Déli Hírlap, 1978. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-13 / 37. szám
Közösséggé kovácsolódjék Az új lakótelepekre költöző családok többsége nem kerül légüres térbe, hiszen a rokoni, baráti, munkahelyi kapcsolatok megmaradnak számukra. Mégis sokan panaszkodnak amiatt, hogy hosszú hónapok múltán is zavarba jönnek, ha a lépcsőházban ismeretlen arccal találkoznak, nem tudják szomszéd-e az illető vagy idegen, köszönjenek-e vagy sem! Különösen az idősebbek sírják vissza sokáig a megszokott lakókörnyezetet, a jószomszédokat és így örömük nem teljes, jóllehet új otthonuk összehasonlíthatatlanul komfortosabb, kényelmesebb, mint a régi volt. Sajnos, a lakóházaknál jóval később épülnek fel általában a közintézmények, tehát azok az épületek, helyiségek, melyek megkönnyítenék az ismerkedést, a kis közösségek kialakulását. Gondoljunk csak arra, hogy előbb-utóbb köszönő viszonyba kerülnek egymással egy bolt állandó vásárlói is. Az ember közösségi lény, biztonságot nyújt számára, ha ismenős, barátságos környezetben érzi magát. Ha azonban magára hagyjuk a városméretű lakótelep végesincs szalag- házának egyik lakásában, akkor talán sohasem válik otthonossá számára az új negyed. Könnyű eljutni addig a következtetésig, hogy segíteni kell neki, ám módszert találni ehhez igen nehéz. Az emberek magánéletéhez ugyanis csak értő, óvatos kézzel szabad nyúlni. Ráadásul mi nemcsak azt szeretnénk, hogy ismerősök, barátok között tudja magát, és otthonosan mozogjon a lakótelepén, hanem azt is, hogy egyre jobban érdeklődjön a város dolgai iránt. Jámbor óhaj marad ez a kívánság, ha az emberi kapcsolatoktól nem jutunk el a közösség kialakulásáig és nem teremtünk fórumokat a tájékozódáshoz, véleménynyilvánításhoz. Nem sokra megyünk azzal sem. ha „otthonülőnek” bélyegezzük a fiatal, gyermekes házaspárokat. Kimozdulnak ők lakásuk falai közül, ha vonzó programról gondoskodnak számukra a közelben és a gyerekükre is vigyáz valaki, amíg ők művelődnek, szórakoznak. Miskolcon országos viszonylatban is egyedülálló kísérlet indult a városi pártbizottság kezdeményezésére: a társadalmi és politikai szervek együttműködésével meg akarják gyorsítani a közösségi élet kibontakozását a belvárosi lakótelepen. Akik itt élnek, tanúsíthatják, hogy hiányoznak a közintézmények, ideiglenes a bolt, sárosak az utak és a kopár terek ma még csak ígérik a zöldet, virágot. Egyszóval semmivel sem jobbak, kényelmesebbek a körülmények, mint más lakótelepeken. Sőt! Ezután sem tér el a megszokottól a lakótelep fejlesztése, azaz nem öl bele több pénzt a tanács és szó sincs rendkívüli juttatásokról. Sok-sok lelkes ember, ha úgy tetszik közösségépítő társadalmi munkás összefogásával kívánják elérni a kitűzött célt. Sok idő és törődés kell hozzá, hogy kilombosodjon az új parkba ültetett facsemete. Az emberi, közösségi kapcsolatok sem bontanak rügyet, szökkennek szárba önmaguktól néhány év alatt. A kísérlet elkezdődött, de ma még csak szerény eredményeket könyvelhetünk el: a lakótelepi sportkör megalakulását, néhány hangversenyt, más rendezvényt és azt, hogy sikerül klubot teremteni — a megyei könyvtár kebelében — az itt élő nyugdíjasoknak. (békés) A fiam többet ismer $ Most így fest a belvárosi lakótelep. (Farkas Ida felvétele) Ezer gyerek — ezer kapocs Nagy házak közt iskola i Pl miffi Willi jWw 9 J 1 W i I ateli laki iára iiepen Költözik a hivatal A miskolciak Bagolyvárnak becézik azt az épületet, melyben jelenleg a városi tanács I. kerületi hivatala működik. Az új pártház felépültével, a városi párt-, és KISZ-bizottság odaköltözésé- vel, szabaddá vált a Petőfi Sándor utcai épület. Ideköltözik rövidesen a tanács I, kerületi hivatala. A Bagolyvárat azonban egyelőre nem bontják le, továbbra is ott működik majd a népességnyilvántartó csoport, sőt más irodák is helyet kaphatnak a régi épületben. Csöngetés után fel kell erősíteni szavunkat a Belvárosi iskola igazgatói irodájában. — „Ha ezer gyerek együtt só. hajt, már az is lárma” — jegyzi meg Rittenbacher Ödön, az iskola igazgatója, g egyáltalán nincs megütközve azon, hogy a gyerekek nem sóhajtoznak, hanem hangosan örülnek a szünetnek. Idejövet az ajtón éppen beforduló kettős gyereksorból kiköszön egy kislány, örülök neki, mert máris van valami fogódzóm. Ezt a gyereket — némi büszkeséggel állapítom meg, hogy a magasabbak közé számít a másodikosok között — akkor várta a mamája, mikor Miskolcra jöttem. Várni kellett a családnak arra a lakásra is, mely az itt épült első nagyházban van. Hol volt még akkor a lakótelep, meg az iskola ... A kicsi mindenesetre tősgyökeres miskolci. A kockaházak között tette első lépéseit; ebben a betonrengetegben alakult ki természetes életformája. Nem hiszem, hogy valami is riasztja azok közül a jelenségek közül, melyeket mi szeretünk urbanizációs ártalmaknak nevezni. S így van ezzel az iskola minden tanulója. Régi igazság, hogy mennél fiatalabb valaki (a zsenge fákat könnyű átültetni), annál gyorsabban akklimatizáló- dik. Így hát örülök, hogy az ötvenhat tagú tantestületből huszonhármán még KISZ- korúak. Nemcsak éveik szerint tártoznak az ifjúsági szervezethez ... Figyelem, miként tárgyal egymással Bányai Lajosné, az iskola KISZ- titkára az éppen bekopogó Móré Lászlóval. A fiatalember a megyei tanács építési osztályának helyettes vezetőjeként jött, valami hivatalos ügyben, a beszélgetés hangnemét azonban az határozza meg, hogy ő is lakótelepi, s persze KISZ-es. Számos bizonyítéka van annak, hogy a fiatal pedagógusok és a hozzájuk korban közel álló szülők (s nemcsak korban, hanem mentalitásban is), mennyire szót értenek. Ennek is tulajdonítható, hogy egyre több találkozónak, összejövetelnek lett helyszíne az iskola. Főleg a tornaterem, ahol sportolhatnak a felnőttek, s nemcsak a férfiak, hanem a „háziasszonyok” is. (Nekik szombaton délutánonként nyílik meg a terem, mikor is az iskola egyik testnevelője kondicionálja őket.) S ha már a tornateremnél tartunk, beléphetnek oda a szomszédos óvoda „hallgatói” is, akiknek egyébként sem idegen az iskola légköre, hiszen tanév vége felé a nagycsoportosok már közös órán vesznek részt az elsősökkel. Nem nagy dolgok ezek. Persze, hogy nem. Az igazgató óv attól, hogy „rájuk fogjak” valamit, amit más oktatási intézményekben már régen kitaláltak, s ugyanilyen jól csinálnak. Egyetértünk. Csakhogy 1976. szeptember 1-e nem volt olyan régen. Az iskola múltja tehát alig több, mint kétesztendős. A lakótelep pedig alig öregebb, mint az iskola. S bizony meglehetősen heterogén. Élnek itt néhány százan, akik kertelés nélkül kijelentik, hogy ők bizony semmilyen társadalmi munkát nem kívánnak végezni. Olyanok is vannak, akik nem vették jó néven,1 hogy éneklő gyerekek és vidám krampuszok kíséretében Mikulás járta a lakásokat... De hát a legtöbben örültek ennek, örültek, mert a kis csomagok, ajándékok egy családdá avatták őket azon a napon. A gyereknevelés gondja! közepette is érzik a közös családi felelősséget. Azért is kérték, hogy készítsék fel őket matematikából. Az iskola vállalta, hogy az új tanterv követelményeinek megfelelően kiképezi a szülőket — hadd tudjanak eredményesebben segíteni a gyerekeknek. A szülők viszont szívesen vállalnak egy-egy gyerekszakkört. Ismétlem, szakkört, nem pedig szakipari munkákat. Az iskolához nagyon köze! vannak a lakóházak. Ügy tűnik, nemcsak térben ... A pedagógusok belülről is ismerik a lakásokat. Seregélyes Ilona, a negyedik osztály ve/0**1'0 **1 beszél a gyerekszobákról, a gyarapodó kis könyvtárakról, a jó anyagi feltételekről. És persze arról is, hogy estére milyen fáradtak a szülők, s hog> íh.c..«- ban kevés idejük jut a gyerekekre. Az iskola sokat vállal a szülő helyett is — a 11 napközis csoportból néhány mindig ellepi a Népkertet, megy a könyvtárba, vagy játszik a könyvtár előtti téren —, de nem helyettesítheti az otthont. Ezért hát: „Arccal a lakótelep felé!” Ilyen jelszó nincs, de a szándék nagyon erős. És vannak már tettek is. Ezer gyerek — ezer kapocs. Különösen azok között, akiknek a gyerekek a legfontosabbak. (gyarmati) Kispad a bérház elé? Valójában szívesen lelkesednék, s írnám, hogy járva a belvárosi lakótelepet, minden csengetés, magyarázkodás után a témáért lelkesedő emberek fogadtak. Nem volt többem, mint egyetlen kérdés: mit vár a lakó a közösségi lakóteleptől? Legfeljebb a kérdés tartozéka lehet, hogy mit ad, mit kínál az igényeiért. Pálffy néni majd kitett az ajtón. Az unokája egy emelet távolságból jött fel megkérdezni, hogy mi a baj... Íme a nyilatkozat: — Mit érdekel engem, hogy miféle lakótelep lesz itt. Ahol én laktam, ott sok éves szomszédaim voltak. Itt az egyik szomszéd még megkérdezi, hogy hozzon-e nekem valamit a boltból, de a másik a köszönésre is csak foghegyről válaszol, mintha bántottam volna vele, hogy köszöntem... Fiatal házaspár a negyediken: — Nem tudom, hogy mit mondhatnék. Két kicsi gyerekünk van. és mindaz, amit erről a lakóteleoről elképzeltek, az az ő életükben már kamatozhat. Villamosmérnök vagyok, szeretem a mesterségemet. Én ebből a lépcsőházból ismerek talán három embert. A kilencéves fiam ismer legalább húsz gyereket. Azt hiszem, minden lakótelepnek sokáig kell érnie ahhoz, hogy az emberek igazán együtt éljenek. Bennünk különös várás nincs ... — Csak nincs valami baj? — Balogh Benjáminná ház- felügyelő a Korvin Ottó utcában azt hitte, valamilyen panasszal megyek. Mondtam a nincset, meséltem Pálffy néni szomszédjait, akik közül az egyik szinte nem is köszön. — Hatvanhat család lakik itt. Túlzás lenne azt mondanom, hogy mind ismerem, de alig egynéhány van olyan, mint Pálffy néni szomszédja. Jóravaló emberek kerültek ide, együvé. — A lakóbizottság. — Két hete ezen dolgozunk, de nincs, aki vállalja... Aki veszi magának a fáradságot és becsenget tíz lakásba, az csinálhat egy kis statisztikát is. Statisztikát a csepegő csapokról, fűtésről, vízről, rosszul záró ablakokról. Ezeknek a hibáknak az elmondásához viszont nem kell közösségi lakótelepnek lenni. Ezek minden új bérházban egyformán igazak, nem baj, ha elmondják, de egy kevés hiányérzet marad az emberben, amiatt, amit nem mondanak el. És . amit elmondanak, az is inkább csak panasz: — Volt itt egyszer egy ember összeírni, hogy milyen társadalmi munkát vállalunk. Én segédmunkás vagyok, a csákánynyél nem idegen, vállaltam, megyek, ha hívnak, de azóta sem hívtak. Mit tegyek? Várok. — A főutcára járunk vásárolni ... — A házak egyik oldalán öt méter széles az aszfalt. A másik oldalon nincs járda. A kapu a járda nélküli helyen van kinyitva . . . — Igazság szerint ezekben a lakásokban lakni jó, de a közösség meg a többi az még olyan, mintha más nyelven szólnának: senki se érti... Egy kicsit elkedvetlenedve hiszem, hogy elsietett volt a körkérdés. Nem arról van szó, hogy az itt lakókban nincs vállalkozó kedv, hanem arról, hogy még nem teremtődtek meg azok az együttélési fórumok, amiket például falun a kerítés elé kitett kispad jelentett... Az emberek többsége még most is inkább csak lakik, és talán reménykedik. BARTHA GÁBOR # Jó ötlet volt egy házgyári panel felhasználásával bemutatni a lakótelep jelenét és jövőjét. Sokan állnak meg előtte, hogy kiböngésszék, mi, hol épül még. A lakótelep építésének első üteme a hiányzó közintézmények (például boltok) létrehozásával befejeződik. Hátravan természetesen még a parkosítás is. Az építkezés keleti irányba (a Kun Béla út felé eső részen) folytatódik, ahol már meg is kezdődött a terület előkészítése, a szanálás. Még néhány év és csupán fénykép, no meg az emlékezet őrzi a város egyik egykori szegényne- gyedét, a rosszhírü Gordont. (Sólymos felv.) Pár év múlva... Mintaellátás lesz Azt a belvárosi lakótelepen sem sikerült elérni, hogy a lakóházakkal egy ütemben épüljenek meg a kereskedelmi létesítmények. Mindössze egyetlen Forfa típusú kis ABC-áruház biztosítja ideiglenesen az itt lakók alapellátását. Bár a tervek szépek. Valamennyi kereskedelmi létesítmény arra lesz hivatott, hogy megszüntesse a Széchenyi út bevásárlóközpontjának hegemóniáját, enyhítse a zsúfoltságot. A Munkácsy utca folytatásaként épülő főgyalogút mentén mintegy 4 ezer négyzetméteren épülnek üzletek. Már készül a város legnagyobb ABC-áruháza, amelyet várhatóan 1979 első félévében nyitnak meg. Ezenkívül kisebb szakboltok nyílnak majd az itt lakók örömére. Többek között lesz: illatszer-, ajándék-, nyakkendő-, harisnya-, sapka-, virág-, édesség-, horgászszaküz- let. Az ígéret szerint 1978—79-re. A Corvin Ottó utcán és környékén összesen ezerhat.száz négyzetméternyi területen épülnek különböző szakosított üzletek. A tervek szerint Of ötért, háztartási bolt, ruházati kisáru- ház, világítástechnikai szaküzlet. A háziasszonyok és az édesség- kedvelők kedvére terveztek egy ételbárt és egy cukrászdát. Itt adnak majd helyet a Bizományi Aruház Vállalat iparcikk-szaküz- letének is. Az utóbbi kereske» delmi létesítményeket 1979—81-ig folyamatosan adják át.
