Déli Hírlap, 1978. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-24 / 47. szám

+ Az AFIT autós ügyességi bajnokság II. fordulójának pa- lyarajza. A versenyre vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel ke­rül sor a Szentpéteri kapui nagy parkolóban. A helyszíni ne­vezés határideje: 9.45 óra. A rendezők felkérik a nézőket, hogy a parkoló kisebb területén (a temető előtt) helyezzék el kocsijaikat, lehetőleg úgy, hogy ne zavarják a versenyben részt vevők felsorakozását — akik szintén itt gyülekeznek. (A helyszíni nevezés díja 65, AFIT Autósport Klub-tagoknak 35 Ft.) Ökölvívó szezonnyitás Sajószentpéteren NB III. Bíznak a jó folytatásban Aki a jó bunyót szereli, nem sajnálja a félórányi uta­zást, s délután elindul Sajó- szentpéterre. Aki a bunyót ismeri, már tegnap ott volt a Borsodi Bányász nemzet­közi ökölvivó verseny ének el­ső napján, mert sejtette, hogy itt a selejtezők is nívót je­lentenek, s a legjobbak már a rajtnál is ott lesznek. Aki így tippelt, igaza lett, hiszen már tegnap kötelek közé lé­pett például Jakab. Ferstek, Botos Andris és társai. Kellner Ferenc, az ökölví­vó-válogatott nemrégiben ki­nevezett vezető edzője segít. ségével „névsorolvasást” pen. deztünk tegnap, s ebből ki­derült. hogy a 24 tagú, bő válogatott keret több mint kétharmada jelen van, s a hiányzók is „igazoltak” — sérülés, vagy külföldi út mi­att vannak távol. Félő, hogy nehezen kerül­hető el a pátosz, de az a tény, hogy tegnap Sajószent- péteren több kezdődött el, mint amennyit egy évkezdés jelenthet, s a mostani sze­zonnyitás egyben az olimpiá­ra való kapunyitást is jelent­heti sokak számára. 1978 a moszkvai olimpiára való ké­szülés döntő esztendeje min­den sportágban, s ezért a vasárnapig tartó versenyen nemcsak a győztes Botosok­ra, hanem a ma még kikapó Totkákra is érdemes odafi. gyelni, hiszen két év múltán már ők lehetnek azok, aki­ket Kellner, illetve a szövet­ség az olimpiai együttesbe delegál. Az eddigi legnagyobb me­zőny! — hangsúlyoztuk ki, s ezt a megyei szövetség elnö­ke, Demeter Zoltán említette, közölvén, hogy a 24 résztve­vő egyesület a 103 beneve­zettből 93-at meg is jelente­tett Sajószentpéteren. Eddig az indulók létszáma egyszer sem haladta meg a nyolcva­nat. Ez is jelzi egyébként, hogy a Borsodi Bányász ver­senye, nemcsak egy a sok közül... És ha még itt le­hetett volna a különféle okok miatt hiányzó hét válogatott, jelölt versenyző, akkor éppen elérték volna a „bűvös szá­zat”. ami már nemzetközi méretekben is jelentős nagy­ságú mezőnynek számít. Ap­ropó, nemzetközi! A versenyt A UH tippjei 1. Milan—Roma 1 2. Fiorentina—Juventus 2 Lazio—Internazionale X 4. Napoli—Atalanta l 5. Perugia—Bologna 1 6. Pescara—Lanerossi 2 7. Verona—Genoa 1 8. Brescia—Palermo X 9. Catanzaro—Avellino X 10. Cesena—V arese Í 11. Modena—Taranto z 12. Monza—Temana 2 13. Pistoiese—Rimini X Pótmérközések: 14. Cagliari—Como 1 15. Sampdoria—Bari X IS. Torino—Foggia 1 a szlovákok részvétele teszi nemzetközivé, ők azonban egyelőre még inkább tanulni jöttek Sajószentpéterre, mint érmekért, díjakért. Van olyan súlycsoport, amelyikben 13-an indulnak, de akad négyes társaság is, akik azután körmérkőzést vívnak a helyezésekért. Teg­nap nyolc válogatott keret, tag lépett szorítóba, ma ki­lencen mutatkoznak be Kell­ner fiai közül, akik most ter­mészetesen egyesületük szí­neiben versenyeznek. A kerettagok tegnapi mér­kőzései (akikről egyébként* az új vezető edző örömmel mondotta el, hogy kitűnő munkát végeztek a jó hangu­latú alapozásnál, s nagy örömmel tapasztalta, hogy szinte valamennyiükre az át­lagon felüli akarás a jellem­ző) : 54 kg: Jakab (Ú. Dózsa) ellen Selyem (Vasas) III. m. feladta. 60 kg: Botos A. (SBTC) el­len Somlai (DMTE) a II. m. feladta. 63,5 kg: lukéi (Kun B. SE) pontozással vesztett Bara (Borsodi B.) ellen. Horváth M. (BHSE) pontozással nyert a szlovák Jachmann ellen. 67 kg: Jámbrik (Ú. Dózsa) pontozással nyert Juhász (DMTE) ellen. Virágh I. (Ü. Dózsa) ellen Virágh II. (Bor­sodi B.) a III. m. feladta. 81 kg: Totka (BHSE) pon­tozással vesztett a békési Bohus ellen. (Soltész ered­ményét tegnap nem kaptuk meg.) (Az elöl állók a válogatott keret tagjai.) Ma a keretből szorítóba lép Orbán. Csordás, Dankó, Dezamits, Takács G., Juhász L., Lévai, Somodi és Réder. A mai mérkőzések 16 óra­kor kezdődnek a Borsodi Bá­nyász nemzetközi ökölvívó­versenyén, Sajóeszentpéteren, a Bányász Sportcsarnokban. A két miskolci NB Ill-as csa­pat jó tavaszi rajtot vett, hiszen a Honvéd fölényesen nyert, az MVSC pedig „lélektanilag” is igen fontos pontot szerzett Deb­recenben. S arai talán a legör- vendetesebb; idény elejeinek nem nevezhető jó és erőtől duzzadó játékkal sikerült a három pontot megszerezniük! Ez pedig min­denképpen biztató a jó folyta­tást illetően. Az ismétlés nem lesz könnyű, annak ellenére, hogy a vasár­napi ellenfelek a táblázaton alacsonyabb helyeken állnak, mint a legutóbbiak. Az MVSC „borsodi rangadó” keretében azt a Lenin városi MTK-t fogadja a Népkertben, amellyel ez ideig mindenkor bizonytalan kimene­telű nagy csatákat vívott, a Hon­véd pedig az „egyenes kiesés” elkerüléséért ádáz harcot folyta­tó Hajdúszoboszló otthonába uta­zik. Még számomra is kellemes meglepetést jelentett a fiúk deb­receni igen jó játéka — som­mázta az értékes pontszerzés ta­pasztalatait Krompaszkv Gyula, az MVSC edzője —, annak ellené­re, hogy erőállapotukat maxi­mális szintűnek ismertem. Az összeállítás bizonytalansága azon­ban az utolsó napig kellemetle­nül hatott mindnyájunkra. Sze­rencsére a betegek és sérültek rendbe jöttek és ez is „feldobta” kissé a gárdát. Nyugodtan el­mondhatom, hogy a 30. perc vé­gén a pontosztozkodásnak a deb­receniek örültek jobban! Persze, ez korántsem jelenti azt, hogy elégedetlenek vagyunk, hiszen a DMTE otthonában ilyen ered­ményt elérni mégiscsak komoly fegyvertényt jelent. Az LMTK el­len is hasonló teljesítményt kel! fiainknak produkálniuk és akkor a 2 bajnoki pont biztosan itthon marad. Mert feltétlenül győze­holnap 14 óra 30 perckor a élvonalbeli labdarúgói a főváro­si vezető egyesületek közül h~ - madik nagy ellenfelükkel, a Fe­rencvárossal játszanak NB I-es bajnoki mérkőzést. A SPORTCSARNOKBAN holnap és vasárnap kézilabda­tornát láthatnak a sportág ked­velői. Az Avas Kupa holnapi műsora: 13 ó 30: ZVL Pre ;ov— Mezőcsát, 14 ó 15: S KÖZÜT, 15 ó 10: DVTK TT.—Lo- komotiva Kosice, 15 ó 55: ZVL Presov—Ózdi Kohász, 16 ó 50: ózdi Kohász II.—ZVL Presov II., 17 ó 35: DVTK n.—D 7’; Valamennyi női mérkőzés. Vasárnap a vidéki NB I-es női csapatok tornájának harmadak negyedik fordulóját bonyolítják le. A műsor így alakul; 9 ó: Pécs lemre számítunk, hiszen előkelő dobogós helyünket szilárdítani kívánjuk! Sajnos, Török térdsé­rüléssel, István hasfalbántal- makkal bajlódik, de bízom ab­ban, hogy vasárnapig mindkettő rendbejön. Abban az esetben nem változtatok az összeállításon és a Serfőző — Szabó Z„ Locher, Kovács, István — Leiszt, Czerva — Lipták, Egri, Fodor, Török gárdát küldöm pályára, a „he­lyetteseket” pedig a Verpecz, Varga M., Varga K„ Galló né­gyes adja. — A vasárnapi bajnokin jól és eredményesen, a szerdai FK-ta- lálkozón eléggé mérsékelten ját­szott csapatunk — mondta Dzur- kó Ernő, a Honvéd Papp J. SE technikai vezetője —, mi mégis bízunk az ismétlésben. Ehhez persze, elsősorban az kell, hpgy középpályásaink ismét az újhe­lyiek elleni formájukban szere­peljenek, mert csak ők tudják a védelem tehermentesítését és a csatárok eredményre törő „tűz- bedobását” megoldani. Nagyon reméljük, hogy Hajdúszoboszlón lényegesen többet és jobbat nyújtanak majd; mint tették azt szerdán a Kubikban az MVSC el­leni FK-mérkőzésen. Szoboszlóra ugyanis győzni megyünk!. .. Le­het, hogy ez merész kijelentés­ként hat, de a mi gárdánkban jóval több van, mint ellenfe­lünk együttesében. S annak még idegen pályán is érvényesülnie kell! Változás esetleg a kapuban lesz, mivel Fekete szerdai telje­sítményével nem vagyunk elége­dettek. Az összeállítás Hajdúszo­boszlón tehát ez lesz: Szöged! (Fekete) — Szűcs II., Derzsényi, Szűcs I„ Bakos — Ligeti, Mó­ricz, Szilágyi — Szép, Stark, Pó­lyák. A cserepadra az egyik ka­pus, valamint Bobkó és Utasi ül. (monostori) —Tatabánya, 10 ő 05: Dunai« iva­ros—Győri Textiles, 11 ó 10: Eger f SE—Bakony Vegyész, 12 ú 15: Nyíregyháza—B. Bányász. 13 Ó20: f Győri Textiles—Pécs, 14 ó 25: j Bakony Vegyész—Dunaújv: c ó 30: Tatabánya—Nyíregyháza, 16 ó 55: B. Bányász—Eger SE. A NÉPKERTBEN vasárnap 14 órai kezdettel NB III-as „borsodi rangadóra” ke­rül sor. A Honvéd Papp J. SE együttese lá'ja vendégül a Le- ninvárosi MTK csapatát. A MÉMTE tornacsarnokában k«' napos serdülő asztalitenisz-sereg­szemlét bonyolít le a szövetség. Holnap 15 órakor a városi, va­sárnap reggel 9 órakor a me­gyei versenyzők lépnek asztal­hoz. A KUBIKBAN ma ltí órakor bajnoki mérkőző sen is bemutatkozik az MVSC élvonalba került női röplabda­csapata. Az ellenfél a több vá­logatottat pálj'ára küldő Bp. Spartacus lesz. Holnap 13 és va­sárnap reggel 8 órától a röplab­da Téli Kupa résztvevői mérkőz­nek egymással. Holnap a sert és ifjúsági leányok küzdelmeire kerül sor, vasárnap a felnőtt férfiak lépnek háló mellé. A VASGYÁRI sátorcsarnokban vasárnap 9 órától rendezik meg a serdülő és ifjúsági atléták megyei fedek pályás bajnokságát. A FAZEKAS utcai Általános Iskola tornater­mében két NB II-es kosáéi»’- ' mérkőzést rendeznek .vasárnap. Délelőtt 10 órakor a ME5F Kiskunfélegyháza női, délután 13 órai kezdettel a MEAlffc—Kiskun­félegyháza férfitalálkozót bonyo­lítják le. A SZENTPÉTERI kapui autóparkolóban vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik az AFIT ügyességi autósbajnokságá nak második fordulója. (horváth) Kocatartó kistermelők figyelmébe ajánljuk: előnyös feltételekkel tovabbro is yasarolhat vemhes kocasüldőt az adatforgalmi és húsipari vállalatoktól. ^ Kérjük, hogy rendelését mielőbb juttassa el felvásárlóinkhoz, kirendeltségeinkhez, ahol részletes felvilágositássol is szolgálnak ALLATFORGALM’ ES HÚSIPARI TRÖSZT £ hét vége spciunye A STADIONBAN A magas sarok kifáraszt A magas sarkú cipőben való járás másfélszeresére növeli a szervezet energia- ráfordítását. Erre a megálla­pításra jutottak a tokiói egyetem fiziológusai, miután megvizsgálták a 7 centimé­teres sarkú cipőt és a sport­cipőt viselő nők járását. A vizsgálatok bebizonyították, hogy percenként 100 méte­res sebesség esetén a magas sarkú cipőt viselő nők 45,5 százalékkal több oxigént fo­gyasztottak, mint a lapos sarkú cipősök. Hasonló arányt állapítottak meg a versenyzőnők szívverésének ritmusában is. Búgócsigabajnokság A búgócsiga pör­getése hagyományos sportág Malaysiában. Eredete a XV. szá­zad elejére tehető. A malaysiai búgócsi­ga azonban távolról sem gyermekjáték. Ha a mester kézzel beindítja, általában másfél óráig pörög. Az országos rekord 1 óra 50 perc. A búgócsiga elké­szítése legkevesebb két hónapot vesz igénvbe. Átmérője 25 centiméter, súlya 5— 6 kilogramm. Bein­dításához erő, ügyes­ség, és jó szemmér­ték kell. A búgó­csiga beindításának technikája meglehe­tősen bonyolult. A te­tejére szorosan fel van tekerve egy zsi­neg, amelynek sza­bad vége rá van csavarva a verseny­zők kézfejére. A versenyző kezét fel­emelve néhány lépést tesz • előre, leguggol és nagy erővel elha­jítja a búgócsigát egy háromméteres sugarú körbe. A kö­rön túl készenlétbe« álló segéd villám­gyors mozdulattal a pörgő csiga alá csúsz­tat egy kis falapá­tot és a közvetlen közelben leszúrt kis fémfejben végződő bnmbuszcövekre he­lyezi. Az gvőz, aki­nek a csirráia a leg­tovább pörög. A versenyeket ed- d;g csak területi szinten rendezték, de hamarosan megtart­ják az első országos bajnokságot. Kamcsatka melege Kamcsatkában a meleget, amit a nap fukarul mér, az emberek a föld mélyében ta­lálják meg. A termálvízből nyert hővel fűtött meleghá­zakban évente körülbelül 1200 tonna zöldség terem. A gejzírek vize szubtrópikus klímát teremt a melegházak­ban és elősegíti a zöldfélék beérését. A gejzírek ezenkí­vül még több szanatóriumot, üdülőt, panziót fűtenek. és három, egész évben működő úszómedencét. A Holdon (Mező István rajza) Természeti látnivalók a nagyvárosban Ha New Yorkra gondolunk, felhőkarcolók és autósorok jut­nak eszünkbe, pedig New York területén rókák, mosómedvék i élnek és mintegy 300 fajta ma­dár. Manhattanben szabadon élő fácánokat pillanthatunk meg, ha szerencsénk van, Brooklynb. 28-féIe csúszómászót, többek kö­zött pl. skorpiókat is A házal: felett sirályok repülnek. A bo­tanikusok megállapították, ho^ New Yorkban 700 különböző nö­vényfajta él, a láthatatlan mo- szatoktól a 21 méteres fákig. Bronx déli részében, ahol ko­rábban házak voltak, teljes szép­ségében visszatért a természet. A Centrál Parkban is sok a ter­mészeti látnivaló. A mada többnyire Manhattan 335 hektáros nagy oázisának déli részében élnek, ahová évente 12 millió lá­togató érkezik. Északon megma­radt az eredeti állatvilág és nö­vényzet. New York természeti értékeit azonban veszély fenye­geti: a park igazgatósága nem­rég 8000 kertészt és egyéb dol­gozót bocsátott el, és ma már csak 4400 dolgozót foglalkoztat.

Next

/
Thumbnails
Contents