Déli Hírlap, 1978. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-13 / 37. szám
a(c Irány a IV. sz. sípálya, még jelmez nélkül. Belőlük lesz a pingvin, a kéményseprő..'. Az „Edzett magyar állampolgárért'’ Szobrok, hóból Síkarnevál Bánkúton Szombaton délelőtt sílécek magasodtak a buszmegállókban, feküdtek az autók tetején, hogy gazdájukkal Bánkúira vitessék magukat A kellékes nem mellékes A síkarnevált rendező Bánkúti Síklub meghívóján ez állt: „Jókedvet mindenki hozzon magával, ehhez jó levegőt és hatvan-hetven centi havat biztosítunk.” A közmondás azt tartja, hogy az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. És mi történik, ha túlteljesítik? Mert a rendezők ezt tették: a hivatalos hójelentés szerint a hóréteg vastagsága kilencven centiméter volt. Hogy mi lesz belőle, még az alkotó sem tudja. Lehet, hogy hóember? Azzal nem nyer! (Herényi László jelvételei) És a jókedv? A gyalogosok már Ómassán alapozhattak, de az úton is elő-előke- rült a bütykös. Az autósok jókedvét az adta, hogy felértek, hogy meg tudtak állni, hogy helyet találtak kocsijuknak (mindehhez nagy lelemény és ügyesség kellett). Soroljuk csak föl, mi minden is volt! Központi stúdió zenével és műsorközlővel. A műsort Sütő Enikő, a Magyar Rádió miskolci stúdiójának munkatársa vezette. Továbbá kellemes meglepetéssel láttuk, hogy működött egy kis sátorbüfé, meleg kolbászt és forralt bort árusítva. (Vajon miért ne lehetne ezt megvalósítani minden hétvégén?) Várkonyi Miklós turistaház-vezető szerint a kis pavilon sokat segített, hogy tehermentesítse az éttermet. Volt síkölcsönzés is (nemcsak ígérték), az Ezermester- és Üttörőbolt jóvoltából, és természetesen a rendezők, a zsűri teljes létszámban megjelent, dr. Molnár Adorjánnal, a síklub titkárával az élen. Kezdődhetett a sífarsang. Kém ény seprő és Anonymus A legnagyobb érdeklődés és a legnagyobb tömeg a jelmezversenyt kísérte. Kísérletként száguldottak a IV. számú pálya lejtőjén a pingvin, az indián, a nagy varázsló, a két kéményseprő — az egyik piros szemüveggel —, a menyasszony... és ki győzné felsorolni. Lesiklásukat megismételték, mert a lejtő alján még tartott a hó- szobrászverseny. Ügy tűnt, könnyű a hóból szobrot formázni. De csak úgy tűnt, mert a népes indulótáborból egyre többen semmisítették meg alkotásaikat. Hógolyót | formáltak belőle. Akinek pedig sikerült, fázósan várta a zsűri és az érdeklődők szemléjét. És hogy mik születtek? Az első díjat egy Anonymus-szobor (Ligeti közismert alkotásának utánzása) nyerte, de kijutott az elismerésből a nagymacinak, a teknősnek is. A díjakat: egy fakanalat, golyóstollat és egyebeket a nézők nagy tapsa közepette együtt kapták a jelmezverseny díjazottjaival, az alkalomhoz illő „komolysággal”. A program sportosabb részét az idősebb korosztály lesiklása, a síbemutató, a páros síverseny adta. Csodálatos technikákat és még csodálatosabb eséseket szemlélhetett az egyre fogyó közönség. Akik maradtak, birtokba vették a pazarul kivilágított pályákat, a büfésátort és az éttermet. A gyalogosok pedig igyekeztek az utolsó buszhoz.-* Díjat érdemeltek volna a rendezők is — köztük a főrendező Susztig Ferenc, többszörös magyar bajnok —, a versenybírók — Szűcs Ferenccel az élen —, a síklub elnöksége. Ha apróbb szervezési hibák be is csúsztak, végeredményben elérte célját a sífarsang és a karnevál, amit a program — többek között — az alábbiban látott: „Mindezt nemcsak az Edzett ifjúságért, hanem az »Edzett magyar állampolgárért» — még be nem indult — mozgalomért tesszük”. A CSŐSZERELŐIPARI VALLALAT 1. SZ. SZERELŐIPARI ÜZEME kivitelezésben és műszaki előkészítésben jártas GÉPÉSZMÉRNÖKÖT. ÜZEMMÉRNÖKÖT, TECHNIKUST felvesz. Jelentkezés írásban, részletes önéletrajzzal és működési leírással. 3581 Leninváros, Pf. 52. címen D. T. B. Az embersor meg csak áll... Vállalatok belső szervezési rendjébe kívülálló alig pillanthat. A kereskedelem munkája azonban mindannyiunk szeme előtt zajlik, s az élelmiszerboltokat csaknem minden állampolgár naponta felkeresi. Az ABC-áruház szervezettsége vagy éppen szervezetlensége — közügy. Három eladó egymás lába alatt. Nem férnek el sehogy sem: egyik a másiktól, mindannyian — az üvegektől. Nincs, aki elhordja a rekeszeket. így aztán hárman alig tudják egy ember munkáját elvégezni. Zöldséget is árulnak: a narancsot és a citromot mérni kell. Az egyik eladó végre kész van az üvegvisszaváltással, de ahelyett, hogy átadná a pénztárnál beváltható cédúlát, elrohan a boltvezetőhöz, vagy a helyetteshez. Csak 40 forint erejéig bíznak meg benne, többet nem írhat alá. A főnököt keresi a raktár útvesztőiben. A sor meg csak áll. Más: a boltban napi cikkekből szűk a választék. Gyakran nincs burgonya, s friss zöldség, amikor pedig a bolt tőszomszédságában levő maszeknál mindez megtalálható,. Miért van az — például —, hogy egyszer csak Bioultra, egyszer csak Ultra mosókrém kapható? Más. A pénztárak munkája nem a szervezésen múlik. Tudom, kevés a jól képzett pénztáros, akinek gyors a keze, s az árakat is ismeri. De arról már csak a boltvezető tehet, hogy a négy pénztár közül kettő dolgozik, s csak a tízméteresre nőtt sor zúgolódására ül le valaki a gazdátlan pénztárakhoz. Ehhez — és nemcsak ehhez — elkelne gyakrabban a bolt vezetőinek irányító szava, s az ellenőrzés is. Hogy a tanuló a gyakorlatban tanulja meg: ne felejtse a kosár vajat a hűtővitrinek felforrósodott aggregátján. Ehhez persze a vezetőnek is többet kellene az eladótérben tartózkodnia. Szervezés kérdése az is, hogy száműzzék a minőségi hibás, fonnyadt zöldséget a boltból. Ha hosszú a zöldáru útja, bátrabban kell élni a többcsatornás árubeszerzés ma már újnak nem is mondható rendszerével. Ehhez viszont utána is kellene nézni, hol fonnyad meg a zöldség. Néhány példát ragadtunk ki az élelmiszer-kereskedelemből, annak bizonyítására, hogy a szervezéssel néhol bajok vannak, melyek egy része leküzdhető lenne. Mégpedig a munka jobb megszervezésével, a meglevő létszám jobb mozgatásával, kihasználásával, ésszerű és bevált gyakorlat átvételével. Mindez még akkor is lehetséges, ha különböző vállalatokról van szó. Hát még ha a cégtábla is azonos! GŐZ JÓZSEF Főorvosok értekezlete A vállalat borravalója a taxisoknak A taxisnak nem éri meg kiszólni: sajnos, a garázsba megyek. Főleg akkor nem, ha versenyben akar maradni. A Volán 3-as számú Vállalat vezetői ugyanis az év elején versenykiírást tettek közzé a személytaxik gépjárművezetői részére. Nem titkolják, hogy az anyagi ösztönzéssel e szolgáltatás minőségének javítását, az idei tervek sikeres teljesítését és a gépkocsik kihasználását szeretnék növelni. A feladat az első helyezésért az első 11 hónapban 100 ezer kilométer. Egy kocsin két-három vezető jöhet számításba. Ha elérik e bűvös számot, az év végén 12 ezer forint a jutalmuk. A második helyezettek 8 ezer, a harmadik helyezettek 6 ezer forinton osztoznak. Nyilván csak azok részesedhetnek a jutalomból, akik év közben semmilyen „bakit” nem követnek el. Ez lehet ugyanis az egyetlen kizáró ok, hogy a jól hajtó pilóta az év végén ne kapja meg a vállalatától ezt a szép „borravalót”. Városi tanácstagok beszámolója 1978. február 13. Almási Istvánné, Korponai Já- nosné dr. és Kovács György, 1/3. pártalapszervezet, Tízes honvéd u. 21., 18 órától. Ma este: Gép folk A Gépfolk együttes koncertjét hallgathatják meg ma este az érdeklődők, 18 órai kezdettel a Molnár Béla Ifjúsági és Űttörőházban. „Tiszta Letisztult a Bódva vize, ismét vizet kapunk a Sajó- ecsegi Vízműtől, folyik a csap a város minden pontján. Hogy most mégis visszatérek egy, néhány nappal ezelőtti nyilatkozatra, arra — mint látni fogják — különös okom van. Különös? Tulajdonképpen nem is az, hiszen a környezetvédelemről sokat papolunk ugyan évek óta, egyesek fejében mégsem tisztultak le a dolgok. Amikor nyakunkon volt a baj, azaz ammóniával szeny- nyezett vizet szállított a Bódva, a Miskolci Vízművek egyik illetékese faramuci magyarázatot adott. Egyebek között a következőket mondta: „Csak a vízmű leállításával tudunk védekezni, hiszen a mezőgazdaságnak szüksége van a kemizálásra. Hogy Miskolc vízellátásában semmilyen zavar ne keletkezzék, ilyen rendkívül esetekben, még egy hasonló teljesítményű vízműre lenne szükség... Ehhez azonban még nincs meg az anyagi fedezet.” Alapvetően hamis ez az okoskodás. Mert az igaz, hogy a mezőgazdaságnak szüksége van a kemizálásra, ám nekünk is, a tiszta, ammóniamentes ivóvízre. És az egyik nem zárja ki a másikat. Szigorú előírások szabályozzák, hogy a gazdaságok hektáronként mennyit használhatnak fel a bizonyos határértéken túl már mérgező A Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának egészségügyi osztálya a járási és a városi főorvosokat hívta meg a Szentpéteri kapui kórház klubhelyiségében rendezendő értekezletre. A holnap, délelőtt 9 órakor kezdődő tanácskozáson anyagokból. Azt is szabályozták, hogy az élővizek — különösen a vízműveket tápláló patakok, folyók! — partjától milyen távolságra és hogyan lehet kemizálni. Ha tehát a Bódva szennyeződött, akkor valaki valamilyen hibát — és nem is kis hibát! — követett el. Valaki, mondom, hiszen a természetet nem okolhatjuk, bár a nyilatkozat ezt sugallja. Mit ért vajon „rendkívüli eset” alatt? Valamilyen természeti katasztrófát? Legjobb tudomásom szerint sem árvíz, sem földrengés nem pusztított a Bódva mentén. Mindössze annyi történt, amennyi minden télen történik; volt egy kis hó és néha esett az eső. Megjegyzem, hogy egyikből is, másikból is kevesebb jutott az idén e vidéknek, mint más teleken szokott. Nem egy hasonló teljesítményű vízműre lenne tehát szükség, nem „egy tartalékra, amelyik ilyenkor gombnyomásra működésbe lépne”, hanem arra, hogy végre vegye mindenki komolyan a környezetvédelmi előírásokat. Nemcsak azért, mert a törvényeket illik betartani, hanem azért is, sőt elsősorban azért, mert különben megismétlődnek a mostanihoz hasonló bajok, és hol ammónia, hol más mérgező anyag kerül a vizünkbe. Nem győzök csodálkozni, hogy a szóban forgó nyilatkozat egy olyan ember szátöbbek között szó lesz az 1977. évi gazdálkodási munka értékeléséről, a személyzeti munka időszerű kérdéseiről. Ezután a fogászati ellátás problémáival és a községi, nagyközségi fogászati ellenőrzések tapasztalataival foglalkoznak. jából hangzott el, aki azért kapja a fizetését, hogy — sokadmagával — gondoskodjon a város zavartalan vízellátásáról. Neki kellene legjobban tiltakozni, ha bárki ilyen-olyan hivatkozással magyarázni próbálná a vizek szennyezését, ö viszont foga- datlan prókátornak szegődött azok mellé, akiket — melegen remélem — a vizsgálatok lezárása után felelősségre vonnak majd. Fogadatlan prókátornak, hiszen ha jól belegondolunk, nem is illetékes ilyen tárgyú nyilatkozatra. Különösen a vizsgálat lezárása előtt nem. Miskolc ellátásában egyre nagyobb szerepet játszanak a folyók mellé telepített vízművek. Néhány év múltán a Tisza is itatja majd a várost. Nagyon sokba kerülnek azok a berendezések, melyek tisztítják a vizet, jelzik a szennyeződést. Ám ha valaki azt hiszi, hogy újabb és újabb beruházásokkal biztosíthatjuk magunkat, hogy „gombnyomásra” működik majd valaha is a környezetvédelem, az nagyon téved. Az emberi fejekben kellene végre — gombnyomás nélkül — működésbe lépnie a védekező reflexeknek, hogy utódainknak is jusson az életünkhöz nélkülözhetetlen, de nagyon is fogyó földi készletekből: a tiszta vízből és a jó levegőből. (bckes) vizet — a fejekbe!”