Déli Hírlap, 1976. április (8. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-26 / 98. szám

A KISZ IX. kongresszusa tiszteletére afc A Gábor Áron Kohó- és öntőipari Szakközépiskola I!C és Í D osztályának tanulói a Csa- nyikvölgyben töltötték a szombat délutánt, ahol — a szigorú óvó rendszabályok betartása mellett, és erdészt irányítással— a lőtér felé vezető út melletti villanypászta alatt kitermelt vékony faanyagot égették el. Hazafelé menet pedig az autóbuszmegálló közelében gúlába rakott szerszámokat fölkapva, még szétterítettek néhány kupac zúzalékot az útpadkán. Hazánkba érk ezelt a csehszlovák kormányfő Dr. Lubomir Strougal Csehszlovákia Kommunista Pártja KB elnökségének tag­ja. a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kor­mányának elnöke hivatalos baráti látogatásra ma dél­előtt hazánkba érkezett. * Dr. Lubomir Strougal 52 éves, 1958-tól a CSKP KB tagja, volt. földművelésügyi, majd belügyminiszter, 1960 óta parlamenti képviselő és 1970 januárja óta a szövetsé­gi kormány elnöke. vili- évfolyam, 98. SZÁM | £n ■. f cnniNT 1976. ÁPRILIS 26., HÉTFŐ I K K M ■ I ■ U f%ÍBl I Zalka Máté emlékének Szép magyar beszéd Megnyílt a Szatmári Múzeum Tízezrek vettek részt a kommunista itiiszskkan A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség IX. kong­resszusa tiszteletére — a KISZ Központi Bizottságának felhívására — szombaton és vasárnap tízezrek vállaltak Borsodban — Miskolcon kommunista műszakot. A be­vételt a megyeszékhelyen a városi tanács állal nyitott számlára utalják át, egy ké­sőbb felépítendő fedett uszo­da vagy műjégpálya építé­sére. A Lenin Kohászati Művek­ben a két napon több mint háromezren végeztek társa­dalmi munkát. A kommunis­ta műszak résztvevőinél!; többsége a termelőmunká­ból vette ki részét; a dolgo­zóknak mintegy egynegyede a gyárat és környékét csino­sította, vashulladékot, papírt gyűjtött. A Diósgyőri Gépgyárban szombaton csaknem három­ezren dolgoztak. Az ifjúkom­Kiváló leit a sütőipari vállalat Jól dolgoztak 1975-ben a Miskolci Sütőipari Vállalat dolgozód. Elegendő és jó mi­nőségű kenyérrel, péksüte­ménnyel látták el városun­kat és környékét. A jó mun­ka elismeréseképpen elnyer­ték a Kiváló Vállalat címet. A kitüntetés ünnepélyes át­adására szombaton este a Katowice étteremben került sor. Az ünnepi termelési ta­nácskozás résztvevőit JWor- kocsán Sándor, a vállalat párttitkára köszöntötte. A ki­tüntetést szimbolizáló okle­velet, Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese adta át a vállalat vezetőinek, a kollektívát képviselő legjobb dolgozóknak. munistákhoz itt is, mint más gyárakban, üzemekben, csat­lakoztak — a Hazafias Nép­front és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa felhívására — az idősebb dolgozók is. A termelőmunkában mintegy másfél ezren vettek részt. A többiek a kovácsüzem szom­szédságában szabad tárolót építettek, befejezték a kábel­üzem új üzemcsarnokának világítás-szerelési és alapbe­tonozási munkálatait, vagv a gyárban végeztek parkosítá­si, takarítási munkálatokat. A Minisztertanács és a SZOT Vörös Zászlajával ki­tüntetett December 4. Drót­művekben szombaton és va­sárnap több mint félezer fiatal vett részt — az egyéb­ként is dolgozók mellett — a termelőmunkában. A KISZ- esekhez itt is csatlakoztak a szocialista brigádok tagjai, így várhatóan 40 ezer forin­tot utalhatnak majd át a Majdnem végleges adatok szerint, a szavazatok 80 szá­zalékának összeszámlálása azt mutatja, hogy a Szocia­lista Párt megszerezte a sza­vazatok 34,5 százalékát, vagy­is fél százalékkal kevesebbet, mint amennyi a parlamenti többséghez szükséges. A portugál belügyminiszter tegnap repülőgépen járta be a választókörzeteket és úgy nyilatkozott, hogy incidenst sehonnan sem jeleztek. — Costa Gomes elnök kijelen­tette: bármelyik párt kerül­drótgyáriak a sportlétesít­mény számlájára. A kommunista műszakok­ban tevékenyen vettek részt a gyárak, üzemek, intézmé­nyek adminisztratív dolgozói is, akik városunk felső- és középfokú iskoláinak hallga­tóival, az általános iskolák tanulóival együtt városszépí- tési, városrendezési munkát végeztek. A Nehézipari Mű­szaki Egyetem hallgatói pél­dául a Hejő menti arboré­tum kialakításában segéd­keztek, a középiskolások többsége a csanyiki Majális­parkban és környékén tevé­kenykedett. míg az általános iskolások fásítottak, parkosí­tottak szerte a városban. Az előzetes felmérés sze­rint szombaton és vasárnao Miskolcon mintegy lő ezer ifjúkommunista végzett tár­sadalmi munkát. Akciójuk­hoz csaknem ugyanennyi KISZ-en kívüli fiatal és idő­sebb dolgozó csatlakozott. jön is ki győztesen a válasz­tásokból, tiszteletben kell tar­tania az ország új, demokra­tikus alkotmányát, amely tegnap 0 órakor érvénybe lé­pett. Azt is bejelentette, hogy ő nem kíván indulni a júniu­si elnökválasztáson. A szocialisták után máso­dik helyen áll 24 százalékkal a Demokratikus Néppárt (PPD), majd a kommunisták és a Demokrata Szociális Centrum (CDS) következnek: egyaránt 15 százalékot kap­tak. Majdnem végleges eredmény szerint: 4 szocialisták vezetnek Portugáliában Miskolci diák a díjazottak között A Kazinczy Ferenc nevét viselő „Szép magyar beszéd” verseny országos döntőjének ünnepélyes eredményhirdeté­sét tegnap rendezték meg Győrött. A 65 versenyző kö­zül 20-an kapták meg a Ka- zinczy-emlékérmet, Renner Kálmán plakettművész alko­tását. A Kazinczy-emlékérmet és a KISZ Központi Bizottsága tárgyjutalmát kapta többek között Tóth Erzsébet (Dobó István Gimnázium és Szak- középiskola, Eger). Kazinczy- emlékérmet nyert: Kása Ot­tilia (Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakközépiskola. Mis­kolc), ! Katos Tibor (József Attila Gimnázium és Szakkö­zépiskola, Űzd). A Zalka Máté-emlékkiál- lítás ünnepélyes megnyitásá­val avatták fel tegnap a má­tészalkai Szatmári Múzeu­mot, amely — némi átalakí­tás után — egy megürese­dett, kétszintes épületben ka­pott méltó otthont. A Zalka Máté születésének nyolcva­nadik évfordulója alkalmá­ból rendezett ünnepségen Garamvölgyi József kulturá­lis miniszterhelyettes méltat­ta a nagy forradalmár éle­tét és munkásságát. Az em­lékkiállításon bemutatják a hazánk intézményeiben ta­lálható összes olyan doku­mentumot. amely Zalka Má­té életével, munkásságával kapcsolatos. Láthatók azok a személyi tárgyai is, amelye­ket az író leánya, Natalia Zalka adományozott a me­gyei múzeumnak. Ugyancsak tegnap nyílt meg a faluvillamosítás tör­A budapesti nemzetközi vásárközpont B-pavilonjában tegnap délután megnyitották az Alkotó Ifjúság Klubját. A pavilon I. emeletén otthono­san berendezett klub azokat a fővárosi és vidéki fiatalo­kat várja, akik szabad ide­jüket kellemesen, közös já­tékkal, daltanulással akarják eltölteni. A vasárnapi prog­ramnak két házigazdája is volt: a műsorról a Kossuth Nyomda ifjúsági klubja és a Fővárosi Művelődési Ház gondoskodott zenével és tánccal. A klub a következő na­pokban is színes, gazdag műsorral várja a fiatalokat. Bemutatkozik az erzsébetvá­rosi ifjúsági klub és a nem­zetközi diákkiub. ..Mi lesz veled emberke?”, címmel a Pinceszínház ad műsort. Má­jus 1-én majális is lesz ifjú­sági együttesek részvételével. Érdekesnek ígérkezik a „Jö­vőlátók klubjáénak ismeret- terjesztő programja. Az ifjúsági klubot az ér­deklődők naponta 14—18 óra között látogathatják. ténetét bemutató állandó ki­állítás. Hazánkban ugyanis Mátészalka volt az első tele­pülés, ahol — 1888-ban — bevezették az elektromos közvilágítást, és 1963-ban Má­tészalka szomszédságában, az akkori Aporligeten (most Bá­torliget) fejezték be a falu­villamosítást. E fontos ese­ményeknek állítottak emlé­ket a városban a kiállítás megrendezésével. Eső várható Az április végi időjárás ma is marad. Reggel 7—12 fok között volt a hőmérséklet or­szágszerte. A napos délelőttöt általában esős délután köve­ti. A nappali hőmérséklet 15—22, az esti 8—13 fok kö­zött alakul. 3fc A BNV területén, a korábban elkészült víztorony tömbje köré építik a HUNG&XPO négy tagból álló irodaépületét és kiállító-helyiségét. A 12 szintes, 45 méter magas, hegesztett acélszerkezetű épület egy-egy szárnyát négy darab 60 centi­méter átmérőjű csőpillér tartja. A tervek szerint az új. üveg- borítású épülettömb augusztus 20-ra szerkezetileg elkészül. i (Bara István felvétele) Hírmagyarázat: Amint várható volt: a szoci­alisták szembefordulása a kom­munistákkal, megerősítette az elmúlt esztendőben a jobboldalt. Ennek eredménye, hogy a jobb­középet jelentő PPD után a nyíl­tan nagytőkés CDS a választás­ra már megduplázta erejét. Pe­dig ennek a pártnak az a Gal- vao de Meló tábornok az „élhar­cosa”, alti annak idején Spinola „jobbkezének” számított. Soares szocialista főtitkár elérte ugyan, hogy pártja a mostani törvény­hozói választáson majdnem meg­szerezte már a parlamenti több­séget, ámde — ahogy Horatius írta — „a lovas mögött ott lo­vagol a sötét gond”: a PPD és a CDS együttes eredménye több. Ha a szavazatok 80 százalékának összeszámlálása után ez a hely­zet, akkor a végleges ered­mény már nem sokat változhat. A Jiözös Piac szocialista kormá­nyainak támogatását maga mö­gött érző Portugál Szocialista Párt most a mérleg nyelve: kis többségével valamelyik ellenzé­kére támaszkodnia kell és Por­tugália demokratikus jövője függ attól, polgári pártot vagy a kom­munistákat választja-e támaszul. Ez már csak azért is fontos, mert a választási térkép azt mu­tatja, hogy Portugália északi ré­sze teljesen jobboldali (itt voltak a legélesebb kommunistaellenes atrocitások az elmúlt években), csupán az ország középső, vala­mint déli részében oszlik meg a jobb- és baloldal között egyen­letesebben az arány, a szocia­listáknak ezt is tekintetbe kell venniük, ha kormányt alakíta­nak és meg akarják őrizni az ország demokratikus jövőjét. MATE IVAN Peíőfí a legnépszerűbb Irodalmunk a Szovjetunióban A Szovjetunióban évente mintegy 450 művet fordíta­nak le a testvérországok irodalmából, ezek összesen körülbelül 20 millió példány­ban jelennek meg. A kilen­cedik ötéves terv idején — 1971—1975 között — több mint 200 közös kiadvány is megjelent: ezeket a szovjet kiadók a szocialista orszá­gok kiadóinak közreműködé­sével rendezték sajtó alá. Jelenleg is száznál több ilyen közös kiadvány előkészítése folyik. A régi és a mai magyar írók műveit számos alkalom­mal adták ki — s igen nagy példányszámban — a Szov­jetunióban. Petőfi verseit például 54 alkalommal 1 252 000 példányban jelen­tették meg. Jókai művei 21 alkalommal (1 277 000 pél­dányban) kerültek az olva­sók kezébe. Móricz Zsig- mond könyveit 1 388 000 pél­dányban és 27 esetben; Mik­száth Kálmán regényeit pe­dig 1 898 000 példányban. Ugyanilyen nagy példányban adták ki a szovjet népek számos nyelvén Zalka Máté, Illés Béla, Illyés Gyula, Ka­rinthy Frigyes, Urbán Ernő és mások írásait. A Szovjetunióban 1946 és 1974 között a magyar szer­zők 989 könyve 35 270 000 példányban kei ült forga­lomba. Megnyitották az letó Ifjúság Kintiját

Next

/
Thumbnails
Contents