Déli Hírlap, 1975. november (7. évfolyam, 257-280. szám)
1975-11-27 / 278. szám
Losonczi Pál Bcnghaziba látogatott Államfőnk, Losonczi Pál, ma befejezi líbiai látogatását és továbbutazik Tunéziába. Losonczi Pál tegnap Líbia legnagyobb kikötőjét, Beng- hazit látogatta meg. Felkeresett egy csőgyárat és egy cementgyárat, majd a várostól mintegy 100 kilométerre levő kísérleti gazdaságot látogatott meg. Államfőnk egte tért vissza Tripoliba. Aki kérdez: Rapcsányi László, aki válaszol: dr. Szabadfalvi József. Ma este Miskolcról jelentkezik a Művészeti Magazin. (Riport az 5. oldalon.) (Ágotha Tibor felvétele) VII. ÉVFOLYAM, 278. SZÁM 1975. NOV, 27., CSÜTÖRTÖK ÉRI: 80 FILLER Válaszol a mentőfiiorvos (CIKK AZ 5. OLDALON) Tanácskozik az MSZMP KO A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága szerdán, november 26-án ösz- szeült. A Központi Bizottság — a Politikai Bizottság indítványára — a IV. ötéves nép- gazdasági terv teljesítésével foglalkozó jelentést, valamint az V. ötéves terv és az 1976. évi terv és állatni költségvetés irányelveire vonatkozó javaslatot vitatja meg. A Központi Bizottság ma folytatja munkáját. Ford a szovjet—amerikai közeledés mellett Letartóztatások Lisszabonban Ford elnök ma hajnali (magyar idő szerint) sajtó- értekezletén a SALT—2 megkötésének fontosságát, a szovjet—amerikai tárgyalások jelentőségét hangoztatta. — Lisszabonban közben leverték a légierők tisztjeinek felkelését és folynak a letartóztatások. — Az USA és a Szovjetunió kölcsönösen keresi a SALT—2 megállapodás lehetőségeit és ennek érdekében próbálja csökkenteni a két álláspont közötti különbséget — mondotta Ford sajtóértekezletén. Közölte: még nem biztos Kissinger decemberi moszkvai útja, erre akkor kerül sor, ha már eredmények mutatkoznak a SALT—2 tárgyalásokban. — Az elnök, közelgő kínai útjáról szólva, azt hasznosnak ígérkezőnek mondta. A portugál szocialisták ma Portóban nagygyűlésen akarják megünnepelni „győzelmüket”. vagyis azt, hogy a baloldali tisztek megmozdulását leverték. Hírek szerint nemcsak a COPCON-t oszlatták fel, hanem a minden tisztségétől megfosztott baloldali Carvalho tábornokot le is tartóztatták. — A légierő jobboldali vezetője, Da Silva tábornok bejelentette: bíróság elé állítják a felkelésben részt vett tiszteket. Hírmagyarázat: Tegnapi kommentárunkban már kiemeltük, hogy a világpolitika fő vonala az enyhülés, de ugyanakkor az ellenséges erők is jelentkeznek. Az előbbire Kissinger esetleges moszkvai útjának bejelentése volt a példa. Ford ezt most a SALT—2 tárgyalások folytatásának elismerésével megerősítette, egyben — nyilván a reakciós erőkre is számító elnökválasztási kampány miatt — „enyhítette” ezt azzal, hogy Kissinger csak akkor utazik, ha már eredmények születtek a megbeszéléseken. Ugyancsak az enyhülés ellen dolgozók számára nyilatkozott akkor, amikor közelgő kínai útját „hasznosnak” mondta. Kína ugyanis ma már az enyhülés első számú ellenzője, így az imperializmus szélsőséges „bajnokainak” egyre fontosabb partnere. Ezek éppen Kínát akarják kijátszani a Szovjetunió ellen és Fordnak most velük is számolnia kell, ha visz- sza akar jutni a Fehér Házba. — Az enyhülés ellenzőinek szolgáltattak ugyanekkor lehetőséget a portugáliai balos tisztek, hiszen eleve sikertelennek minősíthető lázadásukkal a forradalmi tisztek egységét bontották meg és az MFA-ban véglegesítették a szakadást. Lehetővé tették a katonák egymás ellen fordulását, a letartóztatásokat. MÁTÉ IVAN A felszabadulástól napjainkig Demográfiai változások A felszabadulás óta eltelt harminc év alatt az ország lakossága megközelítőleg másfél millióval növekedett — ez tűnik ki a Statisztikai Hivatalnak a legutóbbi három évtized népességössze- tétclére vonatkozó vizsgálódásaiból. A demográfusok kutatásai megerősítik, hogy a három évtizedes békés építőmunka minden vonatkozásban megváltoztatta az ország arculatát. Az aktív keresők aránya 1949 és 1973 között 39 százalékról 58 százalékra' nőtt, kialakult a szövetkezeti parasztság, s ezzel egyidejűleg szinte eltűnt a kisáruterme- lők osztálya: arányuk az 1949-ben „mért” 51 százalékról 3 százalékra esett. Jelenleg háromszor annyi értelmiségi és más szellemi dolgozó van hazánkban, mint 1949- ben. Az adatok bepillantást engednek a népességszerkezet különböző területeire, eligazítást nyújtanak a nemek aránya, a kor és a családi állapot szerinti megoszlás, valamint a termékenység, illetve az iskolai végzettség kérdéseiben. A második világháború után — a háborús veszteségek hatására — létrejött magas nőtöbblet fokozatosan csökken; ezer férfihoz viszonyítva a nők száma 1975 elején már csak 1062 volt, 24- gyel kevesebb, mint 1945-ben. A harminc év alatt — a halandóság javulásával, illetve a termékenység csökkenésével — nagymértékben változott a kormegoszlás is: csökkent a gyermekek aránya, ugyanakkor erősen megnövekedett az időseké. Figyelemreméltó adat: jelenleg jóval többen élnek házasságban, mint 30 évvel ezelőtt: arányuk a 15 éves és ennél idősebb férfiak között 65-ről 70 százalékra; az ugyanilyen korú nők között 59-ről 64 százalékra nőtt, s ezzel párhuzamosan erősen visszaesett a nőtlenek és ha- jadonok, viszont jelentősen emelkedett az elváltak száma. Kevesebbet szülnek a házas nők: az ezt jelző arány ez év elején átlagosan két gyermeknél kevesebb volt, és csupán háromnegyede a 26 évvel ezelőtti termékenységnek. Főleg a két-, valamint az egygyermekes anyák aránya növekedett és erősen visszaesett a négy és a több gyermeket szült házas nőké. Örvendetes viszont, hogy egyre kevesebb a gyermektelen nők száma. A felszabadulás óta eltelt időszak nagy vívmánya, hogy jelentős mértékben javult a népesség iskolázottsága. S ez minden- szintre vonatkozik. Az általános iskolát elvégzettek aránya 21 százalékról 58 százalékra, a középiskolai végzettségűeké 6-ról 19 százalékra, a diplomásoké pedig 2-ről 5 százalékra növekedett. A társadalombiztosítás kiterjesztésével, illetve a gyermekgondozási segély bevezetésével lényegesen nőtt a nem aktív keresők száma. Jelenleg 1 millió 800 ezren vannak, hétszer annyian, mint 1949-ben. Az eltartottak között emelkedett a tanulók száma, ugyanakkor számottevően visszaesett a nem dolgozó, nem tanuló eltartottaké. A gazdasági átalakulásra utal a népgazdasági ágazatok összetételének megváltozása is: 1949 óta az aktív keresők száma a mezőgazdaságban alig valamivel több mint a felére csökkent, viszont a többi ágazatban mindenütt jelentős a létszámnövekedés: az ipar aktív keresőinek száma 125 százalékkal nőtt, s arányában még jelentősebb a növekedés az építőipar, valamint a szállítás aktív keresőinél. ★ Katonai csapatmozdulatok Lisszabonban, a szükségállapot kihirdetése után Robbanás a bányában Ma hajnalban robbanás történt egy hokkaidói szénbányában. A robbanáskor 29 bányász tartózkodott a tárnában. közülük 15 meghalt, ötöt súlyos égési sebekkel sikerült kimenteni. Kilenc bányász sorsa egyelőre bizonytalan. A mentőknek a tárnában keletkezett tűz miatt abba kellett hagyniok a mentési munkálatokat. Közös filmek A szovjet filmművészek az utóbbi években mintegy 30 színvonalas és sikeres kop- rodukciós filmet készítettek. Különösen a szocialista országok filmeseivel építettek ki szoros kapcsolatokat. A négyrészes „Kommunisták” például szovjet, bolgár, magyar, NDK, lengyel, román, csehszlovák és jugoszláv művészek és szakemberek közreműködésével készült. Az ez évben bemutatásra kerülő filmet Jurij Ozerov rendezte. Bővülnek a kapitalista országokkal kialakított alkotóművészi kapcsolatok. A szovjet és finn filmművészek közös alkotása, a „Bizalom” Leninről és a finn munkásokkal való kapcsolatáról, a fiatal szovjet köztársaság és Suomi viszonyáról szól. A £i!m alaphangját az az 1917. december 31-én elhangzó nyilatkozat adja meg, melyben a Lenin által vezetett Népbiztosok Tanácsa elismerte Finnország nemzeti függetlenségét. A szovjet filmművészek egész sor közös filmet terveznek amerikai, francia és olasz szakemberekkel. Kávé 1 forintért Automaták a gyárban A győri Magyar Vagon- és Gépgyárban kitűnően beváltak a dolgozók kiszolgálására felszerelt automaták. Először szódavizet „mérő” automatákat szereltek fel, később a szörp, a kávé és a cigaretta üzemen belüli árusítását oldották meg ilyen módon. A gyorsan népszerűvé vált automaták sorát hamarosan 14 szörp-, 20 darabáru- és ' 26 szódavízautomata felszerelésével bővítik. Az „önműködő üzletek” a szódavizet ingyen, a kávét pedig egy forintért adják. íeijesíiÉ exportaét Teljesítette a IV. ötéves terv időszakára előirányzott exportszállítási tervét a sátoraljaújhelyi Hegy alj a Ruházati Szövetkezet: a terv kezdete óta a Szovjetunióba és a tőkésországokba 1—1 millió felsőruházati cikket, zömében női kabátot és kosztümöt szállított. Pataj emlékei • • Ottornyú kis múzeum Megvásárolta az egykori dunapataji unitárius kis- templomot a Bács-Kiskun megyei Tanács. A rég bezárt ottornyú — fatornyos és deszkamennyezetű — érdekes kis épületet rövidesen felújítják és múzeumnak rendezik be. Itt mutatják majd be a felgyülemlett értékes helytörténeti, illetve néprajzi jellegű anyagokat, amelyek nem valók a meglevő múzeumi parasztházba. Uymódon közönség elé kerülhetnek majd Kodály Zoltán dunapataji kapcsolatainak, látogatásainak dokumentumai, bemutathatják a 45 hangszerből álló, páratlan helyi citeragyűjte- ményt, valamint a pataji népi építészet megmentett tárgyi emlékeit. Nyilvánosságra kerül a pataji múzeum egyedülálló térképgyűjteménye is, amelynek érdekessége, hogy a sok kartográfia mindegyikén feltüntették Patait is, bár a térkének Európa különböző országaiban készültek a múlt századokban. A helyi régészeti tárgyak közül különösen értékesek, amelyek azt bizonyít.iák, hogy a nagy múltú helység környékén faár az őskorban is éltek emberek. Az ottornyú kis múzeum ugyanakkor más közművelődési rendezvényekre, például kamarakoncertekre, ismeret- terjesztő előadásokra, irodalmi műsorokra is alkalmas lesz. Párás, Iliden idő Reggel mínusz 8 és mínusz 12 fok között volt a hőmérséklet és nappalra is hideg, párás idő várható. A nappali hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, az esti mínusz 1 és mínusz 6 fok között alakul.