Déli Hírlap, 1978. március (10. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-30 / 75. szám
Uésczik a megyei tanács Az újonnan megválasztott megyei tanácstag mandátumának felülvizsgálatáról hangzott el jelentés elsőnek a Borsod megyei Tanács mai ülésén. Ezután a megye közrendjéről, közbiztonságáról volt szó, majd beszámoló következik a megyei Népi Ellenőrző Bizottság 1977. évi munkájáról és jóváhagyják 1978. évi munkatervét. Napirendre kerül a megyei tanácstagok Miskolc megyei városi és miskolci járási csoportjának munkája is. X. ÉVFOLYAM, 75. SZÁM 1978 MÁRC. 30., CSÜTÖRTÖK I éRB: SO FILLÉR Könyvtár, múzeum, művelődési központ Szovjet vendégek Miskolcon A tegnapi napot Miskolcon töltötte V. J. Jerofejev nagykövet, a Szovjetunió külügyminisztériuma kulturális ügyekkel foglalkozó főigazgatója, miniszterhelyettes. Útjára elkísérte Demeter Sándor, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnök- helyettese és Rozanov Vale- rij, a budapesti szovjet nagykövetség harmadtitkára. Vendégeinket fogadta dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára és Deme László, a megyei pártbizottság titkára. V. J. Jerofejev látogatást tett — Serfőző Sándornak és Kövér Árpádnak. a megyei pártbizottság munkatársainak kíséretében — a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban, megtekintette a Herman Ottó Múzeum kiállításait, majd a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ új épületét kereste fel, ahol megismerkedett az intézményközpont sokirányú tevékenységével. Itt volt alkalmunk találkozni V. J. Jerofejevvel, akire láthatóan ió benyomást tettek miskolci tapasztalatai. Már Demcsik Iván igazgató tájékoztatója előtt megtekintette Pető János grafikusművész készülő kiállítását, mellyel (mint korábban híBár Miskolcon kora hajnalban mínusz 1 fokot mutatott a hőmérő, már a reggeli órákra 10 fokra emelkedett a hőmérséklet. A felmelegedés tovább fokozódik, és a hőmérséklet délutánra megrül adtuk) megnyílik Diósgyőrben a Vasas Galéria. A kiállításról elöljáróban csak annyit, hogy Pető János mintegy hatvan grafikai lapja rendkívül esztétikus környezetben kapott otthont, s a grafikák egyszersmind meghatározzák a további kiállítások színvonalát is. A szovjet vendég behatóan érdeklődött az intézmény fenntartásával, s személyiszakmai ellátottságával kapcsolatban. Vele együtt mi is örömmel vettük tudomásul, hogy az indulás hónapjai után, márciusban már 15 ezren keresték fel a Vasas Művelődési Központot. V. J. Jerofejev több kérdést tett fel a különböző szakkörök tevékenységét illetően, s tudakolta a világnézeti nevelés formáit, módszereit. Tetszett a vendégnek az intézmény gyermekszobája, ahol szakképzett óvónők foglalkoznak a kicsikkel, míg a szülők a különböző rendezvényeket látogatják. Búcsúzóul néhány percet időzött az egyik szakköri teremben, ahol a kisdobosok részvételével éppen „meseversenyt” rendezett a vasasok könyvtára. haladhatja a húsz fokot. Eső nem valószínű, de a déli szél megélénkülhet. Este is kellemes sétaidőre számíthatunk. Éjszaka sem süllyed nulla fok alá a hőmérő higanyszála. Begin liujthutuílun Hiába a tűzszünet? Az izraeli parlament este 64 szavazattal, 32 ellenében — 9 tartózkodás mellett — jóváhagyta a Begin-kormány közel-keleti politikáját. Begin parlamenti vitazáró beszédében megismételte: Izrael nem változtat a Jor- dán-folyó nyugati partvidékére, illetve a megszállt arab területen létesített katonai jellegű településekre vonatkozó javaslatain, s újból szembehelyezkedett egy független palesztin állam létrehozásával, amely — szerinte — „Izrael létét veszélyeztetné”. Hermann Eilts amerikai nagykövet Kairóban szerdán Mobarak egyiptomi elnöknek adta át Begin izraeli kormányfő Szadathoz címzett levelét. A levél tartalmát nem ismertettek, de az A1 Ahram című kairói lap már egy nappal korábban megírta: Begin megmaradt hajthatatlan álláspontja mellett. Kairói diplomáciai források szerint Weizman izraeli hadügyminisztert, mi-, után már kedden este megkapta az egyiptomi kormány hivatalos meghívását, ma reggelre várják az egyiptomi fővárosba. Weizman — kairói jelentések szerint — Gamazi hadügyminiszterrel tárgyal á közös katonai bizottság tárgyalásainak a felújításáról, illetve ennek lehetőségéről. Egyes feltételezések szerint Szadat elnök is fogadja Weizmant. Az izraeliek nem veszik komolyan a libanoni tűzszünetet — mondta Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke a párizsi televíziónak. Amióta kimondták a tűzszünetet — tette hozzá —. az izraeli csapatok folytatják a bombázást a gerillák állásai és a civil lakosság ellen. Természetesen mi nem nézzük mindezt ölbe tett kézzel — jelentette ki Arafat. Az Aldo Morót elrabló „Vörös Brigád'’ szerdán, késő este újból jelentkezett egy közleménnyel, amelyet lvloró levele kísért. Az olasz hatóságok véleménye szerint a levél autentikus, bár ají azonosítási1 eljárás még folyamatban van. Hírügynökségi jelentések szerint Moró leveléből az tűnik ki, hogy az emberrablók hajlandók lennének perbe fogott társaikért Moró szabadonbocsátá- sáról tárgyalni. Moró a fényképmásolatban küldött levelében, melyet a ..Vörös Brigád'1 tagjai Rómában. Milánóban és Génuában terjesztettek különböző újságok számára, figyelmezteti a kormányt, elrabló esetleg kikényszeríthetik. hogy „kellemetlen és veszélyes” dolgokat mondjon el akarata ellenére. Az UPI megjegyzi, hogy az olasz kormánykörök' nem hiszik, miszerint Moró ismerte a NATO-titkokat. viszont mint öt ízben is miniszter- elnök. tisztában lehetett különböző politikai (ti tkokkal. Ütban a kohók tövében épülő acélmű konvertercsarnokának építési területén. (Sólymos László felvétele) Bizakodó hangulat JUlamtítkárí szemle # ■■ B 00 0 B ## 0 ff az epu io a Tegnap a harmadik miniszterhelyettesi—álla m- titkári szemlét tartották az LKM épülő kombinált acélművénél. Magam is ott voltam a legutóbbi, novemberi szemlén, s csak megerősíthetem azt, amit az egyik szakember megfogalmazott: a jelenlegi szemlén optimálisabb volt a hangulat. Igaz. az ÉVM államtitkára és a KGM miniszterhelyettese elégedettségük kifejezése mellett is 'óvatos derűlátásra intettek, sőt, végül a határozatai javaslat is azt rögzítette, hogy „nem irreális” a határidőre történő befejezés, ám teljesen tiszta képet csak szeptemberben kapnak az illetékesek. Addig pedig még sok víz lefolyik a Szinván, sok minden történhet — remélhetőleg a mű szempontjából kedvező változások ... A szemle résztvevőit — köztük dr. Szabó Jánost, az ÉVM államtitkárát, Csépa- nyi Sándort, a Központi Bizottság tagját, a KGM miniszterhelyettesét. Illés Sándort, a- Központi Bizottság tagját, dr. Havasi Bélát, a megyei pártbizottság titkárát, Herkules Sándort, a vasasszakszervezet osztályvezetőjét dr. Szeppelfeld Sándor, a gyár vezérigazgatója köszöntette, s a helyszínek felkeresésére invitálta a tanácskozás résztvevőit. A szemle a leendő konvertercsarnok helyén kezdődött, ahol egymás után bújnak, elő a tíztizenhat méteres mélységből a csarnok acélszerkezetének tartására hivatott alapok, jóllehet kész alap még nincs. Az acélmű építésének másik fontos területén; a kétezer adagos étterem és szociális épület kivitelezésénél folytatódott a szemle. A BÁÉV nagy erőfeszítéseket tesz azért •— erről részletesen majd később —, hogy az étterem, ha nem is az LKM által eredetileg elképzelt határidőre, ám minél hamarabb rendelkezésre álljon. Ez az építők erdeke is — mondotta Joósz Gábor beruházási igazgató. Felkeresték a szemle résztvevői a régi finomhenger- dét is, ahol már javában tart az az átalakítás, amelynek befejeztével az LKM is besegíthet az acélmű éoítése szempontjából rendkívül fontos acélszerkezetek gyártásába. s amelyekre nincs elegendő gyártási kapacitás az országban. A szemle után mintegy négyórás tanácskozáson vitatták meg a szakemberek a látottakat, határozták meg a soron kövekező legfontosabb fe’adatokat. (Folytatás a 3. oldalon) Úiabb hírek' Mór óról * Az olasz fővárosban különleges biztonsági intézkedéseket vezettek be, miután Aldo Moro, a kereszténydemokrata párt elnöke még mindig a „Vörös Brigádok” rabja. Képünkön: Emilio Colombo veíetö olasz kereszténydemokrata politikus megérkezik pártjának székházába, amelyet géppisztollyal felfegyverzett ejtőernyősök őriznek. Folytatódnak a kutatások a Bermuda - háromszögben Megkezdte a Bermuda-há- romszögben folytatott expedíciójának utolsó szakaszát a Kurcsatov akadémikusról elnevezett szovjet tudományos kutatóhajó. Az' Atlanti-óceán e szeszélyesnek és titokzatosnak tartott térségében január óta folyik a „Polymode” elnevezésű közös szovjet—- amerikai kutatási program. A szakemberek legfontosabb feladata, hogy tudományos alapokra helyezzék az óciáni meteorológiai viszonyok változásainak előrejelzését, és továbbfejlesszék az óciáni áramlatokkal kapcsolatos ei- meletet. Ta vaszi „k ma Látogatóban a Vasas Művelődési Központban \