Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-21 / 247. szám
Kézilabda II Meteor „biztosított”... A második vonalbeli kézilabdázók városi rangadója régen látott nagy számú szurkolótábort csalogatott ki a diósgyőri pályára, annak ellenére, hogy a városban két NB III-as labdarúgómérkőzés is volt ez időben. A találkozó eredményét pedig mindenki előre sejtette, hiszen a két együttes között meglehetősen nagy a tudásbeli különbség a Meteor javára. A klubszínek iránti hűség, s a sportág szeretete mellett azonban valószínűleg az- volt a nagy érdeklődés fő oka, hogy a nézők jó játékban és sok gólban reménykedtek. Tétje a mérkőzésnek tulajdon- képpen csak a Meteor szempontjából volt, hiszen a biztos bentmaradáshoz meg kellett szerezniük a két bajnoki pontot. A DVTK már korábban elbúcsúzott a második vonaltól. .. S mint ahogyan az ilyen esetben megszokott; a diósgyőriek nyugodtan, a vendéglátósok annál idegesebben játszottak az első 20 percben. Ä Meteor részéről megnyilvánult sok labdakezelési hiba, pontatlan lövés „lendületbe hozta” az igen szervezetten védekező, támadásaikat pedig türelmesen „ziccerig” kijátszó vasgyári fiúkat és 9:8- ig állandóan 1—2 góllal ők vezettek. S ekkor jött a fordulat: a pálya újravonalazása miatti kényszerszünet. A vendéglátósok lehiggadva, több jó indítást és bejátszást produkáltak az elmerevedett DVTK-gárdával szemben és a szünetre már 6 gólos előnnyel vonultak le. Fordulás után ugyan még percekre felíángolt a diósgyőri csapat, de már ekkor is szembe tűnt az erőnlétbeli, s technikai különbség. Az egyre jobban fáradó ellenfelet a Meteor igen gyakran „leindította”, vagy a hézagossá vált védőfal között beállósát hozta játékba, s előnyét fokozatosan növelte. A hajrára lefékezett a vendégegyüttes, ám a diósgyőriek ezt sem tudták kihasználni, mert pontatlan és türelmetlen lövéseiket a ragyogó formában védő Bárczi rendre hárította. Az eredmény — ilyen arányban is — igazságos. M. VÖRÖS METEOR—DVTK 33:20 (16:10) Góldobók: Csoltkó, Csík (6—6), Verebélyi, Bessenyei (5—5), Szombathy (3), Breitenbach, Tőzsér, Kedves (2—2), Simonyi, Krusnyiczky (1—1), illetve Ma- tusek (6), Menyhért (4), Jancsó, Baraóczky, Nusszer (3—3), Juhász (1). — A bronzéremre jók vagyunk,, de ezen a meccsen minél nagyobb gólkülönbséggel MÉMTE—KIRÁLD 6:2 (2645—2385) Hazai pályán 100 százalékos teljesítményt nyújt eddig ebben a bajnoki idényben a Munkás. Bár ezúttal tartalékosán állt ki a csapat — Kubacsek, Pinczés és Zámbó hiányzott, különböző okok miatt —, mégis meggyőző különbséggel nyert. Samodai újabb 500-on felüli eredményével bizonyította jó formáját, s ezután Szomorú is átlagon felüli teljesítményt nyújtott. A többi játékos azonban nem tudott közepesnél jobbat nyújtani. A még ifjúsági Gyuris bemutatkozása sikeresnek mondható. Egyénileg: Samodai 510, Szomorú 447, Németh 433, Mátyás 427, Kovács 425, Gyuris 403. N. Z. apróhirdetés «alias A Lőrinci Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő 1 hónap. A kereset 2000—2600 forint a betanulás után. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visz- szatérítjük Cím: PFV Lőrinci Gyár, 1183 Budapest, Gyömrői üt, 85—91. Kérésére részletes tájékoztatót küldünk. Könnyű fizikai munkára női munkaerőket alkalmazunk. Vidékieket is. Vonatköltséget térítünk. jelentkezés: Diósgyőri Csokoládégyár, Miskolc, ni. Fürdő u. 4. sz. Miskolci lakos fiatal nőket 4 hónapos varrótanfolyamon át- képzünk konfekcióüzemi dolgozókká. Jelentkezés: Női Szabó Szövetkezet, Miskolc, Széchenyi u. 29. sz. Tízek irama ifi Ezt tanítani lehet!... Verebélyi, a Meteor beállása, egy jól bejátszott labdát tökéletes bedölés után bombáz a DVTK kapujába. A menteni akfiró Németh már csak „asszisztál * (Szabó István felvétele) kellene nyernünk, hogy biztosak lehessünk a dolgunkban — hangoztatták a találkozó előtt a diósgyőriek. Nos, a mérkőzés úgy is indult, hogy a végeredmény majd a kívánságnak megfelelően alakül. A lendület, a ritmusos, pergő támadások, a jó védekezés azonban csak az első 20 percben volt tapasztalható. Ebben az időszakban valóban dobogóshoz méltóan játszottak a diósgyőri lányok. Szünet után viszont mintha elfogyott volna az erő, vagy a játékkedv. „Elfelejtettek” indítani, bizonytalanokká váltak a bejátszások, pontatlanokká az átlövések. Persze, a győzelem így sem forgott egy pillanatig sem veszélyben. DVTK—MÁTÉSZALKA 16:11 (10:5) Góllövők: Szabó, Végh-Gabai (4—4), Azari, Veréb, Csörgő (2— 2), Csizmadia, Tóth (1—1). (monostori) ★ Perecesen — a valaha jobb napokat látott — Miskolci Bányász együttese kiesési „rangadót” játszott a Salgótarjáni Építők együttesével. Az igen kemény játék következtében nagyon sok voK a kiállítás. A Bányász-gárda valamivel nyugodtabban játszott, kapusa — Odemarszky — pedig remekelt, s így biztosan szerezték meg a nagyon fontos két bájnoki pontot. M. Bányász—S. Építők 15:12 (8:6). A perecesiek legtöbb gólját Gyúró (6) dobta A hét végén szinte egy műsorban rendezték meg a serdülő asztaliteniszezők városi, majd megyei Tízek bajnokságát. A fiúk mezőnyében mindkét versenyen a MÉMTE versenyzője, Szőkedencsi Géza nyert az ugyanennyi győzelmet arató diósgyőri Laczkó II. Sándor előtt. A lányok városi bajnoka a megyei bajnokságban nem tudta megismételni győzelmét, hiszen itt egy ózdi kislány lett a megyei Tízek bajnoka. A városi serdülő Tízek bajnokságának végeredménye. Fiúk: 1. Szőkedencsi (MÉMTE) 8, 2. Laczkó II. (DVTK) 8, 3. Béres (MEAFC) 6, 4. Majoros' (MÉMTE) /fe. 5. Rózsahegyi (DVTK) 5, 6. Sz nick (MÉMTE) 4. 7. Fischer (DVTK) 3. 8. Imrich (MÉMTE) 3, 9. Gáspár (DVTK) 2. 10. Fróna (Spartacus) 0. Lányok: 1. Bukovenszki 9, 2. Németh I. 8, 3. Molnár 7 (mindhárom MÉMTE). 4. Papp (B. Volán) 6. 5. Utasi (B. Volán) 5, fi. Tolnai (MÉMTE) 2, 7. Kisvárkonyi (B. Volán) 3, 8. Németh II. (MÉMTE). 2. 9. Lakatos (B. volán) 1, 10. Osváth (B. Volán) o győzelemmel. A megyei bajnokság fiú csoportjában egy kivétellel ugyanazok szerepeltek, mint akik a város Tízek bajnokságán. A végeredmény; 1. Szőkedencsi 8. 2. Laczkó TI. 8. 3. Szmick 7. 4. Bérek 6. 5. Rózsahegyi 5. fi. Majoros 5. 7. Gásoár 3, 8. Fischer 2. 9. Basi (DVTK) 1. 10 Imrich 0 A lányoknál két ózdi versenyző kapcsolódott be a megyei küzdelmekbe. A végeredmény: 1. Széles II. Júlia (Ózdi Kohász) 9. 2. Németh J. 8. 3. Bukovenszki 7, 4. Paop 5. 5. Utasi 4. 6. Tolnai 4. 7. Tusai ti. (Ózdi Kohász) 4. 8. Molnár 3. 9. Os-ő+v, 1. io. Kisvárkonyi 0 győzelemmel. Kosárlabda A bajnokaspiráns miskolci Sárda nagyobb ellenállásra számított az ,.ősi” ellenfél, otthonában. Hódmezővásárhelyen, mint amilyenben része volt. Annál kellemetlenebbül érintette a teremhez szokott egyetemista kosarasokat, hogy a találkozón szabad téren, vizes, csúszós, talajon és hideg, szeles időben kellett helytállniuk. Az első 6 percben,nem is alakult ki jó játék és kiegyenlített volt a küzdelem. Aztán feljavult a MEAFC védekezése, s a tervszerű támadások pontosabb dobásokat eredményeztek. A nagy pontarányú győzelemben az is közrejátszott, hogy a miskolciak cseresora lényegesen képzettebb játékosokból állt, mint ellenfeléé. MEAFC— HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 14:55 <39:28) A miskolciak kosarait Magyar (17), Busák (14), varga (13), Béres (12), Kerekes (7), Németh (8), Szabó (5) szerezte. Van már utódjelölt... Amíg Szűcs Moszkvában Ha a közelmúltban, a VB idején a súlyemelők délelőttre is terveztek voina edzést, ez nemigen kezdődhetett volna a kora reggeli órákban. Az itthon maradt súlyemelők ugyanis a moszkvai világ- és Európa-bajnokság idején rendszeresen „tv- ügyeletet” tartottak, s Izgalmas kis szakmai vitákkal jóval az adás befejezése utánra tolták ki pihenőre térésük időpontját. A moszkvai nagy verseny a laikusokat is vonzotta, hogyne tette volna azt a súlyemelőkkel. A várt teljesítméDyt nyújtotta Juhász Istvánnal, a DVTK súlyemelő szakosztálya fiatal vezető edzőjével elsőnek természetesen az egyesület moszkvai szereplőjéről, Szűcs Lajosról beszélgettünk. Itthonról. a szakvezető szemével nézve, hogyan értékelhető a bronzérem, s mit jelenthet a közelgő olimpiát tekintve? — Szűcs Lajos azt nyújtotta, amit vártam tőle — mondotta. — Többet azért nem, mert nagyon nagy testsúlyról indult lefelé. Hiába ért el már magasabb súlycsoportban 237,5 kg-os összteljesítményt, ha ennyit kell fogyasztania, ez mindenképpen csökkenti lehetőségeit. Lajosnak hízásra hajlamos alkata van, s ráadásul nagyon szereti a sztrapacskát, a tésztaféléket. Igen nagy önmegtartóztatásra van szüksége a fogyasztáshoz, s ennek bizony további negatív hatás a következménye. Amikor azt mondom, hogy a várt teljesítményt nyújtotta, ez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy először szakított 100 kilót. Ezt már régen várjuk tőle, már csak azért is, mert a rendkívül kiegyensúlyozottá vált és megerősödött mezőnyben ma már nemigen célozhatja meg a dobogót az, aki a 100 kilós szakításra nem képes. Gondoljunk arra, hogy a szakítás korábbi világcsúostartójának, a leninvárosi Kőszeginek a 100 kilogramm teljesítése csak az ötödik helyhez volt elegendő. lehet«éoes serdülök — Ez a világ- és Európa- bajnokság Montreal iőpró- bájának is tekinthető, s a mostanában megindult kiegyenlítődési folyamat kissé aggasztóan befolyásolhatja Szűcs esélyeit. Különösen akkor, ha ez így tart tovább. Montreal még az ő olimpiája is lesz. de csak akkor, ha jobban kimozdul München óta tartó viszonylagos stagnálásából, s jóval közelebb kerül a 240 kg-hoz. Ez a megjegyzés azt is érzékelteti, hogy a 30. évéhez közeledő Szűcs Lajos (1946. február 13-án született) — legalábbis a szakosztályunkban — utánpótlásra vár. Lesz-e ilyen? — Már van is! Rendkívül tehetségesnek ítélem két serdülő versenyzőnket, akik a legjobbak az ötvennel is több sportiskolás között, ök mindketten ott vannak már korosztályuk magyar csúcsai közelében. Ricz például még jövőre is serdülő lesz. s a légsúlyban 75 kiló a legjobbja, ami csupán 2,5 kg- mal kevesebb az országos csúcsnál. Ezen a kimutatáson „gyűjtögetjük” a kilókat, s egy piros karika már azt is jelzi, hogy sikerült 80 kg-ot szakítania. (Légsúlyú. serdülő és alig 'van 20 kg-ra a „lepkék” világbajnoki teljesítményétől!) A két éve emelő 16 éves tehetség méltó társa Urbán Zoli, aki másfél éve emel, 17 éves, s már csak 5 kg-nyira van a pehelysúlyú lökés országos csúcsától. Az aranyjelvényes szintet már túlteljesítette. Lökött már 110 kg-ot is. Mellesleg a testsúlya most 60 kiló. Ök egyébként az eliső számú j elöltje- ink a decemberben lebonyolításra kerülő bajnokság dobogóira is. Ricznek, Urbánnak és társaiknak legalább úgy fogunk szurkolni decemberben, mint jövőre Szűcsnek Montrealban, hiszen remélhetően Moszkvában már ők is az olimpiai küzdőtérre léphetnek. H. K. A hölgy bajai Egy idős hölgy egy társaságban Virchow professzor mellé került, és részletesen beszámolt neki ezer és egy vélt betegségéről. Amikor saját bajait kimerítette, rátért a férjéére: — Rettenetesen nehéz vele, professzor úr! Az utóbbi időben mintha öngyilkosságra készülődne. — Az ő helyében én sem találnék jobb megoldást — válaszolt Virchow, és faképnél hagyta a megdöbbent hölgyet. Mennyit aludjon a gyerek? Az orvosok által megállapított aranyszabály: a négyéves gyermek alvásigénye napi 14 óra, a hétévesé 10— 11 óra — azzal a megszorítással, hogy ebből 4 órát éjfél előtt kell aludnia. Csak a tizennégy évesek t’ekhet- nek le valamivel később — kilenc óra után. E szabály alól természetesen lehetnek kivételek, de csak ritkán. Tüdőrákot okozhat A dohányban rejlő radioaktivitás tüdőrákot okozhat. Ezt amerikai tudósok kísérletekkel bizonyították be, amelyekről nemrég a Science folyóiratban írtak. A rákkeltő hatásért nyilvánvalóan az alfa-sugarakat kibocsátó Polónium 210 és az ólom 2io izotóp a felelős. Ha ezeket az izotópokat' olyan adagokban juttatjuk a szervezetbe, amely körülbelül megfelel az erős dohányosok szervezetébe jutó mennyiségnek, a hörcsögök statisztikailag alátámasztott bizonyossággal tüdőrákban betegednek meg. v Első ízben 1964-ben hangzott el a feltevés, hogy sok növényben. különösen a dohányban az elkülönítetten koncentrált Polónium 210 izotóp az elégésnél elpárolog, és a füsttel a tüdőbe jut. Már egy évvel később a Polónium 210-et ki is tudták mutatni a dohányosok tüdejében. különösen a hörgők hámszövetében. Nemrég arra is rájöttek, hogy az ólQjno 210, amely 22 évi feifedezési idő alatt a béta-sugarak szétesése folytán a Polónium 210 leányizotópot termeli, szintén megtalálható a cigarettafüstben, mégpedig olyan oldhatatlan részecskék formájában, amelyek a tüdőben rakódnak le, és a Polónium 210 állandóan működő forrását alkotják. A legszebb köldök Tizenkét jelölt közül választja ki a zsűri a legszebb köldöfcű nőt. A követelmény: a hölgy köldöke legyen kerek, mély, a bőr betüremke- dése pedig szabályos. A Tig- lieto d’Orbában megrendezett „Miss Köldök 1975” szépségversenyen a 22 éves genovai Paola Visdmberga lett a győztes. A jelölteknek fedett felső- és alsótesttel kellett el vonuló iák a zsűri előtt, nehogy testük többi része befolyásolja a 50 éven felüli zsűritagokat. Agancsából: gyógyszer A szovjet Távol-Keleten speciális farmokon tenyésztik az usszuri foltos szarvast. Az utóbbi húsz évben e farmok szarvasállománya megkétszereződött, és elérte a 40 ezer darabot. A szarvasok agancsát a gyógyszeripar dolgozza fel: ebből készül a pan- tokrin nevű gyógyszer. A kávé veszélyei A monda szerint a kávét egy abesszíniái paraszt fedezte fel időszámításunk szerint 850 körül. A reneszánsz festői, szobrászai és költői gyakran kerestek ihletet a kávéban. Voltaire fanatikus kávéfogyasztó volt: nemegyszer előfordult, hogy naponta 50 csészével fogyasztott. A kávé azóta mindennapi életünk elidegeníthetetlen részévé vált. Joggal vetődik fel a kérdés: nyugodt lelkiismerettel fogyaszthatunk ilyen nagy mennyiségű kávét? Mint ismeretes, egy csésze kávéban átlagosan 100—150 milligramm koffein van, és már 50 milligramm elegendő ahhoz, hogy éreztesse a szívre, az idegrendszerre és a gyomorra gyakorolt hatását. Az a jó közérzet, fizikai erő és derűs hangulat, amit egy kávé elfogyasztása után érzünk, a koffeinnek az idegrendszerre gyakorolt hatásának következménye. De a koffein a szívre is ösztönzőleg hat, amit mindannyian tapasztalhatunk, ha megfigyeljük érverésünket egy csésze kávé elfogyasztása után. És ha a kof_ fein hatása csupán az említettekre korlátozódnék, semmi okunk nem lenne arra, hogy aggódjunk a kávéfogyasztás jelenlegi mértéke miatt. Csakhogy a dolog nem így áll: a koffein serkentőleg hat a szívizomra, de ha ez utóbbi nincs egészen rendben, a túlzott kávéfopvasztás aritmiás zavarokat okozhat. Kimutatták azt is, hogy a koffein növeli a vér zsírtartalmát, tehát fennáll annak a veszélye, hogy a túlzott kávéfogyasztás következtében beszűkülnek, vagy egyenesen eldugulnak az artériák és a koszorúerek. Nemrégiben végeztek egy felmérést, amelynek eredménye rávilágított, hogy a napi 5 kávénál többet fogyasztóknak kétszer nagyobb esélyük van arra, hogy infarktusban betegedjenek meg, mint másoknak. A túlzott kávefo- gyasztás azonban mindenekelőtt azok számára jelent veszélyt, akik gyomor- bántalmakkal küszködnek, gyomorhu- rutban szenvednek, vagy fekélyesek. A koffein ugyanis fokozza a gyomorsavtermelést. Érthető tehát, hogy egyeseknél a kávéfogyasztás tűrhetetlen gyomorégést okoz. Ez aztán a bunda! A kameruni labdarúgóbajnokságban a második helyen álló Racing Baffoussam 47:0 (21:0) arányban győzött a Renaissance Bamendjou ellen. Az AFP jelentése szerint a Racingnak ez a gólarány nagyon jól „jött” ahhoz, hogy versenyben legyen az első hely megszerzéséért. Az eredmény azonban, amely a világ labdarúgásában példátlannak nevezhető — az ellenfél a 12 együttes közül a 7. helyen áll! — nem okozott nagyobb beszédtémát a kameruni labdarúgó körökben, mert mint a rádió riportere is közölte: „a két klub között a bajnoki találkozó előtt némi megegyezés jött létre...” Pedig Kamerun köztudottan meleg éghajlatú ország, ahol nemigen szükséges a „bunda” viselete... Matematika a gyógyászatban Néhány amérikai rákkutató, matematikusok segítségével kiszámította, hogy a mellrákos daganat 8 év alatt éri el a 2 cm-es átmérőt. A matematikusok a rákos daganat folyamatos növekedésének képletét is kidolgozták.