetést rótt ki, a Miskolci Járásbíróság pedig közlekedési vétségért 3000 forintra ítélte és fél évre eltiltotta a járművezetéstől. Herczeg László 26 éves ózdi lakos tavaly ősszel mintegy 70 kilométeres sebes- seggel vezette személykocsiját Borsodnádasd belterületén. Egy kanyarban áttért a bal oldalra, ahol egy lakóház kerítésének ütközött, majd az árokban állt meg. A kocsi vezetője és egyik utasa nyolc napon túl gyógyuló, másik két ember pedig kisebb sérüléseket szenvedett. Herceg a baleset elkövetésekor súlyosan ittas állapotban volt, a vérvétel 2,87 ezrelék • alkoholkoncentrációt mutatott ki. A bíróság súlyos testi sértést okozó, gondatlanul elkövetett közlekedési vétségért Herceg Lászlót egyévi fogházra ítélte és két évre eltiltotta a járművezetéstől. A szabadságvesztés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztették. Az ítéletek jogerősek. MŰRI ANNA és Gonosz Mária; Takács Sándor és Gyarmaty Erzsébet; Rencsisovszky István és Sztupák Éva; Balogh László és esendőm Edit; Gergely László és Belicza Katalin; Kosé,só Imre és Papp Gizella; Péntek István és Czi- nege Irma; Kiss József és Mon- gyi Erzsébet; Fekete László és Varró Agnes; Erős József és Ladányi Katalin; Nagy Tamás és Schwarcz Julianna; Virágh Dávid és Baga Izabella; Zele- nák Zoltán és Bodnár Mária; Kemecsei László és Eperjesi Éva; Béres László és Rőczei Éva; Szabó Gyula és Jónás Zsuzsanna. MEGHALT; íviajor Ödön; Lihi Józsefné (Sipkás Irén); Tóth Ferencné (Móré Anna); Hofmejster József Ferenc; Csabai Ferencné (Gulyás Erzsébet); László Sándor; Hanzók István Antal. Hány tojást rak le...? Egy freehalli (Ohio ^szövetségi állam, USÁ) farmernek meg kellett jelennie a seriff előtt, mert fiának tanárát tettlegesen bántalmazta. A vádolt apa igazolta magát: „A tanár Bili fiamat és engem teljesen megbolondí- tott, amikor a következő számtanfeladatot adta fel: négy és fél tyúk 6 4/6 nap alatt 8 2'3 tojást rak le. Hány tojást rak 9 2/8 tyúk 12 15/19 nap alatt?” A seriff egy pillanatig megfeszítetten gondolkodott, majd a farmert — bírságolással elbocsátotta. II növéipÉ szerelt ártalmai Az Ady Endre Művelődési Házban március 30-án, csütörtökön este 6 órai kezdettel előadást tart dr. Bárkányi Etelka orvos, A növényvédő szerek ártalmai az ember szervezetére címmel. Az előadást eredetileg március 9-re hirdették meg, de betegség miatt elmaradt. Mentesítő vonatok, buszok előny Az elmúlt öt napban 120 mentesítő vonat indításával — a debreceni, a miskolci és a szegedi legzsúfoltabb vonalak kivételével, ahol eléggé sok utas állni kényszerült — kényelmes feltételekkel, minden utast elszállított, zavartalanul bonyolította ie a húsvéti forgalmat a MÁV. A vasutasok a következő néhány napot az újabb ünnepi forgalom előkészítésére — egyebek között a kocsik tisztítására — használják fel. Április 4-re összesen 106 kisegítő és mentesítő vonatot tervez a vasút, annál is inkább, mert a szünidős diákok hazaszállításáról is gondoskodnia kell. Már április 1-én tizenhét, 2-án húsz mentesítő vonatot állítanak forgalomba. A menetrendben feltüntetett vonatokon kívül például a miskolci vonalon 21, a debrecenin 23, a szegedin 14, a békéscsabain 11 kisegítő szerelvény közlekedik az ünnepek előtt és alatt. Az időjárás javulásával számolva a Balatonhoz az északi oldalon hét, a nagykanizsai vonalon tizenkét mentesítő vonat indul. Április 4-ére a húsvéti utasszám felét várja a Volán, amely országszerte 1500 mentesítő járattal készül a szokásosnál azért nagyobb forgalom lebonyolítására. A húsvéti ünnepek idején a vasútnál kedvező volt, a Volánnál azonban szinte az utolsó órákra torlódott a jegyelőreváltás, amely a hétköznapinál több utas zavartalan elszállításához ad támpontot. Ezért kérik most is az utazni szándékozókat, hogy ne várjanak a jegyváltással. A vasút — sajnálatos tapasztalatok alapján — kéri a közönséget az utazási fegyelem betartására, arra, hogy ne ugráljanak a mozgó vonatokra, s a kocsik ajtajait csukják be. külföld MOSZKVA. Jakab Sándort, az MSZMP KB tagját, a Központi Bizottság osztályvezetőjét, aki az SZKP Központi Bizottságának vendégeként március 27-én és 28-án Moszkvában tartózkodott, kedden fogadta Ivan Kapitonov, az SZKP Központi Bizottságának titkára. LISSZABON. A portugál fővárosban megnyílt az Interparlamentáris Unió tavaszi ülésszaka. A résztvevők — 75 ország küldöttei — többek között a fegyverkezési verseny korlátozásáról és a leszerelésről, a fejlődő országoknak nyújtandó támogatásról, a gyarmatosítás teljes felszámolásáról, a chilei és a közel-keleti helyzetről cserélik ki véleményű-' két. ANKARA. Warren Cris- topher, az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese Matthew Ni- metz külügyi tanácsadó és George Vest államtitkár kíséretében, az éjjeli órákban Washingtonból Ankarába érkezett. A küldöttség célja: Törökország megnyugtatása az ellene még 1974-ben életbe léptetett amerikai íegyverszállítási embargó miatt. Crist qfpher és társai ma reggel találkoztak Bulent Ecevit török miniszterelnökkel, aki legutóbb azzal fenyegetőzött, hogy átvizsgálja Törökország NATO-beli szerepét és kapcsolatait az Egyesült Államokkal. BRÜSSZEL. Li Csiang kínai külkereskedelmi miniszter egyhetes hivatalos látogatásra Brüsszelbe érkezett. A látogatás legfontosabb eseményére az utolsó napon — április 3-án — kerül sor: aláírják a Kínai Népköztársaság és az Európai Gazdasági Közösség kereskedelmi egyezményét, amelyet ez év február 3-án parafáltak Brüsszelben. Megfigyelők rámutatnak: a legnagyobb kedvezmény elvét is magába foglaló megállapodás, amely nem korlátozza a strarégiai javaknak Kína részére történő eladását, főként arra szolgál, hogy Kína a Közös Piacon keresztül közeledhessen a NATO-hoz. Valéry Giscard d'Estaing francia köztársasági elnök tegnap Párizsban megkezdte a tárgyalásokat a francia politikai és szakszervezeti vezetőkkel, hogy az új miniszterelnök kinevezése előtt meghallgassa véleményüket a legfontosabb politikai problémákról. Délelőtt az Elysée-palotában Jacques Chiracot, a gaulleista RPR elnökét, Párizs polgármesterét fogadta, később pedig Francois Mittcrrand-nal (képünkön), a Francia Szocialista Párt első titkárával találkozott. Mai kommentárunk: Terefere a takarékpénztárról Szilágyi János szokásos provokatív, s sokszor naiv kérdéseire az OTP embereinek a válaszai nem egy esetben megtévesztőnek tűntek. A tegnap esti rádióműsorról van szó. Új sorozat indult „Vállalati arcképcsarnok” címmel. Részint az újdonság varázsa hallgattatta meg velem az adást, részint a kíváncsiság, hogy miért „futtatják" manapság annyira mindannyiunk pénzintézetét.. . Hiszen a takarékpénztárnak mindnyájan ügyfelei vagyunk, s aligha van cég Magyarországon, amelyről többet tudna az átlagember.., Szilágyi mégis így kezdett néhány kérdést: biztosan nem tudja a hallgató, hogy... A műsorvezető vagy a hallgató OTP-ügyekben való tájékozottságát becsülte le, vagy túlértékelte saját jóíértesültségét. Az mindenesetre újólag tisztázódott, hogy az egyébként monopolhelyzetben lévő OTP nem jótékonysági intézmény; de nem is célja „megvágni” a lakosságot. Tisztázódott, hogy szolid nyereségre törekszik, vállalatszerű gazdálkodást folytat, de működése nem nyereség-érdekelt. Újólag megtudtuk, hogy a legnagyobb hasznot a totó-lottó hozza, de annak kimondásával adós maradt a műsor, hogy a látszat, s egynémely ügyintéző fontoskodása dacára; nem a cég tesz nekem szívességet azzal, hogy az intézetnél elhelyezett pénzemért kamatot fizet... De az sem kötelezhet engem örök hálára, s az OTP már-már hús-vér emberként való tiszteletére, ha kölcsönt kapok, s azt visszafizetve (fizetgetve) behajtják rajtam a tisztes hasznot hozó kamatot. Ez szigorúan üzleti ügy, s a pénzügyek mentesek a lírától. (BRACKÖ) DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc város! Bizottságának politika! napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszkv u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 39. Telefonközpont: 36-132.. 16-672., 35-380, Titkárság: 18-223: bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszjty u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. - Terjeszti: a Magyar Posta, Kapható: a hírlapárusoknál, Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft - Index: 25 951. - Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelős vezető: KILIAN BÉLA — ISSN 0133 — 0209 ANYAKÖNYVI HÍREK