Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)
1976-10-22 / 250. szám
Kar tár sah l Álljanak fel! 7 ornázunk... 4 hét véne sporteseményei Nóhol az arány öt ezrelék Egy gyár uszodabérletet vásárolt dolgozóinak. Örömmel vették igénybe, s ennek nyomán javult a munkafegyc - lem, s hangulat, sőt: nőtt a termelékenység. A gyár vezetői most uszoda építésén gondolkoznak, mert kiderült: megtérülő gazdasági (!) beruházás lenne __ A rádió minden délelőtt munkahelyi testnevelési programot sugároz. Itt-ott már kiállnak a folyosóra, tornáznak, s odáig már eljutottunk, hogy mindenki elhiszi a dolog hasznosságát (még ha csinálni nem is akarja!). A KPVDSZ Borsodban dolgozó tagjainak öt ezreléke részt vesz a munkahelyi testnevelésben. A textiliparban 17,9. a ruhaiparban 88,4 százalék az arány. Az előbbi 615, az utóbbi ezer dolgozót jelent. Borsodban — a munkahelyi testnevelésben már érdekelt szakmákban — 3871 olyan embert tartanák nyilván, aki nem röstelli felállni az asztal, a gép mellől, hogy izmait felfrissítse, hogy magát a munkára a hátralevő időben is teljes értékűvé tegye. Majdnem négyezer ember, ez nem is rossz — mondhatnánk. Csakhogy körülbelül 150 ezerből ennyi! Jogos tehát a Szakszervezetek Megyei Tanácsa által megtárgyalt jelentés azon megállapítása, miszerint a munkahelyi testnevelés elterjedése még kezdeti fokon van. A jelentés melléklete felsorolja a munkahelyeket, ahol már űzik ezt a fontos tevékenységet. Kiválasztottunk egyet, s fényképezni is akartunk. A vállalatnál azonban sajnálattal közölték, hogy a dolog abbamaradt. Kicsik a szobák, csak a folyosón lehetne ... Ott viszont ügyfél- forgalom van, szóval... A jelentés megállapítja: a munkahelyi testnevelés szélesebb körű elterjedését a tapasztalatok szerint gátolja: 1. A szemlélet __ Hozzáteszi: a gazdasági vezetők egy része indokolt esetben sem vállalja az ezzel kapcsolatos munkát... És hozzá tehetné: de ugyanezen gazdasági vezetők értetlenül állnak olyan jelenségek előtt, mint az idegi fáradtság, a munkaképesség fokozatos romlása ... Valóban, a szemléletet az első helyre kellett tenni! Mert minden egyéb abból fakad. A személyi és technikai feltételekről való gondoskodás éppúgy, mint a szükséges idő biztosítása. Mit kell tenni? Formálni a vezetők és az érdekelt dolgozók szemléletét. (Határidő: folyamatos!) A szakszervezeti testületek foglalkozzanak a munkahelyi testneveléssel. (Határidő: folyamatos!) Teremtsék meg a szervezeti kereteket, szerezzék be a szükséges technikai eszközöket. Lépjenek kapcsolatba a KISZ-szel. Mindenütt segítsék a dolgozók bevonását ott és úgy, ahol és ahogy a termelés és az egészségesebb életmód igényei diktálják. És ezzel az SZMT is egyetértett ... (horváth) Többször szóvá tettük már a sportnaptár minden ésszerűségnek fittyet hányó, a közönség, s gyakran a sportolók érdekeit is figyelmen kívül hagyó összeállítását. Most ismét bosszankodhatunk, mert a múlt heti „ese- menydömping” után e hét végén alig-alig lesz valamilyen sportrendezvény Miskolcon! S mindez a versenynaptárt egyeztető illetékesek jóvoltából” !. . Az év vége közeledtével, az új esztendő verseny program jónak egyeztetésénél ideje lenne már tekintettel lenni arra, hogy az ország második városában ilyen kaotikus állapotok ne uralkodjanak ! A KUBIKBAN holnap 14 órakor kezdődik az MVSC—Nyíregyházi Spartacus NB II-cs női röplabda-mérkőzés, majd vasárnap délelőtt 10 órakor ,,dupláznak” a miskolci zöld- fehérek: az MHD Vasas ellen játszanak újabb bajnoki mécsesét. Vasárnap délután 13 óra 30 perckor az NB TII-as MVSC— Vasas Ikarus labdarúgó-találkozót rendezik meg. A KILIAN Gimnázium tornatermében NB 1-es női kosárlabda-mérkőzést láthatnak a sportág kedvelői vasárnap délelőtt 10 óra 30 perces kezdettel. A DVTK csapata látja vendégül a KSI együttesét. A NÉPKERTBEN utolsó őszi hazai NB I. B-s kézilabda-mérkőzését játssza a Miskolci Vörös Meteor gárdája, szombaton 15 óra 30 perces kezdettel. Az ellenfél a Dunakeszi csapata lesz. A STADION tornaermében holnap 14, vasárnap pedig 9 órai kezdettel a Honvéd Papp József SE rendezésében NB II-es szabadfogású birkózó csapatbajnoki mérkőzések lesznek a DVSC, Abony, Szentes, Soltvadkert és a házigazda Honvéd Papp J. SE együtteseinek részvételével. Áz M) 111-ban Javítani feljebb lépni! Labdarúgásunk harmadik vonalában ii fordulón jutottak túl a csapatok, s a két miskolci együttes helyezése — bár mindkettő a középmezőnyben van — korántsem kielégítő. Az MVSC a 9., a Honvéd Papp József SE a 12. helyen áll a táblázaton, egyaránt ll—11 pontot gyűjtve. Teljesítményük tehát eddig 50 százalékos. És ennél mindkét gárdában jóval több van! — Kazincbarcikán a vereség ellenére sem játszott rosszul a csapat — összegezte véleményét Tóth József, az MVSC edzője —, a középpályán azonban tudatosabb volt a KVSE teljesítménye, mint a miénk. Ráadásul két balszerencsés gólt is kaptunk, így nem sikerült a pontszerzés. Ezzel viszont elég nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen csak a jobb gólkülönbség tartott benn bennünket az első tíz között. Vasárnap feltétlenül javítanunk kell az Ikarus ellen, bár ez korántsem lesz könnyű. Tapasztalt, sok éves NB-s múlttal rendelkező játékosok alkotják a fővárosi együttest, amely nem hiába áll jelenleg is a hatodik helyen! Mindenesetre nekünk támadó szellemben kell futballoznunk — a biztonságos védekezés szem élőt tartásával —, mert csak így számíthatunk sikerre, persze, Kézilabda Hétközben lejátszották a vasárnapról elmaradt két NB Il-es kézilabda-mérkőzést. Mindkettőn a diósgyőriek voltak a házigazdák, s 3 újabb ponttal zárták a szezont. Nők: DVTK—DEBRECENI KÖZÚT 16:7 (10:4) Góllövők: Demkó (9), Tóth I. (4), Mlinárcsik (2), Bartus. Az ifiválogatottal Bakuban tartózkodó Szabó Jutka nélkül is könnyen, szép játékkal nyert a diósgyőri női csapat, ötletes játékukkal már a mérkőzés elején elhúztak. Pontos összjáték. s középről szerzett gólok jellemezték a mérkőzést, amelynek alkalmából külön1 is ajándékkal, és sok kedvességgel köszöntötték a csapat kapusát, Brunyánszki Piroskát, aki most fejezte be 10. bajnoki szezonját, s ez volt a kétszázadik (!) NB-s mérkőzése. Férfiak: DVTK—BUDAKALÁSZ 25:25 (14:11) A hideg, csípős időben ,.lemerevedett” védelmek bőven kaptak a gólokat. A DVTK eleinte öt góllal is vezetett, de a vége már ..fej-fej” mellett zajlott. Gl: Jancsó (9). Tóth (8). Kapus (4L Varga (2), Kissbenedek, Horvath. nagyon fontos a közönség részéről is a biztatás, hogy játékosainknak az is lendületet adjon. Sérültünk nincs, változtatni tehát nem fogunk, s a következő 11 fut majd ki a pályára: Kun — Hajdú, Locher, Leiszt, István — Bukovenszky, Szilágyi — Szabó Z., Galló, Káplár, Kiss. A cserepadra Serfőző, Varga és Fekete ül. — Nagy lehetőséget szalasztottunk el — bosszankodott még tegnap is Dzurkó Ernő, a Honvéd Papp József SE technikai vezetője —, amikor 4:0 után „összehoztuk” a Kisvárda két szépítő gólját. Ez, sajnos, legalább két helyet jelentett nekünk a táblázaton! Most, Záhonyban ismét „kapaszkodni” kell, hogy javíthassunk helyezésünkön, s végre bekerüljünk a tíz közé. Mert hiába megyünk idegenbe, totónyelven ez a mérkőzés x-2 a mi szempontunkból! Ez persze, nem a záhonyi gárda lebecsülését jelenti, csupán — jobb csapat a Honvéd!... összeállításunk nem változik, marad a Baricska — Borsos. Petercsák, Helgert, Vári — Dulibán, Pál, Pallay — Csányi, Pócs. Madarász együttes, a cserepadon pedig Fekete. Bácskái, Derzsényi vár „bevetésre”. (monostori) A DH tippjei 1. Vasas Izzó—Pécsi MSC x 2. Komló—Győri MÁV DAC l 3. Fűzfő—BVSC 2 4. Egri Dózsa—Sz. MÁV Előre x 5. Ózdi Kohász—KKFSE 1 6. Gyula—Szarvas 2 7. Kecskeméti TE—BTASK x 8. J. Lehel—Szegedi, Dózsa x 9. Balassagyarmat—DMTE 1 10. Foggia—Juventus 2 11. Genoa—Napoli 2 12. Lazio—Bologna x 13. Verona—Internazionale x PÓTMÉRKÖZÉSEK: 14. Pét—Bábolna x 15. Körmend—MOTIM TE I 16. Thury SE—Vác 2 A DVTK vívószakosztálya felvételt hirdet 1965—1966-ban született lányok és fiúk részére, akik lehetőleg magas növésűek és vékony testalkatúak. Az edzések hetente vannak a Városi Sportcsarnok edzőtermében. Jelentkezés: a Városi Sport- csarnok edzőtermében Patócs Béla edzőnél, hétfőn, szerdán és pénteken IS—17 óra között. DVTK vív#nr*fcosztálya Gondoljon a télre! Cserélje ki régi gázkészülékét újra! rendkívül árengedménnyel vásárolhat! Földgáztüzelésű konvektorok: 30 Salgoterm kéménybe köthető 2630 Ft helyett 1970 Ft-ért 30 Salgoterm falba köthető 2720 Ft helyett 1000 Ft-ért 45 F ontor kéménybe köthető 3200 Ft helyett 2400 Ft-ért 45 Piomontor falba köthető 3270 Ft helyett 2470 R-ért MF 202 típusú gázrezsó 542 Ft helyett 300 Ft-ért Pb gáztüzelésű tűzhely 3520 Ft helyett 2990 Ft-ért Kaphatók: a Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 106. sz. vasboltjában, Miskolc I., Ady E. u. 16. Telefon: 35-753 Amíg a készlet tart! Nyitva: hétfőtől péntekig 7—16 óráig, szombaton 7—13 óráig Pafackhordó nő Szatmári János rajza) í\Jéma húron Aki zenét tanul, annak gyakorolnia kell. Aki pedig a gyakorló■ zenész felett vagy alatt lakik, az szenved. Mert egyáltalán nem szórakoztató órákon keresztül többé-kevésbé jól játszott etűdöket vagy skálákat hallgatni. Persze még az sem mindig kellemes, ha egy igazi zenei virtuóz gyakorol órákon át. Különösen, ha az ember ebéd után szeretne kicsit szunyókálni, könyvet olvasni, vagy egész egyszerűen pihenni. Egy svéd mérnök kidolgozott egy olyan szerkezetet, amelyet hegedűre szerelve a gyakorló fülhallgatón hallja saját játékát; anélkül, hogy zavarná a szomszédok nyugalmát. A készüléket mindenfajta hegedűre rá lehet erősíteni. Nagyon valószínű, hogy hamarosan más hangszerek is „elnémulhatnak” valami hasonlóan zseniális készülék révén. És akkor elérkezik az a boldog időszak, amikor a zeneiskolák diákjai és szomszédságuk békében élhetnek egymással... Szapora mosó medvék Negyvenkét évvel ezelőtt két észak-amerikai mosómedvepárt helyeztek ki Hessen erdőségeibe, hogy változatosabbá tegyék velük a tartomány állatvilágát. Azóta ezek a rókanagyságú, szürkésfehér állatok annyira elszaporodtak. hogy számukat a hesse- ni erdőkben jelenleg mintegy 42 ezeiTe becsülik. Szaporaságuk magyarázata, hogy új környezetükben nem akadt természetes ellenségük, a vadászatuk pedig egyáltalán nem könnyű. Ezért az erdészeti hatóságok most megní- sérlik a mosómedve természetes ellenségének, a fülesbagolynak, azaz az uhunak az elszaporítását a hesseni erdőkben. Mézfű A lublini Mezőgazdasági Főiskola botanikai karának tudósai a Kcrtgazdasági intézet cs a Zsiradékipari Intézet szakembereivel együtt kutatásokat végeznek a méhészet szempontjából különösen hasznos növények termesztésével kapcsolatban, e kutatások eredményei elsősorban az ún. moldvai citromfű (mézfű) hasznosságára mutatnak, ez a növény ugyanis hosszú ideig virágzik és igen sok nektárt ad. A citromíűvetés i hektárjáról 200—500 kg méz gyűjthető be. \ mézü ugyanakkor a zsiradék- iparnak is fontos alapanyaga, magjának zsírtartalma 2» százalék. A lublini botanikusok megállapították azt is, hogy a méhek virágporszükséglete — évente i Kaptárra számítva — 27 kg. E szempontból a méhészek szempontjából legértékesebbek a gyümölcsfák, a lóhere, repce, hajdina és a mustár, valamint a fűzfa. Pofon a színpadon Egy pofon felborította a hamburgi állami operaház egész programját. Antoine Bibalo „Júlia kisasszony” című operájának bemutatójára készültek, de a premiert el kellett halasztani, mert a főpróbán túl nagyra „sikerült” az a pofon, amelyet a címszereplő művész a szerepbeli szeretőjének adott. A szerencsétlenül járt énekesnek ugyanis beszakadt a dobhártyája. s emiatt képtelen volt a szerepét eljátszani. A láva alatt lelték halálukat Megdöbbentő lelet kerül elő Pompeiiben a láva alól. amely időszámításunk szerint 79-ben, a Vezúv kitörésekor árasztotta el a várost. A campaniai régészek a város déli negyedében végzett ásatások során 11 tagú menekültcsoport testére buK- kantak a láva alatt. Valamennyien elhagyták házukat és vagyonkájukkal, néhánv apróbb bútordarabot megragadva. menekültek a tüzes kő- és hamuesőben. Bár a tragikus esemény óta 19 évszázad telt el. az utolsó menekültek története semmit sem veszített drámaiságábol! A szerencsétlen áldozatok helyzetéből és mozdulatából következtethetünk életük utolsó rémséges pillanataira. A menekülök között volt néhány serdülő is. Egyesek a gyilkos és forró füst elől egy (ára mászva próbáltak menedéket keresni. A jelenet ma is hátborzongató.