Déli Hírlap, 1978. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-23 / 19. szám
|F A gyáregységveiető szoba- ! jónak vitrinjét apró szobrok díszítik. Szépen formázott fe- [ jek, fodros szoknyás nőalakok. [ A művészi kisplasztikák között [ szemet szúr egy fából fara[ gott, furcsa vasúti modell, egy ! kerekeken járó, ormányos vaj lami... Az oldalába vésett mókszemnyi jelzés nem sokat mond: EDK 750. Az üstben majd acél fortyog (Kerényi László felvételei) — Ajándékba kaptam, a lipcseiektől — mondja Farkas András, a Lenin Kohászati Művek közlekedési gyáregységének vezetője. — Ez a dízelmotoros, hidraulikus rendszerű vasúti daru 125 tonnát emel. Ilyen nagy teljesítményű gépet-még nem vettünk, de a kisebbek jól szolgálnak a kohászatban. sebbjei közül való vasúti daruval három cirkuszi elefántot is fel lehet emelni. Mit tud akkor a nagyobb? Óránként százzal A gyáriak csak robban tőkamráknak hívják ezt a páratlan szabadtéri látványosságot kínáló helyet. Fönt vagyunk, a hegy derekán, alattunk füstöl, zakatol, lélegzik agyár. Hatalmas tábla figyelmeztet: VESZÉLYES ÜZEM! Páratlan a kilátás, lenyűgöző a látvány. A hűtőtornyokból gőz gomolyog, a nagyolvasztó szüntelen éhes kohóit fürge csillék etetik, s alattunk az új konverteres üzem alapjai készülnek. A robbantóknak az a dolguk, hogy az acélöntők salaküstjébe dermedt anyagot eltávolítsák. A menetrend rém egyszerű! A cárharang nagyságú üstöt sínen hozzak a Martinból. (Egy-egy üst, a' beleragadt salak mennyiségétől függően, 20—30 tonnát nyom.) Az üst falán robbantólyukakat fúrnak, majd a daru következik. A gyári pirotechnikusok paxitot helyeznek a robbantónyílásokba, aztán a daru egy újabb üstöt kap fel a földről, s mint egy sapkát, nehezékként, az előzőre rakja. A robbantómester összecsomózza a gyújtózsinórokat, s munkatársait fedezékbe rendeli. Persze a darunak is arrébb kell állnia. A gép két kezelője lemászik a messzire kinyúló pilótafülkéből. Szavak nélkül is értik egymást. A helyükre hajtják a mozdonydaru négy. kitámasztó lábát, majd a hatalmas vasúti jármű könnyedén tovairamlik. Hitetlenkedve olvasom a futóműre írt gyári jelzést: legnagyobb óránkénti sebessége 100 kilométer. A robbanás tompa döreje nem hallatszik messzire a folyton neszező gyárban. Az emberek különben is megszokták már. Alig ül el a por, a daru máris a helyén van. Kinyújtja támaszkodó csápjait, s az üres üstöket a tehervagon platójára helyezi. Mozdony iramodik az acélmű felé. Kezdődik minden elölről. A gyár nem állhat, a kemence nem hűlhet. Egy nap alatt 24 órát él, mozog, lélegzik az üzem. Daruk karcsú tornyai bólintanak rá. BRACKÓ ISTVÁN Hány óra fér egy napba? Lélegzik a gyár Mire, mennyit költöttünk? Vásárlóéra es aránál A kiskereskedelmi forgalom decemberben 12,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, s a karácsonyi nagyobb kereslet következtében meghaladta az előző hónapokét is. Az év utolsó hónapjában 25,5 milliárd forintot fordított a lakosság áruvásárlásra. Ezzel együtt — amint az a Belkereskedelmi Minisztérium múlt évi számadásából kitűnik — a kereskedelem 1,8 százalékkal túlteljesítette 19J7. évi tervét. Ezt a vásárlóerő növekedése és az árukínálat javulása egyaránt elősegítette. A lakossági bevételek nagyobb emelkedését igazolja, hogy bár a 100 forint pénzbevételből a múlt évben valamivel kevesebbet, 77,81 fprintot fordított áruvásárlásra, a forgalom mégis jobban növekedett a tervezettnél. Az előzetes adatok szerint a kereskedelem tavaly összesen 257,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, 10,5 százalékkal többet az előző évinél. A tervezettnél 4,6 milliárd forinttal több árut értékesített. Ezen belül az Február 4-én: Műszaki hal a Hámorban A Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Borsod megyei Szervezete, intéző bizottságai és egyesületei, illetve üzemi csoportjai az idén ismét megrendezik a ma már megyeszerte híres műszaki bált. A farsang eme — a műszaki értelmiség szempontjából egyik kiemelkedő — eseményére ismét a vasgyári Hámor étteremben, február 4-én, 21 órai kezdettel kerül sor. Az MTESZ miskolci Technika Házában (Szemere u. 4. sz.) január 24- től kezdődik az asztalfoglalás, a jegyváltás. A belépőjegyek eladása 14—17 óra között, az érkezés sorrendjében történik. A borsodi műszaki bál ismét számos kellemes meglepetéssel, számos szórakozási lehetőséggel várja az érdeklődő műszakiakat. élelmiszerek és az élvezeti cikkek forgalma — bár magasabb volt a korábbinál — a tervtől némileg elmaradt, a ruházati kereskedelem értékesítése teljesen megegyezett a számításokkal, így elsősorban a vegyesiparcikk- forgalom összetétele az iparcikkek javára változott. Élelmiszerekre és élvezeti cikkekre, s a vendéglátásban "Yüttesen 116,7 milliárd forintot költött a lakosság, amely 140,8 milliárd forintért vásárolt ruházati és vegyes iparcikkeket. A kereskedelmi árak a tervet megközelítőin alakultak. Nyugdíjas bányászok A Borsodi Szénbányák Vállalat szakszervezeti bizottságának perecesi nyugdíjas alapszervezete majdnem hétszáz tagot számlál. Tagjainak átlagéletkora hatvanöt év. A legidősebb közülük hamarosan betölti a kilencven évet. Tavaly — a vállalat segítségével — százötvenen kaptak üdülőbeutalót: Hajdúnánásra, Bükkszékre. Emellett kirándulások segítik, hogy az öregedő szervezetek minél lassabban kopjanak el. Időnként összejönnek a vállalat vezetőivel, a volt társakkal, és elbeszélgetnek a régi időkről. Tavaly a nyugdíjas-ösz- szejöveteleiket Lyukóbányán tartották, az idén már benn, .Perecesen. Tíz év alatt A modellajándékozásra tulajdonképpen egy sajtótájékoztatóval és ünnepséggel összekötött daruavatás alkalmából került sor, még a múlt esztendő novemberében. Akkor volt éppen tíz éve, hogy a diósgyőri üzem felvette a kapcsolatot a lipcsei S. M. Kirov Művekkel. Tíz esztendő alatt tíz darab 20 tonnás és egy 80 tonnás daru utazott az NDK- ból Miskolcra. Manfred Noack, a Kirov Művek kereskedelmi igazgatója, magyarországi látogatásakor okkal büszkélkedhetett azzal, hogy a lipcsei üzem — a külföldi partnerek közül — elsőként a Lenin Kohászati Művekkel vette fel a kapcsolatot. Hogy a Made in DDK felségjelű daruk beválSzíne és Bánkúti örömök A filmsztárok úgy tartják, hogy jót vagy rosszat, csak írjanak róluk, mert az utóbbi is propaganda. A téli sportok bükki „sztárja”, Bánkút is így lehet vele, mert aki eddig nem ismerte, ezen a télen megismerhette a helyi és az országos sajtóból. Igaz, hogy nem a legjobb oldaláról, de ... Lásd mint fent! A rend kedvéért dióhéjban a történtek. Nyáron szünetelt a bánkúti turistaház működése, mert — a KÖJÁL vizsgálata nyomán —, be kellett zárni néhány hétre, hogy rendbe tegyék a házat. Amikor ismét megnyílt, zengett a sajtó harsonája. (Hogy őszinte legyek: én is fújtam.) A téli csúcsidőszakban, úgy karácsony táján, már érkeztek riasztó hírek rendetlenségről, vízhiányról, a személyzet — enyhén szólva — kifogásolható munkájáról. Addig-ad- dig szállingóztak , a hírek, míg a KÖJÁL ismét körülnézett, és a konyhát olyan állapotban találta, hogy ismét bezáratta a turistaházat. E szomorú tényt megszámlálhatatlan újságcikk kommentálta, és mert a síparadicsom — horizontálisan és vertikálisan — messze esik a szerkesztőségi szobáktól, a cikkekben szereplő „tények” nem fedték tökéletesen egymást. Az ellentmondások jó alkalmat szolgáltattak az Élet és Irodalom glossza- szerzőjének, hogy elmeditáljon egy kissé a hazai sajtó hírszolgáltatásának megbízhatóságáról. A (vízhiányt sikerült megszüntetni, mégpedig úgy, hogy lajtkocsik közlekednek ingajáratban Miskolc és Bánkút között. Más intézkedéseket is hozott a turistaházat üzemeltető egri vendéglátóipari vállalat. A ház ismét fogadhatta a vendégeket és ez alkalmat adott az újabb sajtókampányra. És még mindig nincs vége. „Magas körök” közbenjárására, sikerült elérniük a síklub tagjainak, hogy ünnepnapokon nem kér úthasználati díjat az erdőgazdaság Bánkút autós vendégeitől. E fölött megint csak örvendezni lehetett a sajtó munkatársainak. Ha a vége jó, minden jó. Itt le is zárhatnám eszme- futtatásomat, hiszen a turistaház működik, a síelők síelnek, és a jávorkúti út végén nem hajtja be kíméletlenül a zord sororrnóőr a húsz- forintos taksát. Sőt, még azt is hozzáfűzhetném — kitere- bélyesítve a cikk indító gondolatát —, hogy a sok hercehurca, a nagy publicitás talán újabb híveket is szerzett a téli sportoknak, konkrétan Bánkúinak. Én azonban — bizonyára születési hiba —, gyanakvó, kételkedő ember vagyok. Nem hiszem el például, hogy a laitkocsis manőver hosszú távon is megoldja a vízoroblémákat. De fenntartással fogadom a többi intézkedést is. Többek között azért, mert a bánkúti turistaház, csakúgy, mint a többi hegyi menedék, sok éy óta nem kínál olyan ellátást vendégeinek, mint amilyet joggal elvárhatnánk. A gazdák változnak, ám a kisebb- nagyobb hibák újra és újra jelentkeznek. A turizmus szakemberei sok év óta mondogatják, hogy a Balaton, a Velencei-tó és a többi vízparti üdülőhely túlzsúfolt, ugyanakkor a hegyek között levő kiránduló- és pihenőhelyek — talán a Mátra kivételével —, nincsenek tökéletesen kihasználva. Miért nincsenek? Azért, mert a természet adta szép tájakra utazó ember ki van téve az olyan kényelmetlenségeknek, mint amilyeneket Bánkút vendégei elszenvedtek az idei télen. Nehéz megérteni, hogy a „síparadicsom” miért csak azoknak elérhető, akik génkocsival rendelkeznek. És előttem az sem teljesen világos, miért számít kegyadománynak, hogy az erdőgazdaság — hosszas kérlelés után —, ünnepnapokon eltekint az úthasználati díjtól. A Bükk mindenkié akkor is. ha egy vállalat azt a feladatot kaota. hogy az adott területről fát termelien ki a népgazdaság számára. Lehet, hogy „jogilag” vitatható a fejtegetésem de én azt a jogot tartom elsődlegesnek. hogv mindenki zavartalanul élvezze nemzeti kincsünk, a szép táj áldásait. (békés) í+c Üj berendezések érkeztek tak, arra bizonyság a hazai szállító szakemberek jó véleménye is. A további gépparkbővítést nemcsak a korábbi jó tapasztalatok valószínűsítik, hanem a 18,3 ezer embert foglalkoztató diósgyőri nagyüzem előtt álló feladatok is. Soha annyi acél nem készült a több mint kétszáz éves gyárban, mint tavaly; soha ilyen nagy nem volt a közlekedési gyáregység teljesítménye; soha ennyi alapanyagot, félkész és készterméket nem kellett megmoz- , gatni, mint az elmúlt évben. Az 1978-as terv még feszesebb, s — ez persze nemcsak a közlekedésiek gondja — megkezdődött a tízmilli- árd forintos új acélmű építése is. Kéz a kapcsolókaron A gyáron belüli vasúthálózat hossza csaknem félszáz kilométer. A mozdonyok száma 32. Több mint ezer ember foglalkozik a szállítással, anyagmozgatással az LKM- ben. A sínek mentén megyünk az egyik rakodóhoz. Böhöm nagy fémtömbök várnak fuvarra, hatalmas teherautók érkeznek, az új acélműbe szánt berendezésekkel. Az EDK 80/2 típusszámot viselő, 235-ös gyári számú zöldfekete daru fürgén iramlik a sínen, oda, ahol éppen dolga akad. Az előbb még vashulladékot emelt ki egy vagonból, aztán, mágneses fejét horogra cserélve, több tonnás szovjet gépet helyez el a rakodón, mint egy pelyhet. Mínusz hat fok van, szállingózik a hó, de a közeli hegyekből lecsapódó bükki szél hidegebbnek hazudja a telet. A Gagarin szocialista brigád tagjai vattakabátban, könyékig érő bőrkesztyűben tüsténkednek a dohogó, forgó gép körül. Fenn, a magasban a darukezelő (két- szakmás ember, ötezer forintnál kevesebbet ritkán visz haza egv hónapban) minden mozdulatra, minden centiméterre ügyel. Itt nem lehet tévedni, egv hibás mozdulat katasztrófát jelent. A szem figyel, a kéz nyugodt a remegő kapcsolókaron. Ezzel, a Kirov gyár kiI
