Déli Hírlap, 1977. december (9. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-08 / 288. szám

a miskolciaké a szó örök téma: az utasellátás Ügy tűnik, örök témát ad, örökzöld téma marad városunk­ban az utasellátás. Hogy jártam én is ... Vonatindulásig volt néhány perceni a Tiszáin. Gondoltam: veszek egy szendvicset, elverem az éhem, míg vacsorához jutok majd utam végcéljánál. No, de hol vegyem a harapni- valót? Az összes elárusítóhely zárva. Marad az automata. Ahhoz viszont kétforintos érme kell. Hogy hogyan sikerült „beszereznem” — nem részletezem. Sikerült. Beálltam a sorba. S az automata „nyelte” a pénzt. Szendvicset viszont jó pár alkalommal „elfelejtett” adni. Szerencsére ez még nem velem történt. Bíztam benne, hogy velem nem is fog. Fölösleges bizalom. Az első kettesem ug­rott. A második — nyert. De hogyan? A gép elfordult. Nem akartunk hinni a szemünknek. Benyúltam a szendvicsért. Már a számban éreztem az első falatot. Először persze artistamutatványt kellett produkálnom. Fél testtel az auto­matába lógtam, s két kézzel ügyeskedtem a duplán is meg­fizetett portékámért. Sikerült. Ki tudtam venni a szendvics felét. — A másik felével is próbálkozzon! — biztattak a nekem drukkoló sorbanállók. És persze azok is, akik előttem már ugyanígy jártak. De hát —» ahogy nekik sem — úgy nekem sem sikerült jogos tulajdonom másik felét is megszerezni. Míg a fél szendvicsen rágódtam — de szó szerint, mert olyan száraz volt! — vadonatúj gondolat jutott az eszembe. Mi lenne, ha jobban ügyelnének ezekre az automatákra? Netán időnként ellenőriznék is? S még emellett sem ártana, ha — a biztonság kedvéért — valamelyik elárusítóhelyen friss szendvicset adnának. Mondjuk: azokért a kétforinto­sokért, amelyeket ellenszolgáltatás nélkül nyel el ez a tel- hetetlen-„vicces” automata. Király István, MÁV Miskolci KISZ-bizottság Adós a likőrgyár Megállapodást kötöttünk a Kis- várdai Szeszipari Vállalat Mis­kolci Likőrgyárával idén június­ban, hogy a lakóházunkhoz tar­tozó udvar egy részét ideiglene­sen átengedjük a vállalatnak, épít­kezési területként. Feltételünk az volt, hogy a munkák elvég- zése után a kerítést az eredeti helyére állítsák vissza és zöldká­runkat térítsék meg. A befeje­zési határidőt — 1977. július 5. — a likőrgyár állapította meg. Már december 5-e is elmúlt, de a kerítést még most sem he­lyezték vissza, s fizetni sem fi­zettek mind a mai napig. Ám nem is ez a legfőbb gon­dunk, hanem az, hogy a szenes­kamránk ajtaja elöl sem hord­ták el a még júniusban odapa­kolt földet, s emiatt a tüzelőn­ket nem tudjuk a kamrába be­rakni. A hiányos fűtés követ­kezménye: a gyerekekkel több mint egy hétig otthon kellett maradnom táppénzen, mert megfáztak a lakásban. S nem­csak a gyerekek, mi felnőttek is tarthatunk tőle, hogy ilyen körülmények között előbb-utóbb megbetegszünk, amit viszont már anyagiakban erősebben érez­nénk meg. „Felszólítást” is küld­tem a vállalatnak, de még csak válaszra sem méltattak. Perel­jem be őket? Vizi Jánosné. Miskolc Örömmel tapasztalom, hogy egyre többen mernek — merünk! — szót emelni a dohányzás ellen. Ám úgy tű­nik, ezzel is úgy vagyunk valahogy, mint az alkohollal. Ritkán — vagy sohasem — esik szó arról, hogy irodá­ban se lehessen füstölni (sze­szes italt fogyasztani!). Most csak a füstölésről szólnék. Igen rossz tapasztalataim vannak e téren. Többnyire ugyanis repeső szívvel lépek be azoknak az irodáknak az ajtaján, amelyekről messze virít a szép fölirat: A helyi­ségben ne dohányozzunk! Aztán bent: baltával lehet vágni a füstöt. S az „illat” — mint egy modern istálló­ban. De nem! Az istállókban nem szabad dohányozni. S azokban be is tartják a ti­lalmat. Az ott dolgozók is. Irodáinkban viszont: csak az ügyfélre, az ügyfelekre vo­natkozik. Nekünk csak nyel­A per nem szükséges. A vállalat elismeri, hogy a pa­nasz túlnyomórészt jogos. Csupán a zöldkárt vitatják, már csak azért is, mert azt külön kérni kellett, de írá­sos térítési kérelmet nem kaptak. A kerítés visszahe­lyezésével valóban adósak, mentségükre szolgáljon, hogy azt a Miskolci Mélyépítő Vállalatnak, mint kivitelező­nek kellett volna ■ elvégeznie. A mélyépítők most megígér­ték nekik, hogy a legrövi­debb időn belül pótolják a hiányt. A tüzelő beszerzésé­nek azonban — szerintük! — nincs akadálya, mivel a föld­kupactól a Viziék kamrája megközelíthető. (Viziék nyilván ez utóbbit vitatják, hiszen nem szóra­kozottságból „felejtették” el beszerezni-behordani a kam­rába a téli tüzelőt. Cum true — nemigen teszik ki gyer­mekeiket a hűlés veszélyé­nek! A szerk.) ni szabad az ügyintézők ál­tal eregetett füstöt. Ez meg­engedett. A legtöbb helyen irodabútornak, felszerelési, leltárköteles tárgynak számít a hamutál is. Miért nem le­het azokat eltüntetni? Vagy miért nem tudjuk megtanítani a dohányosokkal a dohányzás illemszabályait? Pedig van már ilyen Miskol­con is. Írott illemtan, csak dohányosoknak. A Dohány­zás Ellen Küzdők Társasága adta ki. Vajon hányán ol­vasták? S vajon akad-e olyan dohányos, aki a kultu­rált dohányzás tudnivalói közül csak egyet is elismer a gyakorlatban? Például azt: Ne dohányozzunk zsúfolt munkahelyeken, közlekedési eszközökön, értekezleteken, tanácskozásokon, gyűléseken, s az utcán sem' Sebők Bertalan, Miskolc, Márton Bíró u. 8. sz. Másutt van, de itt nem is lesz Deit! Cukorbetegségben szen­vedek, s nagyon nagy örömmel fogadom azt a gondoskodást, amelyet ta­pasztalok a kereskede­lemben sokféle készétel és édesség kapható a bol­tokban, amely szemnek- szájnak nagyon kellemes és mi — diabeteszesek is — fogyaszthatjuk. Egy dolgot fájlalok: hiányzik a Deit üdítő ital. Miskol­con hiába keresem. Pe­dig kellemes íze, aromá­ja mellett előnye, hogy kalóriában és szénhidrát­ban szegény. Miért nem árusítanak ebből váro­sunkban is? — kérdezi D. József né miskolci olva­sónk. ★ A Miskolci Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat­nál elmondották: a Deitet valóban csak Budapesten árusítják, mivel a palac­kozó cég is ott van. S amióta számos üdítő ital — 25-féle — palackozása Miskolcra került, a Deit szállításával nem foglal­koznak. A kiskereskedel­mi egységektől igény nem is jelentkezett rá. A cu­korbetegek részére egyéb­ként a Weidlich-boltban esetenként még diétás bort és sört is lehet kap­ni. Miért csak maréknyit? Itt a náthaszezon. Gyógyí­tására — különösen, ahol kisgyermekek vannak — na­gyon jó a kamillatea. Nekem is kellett volna. Elmentem az Aranyszarvas gyógyszer- tárba, ahol — legnagyobb meglepetésemre — közölték, hogy csak egy kisadagot tud­nak adni. Mit kezdjek én egy maréknyi kamillával, hiszen mindhárom picinyem náthás, inhalálásra, teának is kevés a pár dekányi fű. Hogy lehet az, hogy ebből a fontos gyógynövényből eny- nyire korlátozzák az adagot? Ha ezt tudtam volna a nyá­ron, nem sajnálom rá a fá­radtságot. hogy összegyűjtsek egy zsákra valót. Még má­soknak is jutott volna be­lőle! — írja levelében Gy. I,- né miskolci olvasónk. Az Aranyszarvas gyógy­szertár vezetője érdeklődé­sünkre elmondotta: valóban ellátási problémák vannak a kamillateából. S ez nemcsak miskolci gond, a kamilla or­szágosan hiánycikk: Nem ez az első év. amikor korlátoz­ni kénytelenek az adható mennyiséget. A készletből ráadásul tartalékolniuk is kell, hiszen ha „minden kö­tél szakad’’, csak receptre adhatják, hogy azok jussanak hozzá elsősorban, akiknek feltétlenül szükségük van rá. Főleg a kisgyermekeknekl Irodákban se! avagy: Tanuljunk dohányzás-illemet! / Mintha tömött dunnával terítették volna meg a bükki hegyeket, olyan a táj. Sokun­kat csábít hétvégi kirándu­lásra a vaskos hótakaró, s még többünket vonzana, ha végre volna legalább Bánkú- ton,' a turistaháznál síköl­csönzés. Persze lehet, hogy nyitott kapukat döngetek, nem tudom. Vasárnap ugyan nekivágtunk a hegynek, ám félútról visszafordultunk bi­zonytalanságunkban: vajon érdemes lett volna felka­paszkodni a bánkúti „har­mincpercesen”? Kaptunk volna már sílécet néhány órás csúszkáláshoz? — kér­dezi G. Péter diák. Egyelőre még nem, de kár volt visszafordulni a téli hegyről. Hiszen — mint Sü­tő István, a bánkúti turista- ház vezetője elmondta — nemcsak a sísport kedvelői, hanem nagyon sok természet- barát is zavartalanul élvez­heti a havas tetőt. Sífelsze­relést egyébként januártól már tudnak biztosítani, sőt! — sítanfolyam indítását is tervezik. Addig pedig — ér­demes ismerkedni-barátkozni a tájjal, s a síterepekkel is Bánkúton. (Lovász Attila felvétele) Mikor kell a munkabért kifizetni? Az általános szabály sze­rint a munkabért a bérfize­tési napokon a dolgozónak kell kifizetni, hacsak mást fel nem hatalmaz annak fel­vételére. Ha a bérfizetési nap a dolgozó heti pihenő­napjára, szabadnapjára, szombatra, vagy munkaszü­neti napra esik, a munka­bért a megelőző munkana­pon kell kifizetni. Előfordul, hogy a dolgozó a bérfizetési napon jogos ok­ból (kiküldetés, szabadság, vagy más igazolt távoliét mi­att) nem tartózkodik a vál­lalat telephelyén (munkahe­lyén. illetve bérfizetési he­lyén). Erre az esetre a jog­szabály úgy rendelkezik, hogy a dolgozó kérésére a munkabérét a bérfizetés előt­ti utolsó itt töltött munkana­pon kell kifizetni, vagy pos­tán a tartózkodási helyére megküldeni. Az elküldés költségei a vállalatot terhe­lik. Ha a megszakítás nélkül igénybe vett szabadság idő­tartama a 12 munkanapot eléri, a szabadság idejére ju­tó bérfizetési napon esedékes munkabért, valamint a ren­des szabadság idejére járó munkabért — a dolgozó ké­résére — a vállalat köteles a szabadság megkezdése előtt 3 nappal kifizetni. Elő­fordul, hogy a munkabér vagy más díjazás elszámolá­sának alapjául szolgáló ered­mény a munkaviszony meg­szűnése napján, illetve az utolsó munkában töltött na­pon még nem állapítható meg, ezért a munkabért vagy a díjazást esedékessége napján köteles a vállalat a dolgozó által megadott cím­re saját költségén elküldeni. A ROVAT LEVÉLCÍME: Déli Hírlap Szerkesztősége A miskolciaké a szó 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. III. em. 305. szoba Telefonszáma: 18-221 A sorkatonai szolgálat tel­jesítését követően 30 napon belül munkaviszonyba lépő, vagy a leszerelést követő 14 napon belül fennálló munka- viszonyában tovább foglal­koztatott dolgozó részére két hétre járó személyi alapbé­rét egy alkalommal — ké­résére — előre ki kell fi­zetni. A dolgozó munkabéréről és más díjazásról adott el­számolásnak olyannak kell lenni, hogy a dolgozó a ki­számítás helyességét, vala­mint az abból történő levo­nások jogcímét és összegét ellenőrizni tudja. Dr. Sass Tibor Mrs. Mélykék árkok és fekete kari­kák mindkét szem alatt. Nem azért, mert ez a divat, nem az­ért, mert be van festve! Nincs festék. Más tette olyanná. Pe­pita kabát, semmiberévedő te­kintet. Egy pecsétgyűrű és két karikagyűrű alig fér meg egy ujján. Szombat, kilenc óra, a Gömö- ri étterem előtt. A pepita kabát eltűnik a bejárat mögött. Szőke, copfos kislány mered megbabonázva az ajtóra, de vállat von, és az utcán játszani kezd. Mínusz három fok. Ugyanott — utamból visszafelé — egy óra múlva! A lányka még mindig játszik, és benn a Pepita — ki tudja hányadszor — rendel. Két rész­letben iszik; először egyhajtásra egy felest, majd félig a kisebb pohárból. A felest elviteti. Le­hetne szimpatikusabb is, ha meg nem szólalna. Basszbariton hang és az elcsépelt mondóka: Elsietett hirdetés A Domus Áruházban hir­detést tettek a kirakatba, amely szerirt asztalos és áru­mozgató munkakörbe dolgo­zókat felvesznek. Én is je­lentkeztem az elmúlt héten felvételre, azonban közölték velem, hogy az alkalmazás csak januárban esedékes. Kérdezem: miért kell ennyi­vel előbb meghirdetni? Mi történik akkor, ha a hirde­tés hitelességében bízva, vállalatomnál bejelentem tá­vozási szándékomat? — tette szóvá B. Ferenc, miskolci olvasónk. * A Domus Áruház igazgató­jának válasza: valóban kitet­ték a hirdetést, azonban köz­pontjuk időközben — a múlt hét elején — „felvételi zár­latot” rendelt el erre az évre. A táblát tehát azonnal le­vették, s azokkal, akik még azután is jelentkeztek, kö­zölték a számukra is „kese­rű” hírt: az alkalmazás csak a jövő év elején lesz aktuá­lis. Alkohol — Aranyapám! Egy napja ülök itt. Adni vagy nem adni? Sajnos, mindez szokványos kép is lehetne, ha be nem lib­ben a szőke tündér, a copfos kislány. — Édesanyám! — hallatszik az erőtlen, fázós, fájón panaszos hang. — Menjünk . . . Mrs. Alkohol szeme villámokat szór, szinte ölni tudna. A tekin­tet kiparancsolja a kislányt, és megérkezik az újabb egység: három cent, kísérő felessel. A kislány kimegy, már nem játszik. Bánatos szeme az ajtón, mintha a kijövőktől várná a választ néma kérdésére: — Miért nem hoztátok ki édes­anyám? Nem kérdeztem a nevét, hiá­ba kérdeztem volna. De felto­lakszik az indulat. Ki kellett volna HOZATNI onnan! D. T. B* \ Lesz-e síléckölcsönzés Bánkúton?

Next

/
Thumbnails
Contents