Déli Hírlap, 1976. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1976-02-18 / 41. szám

Az ifjúságvédelem társadalmi ügy III. Pénzzel kell segíteni? A Borsod megyei Népi Ellenőrzési Bizottság február 12-én vi­tatta meg és hagyta jóvá „A gyermek- és ifjúságvédelem hely­zete” című vizsgálatáról készült összefoglaló jelentést. A követ­kezőkben a vita néhány fontos momentumára szeretnénk fel­hívni olvasóink figyelmét — lévén a gyermek- és ifjúságvéde­lem társadalmi ügy. A miskolci Gyermekváros­nak karácsonyra több mint 100 ezer forint készpénzt ado­mányoztak a szocialista bri­gádok. Sok ez a pénz vagy kevés, s főleg milyen ter­mészetű hasznot jelent? A hatalmas gyermekintézmény költségvetéséhez, ellátottsá­gához s gyermeklétszámához viszonyítva természetesen nem sok. A szocialista brigá­dok ily mérvű áldozatkészsé­ge viszont mindenképpen nagyra becsülendő. Van a dolognak azonban egy szépséghibája. Nevezete­sen az, hogy a központi be­ruházásból épült Gyermek- város kevésbé igényli ezt a pénzt, mint mondjuk a me- gyaszói gyermekotthon. De a „legszegényebb” gyermekin­tézmény sem pénzt vár első­sorban ... (Más kérdés, hogy valamiféle egyenlőséget kel­lene teremteni a gyermekott­honok között, hiszen semmi sem indokolja, hogy míg a megye nevelőotthonaiban élő gyermekek ruházati ellátásá­ra 1500—2000 forintot költe­nek évente, addig a miskolci Gyermekvárosban 2580 forint az egy főre jutó költség.) GYOMORRONTÖ VENDÉGLÁTÁS De hiszen nemcsak pénzt adnak a szocialista brigádok, munkahelyi közösségek — vethetik ellen. Hiszen közöt­tük találjuk meg azokat a patronánsokat, akik hétvé­geken, ünnepnapokon vendé­gül látják kis védenceiket. Talán éppen az a baj, hogy „vendégül látják”, hogy va­lami túlzott humanizmusnak engedve dédelgetik a nevel­teket, ha erre módjuk van. A jó szándék pedagógiai, er­kölcsi kárára már mi is több­ször felhívtuk a figyelmet. A NEB szakértői is leszögez­ték: a patronáló családoknál a gyermekotthoni neveltek az ünnepnapok sorozatát élik. Az még egyetlen esetben sem fordult elő, hogy például gyerekeknek való könnyebb háztartási vagy kerti mun­kákkal traktálták volna a meghívottakat. De egészen Hanglemezek Indiából Budapesten, a Vörösmarty téri hanglemezboltban tegnap kis kiállításon mulatták be azokat az Indiából érkezett hanglemezeket, amelyek a legújabb pop-, beat-, rock- és más könnyűzenei irányzatok legfrissebb termését tartal­mazzák. A mintegy félszáz felvételt — egy-egy nagyle­mez 190 forintba kerül — az egyik legnagyobb lemeztársa­ság. „a His Master's Voice” indiai leányvállalata készí­tette. A jó minőségű, a leg­újabb, legdivatosabb felvéte­leket, valamint az indiai ze­nefolklór világát tükröző le­mezeket Budapesten és vidé­ken egyaránt megvásárolhat­ják az érdeklődők. dlicsss Takarítókat azonnali belépés­sel alkaimazunk. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezni: a 114. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetnél. (Miskolc III., Gaga­rin u. 54. Kilián-dél.) Ruhaipari üzemmérnöknő Mis­kolcon állást keres. „Fiatal 548 314” jeligére a hirdetőbe. A S1AV Járműjavító Üzem al­kalmaz lakatos, hegesztő, eszter­gályos szakmunkásokat. Jelent­kezés az üzem munkaügyi és munkásellátási osztályán. Mis­kolc, Tiszai pályaudvar. (Bejárat az aluljáróból.). természetes a több fogásos ebéd, a gyomorrontásig me­nő trakta. Mindannyian tudjuk, hogy a patronáló szülők szívesen adják ezt, de károsnak tart­juk. Az ilyenféle vendéglá­tás közben nemcsak a gyo­mor romlik el, hanem a gye­rekek szemlélete is elferdül. Egyszerűen azért, mert nem reális családmodelit látnak (dolgozó, gondokkal küszkö­dő, beosztással élő embere­ket), hanem valami ünnepi, emelkedett légkörben élő, s jólétben dúskáló embereket; vasárnapi családot. KÖZÖSSÉGI TUDAT Persze szó sincs arról, hogy csak a patronáns szülők kel­tenek a gyerekben illúziókat. Adatok bizonyítják, hogy a nevelőotthonok is. Annak el­lenére, hogy például az ét­keztetési normák elavultak, a Gyermekvárosban, nevelőott­honokban élő gyerekek anya­gi ellátottsága jobb, mint egy átlagos munkáscsaládban. Márpedig a legfontosabb ne­velési cél, hogy a gyermekek a valódi életre készüljenek fel; ne okozzon számukra megrázkódtatást a majdani akklimatizálódás. Hozzátartozik ehhez — hogy csak a legfontosabbat említsük — a szabad idővel való okos gazdálkodás, a zsebpénz önálló kezelése, a tettekért érzett felelősség, s mindenekfölött az a közös­ségi tudat, mely nélkül senki nem lehet hasznos tagja tár­sadalmunknak. A gyerekek értékszemléletének (erkölcsi és anyagi) kialakítására kell elsősorban felhasználni a pat­ronáló közösségeket, s ez a legfontosabb feladata a hi­vatásos nevelőknek is. Sajnos nem lehetünk elég­gé nyugodtak a neveltetést illetően, hiszen az otthonok­ban rendkívül nagy a neve­lők fluktuációja. A nevelő- otthonokban alkalmazott pe­dagógusok közül 1974-ben 36 százalék, míg 1975-ben több mint 28 százalék távozott el. A Gyermekváros fluktuáció­ja ennél is nagyobb. Az el­múlt években a nevelők fele cserélődött ki. „Ilyen nagy arányú fluktuáció mellett nem biztosítható a nevelői te­vékenység folyamatossága, a gyermekek személyiségének egészséges fejlődése” — ál­lapítja meg a NEB jelentése. Az elmondottakból kitűnik, hogy a gyermekotthonok ál­talában kedvező anyagi lehe­tőségeivel korántsem áll egyenes arányban a nevelői erő. örvendetes dolog, hogy ennyi pénzt tudunk fordíta­ni gyermek- és ifjúságvéde­lemre (néhol talán túl sokat is), de nemcsak pénzzel kell segíteni. (Vége) (gyarmati) 1932. július 29-e egyike azoknak a napoknak, amelyeket határkőként tart számon a magyar történelem. Ezen a nyári délutánon végezték ki a Gyűjtőfogház udvarán Sallai Imrét és Fürst Sándort, ekkor bizonyosodott be, hogy véget ért egy „békés” korszak; „a konszolidáció álarca mögött a leg­keményebb terror húzódik meg”. A két mártír kommunistá­nak állít emléket Hernádi Gyula regénye és az abból készült film, a Vörös rekviem, amely az ítélethirdetéstől a kivégzésig a dokumentum hűségével és erejével idéz meg kort és em­beri helytállást. A Vörös rekviem Grunwalsky Ferenc első­filmes rendező munkája; a miskolci közönség holnaptól a Béke moziban láthatja. R 'kóczi emlékére A Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese is méltóképpen kíván meg­emlékezni II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évforduló­járól. A közelmúltban a Zene- akadémián mutatták be Lendvay Kamilló — Rákóczi Ferenc emléke előtt tisztelgő — „Pro libertate” című kan­tátáját, amelyet a zeneszerző kérésükre komponált. Az új művet még sok alkalommal hallhatja a közönség a fő­városban és vidéken sorra kerülő koncertjeiken. Továb­bi két Rákóczi-műsor is sze­repel terveikben. Az egyik­ben — amelvnek bemutatója március végén lesz — a kó­rus. a szimfonikus zenekar és a tánckar állít emléket tör­ténelmi múltunk kimagasló alakjának. Egyidejűleg egy rövid, kamara jellegű össze­állítással — korabeli versek­kel, darabokkal — is a kö­zönség elé lépnek. Olvastuk A világon az a legszeren­csétlenebb ember, aki kén- telen elviselni a szerencsét­lenséget. (Platon) Aki nem érdemel megbe­csülést, legalább sajnálkozást akar kicsikarni másokból. (Cantu) A műsor próbája az adás Bach-est „egyenesből 55 — Az egyenes adásokat jobban szeretem, mint a stú­diófelvételt — mondta Antal Imre, indoklásul pedig hoz­zátette ; akkor egyáltalán nem izgul. Tévés pályafutása ele­jén a legtöbb műsor, amiben részt vett, egyenesből ment; hozzászokott. Tapasztaltuk már; az esetleges melléfogá­sokat olyan flottul tudja helyreigazítani, hogy végül a néző még többet is kap, mintha minden simán ment volna ... A Tv Zenei Klubjának ma esti, 21. adását tegnap reg­gel óta a helyszínen készí­tették elő. A Bartók téren 10 órakor állt meg a közvetítő- kocsi, s fél tizenkettőkor már a pódium előtt mozgó ka­merát állították sínre, mi­közben az orgonahangoló­mester senkitől sem zavarva és zavartatva kitartóan pró­bálta az egyes hangokat a hangszeren. Mire rendben le­vőnek találja, újabb köteg kábel volt a helyén, és a sin alá kerültek a megfelelő ékek. Pataki Péter műszaki vezető nyugodtan szemlélte a munkát. — Legutóbb a Jó estét, Miskolc! adásakor jártam a városban; az a munka vala­mivel bonyolultabb volt, a több helyszín miatt. Most összeszokott stábbal, négy kamerával dolgozunk, s — zenei adásról lévén szó — a hang a legfontosabb. Legyen hibátlan, amit a néző kap. Az egyenes adások körül talán azért nagyobb az iz­galom, mert nagyon sok munka fekszik bennük, so­kan dolgoznak érte. Ahogy Fellner Andrea szerkesztő a beszélgetésünk során mondta, egy nagy társasjáték az egész. Társasjáték a stábbal és a közönséggel. — A zenei főosztály meg­hívójával toboroztuk a klub­tagokat, és mindazokkal, aki­ket az adás érdekel, két hét­tel ezelőtt egy nagyon jó hangulatú estén találkoz­tunk. Száznál biztosan töb­ben voltak, és nemcsak azok, akik írtak. Sok egyetemista és zenét tanuló fiatal is eljött a beszélgetésre. örültem, hogy mikor először lép ki a-X- Kedd esti kamerapróba. A monitor mögött Fellner Andrea szerkesztő és Bánki Iván, az adás rendezője. fővárosból a műsor, hallgat­tam az est orgonaművészére, Lehotka Gáborra, aki a ze­nepalota nagytermének orgo­nája kedvéért Miskolcot aján­lotta. De mindenekfelett a közönség igazolt, hiszen a műsort azért hívtuk életre, hogy biztassuk a nézőt: ne zárja el a készüléket, ha azt hallja, hogy toccata és fúga... — Miért éppen Bach d- moll toccata és fúga című művét választották? — Egy témakör hat mű­sort ölel fel évadonként. Az idei közös cím — Nagy mes­terek slágerei —szinte kínál­ja ezt a Bach-művet. Hi­szem, hogy ez a dallam — mint a későbbi adások mű­vei is — élnek a köztudat­ban. Szeretnénk megfejteni, hogy miért szép, miért nép­szerű, miért mestermű. Két héttel ezelőtt Lehotka Gábor és Földes Imre, a mű­sor zenetörténésze nem talál­kozott a klub miskolci ven­dégeivel és az érdeklődő fia­talokkal. Az első kamerapró­ba után „ismerkedési estet” tartottak, mert ahogy Földes Imre mondta, nem lehet tel­jesen idegenként beszélgetni; kell, hogy tudjunk egymás gondolatairól. Mindez tegnap volt. és ma az is igazat ad Antal Imré­nek. aki eddig kételkedett: a műsor próbája az adás. Es­te kilenc óra után 10 perccel kíván jó estét kedves nézői­nek Miskolcról a műsorveze­tő. (makai) SZERDA Kossuth rádió; 12.00: Déli Kró- nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Könyvszemle. — 13.30: Nóták. — 14.02: Ezeregy délután... — 14.32: Magyar szerzők műveiből. — 15.00: Hírek. — 15.10: Iskola­rádió. — 15.50: Kóruspódium. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.10: H. Rákóczi Ferenc önval­lomásairól III. —- 16.30: A kerek- egyházi népzenei találkozó mű­sorából. — 16.53; Tiniéi: Karib- tengeri fantázia. — 17.00: Hírek. — 17.05: Maradjon köztünk! Gazdasági elmélkedés. — 17.30: A közönség kérdez, a muzsikus válaszol. — 18.00: Renata Tebaldi énekel. — 18.15: Miért igen, mi­ért nem? zenéről — tíz percben. — 18.25: Üj könyvek. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. — 20.00: Operettrészletek. — 20.40: Kis magyar néprajz. — 20.45: Hírek. — 20.50: Lemezmúzeum. Bruck­ner: IV szimfónia. — 22.00- Hí­rek. — 22.15: Jelentés az FTC— V. Dózsa jégkorong-mérkőzésről. — 22.20: öten beszélnek. Ang­liai riport II. — 22.30: Régi da­lok magyar költők verseire. — 22.45: Találkoztunk Sopron­ban . . . Riport. — 23.00: Opera­részletek. — 24.00: Hírek. — O.io: Táncdalok. — 0.25: Himnusz. Petőfi rádió; 12.00: Színészek énekelnek. — 12.30: Hírek — 12.33: Orosz muzsika. — 13.20: Az elő népdal. — 13.30; Hírek. — 13.33: Az Ifjúsági Rádió új felvételeiből. — 13.45: Idöjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Ket­tőtől ötig ... — 17.00: Játékmes­ter kerestetik! Az Ifjúsági Rádió órája. — 18.00: Könnyűzenei olimpia. A Brémai Rádió műso­ra. — 18.30: Hírek. — 18.33: Egy éj az Aranybogárban. Daljáték. — 19.44: Jó estét, gyerekek! — 19.49: Népdalcsokor. — 20.30: Hí­rek. — 20.33: A cigánybáró. Rá­diójáték Jókai Mór regényéből I. — 21.30: Dzsessz. — 22.30: Hírek. — 22.33: Mozart kamarazenéjéből. — 22.58: Könnyűzene. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.00: Műsoris­mertetés, — hírek. — 17.05: Ered­mények, gondok, tervek a bor­sodi üzemekben. A Beton- és Vasbetonipari Művek miskolci gyárában. — 17.15: Népdalfeldol­gozások. — 17.25: Női dolgok, női gondok. Az óvoda és a szü­lök kapcsolata. — 17.35: Sanzo­nok és hangszerszólók. — 17.55: A megye sportéletéből. — 18.00: Borsodi Tükör. A stúdió króni­kaműsora. — 18.15: Könnyűzene. — 18.25: Hírösszefoglaló, idöjá- rásjelentés, műsorismertetés. Televízió, 1. műsor: 17.23: Mű­sorismertetés. — 17.25: Hírek. — 17.30: Ali Ghapoo. Rövidfilm. — 17.50: Fiatalok gyára. Riportfilm. (ism.) — 18.30: Műhely. Társada­lomtudományi figyelő. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó.— 20.00: Tv-torna. — 20.05: Muzsika az éjszakában. Tévéjáték. — 21.10; Nagy mesterek slágerei. A Tv Zenei Klubjának műsora. — 22.00: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor: 20.00: Mű­sorismertetés. — 20.01: A mese folytátódik. Ausztrália. Zenés úti­film. — 20.40: Lehár- A víg öz­vegy. Operett dióhéjban. —21.10: Tv-híradó 2. — 21.30—23.05: Nap­raforgó. Tévéfilm Krúdy Gyula regényéből. Szlovák televízió: 15.35: Isko­lásoknak. — 16.30: Közép-szlová­kiai híradó. — 16.50: Műszaki magazin. — 17.15: Ifjú szemmel. — 18.10: Kabaréműsor. — 19.00: Híradó. — 20.00: Vetélkedő. — 20.50; Híradó. — 21.20: Farkasok és bárányok. Szovjet film 1. — 22.55: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (3): A csizmás kandúr. Bérletszünet. — (7): Börtönkarrier. Shakes­peare bérlet. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—18): Ember és munka. — Habán kerámia. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Miskolci Képtár (10—18): A XX. század magyar festészete. — Kondor Béla-emlékkiállítás. — Miskolci Galéria (10—18): Bizsé- né Kovács Diána textilkiállítása. — Kossuth Művelődési Ház (10— 18): Feledy Gyula illusztrációi. — Szentendrei művészek tárlata. — Rónai Sándor Művelődési Köz­pont (10—18): Asszonyportrék. FILMSZÍNHÁZAK BÉKE A két aranyásó Szí. NDK film Kezdés: f4 és hn6 órakor A fekete farkasok üvöltése Mb. szí. NSZK film Kezdés: 8 órakor KOSSUTH Elszakadás Mb. szí. amerikai film Kezdés: i3, hn5 és 7 órakor 16 éven felülieknek! SAGVARI Tűzgömbök Magyar film Kezdés: 7 órakor SZIRMA Követem a kijelölt irányt! Szovjet film Kezdés: f7 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: A nap kulturális programjából. — 8.27: Harsan a kürtszó! — 8.57: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: A Rotschildok meg a többiek. For­gács Katalin műsora. — 10.45: Operarészletek. — 11.35: Hét ba­goly. Krúdy Gyula regényének rádióváltozata IX. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Könnyűzene. — 8.20: Öten beszélnek .. . Angliai riport. — 8.30: Hírek. — 8.33: Verbunkosok, népdalok. — 9.23: Délelőtti tor­na. — 9.30: Hírek. — 9.33: ..Ma­radj velem, mert beesteledett!’* Ütinapló. — 10.00: A zene hul­lámhosszán: — Közben 10.30 és 11.30: Hírek. — 11.55: Gyermekek könyvespolca. Televízió: 8.00: Tv-torna — 8.05—8.35: Földrajz. — 9.00: Éne­keljünk együtt! — 9.05—9.30: Kör­nyezetismeret. — 11.05—11.25: Ké­mia. — 11.55—12.25: Földrajz. Értesítjük a Hejőcsaba és Görömböly területén lakó és üzemelő fogyasz­tóinkat, hogy az alábbi utcákban és időpontokban munkálatok miatt az ener­giaszolgáltatást szünetel­tetjük: 1976. február 19-, 20-, 24- és 25-én 7-16 óráig: Kalocsai, Izsó M., Bog­lárka, Temetöalja, Szabó K. és Kretuz R. utcák­ban; 1976. február 26-án 7-16 óráig: Braun É., Sebes Gy., Löwv S. és Szabó K. utcákban. ÉMÁSZ 2. SZ. KIRENDELTSÉG

Next

/
Thumbnails
Contents