Déli Hírlap, 1977. november (9. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-28 / 279. szám
Amatőr filmek :!V Borsod megye törvényességi helyzete Pro és kontra-X- Háromévesek a csepregi négyes ikrek. A csepregi négyes ikrek tegnap ünnepelték harmadik születésnapjukat. Adrien, Ildikó, Kati és Zsuzsa szépen fejlődnek, jó étvágyúak, s legjobban szeretik a kézügyesség-fejlesztő játékokat, Képünkön: Ki lesz az első? — Gyöngyfűző kislányok (Rózsás Sándor felvétele) Üveghutától a gáztüzelésű kemencékig Kétszáz éves a hollóházi porcelángyár — Vizsgálataink szerint az államigazgatásban dolgozók az ügyek törvényes, méltányos és a jogpolitikai elvekkel összhangban történő eldöntésére törekszenek. Ezzel kezdte a megye törvényességi helyzetéről készült beszámolóját a tanácselnöki értekezleten dr. Deák András megyei főügyész, majd részletesen elemezte megyénk törvényességi helyzetét. Gondolatébresztő megállapításokat tett; pro és kontra. Lakásügy, gyámügy f Á lakásügyi hatóságok munkáját korábban sok kritika érte. Valamennyien észrevehettük — s ezt állapította meg a beszámoló is —, hogy jelentős javulás mutatkozik. Törvénysértő intézkedéseik elsősorban a jogszabály nem kellő ismeretéből vagy téves értelmezéséből adódnak. Eljárásuk többsége ma már megfelel a törvényes előírásoknak Ugyanakkor a tanácsi építésügyi hatóságok eljárásainak és döntéseinek törvényessége még mindig nem kielégítő. Az ügyintézésben sok a határidő-túllépés; az építtetőket felesleges igazolások és mellékletek beszerzésére kötelezik más esetekben viszont a szükséges bizonylatok beszerzését elmulasztják Kiskorú ingatlanán való építkezéshez például a gyámhatósági hozzájáruló nyilatkozat is szükséges, enélkül a határozat megalapozatlan. A gyermek- és ifjúságvé- clelmet is rendszeresen vizsgálja a megyei főügyészség. A legtöbb hiányosságot e téren a nagyközségi tanácsoknál tapasztalják A Mezőcsát nagyközségi Tanácsnál pél! dául fél éve nem látják el a gyámügyi teendőket, azóta 130 ügy gyűlt fel. Ennél is rosz- szább a helyzet Miskolcon, az I. kerületi hivatalnál, ahol ugyancsak hiányzik a gyámügyi' előadó, s eddig 400 ügy halmozódott fel elintézetlenül ... Az állami gondozásba vételt elrendelő határozatok általában törvényesek, de nem mondható el ugyanaz a gondozási díjak megállapításáról. Nem egy esetben mellőzik ezt, vagy csak az egyik szülőre hárítják. Komoly hiányosság mutatkozik e díjak behajtásánál is. Az Edelény nagyközségi Tanácsnál például 176 251 forint gondozási- díj-hátralékot tartanak nyilván. Szabálysértések, «azdasáűi bírsá» A megyei főügyész megállapítása szerint — s ezt a vizsgálatok is alátámasztják —■ a tanácsi szabálysértési hatóságok eljárása korántsem hibamentes. A leglényegesebb hiányosságok: sok esetben nem tartják be a határidőket — ez legtöbbször a cselekmény elévüléséhez vezet —, nem folytatják le "a bizonyítási eljárást, nem idézik meg a törvényes képviselőt a fiatalkorúak ügyeiben, s terhűkre — törvényes feltételek hiányában is — pénzbírságot szabnak ki, bűncselekményt bírálnak el szabálysértésként. Ismeretes, hogy a gazdálkodó szervek egy része a nagyobb eredmény biztosítása érdekében nem minden esetben jár a törvényes úton. A gazdasági bírság kiszabása az ilyen természetű, a szocialista gazdálkodás elveit sértő jelenségek kiküszöbölésére hatékony eszköznek bizonyult. A Borsod megyei Főügyészség kezdeményezésére például a Legfőbb Ügyészség gazdasági bírság kiszabását indítványozta a Délborsodi Halászati Termelő- szövetkezet ellen, mert a Halászcsárda és eszpresszó helytelen osztályba sorolásával a szövetkezet a vásárlókat 412 573 forinttal megkárosította. A Miskolci Megyei Bíróság — nem jogerősen — 320 ezer forint gazdasági bírság megfizetésére kötelezte a szövetkezetét. Ilyen bírságot indítványozhatnak a megyei tanácsok végrehajtó bizottságai is. A Borsod megyei Tanács V. B. ezzel a jogával csak egy ízben élt eddig, amikor a borsodsziráki Bartók Béla Mgtsz ellen indítottak eljárást, s a Legfelsőbb Bíróság jogerősen 235 ezer forint gazdasági bírságot szabott ki. Alkoholizmus, bűnözés Az utóbbi időben jelentős törvényességi kérdésként vetődött fel az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezelésére vonatkozó törvényrendelet végrehajtása. A jogszabály értelmében az alkoholistáknak a Munkaterápiás Alkoholelvonó Intézetbe történő bevonulására az egészség- ügyi szerv tehet javaslatot, s az indítvány alapján a bíróság rendelheti el a szabadság elvonásával is járó intézeti gyógykezelést. (A Szeged közeli Nagyfán kötelezően egy évet kell letölteni, ezt követően kozílium dönt arról, hogy kiengedhető-e az illető, avagy további kezelés szükséges.) A fő gond: még ma is több esetben mellőzni- kell az ügyésznek az indítvány benyújtását, mert a javaslat előkészítése során az egészségügyiek csak általánosságban nyilatkoztatják a tanúkat, erre pedig ügyészi indítványt alapítani nem lehet. A bűnözés helyzetéről szólva megtudhattuk: Borsodban a tavaly feltárt 10 450 bűn- cselekményből 5990-et városainkban követtek el. Amíg Leninvárosban 293, Kazincbarcikán pedig 681 bűncselekményt követtek el, addig Miskolcon 3748-at. A nagyobb részt a vagyon elleni bűncselekmények teszik ki — 57 százalék—, de jelentős a közlekedési bűncselekmények aránya is, amely az összbű- nözés 15,3 százaléka. A társadalmi tulajdon sérelmére tavaly 30 millió forint értékű bűncselekményt követtek Pl. (tóth) Nem divat a műszempilla Fodrászok, kozmetikusok versenye Tegnap a budapesti sport- csarnokban megkezdődött a XV. Barátság Kupa nemzetközi fodrász-kozmetikus verseny. Az ünnepélyes megnyitón nyolc külföldi ország — Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, Mongólia, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjetunió — versenyzői, valamint a legjobb magyar fodrászok és kozmetikusok vonultak fel. Megfigyelőként szakemberek érkeztek Ausztriából, Kubából, az NSZK-ból és Olaszországból is. Országonként 5 női és 3 férfifodrász, valamint egy- egy kozmetikus méri össze tudását. Hazánkat — mint vendéglátót •— két csapat képviselte. A versenyszámok között szerepelt klasszikus, sport-, divat-, színházi, nappali és sassoon-írizura, valamint nappali és színházi sminkkészítés is. A férfifrizurák is az új divatot tükrözték; a rövid hajviselet volt az uralkodó. A kozmetikusok a kikészítés során nem használhattak műszempillát —, ez sem divat már. Ma a versenyen részt vevő delegációvezetők tanácskozásával folytatódik a XV. Barátság Kupa. Az ünnepélyes eredményhirdetés délután a sportcsarnokban lesz. Kétszázadik ^születésnapját” ünnepli a Finomkerá- mia-ipari Művek Hollóházi Porcelángyára. Hazánk jelenleg is működő hasonló üzemei között egy sincs, amely a múltját ilyen távoli időre visszavezethetné. Üveghuta volt az őse, amit okirat tanúsít: „Rolly József tekintetes úr 3 évvel ezelőtt (3777) üveghutát emelt, amely épület becslés szerint 230 Rhenus forintot ér”. GYÁR - HTOKBAN A kisközségbe távoli helyekről kellett az üveggyártáshoz szükséges nyersanyagokat szállítani, ezért több mint fél évszázad múltán a Széchenyi István reformtörekvéseit magáévá tevő itteni földbirtokos, Károlyi úgy döntött: az üveghutát kőedénygyárrá alakíttatja át. Elhatározásában nyilván az is szerepet játszott, hogy Hollóháza környékén kaolint találtak. Nem kért engedélyt az osztrák helytartótanácstól, mert jól tudta, úgysem kapná meg,, hiszen a Habsburg- ház — az osztrák ipar védelmében — útját állta a magyar iparosítási törekvéseknek. Az akkori vármegye vezetői is letagadták a gyár létezését, az adatok szolgáltatását elrendelő felszólításra szűkszavúan — latinul — csupán ennyit válaszoltak: „Abaúj megyében semmiféle gyár nem találtatik.” Ez okok miatt nincs írásos emlékünk arról, hogy a huta mikor alakult át kőedénygyárrá. Alapítási évéül 1831- et fogadhatjuk el (jelenlegi termékeinek emblémáján is ez az évszám szeretjei), mivel ettől kezdve a füzéri r. kát. plébánia anyakönyvében számos bejegyzett neve mellett foglalkozásként ez olvasható: „porcelángyár nők”. ÉLETHALÁLHARCBAN Egymást követően több bérlője volt a gyárnak, amelyben a múlt század 70-es éveiig a vidéki keresletnek megfelelő paraszttányérokat készítettek, , Az első kerámiajegy Ist- ványi Ferenc bérlő működésekor került a termékre. Az utókor őt tekinti a hollóházi porcelángyár tulajdonképpeni alapítójának, szellemi atyjának. Méltán, hiszen amikor az osztrák tőke erőszakossága, s a magyarországi piac vásárlóképességének csökkenése miatt a múlt század 80- as éveiben sorra megszűntek a korábban virágzó kőedénygyárak (Iglón, Pápán, Tatán stb.), a hollóházi tartotta magát. Istványi ugyanis a gyár termékeit technikai és művészi szempontból egyre tökéletesítette. Vegyi laboratóriumot is létrehozott, amelyben Halbritter svéd vegyész vezetésével agyag- és mázkísérleteket végeztek. A századfordulón a gyár közvetlenül a híres Zsolnay- gyár mögé sorakozott fel. A Kassai Kereskedelmi és Iparkamara 1905-ben megállapította — miután ugyaneb- bén az évben Miskolcon, Mu- rányban, Apátfalván és Rozsnyón megszűnt a hajdan rentábilis kőedénygyár —: „Ha hazánkban köedényiparról beszélhetünk, csakis Abaúj megye félre eső zugában, az osztrák hatalmas iparral élethalálharcot vívó hollóházi gyártelep jöhet tekintetbe”. A FELSZABADULÁS UTÁN FELLENDÜLÉS Istványi 1902-ben bekövetkezett halála után csaknem négy évtizeden át szinte „vergődött” a termelés, 1939-ben fél évig szünetelt is. Ezt követően a gyártmányok minőségének megjavítása, a magyaros ornamentikával díszített falusi tányérok, vázák iránti kereslet ismét lendületbe hozta a termelést. A megtorpanás nélküli fellendülés útjára hazánk fel- szabadulása után lépett a gyár. 1948. március 2-án állami tulajdonba került. Továbbra is kőedényt, kis mértékben díszműárut, majd porcelán szigetelőket készítettek benne, öt évvel később azonban fokozatosan újra áttértek a művészi kerámia gyártására. S Hollóháza bölDombóvárott vasárnap ki«; hirdették az országos nép-; rajzi — valamint dél-dunántúli — játék-amatőr filmszemle eredményét. A néprajzi amatőr filmek kategóriájában első díjat nem adott ki a zsűri, helyette három második díjat osztott ki. A székesfehérvári Sebestyén Ferenc és Deák Péter, valamint a győri filmstúdió kapott második díjat. Az Országos Vízügyi Hivatal kü- löndíjával a békési kubikos emlékeket feldolgozó kollektívát (a szegedi Sándor Lászlót, a nagykanizsai Molnár Tibort és a várdai Horváth H. Sándort) jutalmazták. Az amatőr filmek csoportjában a pécsi Varga Csaba Forrás, valamint Bábok című két filmjével érdemelte ki az első díjat. Első díjat kapott a nagykanizsai Amfer Ferenc is Mártír című filrpjéért. A zsűri külön- díját a székesfehérvári Mesz- lényi János és a pécsi Baksa Tamás kapta. csője lett az új magyar porcelániparnak. A falu népének veleszületett iparművészeti készsége, s népgazdaságunk áldozatvállalása (új masszamalom, a széntüzelésűek helyett gáztüzelésű alagútrendszerű ke-; mencék épültek) meghozta eredményét: az itteni termékek mind a hazai, mind a külföldi piacon egyre keresettebbé váltak. Tóth Ferenciéi, a többszörösen kitüntetett gyár igazgatójától tudjuk, hogy amíg tavaly 103 millió, az idén már 110 millió forint értékben készítettek — az érték fele-fele arányában — háztartási edényt és díszműpor- celánt. Termékeik 15 százaléka külföldön, a leginkább Olaszországban, Angliában, Jugoszláviában, Kanadában és az USA-ban talált vevőre. Most a gyár további korszerűsítésével megteremtik a még jobb minőség feltételeit, s hosszú időre biztosítják a hazai és külföldi igények kielégítését. S ami szintén nem lényegtelen: az 1945 tavaszán még csak 80, 1967-ben 373, 1971- ben pedig 783 személyt foglalkoztató, évek óta két műszakban üzemelő gyárban ma már 1022-en (55 százalékban nők) keresik meg a kenyerüket. Az 1115 lelkes, termőfölddel alig rendelkező falu munkaképes lakosainak a 93 százaléka „porcelángyárnok”, s még tíz környékbeli községből szállít ide munkásokat az autóbusz. ÜNNEPSÉGSOROZAT Decembertől a jövő év májusáig a hollóháziak ünnepségeken emlékeznek meg az ősök és önmaguk küzdelmeiről, kitartó munkájuk eredményeiről, hitet téve amellett, hogy a jövőt is meghódítják. Egyebek közt munkásgyűlést, ünnepi tanácsülést tartanak, kiállításokat rendeznek, s Istványi Ferenc mellszobrát is felavatják. További sikereket kívánva nekik, mi is tisztelgünk múltjuk és jelenük előtt. TARJÁN ISTVÁN Kuka-sors .Meg kell mondanom: nem vagyok híve a kacatok tárolásának. De a szokásos nagytakarítások alkalmával mindig módszeresen selejtezek. Többször is megforgatom a kezemben, mielőtt kuka-sorsra ítélek valamit, mondván, soha nem lehet tudni, mikor veszem hasznát. A nagyvállalatok rendszeres időközönként ugyanilyen módszeres selejtezést végeznek. A napokban a felső-majláthiak lehettek szemtanúi a BÁÉV-esek rendteremtésénk. Befejeződött a lakótelep építése, elvégezték a garanciális munkát. Egy bizottság a megmaradt anyagokról felvette a jegyzőkönyvet, s egy rendelet értelmében, annak rendje-módja szerint, tette amit kell. a papírforma szerint azokat az anyagokat, amelyeket felhasználni, és leértékelt áron ,,házon belül” értékesíteni már nem lehet, meg kell semmisíteni. Tűzre, vagy szeméttelepre vele! Nos, szerdán délelőtt magasra csaptak a lángok, amire összeszaladtak a környékbeliek. „Mentették” volna, ami menthető. Csaknem ölre mentek egy darabka padlószőnyegért, egy-egy tekercs hibás tapétáért, W. C.-ülőkéért, műanyag csempéért; a tűz mellett strázsáló emberekkel. — Ilyen gazdagok vagyunk? — sopánkodtak a körben állók. A házmesterek az előcsarnokba kunyeráltak volna egy kis szőnyeg- darabkát, de hiába. — Annyit ráraktak a tűzre — mondta az egyikük —, hogy öt évre megoldotta volna a lábtörlő-gondjainkat. Mondhatnánk; a szabár, az szabál’. A vállalatoknak nem éri meg —nem érné meg? —, hogy potom pénzért kiárusítsa ezeket a számukra hasznavehetetlen portékákat? Azt mondják, ők adnák, csak lenne valamilyen vállalat Miskolcon, amelyik azt értékesítené. Mi hajlamosak vagyunk arra, hogy ilyen dolgokból is adminisztratív ügyet csináljunk... Mert elképzeltem; annyi időbe tellett volna egy rögtönzött végkiárusítás, mint a tüzet őrizni. Nekem is sokat érne egy olyan padlószőnyeg-darabka, amellyel befbldhatnék egy cigarettaparázstól esett lyukat. Sőt, nem tudom, hozzájuthatok-e valaha egy olyan darabka tapétához, amivel eltüntethetném a szobában kisfiam kezemunkáját. De bagatell összegért biztosan sok ember talált volna a lakásában, a víkendházában hasznosítható dolgot. Apropó! Még egyet: a szembeni ABC-áruházban 56,50-ért! adnak háromcentiméteres padlószőnyeg-csíkokból, műanyag rafiával ösz- szefont lábtörlőt. O. E. r