Déli Hírlap, 1976. november (8. évfolyam, 258-283. szám)
1976-11-22 / 276. szám
Elmaradt a gólzápor DVTK—SZEOL 2:1 (2:0) Az első és a második. .. Mindenki a földön — a gólszerző Fekete is (jobbszélen) —, de a labda már feltartóztathatatlanul megy a hálóba. (Felső kép.) Másik képünkön (alul) már visszafelé tart a labda, s a kapu mellett álló játékvezető kézmozdulata is mutatja: Váradi lövése gólba talált. (DVTK— SZEOL 2:1.) (Szabó István felvételei) Szambát délben az a rika eset fordult elő Diósgyőrben, hogy a legtöbb isidó egy számítógépről esett! Arról, amelynek tippjeit miközben közölte a Népsport, s amely „úgy vélekedett”, hogy a DVTK —SZEOL mérkőzés végeredménye G:1 lesz a hazaiak javára, futólag úgy tűnik, hogy az R—20-as összetévesztette a diósgyőri mérkőzést az újpestivel.) A találkozó úgy is indult, hogy a gépi jóslat beigazolódik, de egészen másként folytatódott. Hiába volt meg a DVTK-hak minden lehetősége a gólarányjavításra, ez mégsem következett be. A diósgyőriek ugyanis túl hamar kerültek nagy fölénybe, s a túlzott magabiztosság nem volt jó hatással játékukra. Kétségtelen, hogy a rendkívül mély, nehéz talaj is döntően befolyásolta a játék színvonalát, de ez sem magyarázat a rengeteg helyzet kihagyására. Ha nehéz is volt ezen a talajon eltalálni a labdát, a kimaradt 10—12 helyzetből egyszer-kétszer még sikerülhetett volna! A lepnttavó labda ezúttal nem lehetett Spisáké (jobboldalt), mert a vendégek most jól zártak a kosár alatt. (DVTK— Nagykanizsa 88:73.) (Szabó felv.) Winter: 33 pont A szombati diósgyőri találkozó egyébként a különös események mérkőzése volt — öngóllal és kapuskiállitással fűszerezve. A „rendkívüli események” élére kívánkozik a diósgyőri lendület gyors hervadása. Legutóbb, a Békéscsaba ellen. a második félidőben keHojszák és a kapuvédő Nagy kiállítása teljes mértékben jogos volt, hiszen előbbi sípcsonton rúgta Tatárt, a kapus pedig — amikor állt a játék — Grólmusz arcába vágta a labdát. Az is ritka esemény, hogy mezőnyjátékos húzzon magára kapus- dresszt, s most ez is bekövetkezett. mert amikor Nagyot kiállították, a Szeged már mindkét cserelehetőségét kimerítette. A középpályás Forgács 10 percig védett. s ma ő az egyetlen „kapus” az NB I-ben, aki még sohasem kapott gólt! Ami egyébként azt is jelzi, hogy a diósgyőriek ebben az időszakban a mór csak 9 emberrel játszó vendégek ellen sem tudtak olyan helyzetet kialakítani. amiből könnyen gól lehetett volna Három diósgyőri játékos lőtt góit. és az eredmény 2:1 lett. Szántó ugyanis a saját kapujába talalt a 65. percben. Ezt is a különleges események közé sorolhatjuk, már csak azért is. mert a hátvéd senkitől sem zavartatva perditett a hálóba. Igaz, ezt a cselekményét legalább olyan mértékben írhatjuk a talaj rovására, mint az övére. A DVTK fölényét a 15:3-as szögletarány is jelzi, s ezért is értékelhetjük megérdemeltnek a két pont megszerzését. Ezzel a két ponttal a DVTK éppen 50 százalékos teljesítménynél tart: 15 mérkőzésen szerzett 15 pontot. Őszi tervének teljesítéséhez tehát még egy pontra van szüksége, ezt azonban már idegenben kellene megszereznie. A Hungária körúton, vagy Kaposvárott! A DVTK ugyanis a Szeged elleni mérkőzéssel befejezte hazai bajnoki mérkőzéssorozatót, s az utolsó két fordulóban idegenben lép pályára. A 16 nontcs terv még teljesíthető, de kérdés, hogy a 16 pont elegendő lesz-e a másik elképzelés megvalósításához; az első 10 hely valamelyikére való kerüléshez. A Jaczina vezette diósgyőri találkozón a következők szerepeltek: DVTK: Szabó — Szántó. Salamon. Váradi, Tatár — Oláh, Tóth (Hajas). Görgei — Borostyán (Feledi), Grol- musz. Fekete. SZEOL: Nagy — Kádár, Egervári, Forgács, V. Tóth — Hojszák, Birinyi (Hegedűs), Zámbori — Kozma II. (Szálai), Kőműves, Jernei. HORVATH KÁLMÁN A juniorok előmérkőzése (a DVTK 68:55-re nyert) kissé elhúzódott, s ez csak fokozta az ideges hangulatot a sokáig melegítő diósgyőri lányok körében. I/Iiként edzőjük. Molnár Miklós, úgy ők is érezhették, hogy nehéz mérkőzésre van kilátás. Mindez mpg is látszott az első félidő eredményének alakulásán. Az első két kosarat a vendégek dobták, s a DVTK az egész első félidőben csak öt alkalommal tudott vezetést szerezni. Voltak olyan időszakok, amikor a vendégek több ponttal is elhúztak (7:12, 32:38). Ebben az időszakban egyébként ziccer sem maradt ki annyi, mint a későbbiekben. Túlságosan korán jött — az első félidő 14. percében — Hegedűs kipontozódása is, de a dobások se nagyon sikerültek. A DVTK ebben a játékrészben mindössze 13 kettős kosarat dobott, és ez csak kettővel több, mint amennjüt a jó dobóformába lendült Winter a második félidőben egymaga produkált! (A diósgyőri válogatott játékos a második félidőben ll-szer fejezte be eredményesen akcióját!) A második félidőben megváltozott a játék képe, s ennek hatására az eredmény is. Az első félidőben különösen eredményes Hegybírót (13 pont) a második játékrészben már Winter „vigyázta”, s ennek meg is lett az eredménye. A lábát erősen fájlaló Medgyesi is jobban dobott ebben a játékrészben, s végeredményben a DVTK nagyarányú győzelmet aratott. A második félidő elején, 44:44- nél következett be a fordulat. Az akkor szerzett 4 pontos hazai előny egyre csak növekedett, s a hárompontos vesztésre álló első félidővel szemben a második játékrész eredménye 51:33 volt, a DVTK javára! DVTK: Hegedűs (2), Aronné (18), Medgyesi (18), WINTER (38), Spisák (6). Csere: Jászka (7), Bihari (4) és Béres. Labdarúgás V Az NB I. 15. fordulója — egy mérkőzés kivételével — igazolt* a papírformát. A Dorog székes- fehérvári pontszerzése viszont annál nagyobb meglepetésnek számít! Az esélyes csapatok azonban — az Ü. Dózsa és a Rába ETO kivételével — ugyancsak nagy küzdelmeket vívtak a sikerért, s a túlfűtött hangulatban négy játékost is kiállítottak a játékvezetők. Érdekességként kell megemlíteni azt is, hogy bár négy csapat gólkép ici ennek bizonyult, mégis 31 esetben zör- rentek a hálók. Eredmények: Ü. Dózsa—Békéscsaba 6:1 (3:1); FTC—Kaposvár 2:0 (2:0); Dunaújváros—Bp. Vasas 2:3 (l:i): SBTC—Bp. Honvéd 0:3 (0:1); ZTE—Haladás 0:0: Videoton—Dorog 1:1 (0:1): DVTK —SZEOL 2:1 (2:0): Rába ETO- Tatabánya 5:1 (1:0); MTK-VM— Csepel 2:1 (1:1). A bajnokság állása: 1. Ű. Dózsa 15 12 1 2 49:19 25 2. FTC 15 10 4 1 39:13 24 3. Bp. Vasas 15 10 1 4 43:22 21 4. Bp. Honvéd 15 9 2 4 21:18 20 5. Haladás 15 8 3 4 26:16 19 6. Videoton 15 7 2 6 34:23 1« 7. ZTE 15 6 4 5 20:16 16 8. Tatabánya 15 7 1 7 22:25 15 9. Békéscsaba 15 5 5 5 20:23 15 10. DVTK 15 7 3 7 1? :24 15 lt. Rába ETO 15 6 2 7 20:22 14 12. MTK-VM 15 6 1 8 21:24 13 13. Kaposvár 15 4 4 7 17:21 12 34. Dunaújv. 15 4 3 8 20:27 11 35. SZEOL 15 3 5 7 13:31 u 16. SBTC 15 4 1 10 22:41 9 17. Csepel 15 2 4 9 13:26 8 18. Dorog 15 1 4 10 8:33 ( Az NB II. vasárnapi, 1«. fordulójában a legnagjobb meglepetést a Kossuth KFSE debreceni győzelme jelentette. Nem várt eredmény született Rákoscsabán. ahonnan a Vasas Izzó hozta el a két pontot. A többi mérkőzésen a papírforma érvényesült. Mivel a vezető PMSC pontot hagyott Szekszárdon, az első helyre a nagyszerűen szereplő Székesfehérvári MÁV Előre került. Eredmények: Székesfehérvári MÁV Előre—MÁV DAC 4:1; BVSC—Szolnoki MÁV 1:1: Komló— Ganz-MÁVAG 1:0; Fűzfő— Várpalota 2:1: Egri Dózsa— Nagykanizsa i:i; Budafok— Oroszlány 8:1: DVSC—Kossuth KFSE 0:1; Szekszárd—Pécsi MSC 1:1; Volán SC—Vasas Izzó 1:3; Szolnoki MTE—Ózdi Kohász 3:1. A bajnokság élcsoportja: 1. Székesfehérvár 2. PMSC 3. Budafok 4. Vasas Izzó 5. SZMTE 6. BVSC 7. Szekszárd 16 8 6 2 28:19 Ti 16 7 7 2 29:13 21 16 9 2 5 45:30 20 16 9 2 5 33:23 20 16 9 1 6 34:26 19 16 6 7 3 31:23 19 16 8 3 5 39:20 19 Az Ózdi Kohász a 19. helyen áll, 18-30-as gólkülönbséggel, és 9 ponttal. Az NB III. Északkeleti csoportjában az eddigiekhez képest kevés gól — mindössze 26 a tíz mérkőzésen — esett, viszont született négy nagy meglepetés: Balassagyarmaton nyert az újonc Bocskai, Sátoraljaújhelyből vitt el pontot a Síküveggyár, a fővárosban győzött a Gyöngyös és elvesztette veretlenségét a DMTE is! Eredmények: LMTK—H. Kinizsi 2:0; Ikarus—Gyöngyös 1:2; KVSE—Nagybátony 3:1; MVSC— DMTE 2:1: Sátoraljaújhely — s. Síküveggyár 1:1: SKSÍE—Egri Vasas l:0; Nyíregyháza—H. Papp J. SE 2:2: Balassagyarmat — H. Bocskai SE i:3: B. Bányász— Kisvárda 2:0; Rudabánya—Záhony i:0. Az NB ISI-if un Bevált a miskolciak számítása rült döntő fölénybe a DVTK. most ugyanezt egy gyengébb képességű csapattal szemben nem tudta megismételni. A 3. percben Fekete szerzett vezetést, majd a 17. percben Váradi lőtt gólt. de közben is a szegedi kapuba kerülhetett volna a labda legalább még kétszer. Ez nem követ-* kezeit be a későbbiekben sem, s a balszerencsés öngól után szoros eredménnyel zárult á gólarányjavítónak ígérkező találkozó. Ritkán fordul elő. hogy egy csapatból két játékost is kiállítanak, s különösen az, ha kapus jut erre a sorsra. Totóeredmények 1. Szekszárd—PMSC 1:1 X 2. Komló—Ganz-MÁVAG 1:0 1 3. Fűzfő—Várpalota 2:1 1 4. Eger—Nagykanizsa 1:1 X 5. Volán SC—Vasas Izzó 1:3 2 6. Békéscsabai TASK— Szarvas 1:1 X 7. ÉGSZÖV—Szabó L. SE 0:1 2 8. Bem SE—ÉPGÉP 3:0 1 9. MVSC—DMTE 2:1 1 10. Bologna—Milan 2:2 X 11. Napoli—Lazio 1:1 X 12. Perugia—Torino 1:1 X 13. Roma—Foggia 3:1 1 Pótmcrkőzés: 14. Taranto—Lanerossi 0:0 X MVSC—DMTE 2:1 (1:0) Az első kellemes meglepetést az akozta, hogy a pályára lépő Kun — Szabó Z., Körösi, Leiszt, Hajdú — Galló, Szilágyi — Káplár, Vodicska, Varga, Kiss ösz- szeállítású zöld-fehér tizenegyet és az NB-s osztályok eddig egyedül veretlen csapatát, a vendég DMTE-t közel háromezer néző köszöntötte! No persze, hiszen jó mérkőzésre, nagy küzdelemre volt kilátás. Az viszont korántsem keltett feltűnést, hogy az MVSC óriási erővel kezdte a játékot. Már a 3. percben Szilágyi lövése suhant el hajszállal a léc mellett, majd két perc múlva levegőbe ugráltak örömükben a hazaiak. Kelemen 20 m-re a kaputól kézzel ért a labdához. A szabadrúgást Kiss a jobb kapufa felső elére nyeste, ahonnét a labda a hálóba pattant, 1:0. A gól felpaprikázta a vendégeket, s igen harcosan, nagy erővel kezdtek futballozni. Igaz, ebben közrejátszott az is, hogy a miskolciak szabadon hagyták őket, s szinte teljesen mellőzték a megelőző szereléseket! Időnként hatalmas nyomás nehezedett ennek következtében a Vasút védelmére, ám egy kivétellel — amikor a 20. percben Szabolcsi teljes „sakk-matt” helyzetben kapu mellé lőtt — jól zárták kapujuk előterét. A szórványos ellentámadások nem jelentettek veszélyt a debreceniek kapujá- ra, mert a körülmenyeskedö zöld-fehér támadók mindig időt adtak a közbeavatkozásra. Káplár került egyszer jó helyzetbe, óm Magyar lábra vetődve mentett. Fordulás után — akárcsak a találkozó elején — a miskolciak kezdtek lendületesebben és Kiss 5-ösről történt föléemelése után röviddel, vastapsra verődtek a hazai szurkolók tenyerei. Káplár cselezte be magát a kapu elé, majd keresztbe ioue a laodat. A üerobbano Vodicska lábáról a bal alsó sarokba vágódott a pettyes, 2:0. Elkeseredett rohamokat vezetett ezután a kettős cserét vég- renajtott DMTe, a szépítés tr- dekéoen, es gyakran percekre beszorult a hazai gárda. A fellazult debreceni védelem mellett mégis Vodicska növelhette volna az előnyt, am döntő helyzetben elcsúszott a 5-Ösön beiül! A vendegek tudatosabban, a hazaiak önfeláldozóbban játszottak es óriási irarnoan, hallatlan nagy küzdelem folyt a pályán. A 80. percben szerencsés góllal szépített a DMTE. A kaputól 20 m-re szabadrúgáshoz jutottak a vendégek. A legurított labdát Kiss Sándor a védők között rúgta a hálóba, 2:1. Gigászi csata folyt meg 10 percen keresztül a pályán, melynek végén 11 hazai i'iú borult össze boldogan, míg a kék-sárga gárda elkeseredett hangulatban vonult az öltözőbe: megtört a 15 fordulón át tartó veretlenségi sorozat! A régi zöld-fehér szívvel futballozó hazai gárdából Kun, Körösi, Leiszt, Hajdú, Varga és Kiss játékát kell kiemelnünk. NYÍREGYHÁZ \—HONVÉD PAPP J. SE 2:2 (2:1) Tíz percen keresztül „ismerkedés" l'oiyt a pályán; a két 16- os között hullámzott a játék a rendkívül mély talajon, s a lü percben a hazai nézők nagyon elcsendesedtek. Pócs az 5-ösön elcsípett egy rosszul kifelé rúgott labdát, és a kapus fölött azt a bal felső sarokba emelve, vezetést szerzett, 0:1. A hazaiak nagyobb sebességre kapcsoltak, ám a 25. percig komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani Baricska kapuja előtt. Egyenlítő góljuk is büntetőből esett. Derzsényi feleslegesen szabálytalankodott a 36-oson belül, s a megítélt ll-esböl Farkas szerzett gólt, 1:1. Hullámzó játék folyt továbbra is a pályán, s 10 perc múlva újabb elkerülhető eset következtében szerzett vezetést a hazai csapat. Pál kézzel ért a 16-os vonala előtt a labdához. Lakatos a sorfal fölött nyeste a pettyest a bal felső sarokba, 2:1. Pócs és Spéder előtt nyílott jó alkalom az egyenlítésre, ám mindketten- hibáztak. Jó iramban indult a második félidő is, és nagy harc folyt az egyenlítő, illetve nagyobb előnyt jelentő gólért. A miskolciak akciói voltak a többet ígéröek, ám Spéder, majd Petercsák és Bácskái sem célzott pontosan. A 78. percben — s ez már határozottan a miskolciak fölényét jelezte! — nagy tűzijáték alakult ki a hazaiak kapuja előtt, amelynek következtében a védők kétszer is a gólvonalról vágták ki a labdát, majd Madarász léc alá tartó lövését tornászta ki bravúrosan a hazaiak kapusa. A befejezés előtt kél perccel Dulibán Pócs fejére ívelte a labdát, aki 3 méterről szerezte meg az egy pontot érő gólt, 2:2. A Honvéd Panp J. SE Baricska — Derzsényi, Petercsák, Helgen, Vári — Pál (Buliban), Fai- lai, Bácskái — Spéder (Stark), Pócs, Madarász felállításban játszó együtteséből Petercsák, Pal- lai, rócs és Madarász nyújtott igen jó teljesítményt. MONOSTORI GYULA Nagykanizsa: Hegybíró (23), Szendrci (7), Horvátliné (6), Kovács (12), Szentesiné (15). Csere: Ats (6), Megyeri (4), Takács, Szőlösi, Zobor. A kosárlabda férfi NB I. hétvégi fordulójában a MEAFC a fővárosban játszott, és esélytelenül lépett pályára nagynevű ellenfelével szemben. Az eredmény ennek megfelelően alakult A bajnokság állása: 1. DMTE 42:10 27; 2. KVSE 42:18 25; 3. H. Papp J. SE 27:21 19; 4. Nyíregyháza 21:19 19: 5. Sátoraljaújhely 21:23 19; 6. Vasas Ikarus £7:14 18: 7. Nagyba- tony 31:22 18: 8. Balassagyarmat 27:20 18; 9. LMTK 18:20 17; 10. Gyöngyös 20:25 17; u. MVSC 28:21 16: 12. SKSE 23:23 16: 13. Rudabánya 19:21 15; 14. H. Bocskai SE 22:27 15; 15. H. Kinizsi 16:27 13: 16. Borsodi Bányász 15:25 li; 17. Záhony 15:34 13: 18. Egri Vasas 14:20 10: 19. S. Síküveggyár 23:37 9; 26. Kisvárda 18:42 7. Bp. Honvéd—MEAFC 119:67. H. K. Úttörő-olimpia — húrom sportágban A sportcsarnok és a MÉMTE tornaterme adóit otthont egy napra annak a |00 pirosnyakken- dös sportolónak, akik 35 borsodi általános iskola képviseletében vívtak, korosztályukhoz képest igen jó színvonalú küzdelmeket az uttörőolimpia három sportágában rendezett megyei döntők keretében. Természetesen az egyesületekben versenyzők játszották mindhárom esetben a prímszerepet, s a birkózásban és cselgáncsban területi, illetve az asztaliteniszben már országos döntőbe kerültek közé sportkörben nem tevékenykedők nem is tudtak bekerülni. Cselgáncsban és asztaliteniszben a miskolciak, birkózásban a vidéki kis versenyzők voltak nagy fölényben, s ez a megye, illetve a város utánpótlás-neve- lésével kapcsolatban e három sportágat illetően ugyancsak elgondolkodtató! Birkózásban a 30 továbbjutó közül mindössze 4 a miskolci, viszont a területi döntőre utazó 27 cselgáncsozó között csak 5 vidéki fiú lesz! A 4 országos döntőbe került asztaliteniszező szintén miskolci. Birkózásban Budai (34. sz. Ált. Tsk.) első a nehézsúlyban. Hegedűs (6. sz. Alt. isk.) es Gyenes (34. sz. Ált. Isk.) m; dik a 41, iileive 63 kg-os sí csoportban, míg Lörincz (34. Alt. isk.) harmadik az 58 osak mezőnyében. A továbbjutott miskolci c gancsozók, 35 kg: 1. Tóth sz, Ált. isk.), 2. Putnóczky sz. Alt. Isk.), 3. Csóka (G mekváros). 38 kg: i. szoták' sz. Alt. Isk.), 2. Boldizsár sz. Alt. Isk.). 41 kg; 1. Szc nya (27. sz. Alt. isk.). 2. Gy< (40. sz. Ált. isk.), 3. Soltész sz. Alt. isk.), 45 kg; i. Hajdú sz. Alt. isk.), 2. Lehoczki (4. Alt. isk.). 49 kg; í. Horváth sz. Alt. Isk.), 2. Pásztor (24. AU. isk.), 3. Varga (27. sz. Isk.). 53 kg: i. Farkas (27. Alt. Isk.). 2. Vincze (12. Alt. Isk.). 56 kg: 1. Szőke sz. Alt. isk.). 68 kg: 1. igiai Alt. Isk.). Asztaliteniszben, mint me; bajnokok Bukoyenszky (37. Alt. Isk., mint a leány i. győztese), Kriston (40. sz. Isk., a leány ii. kcs. else Laczkó (7. sz. Alt. isk., a fii kcs bajnoka) és Molnár (40. Alt. Isk., II. kcs. győzti utaznak a január 2—6. kö Kecskeméten megrendezendő szagos döntőre. /