Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)

1976-10-04 / 234. szám

Ha némi szerencsével is9 de... Az eisi «em idegenben DVl lí — Rába ElO 1:0 Szombati előzetesünkben is jeleztük, hogy egy győri kollégánk a mérkőzés előtti beszélgetésben eléggé borúlátóan nyilatkozott az ETO formájáról. Akkor — cs joggal — azt hittük, csupán udvarias- kodik velünk, miskolciakkal szemben, hiszen a szombati találkozó a hazaiaknak „állt”. Most már hajlamosak vagyunk azt hinni, hogv szó sem volt udvariasságról, jóval inkább az ETO jó ismeretéről. Mert, ha némi szerencsével is, de a DVTK meglepetést okozva, győz­tesen tért haza Győrből, megszerezve ezzel első két idegenbeni pont­ját. Amit pedig kevesen mertek remélni, annak ellenére, hogy Szom­bathelyen balszerencsés gólokkal, javuló játékkal kapott ki a DVTK. Most „visszajött” az öngól, s vele a szerencse is. Külön kiemelésre érdemes — s az ünnepeltnek bizonyosan hosszan tartó élmény ma­rad —, hogy a 250. bajnoki mérkőzését játszó Hajas Imre jó lövése változtatott irányt, s kötött ki — két pontot érően — az ETO há­lójában ! A mérkőzés színvonala nem kapott különösebb dicséretet, de Palicskó is elismerte, hogy a DVTK harcosabban játszott. Hivatkozott ugyan a szeren­csés gólra, de ez a győzelem jogosságának elismerését is jeienti. A „kétcsillagos” mér­kőzésen a következők szere­peltek — Szávó játékvezető jónak minősített bíráskodása mellett: DVTK: Veréb — Szántó, Salamon, Váradi, Martis — Tatár, Hajas, Görget (Szűcs, 68. p.) — Borostyán (Tóth, 88. p.), Pólyák, Fekete. Rába ETO: Palla — Stier, Cs. Horváth, Pardavi, Magyar — Pozsgai (Mile, 64. p.), Meny­hárt, Glázer — Pénzes, Szo- kolai (Somogyi, 50. p.). Hor­váth L. Az első félidőben alig ment lövés kapura. Ami kevés pró­bálkozás akadt, az vagy el­akadt a védőkben, vagy mellé ment. A 9. percben azonban volt Verébnek egy nagy vé­dése — az első —, amikor Glázer lövését hárította ve­tődve szögletre. Kiegyenlített kezdeti játék után a hazaiak kerültek fölénybe, de ez pasz- szív fölény volt, eléggé unal­mas játék mellett. A szünetbeli intelmek hatá­sa a második félidőn érezhető volt. (Nem tudjuk, miért nin­csenek ilyenek az első félidő előtt, hogy már akkor láthas­son a közönség valami pozitív hatást....') A DVTK észrevet­te, hogy itt lehet keresni, s úgy tűnik, végre elhitték a já­tékosok, amit szakvezetőik eléggé régen mondogatnak nekik: nem rosszabbak ők az NB I jó néhány más együtte­sénél! Vagy ezért, vagy a győ­riek gyengébb játékáért — mindegy ... A lényeg az ered­mény, a támadóbb felfogású, harcosabb, bátrabb játék volt, ami végül is sikeres ered­ménnyel zárult. Mindkét kapu előtt adódtak a második félidőben izgalmas jjc .Jáncsót szabálytalanul szerelik. A diósgyőriek a büntetőt értékesítették. Kézilabdásaink sikerei A város NB-s kézilabda­csapatainak hét végi mérkő­zéseit tekintve, egy biztos győzelemmel számoltak a sportág miskolci hívei, annál kellemesebb volt tehát a meg­lepetés. melyet a három együt­tes szép sikere okozott. Külö­nösen a két férfigárda tett ki magáért, hiszen a Meteor ide­genben, a DVTK pedig a táb­lázat harmadik helyén álló el­lenféllel szemben diadalmas­kodott ! M. VÖRÖS METEOR­SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ 28:22 (12:12) Igazi küzdelem csak az első félidőben folyt, amíg a hazaiak is birták a Meteor által diktált iramot. Igen kemény védekezés jellemezte ebben a játékrészben a két csapat teljesítményét, s az Olajbányász beállósait. a Meteor viszont szélsőit hozta ügyesen helyzetbe. A gólok is felváltva estek előnyre egyik gárda sem tudott szert tenni. Fordulás után már végig a Meteor irányította a játékot, sokat és jól indított, s főként a szélsők eredményes já­téka következtében meglepően biztos és a bentmaradás szem­pontjából nagyon fontos győzel­met aratott. A Meteor ógljait Csoltkó 6), Csik (5), Simonyi, Molnár (4— 4), Menyhért, Szombati (3—3), ^»rnóczky (2) és Tőzsér (1) dob­tak. DVTK—BP. TAURUS 25:13 (14:7) A magassági fölény és a há­rom volt NB I-es játékos a fő­városiak sikerét Ígérte, ám ezt a tavaszi 10 gólos vereségért törté­nő visszavágás vágya, a határ­talan lelkesedés a diósgyőri fiúk részéről kiegyenlítette. Zártan és jól védekeztek, védőfalukat nem engedték megbontani. Ugyanak­kor támadásaik nyomán néhány húzás után szélsőik jól futottak be, beállósuk ügyesen fordult le, s az átlövők is türelmesen ki­várták a kedvező dobási alkal­makat. Kezdettől fogva biztosan vezettek és meglepően nagyará­nyú győzelmet arattak — telje­sen megérdemelten! A diósgyőri góllövők: Jancsó (8), Tóth (7), Kisbenedek, Kapus (4—4), Horváth és Varga (1—1) voltak. DVTK—SÜMSE 21:8 (9:1) Támadó és védőjáték tekinte­tében egyaránt nagy különbség volt a két csapat között a diós­győriek javára. A vendégegyüt­tesnek nincs átlövője, támadójá­téka egysíkú, védekezése pedig nehézkes. A DVTK viszont min­den poszton nemcsak megfelelő képességű játékossal rendelkezik, hanem cseréik is ügyes kézi- labdások. A SÜMSE szünet utáni nagyobb eredményességét az se­gítette elő. hogy a diósgyőriek ekkor jórészt tartalék játékosai­kat szerepeltették. Góldobók: Demkó (8), Mlinár- csik (4), Csörgő (3), Tóth (2), Dukát D., Végh-Gabai, Bartus, Szabó (1—1), illetve Borosné (3), Jaskó, Szászné (2—2), Majorcsik (1). (monostori) (0:0) helyzetek, de a 69. percben mégis váratlanul esett a DVTK győztes gólja: Fekete a jobb oldalról adott középre, Hajas égvből laposan kapura lőtt, s a labda Pardavi lábán irányt változtatva került az ellenkező irányba vetődő Pal­la mellett a kapu jobb olda­lába. Ez öngól, de a 250. mér­kőzését játszó Hajas megér­demelné. hogy ez a gól az ő neve mellé kerüljön a goleá- dorok listájára! Veréb nagy percei követ­keztek, a diósgyőri kapus két alkalommal is gólnak látszó lövést hárított. A lelkesen küzdő, s jól játszó diósgyőri védelem azonban a további­akban megőrizte kapuját a góltól, s így megszületett a for­duló egyik meglepetése — mert akadt szombaton jó né­hány —, a DVTK győzelme a Rába partján. A folytatás így a bizonyo­san jelentős mértékű önbiza­lomtöbblettel talán könnyebb lesz, de az egyetlen veretlen FTC még Diósgyőrben is igen nehéz ellenfél. Október 16-án, szombaton elválik, amikor is 14 órai kezdettel játsszák le a DVTK—FTC mérkőzést. (Jövő szombaton szünetel az NB 1, mert következik válogatot­tunk számára az első. a gö­rögországi VB-selejtező mér­kőzés.) h. k. totó­eredmények 1. BVSC—Debrecen 2:0 1 2. Oroszlány—Pécs 2:2 X 3. Nagykanizsa—V. Izzó 3:1 1 4. Szolnoki MÁV—Volán 1:1 X 5. Sz. MÁV—Szekszárd 3:0 1 6. Komló—Budafok 1:2 2 7. Vác—Dunakeszi 1:0 1 8. Zalaszentgrót—SKSE 1:0 1 9. Bakony—Győri Dózsa 3:1 1 10. Kiskunhalas—KSC 3:3 X 11. Szentes—Szabó L. SE 1:3 2 12. T.-szentmiklós—ÉPGÉP 0:0 X 13. Erzsébeti SMTK—Gyula 4:1 1 PÓTMÉRKÖZÉS: 14. Leninváros—B.-gyarmat 0:3 2 Leiszt hatalmas fejesét az újhelyi kapus biztosan hárítja (Szabó István felvételei) Kudarc az NB III-asoknáI Megszakadt egy szép soro­zat! A két miskolci NB III-as együttes sorrendben három­szor nyert egymás után, szur­kolók és szakvezetők tehát egyaránt „magasra tették a mércét”. Nos, az akadály túl nagynak bizonyult, mert mindkét csapatunk kellemet­len vereséggel hagyta el teg­nap a pályát. SÁTORALJAÚJHELY— MVSC 3:2 (2:1) A korai kezdés ellenére meg­lepően nagyszámú közönség — több mint 2000 néző — várta a Kubik lelátóin a Serfőzö — Haj­dú, Locher, Leiszt, Lipták — Bu- koveuszki, Szabó Gy. (Szilágyi) — Szabó Z., Galló, Kiss, István összetételben pályára lépő hazai zöld-fehér együttest és a borsodi rangadó másik résztvevőjét, Sá_ toraljaújhely csapatát. Néhány perces kényelmes ,.is­merkedés” után az MVSC lépett fel támadóan, de két távoli lö­vés kivételével más nem jelezte fölényét. A 10. percben viszont a vendégek „üdvöskéje”. Tokár, bukfencet vetett örömében! A kényelmeskedő hazai védők között a volt ifjúsági válogatott csatár lekezelte a feléje küldött labdát és 18 méterről nagy gólt lőtt. 1:0. Nagyobb sebességre kapcsolt a Vasút, ám az igen lelkesen és öníeláldozóan küzdő, embert szo­rosan fogó vendégek nem enged­ték kibontakozni a hazai akció­kat. A sok zöld-fehér szöglet eredménye is csupán egy — a Leiszt által küldött — veszélyes fejes volt, viszont egy ellentá­madás nyomán a 20. percben is­mét zörrent Serfőző hálója! Kiss Tokártól kapott labdát, amit néhány lépés után nagy nyugalommal lőtt a jobb felső sarokba, 2:0. A gól után ismét tíz perc telt el meddő mezőnyjátékkal, ami­kor végre a hazai szurkolótábor is örvendezett. Szabó Z. futót el a jobb szélen és mintaszerű beadását Galló a kapu közepébe bombázta, 2:1 . A hátralevő 20 perc zöld-fehér mezőnyfölénnyel, de Kiss gyen­gén küldött fejesén kívül más említésre méltó esemény nélkül telt el. Fordulás után rögtön egyenlí­tett a hazai gárda. Szilágyi futott le a balszélen, Jkapu elé gurított labdája a men­teni igyekvő újhelyi Kiss lábáról a jobb alsó sarokba perdült, 2:2. öngól. Határozott fölénybe került ez­után az MVSC. sok esetben nagy „tűzijáték” alakult ki a remekül védő Vakles kapuja előtt, ám csu­pán Kiss 25 méteres szabadrúgá­sa borzolta a kedélyeket, amely a felső lécről vágódott ki. A 80. percben aztán egy váratlan el­lentámadás meghozta a végered­ményt. Liptákról Sztankó elé pattant a labda, aki felismerve a helyze­tet, Tokárt indította. Az újhelyi csatár nagy vágta után Serfőzö mellett lőtt a hálóba, 3:2. A vendégegyüttesből Vakles, Lisovszki, Forgács és Tokár nyúj­tott kitűnő teljesítményt, míg a hazaiaktól csupán Szabó Z. lel­kes játéka dicsérhető. HATVANI KINIZSI- HONVÉD PAPP J. SE 1:0 (0:0) Alig félszáz néző volt kiváncsi Hatvanban a két újonc találko­zójára. Mintha csak megérezték volna a nézők, hogy ezúttal a já­téknak nem, csupán a hazai csa­pat eredményének örülhetnek. Az első fél órában mezőnyben hullámzott a két 16-os között a játék, jóformán esemény nélkül. Á csatárok mindkét oldalon igen rossz felfogásban futballoztak; sokat cipelték a labdát, s mindig időt adtak a védőknek a közbe­lépésre. Az utolsó negyedórára azonban megváltozott a kép. Előbb Pócs — a 30. és 33. perc­ben — hagyott ki óriási helyze­teket, s ugyanezt megtették a ha­zai támadók is Barieska kapuja előtt. Szünet után a miskolciak kez­deményeztek jóval többet, és Ma­darász, majd Spédcr szerezhetett volna előnyt, ha pontosabban cé­loznak. A 70. percben Borsos az alapvonalról gurította vissza a labdát Madarász elé, aki óriási erővel a felső kapufát találta cl! A 74. percben eldőlt a két pont sorsa. A piros-fehér védők „elalud­tak” és a szemfüles Bóna a há­lóba lőtt, 1:0. A gól után a Honvéd-fiúk ala­posan rákapcsoltak, ám a jól romboló hazai védők mellett nem sikerült az egyenlítés. A Honvéd Papp J. SE: Baries­ka — Borsos, Petercsák, Helgert, Vári — Dulibán, (Pál), Pallai, Bácskái — Spéder, (Stark). Pócs, Madarász felállításban játszott, s az együttesből ezúttal csak Pe­tercsák és Pócs játékát lehet di­csérni. MONOSTORI GYULA Salakmotor és maratoni Á győztes Stand és So Jakab első lett Eszéken A sportkedvelők — aki tehette — tegnap kora délután a cseh­szlovák műsort nézték a tévé­ben. A monstre műsor, 12.50-től 16.30-ig kapcsolásos közvetítés- bén számolt be a salakmotorozás és az atlétika két igen rangos nemzetközi eseményéről, a par- dubicei Arany Sisak versenyről és a kassai, immáron 46. béke maratoni versenyről. Kassán két és egynegyed óra alatt eldőlt, hogy egy szemüveges japán fiatalember, bizonyos So lép a nagy elődök, Bikila. Volde nyomába. A japán versenyző je­lentős előnnyel érkezett a kassai Lokomotiva stadionba, s hiába hajrázott — több mint 42 kilo­méter után! — az angol Watson, a győzelmet már nem tudta tőle elvenni. A harmadik helyre a finn Paavinen került. A legjobb ma­gyar versenyző, Szekeres a nyol­cadik helyen végzett. A hírek szerint szintén induló ózdi Tóth Gyulát nem láttuk a képernyőn. A pardubicei salakmotorversenyt — bár e sportágban rendeznek világbajnokságot — leginkább a wimbledoni teniszversenyekhez tudnánk hasonlítani, bár ez a maga nemében még különleges­ség számba is megy a dübörgő ötszázasok világában. Itt nem négy, hanem hat versenyző áll egyszerre rajthoz, s az indulók száma 32. És milyen nevek! Ivan Mauger tízszeres világbajnok, s világbajnok társai: Ole Olsen, Anders Micha nek, Barry Briggs! És: a mostani Arany sisak-ver­senyen közülük csak kettő jutott a döntőbe, a legjobb hat közé, ahol Olsen és Mauger mellett négy csehszlovák (!) motoros küzdött. (A kiesettek között volt: Chlinowski, Gordejev, Waloszek, Mucha — egykori, s legutóbbi egyéni VB-döntősök!) Pardubicében ott volt minden­ki, s ott volt két miskolci ver­senyző is: Sziráczki és Mészáros. Róluk nem sokat sikerült meg­tudni, csupán Sziráczki egyik futamát láttuk, amikor a máso­dik három között végzett Walo­szek, Krause, Noro, Minarik és Satler társaságában. A verseny óriási hazai sikerrel ért véget, hiszen a csehszlovák Jiri stancl az utolsó körben le­előzte sokszoros világbajnok el­lenfeleit, s győzött Olsen és Mau­ger előtt. 4. Verner, 5. Klokoqska, 6. Drimel. ★ Végszóra — hogy teljes legyen a vasárnapi salakmotoros körkép — befutott Jugoszláviából Kővá^: Kázmér sikert hírül adó jelenté­se : az eszéki, óriási közönség előtt lebonyolított versenyt Jakab János (Borsodi Volán) 15 pont­tal, veretlenül nyerte meg a ro­mán Babilneanu (a tavalyi győz­tes) és a jugoszláv Kekec előtt. A ' siker nagyságára jellemző, hogy ugyanezen mezőnyben, ott tavaly Sziráczki csak a 3.. Mé­száros pedig az 5. helyet tudta megszerezni. A másik kint levő magyar, a szegedi Fogas, a 6. helyen végzett. h. k. LABDARÚGÁS Az NB I. kilencedik fordulója jó néhány meglepetést hozott. A Videoton négy-, a Vasas három­gólos vereséget szenvedett, s nem nagyon lehetett számítani a DVTK győri, illetve a Kaposvár csepeli sikerére sem. Az eddig pontot sem vesztett Ü. Dózsa „igazolta” bilbaói eredményét: nagyon si­mán kapott ki az FTC-töl. s így a ferencvárosiak kerültek a táb­lázat élére. Egyébként a forduló­ban igen kevés, mindössze 22 gól született és hét (!) csapat bizo­nyult gólképtelennek. Eredmények: FTC—U. Dózsa 3:i (3:0). Rába ETO—DVTK 0:1 (0:0). Csepel—Kaposvár 1:2 (0:1), MTK- VM—Bp. Honvéd 3:0 (2:0), ZTE— Vasas 3:0 (1:0). Dorog—SZEOL 1:1 (1:1), Haladás—Videoton 4:0 (0:0), Békéscsaba—SBTC 1:0 (0:0). Tatabánya—Dunaújváros 2:0 (0:0). A bajnokság állása: 1. Ferencv. 9 7 2 — 26— 5 16 2. Ü. Dózsa 9 8 — 1 30—12 16 3. Haladás 9 7 1 1 19— 9 15 4. Vasas 9 5 1 3 21—15 11 5. ZTE 9 4 2 3 11— 7 10 6. Kaposvár 9 3 4 2 11—11 10 7. Honvéd 9 4 2 3 11—13 10 8. Rába ETO 9 4 1 4 14—12 9 9. Békéscsaba 9 2 5 2 10—12 9 10. Videoton 9 4 — 5 23—18 8 11. Tatabánya 9 4 — 5 15—17 11 12. SBTC 9 3 1 5 12—18 7 13. Szeged 9 2 3 4 8—23 7 14. D.-újváros 9 2 2 5 11—16 6 15. DVTK 9 3 — 6 8—17 6 16 MTK-VM 9 2 1 6 11—17 5 17. Dorog 9 1 3 5 6—15 5 18. Csepel 9 1 2 6 8—18 4 Az NB II 9. fordulójában több érdekes eredmény született Ide­genben nyert a Szolnoki MTE és a Budafok, háromgólos vereséget szenvedett a Szekszárd. s a Pécs sem tudott nyerni a még győze­lem nélkül álló Oroszlány pályá­ján. Jobb gólkülönbségével ismét a Pécs került a'z élre. Eredmények: MÁV DAC—Kos­suth KFSE 4:3. Oroszlány—Pécsi MSC 2;2. Nagykanizsa—Vasas Izzó 3:1. Várpalota—Ózdi Kohász 2:1, Ganz-MÁVAG—Szolnoki MTE 2:3. Szolnoki MÁV—Volán SC 1:1, Székesfehérvári MÁV—Szekszárd 3:0, BVSC—DVSC 2:0, Komló— Budafok 1:2, Fűzfő—Egri Dózsa 3:2. A bajnokság élcsoportja: 1. Pécs 9 5 3 1 17— 4 13 2. Szekszárd 9 6 1 2 11— 10 13 3. BVSC /9 ' 9 5 2 2 17— 12 12 4. Sz. MÁV 5 2 2 14— 10 12 5. Debrecen 9 5 1 3 14— 11 11 Az Ózdi Kohász 16—17-es gól- különbséggel és 7 ponttal a 16. helyen áll. Az NB III 9. fordulója nagy meglepetéseket és rekord ..gól- termést” — 42-t — hozott! Eger­ben nyert a H. Bocskai, Miskol­con a Sátoraljaújhely és Lenin- városban a Balassagyarmat! Gól­záporos győzelemmel szerezte első két pontját az s. síküveg­gyár. Eredmények: H. Kinizsi—Papp J. SE 1:0. Egri Vasas—H. Bocskai SE 0:1. S. Síküveggyár—Kisvárda 9:3, DMTE—Záhony 6:0. Nagybá- tony—Rudabánya 4:2, Gyöngyös- Borsodi Bányász 2:0. LMTK—Ba­lassagyarmat 0:3. Tkarus— Nyír­egyháza 1:1, KVSE—SKSE 3:1, MVSC—Sátoraliaújhelv 2:3 A bajnokság állása: 1. DMTE 28—4 17. 2. KVSE 28— 10 16, 3. Balassagyarmat 16—9 13, 4. Nagybátony 21—li 12. 5. LMTK 10— 7 12. 6. Gvöngvös 13—9 11, 7. MVSC 12—7 10. 8. Ikarus 11—7 10, 9. Sátoraljaújhely 14—13 10. íoi Nyíregyháza 11—12 9. 11. H Ki­nizsi 11—14 8, 12. Papp J SE 11— 15 8, 13. Rudabánya 10—13 7, 14. Egri vasas 7—10 7. 15. SKSE 8—13 7. 16. B. Bányász 8—14 6, 17. Záhony 8—20 6. 18. H. Bocs­kai SE 10—19 5, 20. S. Síküveg­gyár 13—26. 2. ¥ HEJÖCSABAI CEMENT— SAJÖBÁBONY 7:0 (2:0> A második félidőben sziporká­zó játékot produkáló hazaiak még ilyen arányban is megérde­melten győztek. Góllövök: Lacz- kó (2). Krisztián (2), Jáger. Sar- kadi és Nagy.

Next

/
Thumbnails
Contents