Déli Hírlap, 1977. december (9. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-08 / 288. szám

belföld Százéves lenne, i és majdnem megérte j Ma. lenne százesztendős | és majdnem megérte sa- i ját centenáriumát Fenyő r Miksa, a Nyugat egyik t alapítója, aki Adyval és i Osváth Ernővel együtt * kezdte szerkeszteni a XX. * század legnagyobb hatású [ magyar irodalmi fórumát. Kilencvennyolc éves ko­rában még hazalátogatott és átadta kéziratait, leve- , lezését a Tudományos t Akadémiának. Vezér Er- » zsébet kitűnő bevezető ta- i nulmányával meg is je- i lent ennek nagy része. Fe- i nyő „Maxi”, ahogy kor- i társai e sorok írója előtt i is becézték harminc év­vel ezelőtt, azt a haladó polgárságot képviselte, amely a századforduló í I idején még lehetővé tét- , te, hogy Fenyő, mint az , ipari kapitalizmus felleg- , várának, a GYOSZ-nak a i titkára, egyben a radiká- \ lis Nyugat szerkesztője i legyen. És Fenyő becsű- i letére legyen mondva — • nem fordult szembe ifjú- * korának szemléletével még a nehezebb időkben sem. Halála élőt látoga­tott haza utoljára és Bécs- ben hunyt el, magyaror- , szági látogatása után. — , Irodalmi tevékenységére , legnagyobb hatással az i impresszionista kritika i nagymestere, Alfred Kerr « volt: nem véletlenül hív- ■ ták barátai — gazdasági tevékenységére célozva — i „irodalmunk nagykerres- t kedöjénck”. i (máté) KÖSZÖNJÜK A JÓKÍ­VÁNSÁGOKAT !V A magyar sajtó napja alkalmából szer­kesztőségünk számos üzem­től, intézménytől, kollektívá­tól és egyénektől kapott kö­szöntő üdvözleteket, távira­tokat. Mindezekért ezúton mond köszönetét a Déli Hír­lap szerkesztősége. ÉRIK A SALÁTA. Beérett a friss fejes saláta a kisal­földi termálvizes kertészetek­ben. A Szigetközben és a Rábaközben nagy kiterjedé­sű üvegházakban termelik télen is a salátát. Az üveg­házakat elsősorban termál­vízzel fűtik. Karácsonyig csaknem 100 ezer fej salátát szállítanak Győrbe és más városok üzleteibe. GILICÉMADÁR. Megjelent a szabolcs-szatmári népdalok gyűjteményes kötete, a „Gili- cemadár”, a megyei tanács anyagi támogatásával. A ki­adványt — amely 100 nép­dalt tartalmaz — Danes La­jos főiskolai docens rendezte sajtó alá. A kétezer példány­ban napvilágot látott népdal­füzet rendkívüli érdeklődés­re talált a pedagógusok, nép­művelők és a népzenetudo­mány szakértői körében. MEGÖLT EGY LÁNYT. Gyál külterületén holtan ta­lálták Urszán Klára 15 éves szakközépiskolai tanuló, gyáli lakost, aki a rendőrségi bi­zottság megállapítása sze­rint bűncselekmény áldozata lett. A Pest megyei Rendőr­főkapitányság rövid idő alatt elfogta és előzetes letartóz­tatásba helyezte Balogh Já­nos 25 éves segédmunkás, Budapest XX. kerület, Köny­ves utca 22. szám alátti la­kost, aki alaposan gyanúsít­ható azzal, hogy a fiatal lányt megölte. A bűnügy vizsgálata tovább folyik. ANYAKÖNYVI HÍREK MEGHALT: Gadó Gyuláné (Prókai Ilona); Horváth Ferenc; Kazda Lajosné (Gogolya Erzsébet). Tegnap játékvásár nyílt # Vajon melyik lesz az enyém a sok közül... ? Mese­ország a föld­szinten Tegnap óta az MHSZ szék­hazának portása nem állít, s nem kérdez meg senkit, hogy hova megy és mit akar. Meg- adóan tűri, hogy mindenki bemehet —■ a boltba, ivéért teg­naptól a földszinti tanácste­rem bolttá, üzletté, meseor­szággá változott. Karácsonyi játékvásár van. Az adatok, a számok magukért beszélnek: egymillió forint értékű játék- sorakozik az alkalmi polcokon, és a BIK, amely az egészet rendezi, még félmillió forint értékű utánpótlást tud szállí­tani. A megnyitás után néhány perccel. A vásárlók hada el­viselhető, nincsenek sokan. De az eladói gépezet még elég rozsdásan forog. — Nincs száz kezem, hagy­jatok már egyet kiszolgálni! — hallatszik a pult mögül. A blokkot rossz helyre hozza egy vásárló. — Oda, kérem, oda. Ott van a csomagolás, nem lát­ja...?! — Igen, de a vetítőm .. I Azt mondták, még nem vit­ték át. — Az nem lehet, igenis átvittük... Aztán előkerül a vetítő. De az eladó hangja még egy­szer felcsattan: — A kedves vevő ráér. A kedves vevő ne siessen. A kedves vevő vásárol, de mi dolgozunk ... Egy kismama is dohog: — Gyerünk innen —<. mondja kisfiának. — Ránk se néznek ... Tegnap kezdődtek meg a labdarúgó MNK — négy cso­portra osztott — 16 csapatos nagydöntőjének küzdelmei. Borsod megyét a legjobb 16 között a Kazincbarcikai Ve­gyész NB Il-es együttese képviseli. A mai első fordu­lóban nem kísérte szerencse a barcikaiak szereplését, hi­szen a Fáv utcában 5:0 ará­nyú vereséget szenvedtek. • Az igazság, hogy valóban nincs száz keze az eladónak. S hogy rozsdás még az a ke­rék? Nem csoda. Az eladók nagyon sok helyről jöttek, s amíg összeszoknak ... ★ A gyerekek. Nagyon kevesen vannak. S többnyire egyedül. Szülő nem hoz magával. Hogy miért? — Elég, ha csak kiválasztja a kirakaton keresztül. Hogy együtt is vegyük, azt nem . . . Megle­petés lesz . . . — Semmi szükség rá. Majd meglátja a fa alatt. — Iskolában van, délután meg cn nem érek rá . . . Akik itt toporognak, azok sze­me kíváncsian tapad a megany- nyi újdonságra, a babákra, az elemes autókra, a társasjáté­kokra. — Mit szeretnétek? Barkácskészletet. Olyan van a barátomnak is ... — Hát . . . Most már nem is tudom. Azt a versenyautót, azt A tegnapi csoportmérkőzé­sek teljes eredménylistája a következő. A-csoport: Ü. Dózsa—Eger SE 9:1, SZEOL AK—Békéscsaba 2:2. B-csoport: FTC—PVSK 2:0, Csepel—Rába ETO 3:2. C-esoport: Tatabánya—Video­ton 0:0, Vasas—KVSE 5:0. D-csoport: Bp. Honvéd—PMSC 1:0, MTK-VM—Haladás 2:2. ni. amit olyan gombbal lehet irányítani, és versenyeznek egy­mással. Amire mutat, az több mint ezer forint. A legdrágább, a legjobb? — Lunaholdat — mondja a másik. — Olyan érdekes, meg diát . . . Mert még az sincs . . . — És mi van? — Sínautó, kisvasút, gombfoci, meg . . . Sorolja. Lunaholdja még való­ban nincs.-* Játékvásár. Ám jórészt csak régi játékokkal; újat. szokatlant nem sokat látni. Az őszi BNV játékkiállításá­ból ide még úgyszólván semmi sem érkezett. A köny­vek, a mesekönyvek két pol­cot kaptak. Igaz, ez nem já­ték ... De azért jó vásárt kí­vánunk az ajándékozóknak. kolci lakos neve eddig nyolc alkalommal került fel a bí­rósági tárgyalások jegyző­könyvébe. Legutóbbi, lopás vétsége miatt kiszabott 1 évi és 6 hónapi szabadságvesztés büntetéséből 1977. május 8- án szabadult. Utána nem he­lyezkedett el; alkalmi mun­kákat vállalt. Július 8-án a Miskolci Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat egyik önkiszolgáló boltjából 2 do­boz Symphonia cigarettát akart fizetés nélkül elemel­ni, de tetten érték. Miután nem akarta igazolni magát, a boltvezető rendőrt hívott. A kár megtérült. Nem úgy Szvoboda László kára. Takács ugyanis egy kőműves kisiparosnál alkal­mi munkát vállalt, s a MIK megrendelése alapján az Eperjesi u. 7—9. számú há­Percekkel a felszállás után a ciprusi Akrotiribén levő brit légitámaszponton lezu­hant egy U—2. típusú ameri­kai felderítő repülőgép. Pi­lótája szörnyethalt. A gép a támaszpont épületeinek, köz­• • Ügynökök hálójából — a rendőrségébe Kitoloncolták a pakisztániakat A nyugat-berlini rendőrség szerdán egy bérelt Boeing— 727-es repülőgépen hazáto- loneoltatott 123 pakisztánit, akik a múlt héten, munka­alkalmat keresve, Nyugat- Berlinen át illegálisan pró­báltak beáramlani az NSZK- ba. A gépet a karachi repülő­téren történt leszállás után azon nyomban rendőrök tu­catjai vették körül. A haza- toloneolt pakisztániakra bíró­sági eliárás vár, mert meg­felelő iratok nélkül utaztak külföldre A szerencsétlen emberek ügynökök hálójába kerültek. Ezek a gvászosan végződött külföldi út előtt 1000—1200 dollár lefizetése ellenében megígérték nekik, hogy eljut­tatják őket az NSZK terüle­tére, és ott munkát szerez­nek nekik. Hortobágyi vaddisznók Az elmúlt esztendőben na­gyon elszaporodtak a vad­disznók a Hortobágyon; a puszta egyes részein csapa­tokban találhatók. A nemzeti park védett területein — el­sősorban a mocsaras, nádas­sal benőtt részeken — ütöt­tek tanyát, s ez kitűnő búvó­helyül szolgál. Elszaporodá­suk káros, mert a kunkáool- nási mocsárföldön fészkelő ritka madárvilágban sok kárt tesznek. A környékbeli va­dásztársaságok — a nemzeti park szakembereinek támo­gatásával — rendszeresen vaddisznóvadászatot tartanak a Hortobágyon. Most a friss hóban jól nyomon követhe­tők az állatok „lakhelyei". zakban tatarozást végeztek. A férfi az egyik júniusi éjsza­kát ott is töltötte, s a pad­lástérben elhelyezett, Szvo­boda László tulajdonát ké­pező Rakéta típusú porszívót elvitte, majd július 22-én egy használtcikk-kereskedőnek 200 forintért eladta. (A por­szívó értéke ekkor 8—900 fo­rint lehetett!,' A Miskolci Járásbíróság dr. Kovács György tanácsa bű­nösnek mondta ki Takács Jánost többszörösen vsssza- eső által elkövetett lopás bűntette és lopás vétségében, ezért őt halmazati bünteté­sül 2 évi és 6 hónapi, fegy- házban letöltendő szabadság- vesztésre ítélte, s négy évre eltiltotta a közügyek gyakor­lásától. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható! Az ítélet nem jogerős. T. Z. tűk távbeszélőközpontjának tetőzetén tört pozdorjává. Az U—2-es — brit tájékoztatás szerint — a Színai-félszigetre tartott volna, az egyiptomi— izraeli csapatszétválasztási vonal ellenőrzésére. külföld LONDON. A londoni egyc- i lemen ünnepi megemlékezést i tartottak Ady Endre sziile- I lésének 100. évfordulója al­kalmából. A centenáriumi megemlékezést kis Ady-kiál- lítás egészítette ki: a kora­beli nyomatok, fényképek a költő életének főbb színhe­lyeit, családját, barátait, két nagy szereimét ábrázolják. MANILA. Elutazóit a Fü- löp-szigetekröl látogatása be­fejezésével az Erich Hpnecker vezette NDK-küldöttség. A látogatás és Marcos elnök­kel folytatott megbeszélések eredményeként. kereskedelmi egyezményt írtak alá az NDK és a Fülöp-szigelek között. Az egyezmény értelmében a két léi kölcsönösen biztosítja egymásnak a legnagyobb ked­vezmény elvét és kereskedel­mi kirendeltségeket nyitnak Berlinben, illetve Manilában. Erich Honecker és az általa vezetett küldöttség a Fülöp- szigetekről a Koreai ' Népi Demokratikus Köztársaságba repült. BÉCS, Óvári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjánsk. a Központi Bizott­ság titkárának vezetésével megérkezett Bécsbc az MSZMP küldöttsége, amely részt vesz az Osztrák Kom­munista Párt ma kezdődő XXIII. kongresszusán. WASHINGTON. Az Egye­sült Államok mezőgazdasági minisztériuma közölte, hogy 170 millió dollár értékben szállít kb. másfél millió ton­na búzát Egyiptomnak élel­mezési segély címén. Egyip­tom az érték 5 százalékát, 8.5 millió dollárt fizet, a többit 40 éves hitelre kapja, 10 éves meghosszabbítási le­hetőséggel 2. illetve 3 száza­lékos kamatra. HAVANNA. A Biszku Bé­la vezetésével hivatalos lá­togatáson Kubában tartóz­kodó magyar pártküldöttség szerdán vidrai látogatást tett Cienfuegos tartományban. A tartományi pártvczetőkkel kötetlen beszélgetést folytat­tak a körzet gazdasági, po­litikai helyzetéről, majd ipari létesítményeket tekin­tettek meg. A tartomány ve­zetői este vacsorán látták vendégül a magyar küldött­séget. A delegáció csütörtök délután tér vissza Havanná­ba. Nagy Endre, Békeffy László és Kellér Dezső ha­gyományos konferanszié- mozdUlatára emlékeztet Be­gin, szívére téve kezét, mint­ha ő is azt mondaná: „Már bocsánatot kérek”. — Lehet, hogy azt is mondja, hiszen van oka mosakodni: az egy­kori terrorista vezér — aki éppen azt a King David Ho­telt robbantotta fel, amikor ott még az angolok tanyáz­tak, amelyben most Szadatot fogadta — később sem lett hűtlen önmagához: Izrael „leghéjább héjája” maradt. És most ő fogadta Szadatot. Nem vitás, ez „jól jött” szá­mára: lemosni múltját és ezt ilyen mosakodó bizonyko­dással is kell, mint amit ké­pünk ábrázol. . M. I» December 8-án és 9-én az Avas-déli ÁBC-áruházban (Miskolc, Középszer u. 98.) Nyitva: naponta 6—19.30 óráig, szombaton: 6—16 óráig. DELI hírlap. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 3521 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.; 39. Telefonközpont: 36-132., 16-672.. 35-380. Titkár­ság: 18-223; bei- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat, 3527 Miskolc, Ba.icsy-Zsilfnszky u. 13. Postacím: 3501 Miskolc. Pf.: 178. — Felelős kiadó: VF.RES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható: a hírlapárusok­nál. Előfizethető: a helyi postahivataloknál. Előfizetési dij egy hőnapra: 20 Ft. — Index: 25 951. — Készült: a Borsod megyei Nyomda­ipari Vállalatnál. — Felelős vezető; KILIAN BÉLA — ISSN 0133 — 0209 (illésy) MNK-nagydöntő Cigaretta, majd porszívó Lopásért rács mögé kerül Takács János 34 éves mis­v

Next

/
Thumbnails
Contents