Déli Hírlap, 1976. április (8. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-24 / 97. szám
Nőtt as idegenforgalom, de... Éden es városi szálló (Folytatás az 1. oldalról) Az £szak-magyarországi Intéző Bizottság tegnapi ülésén elfogadták az Országos Idegenforgalmi Tanács Borsodnak szánt, 3,3 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásának szétosztására tett javaslatokat. Eszerint a lillafüredi Erzsébet sétány rongálódásainak helyreállítására ebben az évben egyharmad millió forintot fordítanak, s ennek az összegnek a felét az ÓIT állja. Rendbehozzák a Csa- nyikba vezető (az Árnyas utcából kiinduló) utat, Tokajban autóparkolót alakítanak ki, rendbehozzák a tokaji kilátó környékét, s 1,5 millió forintot fordítanak a Mályi-tó környékének komfortosítására. Üj autóparkolót kap a mezőkövesdi Hőfürdő, a bogácsi strandon kabinsor épül ebből a pénzből. A bánkúti sípálya elektromos kábeleinek fektetésére 150 ezer forint jut a támogatásból. Tapolca parkrendezésére, az Anna-szálló és a Termál előtti terület szépítésére ösz- szesen csaknem egymillió forintot fordítanak. Az elmúlt öt esztendőben több mint ezerrel növekedett Borsodban a kereskedelmi szálláshelyek száma, bővültek az étkezési lehetőségek, fejlődött a közlekedés, szóval gyarapodott a megye vendégfogadó képessége. Ám a fejlődéssel nem lehetünk elégedettek, hiszen if Tegnap a sportcsarnokban megnyílt a BIK és a Trial közös kemping- és sportszer-kiállítása. A kiállítást április 27-ig tekinthetik meg az érdeklődök. (Solymos (elv.) Borsod az ország férőhelyeinek mindössze öt százalékával rendelkezik, s száz szállodai férőhelyből — a statisztika szerint — négy van csak a megyében. Feltétlenül szükséges, hogy a Népkertbe tervezett 400 személyes szálloda megépüljön. (A legfrissebb hírek szerint az építkezés még ebben a tervidőszakban megkezdődik, de az avatásra csak 1980 után kerül sor.) A tervek között szerepel néhány egyszerűbb, olcsóbb, motel-jellegű szálló létesítése is. Ilyen szállók építését tervezik Lillafüreden, Tokajban, Sárospatakon és Mezőkövesden. Problémát jelentenek továbbra is a turistaházak; elavultságuk miatt már nem odázható el a felújítás. Ami biztos: állnak a faházak a tapolcai Éden kempingben. Huszonöt kétágyas ház enyhít majd a nyári szezonban a Tapolcára látogató idegenek szállásgondján. A tervek az üdülőtelep további bővülését ígérik, s az Éden, végleges elkészülte után, kétezer vendéget fogadhat. B. I. LobcgézzÉ lel az épiíefeket! Miskolc megyei város Tanácsának Végrehajtó Bizottsága felkéri a város lakosságát, az üzemek, intézmények, vállalatok vezetőit, hogy május 1., a munkásosztály nemzetközi ünnepének tiszteletére lobogózzák fel épületeiket. A zászlódísz április 29-től május 3-ig köszöntse az ünnepet. A Miskolci Vasutas Férfikórus Budapesten (Tudósítónktól) A MÁV Miskolci Járműjavító Üzem több mint 90 éves múltra visszatekintő férfikórusát az a megtiszteltetés érte, hogy részt vesz a budapesti május 1-i rendezvényeken. Az ünnepi Szanálási térkép Bontások a Búza téren Amint arról már több ízben szóltunk, a Gömöri felüljáróval párhuzamosan megépítik a Búza téri aluljárót is. Az utóbbi beruházás miatt kell lebontani 1976-ban a Búza tér 1., 3.. 5., valamint az Ady Endre utcai 9. számú házat. (Hétfői számunkban a Templom utcai kisajátításokkal foglalkozunk.) műsorban már április 29-én a kőbányai Pataki Sándor Művelődési Otthonban szerepelnek, az 1976. évi Vándor Sándor munkásdalfesztivál megnyitóján. Itt a budapesti kórusok mellett a vidékieket három vasutas- kórus: a szolnoki, a debreceni és a miskolci képviseli. Április 30-án a kórusok közös kiránduláson vesznek részt, majd május 1-én a budapesti ünnepi felvonuláson a díszemelvény mellett a miskolci kórus is helyet foglal és részt vesz az ünnepi előadásban. Május: békehónap • • Ülést tartott a megyei békeaktíva A megyei könyvtár tanácskozótermében tegnap ülést tartott a megyei békeaktíva. Első napirendi pontként Hegyi Imre. a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára adott tájékoztatót a nemzeközi helyzetről, majd Szőke Józsefné, a Hazafias Népfront megyei bizottságának munkatársa számolt be a béke és barátsági bizottság négyéves munkájáról és ismertette az idei programot. A békeaktiva Szőke Józsefné előterjesztése alapján megvitatta a májusi békehónap vázlatos programját, a program végleges kialakításának tennivalóit. A békehónap programjáról Szőke Józsefnétől kértünk nyilatkozatot. — A hagyományos májusi békehónap országos megnyitója május 8-án, a győzelem napja előestéjén lesz. Az országos program június 20- án zárul. — Megyénkben? — A megyei megnyitót május 10-én a szerencsi Huszárvárban tartjuk. Központi gondolata a megnyitónak: emlékezés a fasizmus feletti győzelem évfordulójára. Végleges már az is, hogy a záró- ünnepségünkre június 14-én Putnokon kerül sor. — Részletes program? — Még természetesen nincs, hiszen a mostani megbeszélés után alakulnak ki a városok és járási nagyközségek, községek helyi programjai. Összességében azt mondhatom, hogy ez a prog. ram nagyon gazdag lesz az idén. Békefórumokat szervezünk, nagygyűléseket rendezünk. Szolidaritási gyűlések, baráti találkozók színesítik ezt a sort. Részt vesznek a programban a Szovjet, az NDK, a Lengyel Kultúra Háza munkatársai. A béke jegyében rendezik meg az iskolák az úttörőmozgalom megszületésének évfordulóján a megemlékezéseiket. A programot áttekinteni még lehetetlen, hiszen kiegészül az üzemek, vállalatok, iskolák programjával. B. G. megyei versenye A megyei elsősegélynyújtó verseny döntőjének második napján — a gimnáziumok és szakmunkásképző intézetek csütörtöki vetélkedése után — az általános iskolák és az egészségügyi szakközépiskolák csapatai versengtek. A négytagú csapatok mindegyike elméleti felkészültségéről és gyakorlati tudásáról adott tegnap számot. Elsősegélyben kellett részesíteniük egyebek között ájult embereket, fáról leesett gyermekeket, égési sérülteket, ütőerüket megsértett embereket. S mikor mindezzel végeztek, játékos szellemi és gyakorlati vetélkedőn vehettek részt, míg társaik az öt állomás valamelyikén bizonyították felkészültségüket. A középfokú intézmények versenyében a Mezőcsáti Gimnázium ifjú egészségőrei bizonyultak a legjobbaknak, megelőzve a tavalyi győztes leninvárosi Gépipari Szakközépiskola kollektíváját. A harmadik helyen a kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium csapata végzett. Az egészségügyi szakiskolások versenyében — miután csak négy csapat indult — kettőt jutalmaztak a szervezők. Első díjat — serleget, oklevelet és egyéni jutalmakat — a miskolci II. számú Szakközépiskola csapata nyert, a második helyen a sátoraljaújhelyi Egészségügyi Szakközépiskola együttese végzett. Az általános iskolák kategóriájában miskolci együttes hódította el az első helyet, a 37. számú Szilágyi Dezső utcai iskola csapata, őket a sajószögedi és a nyékládházi iskola követte. A díjakat és a jutalmakat Krasznai Gábor né, a Vörös- kereszt Borsod megyei Szervezetének titkára adta át. T. Z. Új jászületik a Hetabur Nagyjavítás kezdődött a Lenin Kohászati Művek csavargyárában. 'A Hetabur- típusú anyagsajtológépet — amely 1968 novemberétől folyamatosan termel — elemeire szedik szét, közben az elhasználódott, megkopott szerkezeti elemeik cseréjét is végrehajtják. A tervek szerint 26 napig tartó nagyjavítást alaposan megszervezitek a szakemberek; a karbantartáshoz, szereléshez szükséges valamennyi anyag rendelkezésre áll. A berendezés felújítása mintegy 4 millió forintba kerül. liiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiimiiiiiiiiiiiim E HETI KÉRDÉSÜNK: iiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiimiiiiMm 0 Olvasóink közül többen és többször felvetették már, hogy amennyiben a Miskolci Közlekedési Vállalat az autóbuszokon elfogadja a két darab villamosjegy lyukasztását, a villamoson pedig két utas utazhat egy autóbusz- jeggyel, akkor miért nem érvényes az autóbuszbérlet a villamosokon? # Mátyus László, az MKV díjszabási és kereskedelmi osztályának vezetője: — A villamos-, illetve autó- buszjegyeket a viteldíi ki- egyenlítésére vezettük be. Ha tehát azt a kérdést vizsgáljuk, hogy villamosjeggyel utazík-e valaki az autóbuszon vagy forditva. a lényeg az — s ezt ellenőreink is így tekintik —, hogy a viteldíjnak megfelelő értékben kezeljen az utas autóbusz-, illetőleg villamosjegyet. Előfordult azonban, hogy ketten utaztak a villamoson egy autóbuszjeggyel, ám a jegy tulajdonosa hamarabb leszállt. Ez esetben megbüntetjük azt, aki jegy nélkül utazik. Megjegyzem, hogy a „ketten egy buszjeggyel” megoldást is csak azért fogadjuk el, mert este vagy vasár-, illetve ünnepnapon lényegesen nehezebb villamos- vagy autóbuszjegyet kapni. A bérletről pedig any- nyit, hogy a közlekedési eszközök díjszabását országos rendelet — a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium és az Országos Anyag- és Árhivatal rendelete — szabályozza. Ennek megfelelően alakítottuk ki a bérletrendszert, amit az országban egyedül Miskolcon alkalmazunk. Budapesten például csak villamosbérletet. összvonalas buszbérletet és kombinált bérletet árusítanak. Mi javasoltuk-az egyvonalas és az egyéb bér- lettipusokat, s a minisztérium engedélyével vezethettük be. Kezdeményeztük egy olyan kombinált bérlet bevezetését is. amely egyvonalas autóbusz- és villamos-utazást tett volna lehetővé, ám a minisztérium ezt elutasította. Ezért villamoson jelenleg csak a villamosbérlettel vagy kombinált bérlettel, illetőleg ér- vénves menetjeggyel rendelkezők utazhatnak. (tóth) Sövény azért ott sincs belőle Megvallom, hogy a hét legizesebb hírét nem olvastam, a vonaton mesélték mellettem. Ráadásul reggeli előtt: — Angliában összefogtak a hentesek és elkészítették a világ leghosszabb kolbászát. Több mint 1300 méter. Világrekord ... Gyorsan elképzeltem, hogy milyen csodálatos lehet egy ilyen hosszú kolbász. Az egyik helyen már javában eszik, amikor a másik végén még egyre töltik. A hajnali utasok nagyokat nyeltek, s valaki bosszúból elkezdte mesélni, hogy a kolbász még csak-csak. de a franciák viszont egy malomkerék nagyságú kenyeret sütöttek, ami ugyanúgy világrekord. A számos háború szentesítette hagyományos angol—francia barátság példája fellelkesítette az utasokat. Nincs jobb. mint a jó kolbász kenyérrel. Valaki tudni vélte, hogy hat kiló bors kellett a kolbászba, más szerint csak két kilót nyelt el a kolbászkígyó. Egy fiatalember vágyakozva mondta, hogy végigérné a kolbász a vonatot, minden utas harapna belőle. A vidám utas (ki ne ismerné?) azt bizonygatta, hogy a kolbászt és a kenyeret biztosan a Közös Piacon mérték ki, egy háziasszony azon álmélkodott, hogy mennyi majoránna kell egy ekkora kolbászba. Egy unatkozó főkönyvelő pedig azt, hogy hány tonna vajat kellene rendelnie, ha egy vállalati buliban szendvicsként fogyasztanák el a világrekordot. Ekkor már kolbászillata volt a fülkénknek. Nagyokat nyeltünk, s ekkor egy bácsika a sarokban elővett egy jókora kolbászt, s harapott mellé egy kétforintos cipóból. — Ez nincs olyan hosszú, de ha megkóstolják ... Megkóstoltuk. Világbajnokian jó íze volt. — Hazudott az a hír — ízlelte a kolbászt a háziasszony —, még a füstös Angliába se tudnák füstre tenni... Meg aztán nem írta az újság, hogy fokhagyma volt-e benne. Anélkül meg mit ér? (bartha) Az üzletek ünnepi nyitva tartása A B.-A-.Z. megyei Tanács V. B. és a Miskolc megyei város Tanácsa V. B. kereskedelmi osztályai — a KPVDSZ megyei bizottsága véleményének meghallgatása után — a 12/1970. (Vili. 30.) BkM sz. rendelét, illetve az azt módosító 3T971. (VII. 17.) BkM sz. rendélet alapján az üzletek 1976. május 1-i ünnep előtti és alatti nyitva tartási rendjét zfz alábbiak szerint szabályozzák: Aprilis 30. péntek: valameny- nyi bolt, piac, vásárcsarnok és vendéglátó üzlet a szokásos hétköznapi nyitva tartási rend szerint árusít. Május 1. szombat: minden kiskereskedelmi bolt. piac és vásárcsarnok zárva tart. A vendéglátó üzéletek vasárnápi nyitva tartási rend szerint üzemelnek. Május 2. vasárnap: az egész évben vasárnap is nyitva tartó élelmiszer-, édesség-, dohány- és virágboltok, piacok, vásár- csarnokok és vendéglátó üzletek vasárnapi nyitva tartási rend szerint árusítanak. Miéit nem leltei Hieltet villamoson utazni?