Déli Hírlap, 1975. október (7. évfolyam, 230-256. szám)
1975-10-07 / 235. szám
Ökölvívó válogatott mérkőzés a sportcsarnokban: Röplabda Magyarország—Anglia Öt esztendővel ezelőtt, 1970. november 8-án nagyszabású ökölvívó eseménnyel — az első junior Kurópa-bajnoksággal — nyitotta meg kapuit városunk sportcsarnoka, s születésének ötödik évfordulóján ismét rangos ökölvívó-mérkőzésre várja a közönséget. Véglegessé vált ugyanis, hogy november 4-én, 17 órai kezdettel, itt rendezik meg a Magyarország— Anglia felnőtt válogatott ökölvívó-találkozót. (Egyébként eldőlt már az is, hogy jövőre a sportcsarnok lesz a felnőtt magyar ökölvívó-bajnokság mérkőzéseinek színhelye!) A Magyar Ökölvívó Szövetség megalapításának 50. évfordulója alkalmából kiállítás is nyílik ezen a, napon a sportcsarnokban, s várható, hogy mind erre, mind pedig a mérkőzésre ismét megtelik a nézőtér! A telt házra a rangos magyar névsor az első számú garancia, bár az angolok egyáltalán nem lebecsülendő ellenfelek! Bizonyos, hogy a magyar válogatott tagja lesz az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok Gedó György, az európai-bajnoki bronzérmes Orbán Sándor, Badari Tibor Európa-bajnok és Botos András olimpiai és Euró- pa-bajnoki harmadik helyezett. Nagy István európai második helye és Rapcsák bronzérme is emeli a csa- patmérközés rangját. No és az, hogy a most már „trióvá” bővült szakmai „nagyvezérkar”, a Papp—Ádler— Kajdi hármas irányítja majd válogatottunkat az angolok ellen! h. k. ★ A hét végén a szolnoki új körcsarnokban rendezték meg az ipari tanulpk, a szakmunkásképző intézetek országos ökölvívó-bajnokságát — csaknem 50 intézet alig kevesebb, mint 200 versenyzőjének részvételével. A munkaügyi miniszterhelyettes által megnyitott viadalon miskolci versenyző nem lépett szorítóba, bár megyénket több intézet is képviselte. Érdemes rajta elgondolkodni, hogy bár az ipari tanulók soraiból kerülnek ki az ökölvívás utánpótlásának legjobbjai, csak éppen az egyik legnagyobb szakmunkásképző városban. Miskolcon nem talált még megfelelő talajra e férfias sportág! Papírforma A röplabda-bajnokság a hajrához közeledik, s ilyenkor minden győzelemnek, sőt nyert játszmának 'is különös jelentősége van a végső helyezés szempontjából. A meglepetések is rendszerint ilyenkor jönnek, A hét végi forduló azonban simán zajlott le; az esélyesek nyertek, tehát igazolódott a papírforma. MEAFC—SZOLNOKI TITÄSZ 3:1 (—14, 14, 12, 15) A találkozó elején úgy tűnt, hogy könnyű győzelmet aratnak a miskolciak. Fölényes vezetes után azonban sorozatban hibázták el a nyitásokat, s a szolnokiak megszerezték a vezetést. A következő játszma is hasonlóan indult, mint az előző, azonban 9:3-as MEAFC-vezetés után az egyetemisták „ szétejtették” a sáncukat, s csak izgalmas hajrában sikerült az egyenlítés. Ezután feljavult a hazaiak mezőnymunkája, nyitásfogadásuk is biztosabb lett, s megszerezték a vezetést. A befejező játszmában 13:3-ig ellenállhatatlanul ütöttek az egyetemisták, aztán érthetetlenül kiengedtek, és csak igen nagy küzdelemben biztosították a végső győzelmet. Gulyás, Domonkos és Beke játékát dicsérhetjük. NY. TAURUS—B. VOLÁN 3:1 (13, —11, 6, 10) Csatárok nélkül nem Mi is történt a Záhony—MVSC mérkőzésen? Vasárnap este a szerkesztőségi szobában a fáradtságon kívül a türelmetlenség is tükröződött arcvonásainkon, mivei erősen közeledett a lapzárta ideje, s nekünk még hiányzott egy fontos, sok szurkolót érdeklő anyag. Nem lévén a pályával telefonösszeköttetés, nem volt meg a Záhony—MVSC mérkőzés tudósítása. Az eredményt ugyan közöltük, de a részletekről csak „időn túl” értesültünk, amikor a Záhonyból érkező autóbuszból kiszállt a vert had fiatal szakvezetője, Tóth József. — Mit mondhatok az újabb csatavesztés után? — kezdte elkeseredetten legfeljebb a nagy tanulságot: csatárok nélkül nem megy a foci egy csapatnak sem! Idegenben pontot „kibekkelni” csak úgy lehet, ha a védelmet nem hagyják magára a támadók, mint tették a mieink. S hogy egygólos vereséggel megúsztuk, azt főként Serfőző bravúros védéseinek, meg Szabó Gyula és Hajdú csu- pasziv játékának köszönhetjük... Feltétlenül személyi és szerkezeti változtatásokat kell eszközölnünk ahhoz, hogy az MVSC úgy szerepeljen, ahogy az hírnevéhez méltó, s amit hűséges szurkolóink is elvárnak! A további beszélgetés folyamán kiderült, hogy már a találkozó kezdetén érezhető volt: Záhonyban nemigen terem babér a zöld-fehérek számára. Nem ízlett az igen kemény talaj, s a hűvös, szeles idő sjem! Kezdetben ugyan az MVSC irányította a játékot, de támadásaik nélkülözték az átütő erőt. Nem úgy a hazaiak, akik az 5. percben már eltalálták a kapufát, majd középcsatáruk, Erdei hagyott ki az első 45 percben három óriási gólhelyzetet. A miskolci támadók viszont inkább fagyoskodtak — a magára hagyott Gallon kívül —, csak nézői voltak a mérkőzésnek. Szünet után enyhült a záhonyiak nvomása, s akkor Szilágyi próbált „megkönyörülni” rajtuk. Olyan „életveszélyesen” adott egy labdát haza, hogy Serfőző csak nagy bravúr árán tudott hárítani! Aztán Oláh „tett jót” a hazaiakkal: az 5-ösön ügyetlenkedett el egy sakk-matt helyzetet. Már-már úgy tűnt, hogy mégis pontosztozkodás történik, amikor a befejezés előtt 8 perccel nagy kavarodás támadt a vasutasok kapuja előtt, s Balázs 12 (!) játékos között hálóba lőtte a labdát... Hát így történt. M. Gy. „Vezess teáiéi" A Magyar Honvédelmi Szövetség Országos Központja legjelentősebb e havi rendezvénye volt a sorköteles gépjárművezetők „Vezess kiválóan” országos versenye. A központ alagi bázisán és a budapesti Marcibányi téri lőtéren lebonyolított kétnapos küzdelemsorozaton minden megyéből, s a fővárosból egy háromtagú csapat vett részt, azok. amelyek a szűkebb pátriájukban megrendezett elődöntőn győztek. A versenyfeladatok közt nemcsak gépjárművezetés, hanem lövészet, gránátdobás, hibaelhárítás is szerepelt, ezenkívül a műszaki ismeretekkel kapcsolatos és a KRESZ-ből feladott kérdésekre kellett válaszolniuk a versenyzőknek, s átestek intelligenciavizsgán is. A húsz csapat első hat helyezettje között igen szoros küzdelem alakult ki, s végül a Békés megyeiek győztek. A Borsod megyei csapat (a miskolci Ladányi József, a mezőkövesdi Tóth Lajos és a sátoraljaújhelyi Kertész László) nem sok pont- különbséggel az ötödik helyen végzett, ami az erős mezőnyben szép eredménynek számít. T. L A nyíregyházi női együttes csak árnyéka volt önmagának, s csupán a neve a régi már. Igaz, jobban nyitottak és ütéseik is pont- erősebbek voltak a Volán gárdájától, ám ez utóbbi csupán azért, mert az alacsony miskolci játékosok sánca „rövidnek” bizonyult. Különösen az első két játszma hozott kiegyenlített küzdelmet. A miskolciak közül Kassainé és Szűcs nyújtott az átlagosnál jobb teljesítményt. MEAFC—KOSSUTH KFSE 3:0 (8, 7, 5) Mezőnyben, a támadások előkészítésében és befejezésében egyaránt jobb teljesítményt nyújtott a MEAFC, mint fővárosi ellenfele. A Kossuth KFSE jó hírével és korábbi teljesítményeivel ellentétben ezúttal nem tudott tudásához mért játékot produkálni. A mérkőzés mindössze 50 percig tartott! A miskolciak legjobbjai: Czir- ják, Bartha és Beke voltak. MVSC—MHD VASAS 3:0 (5, 8, 11) Erős szélben került sor az MVSC mérkőzésére a fővárosban. A miskolci lányok javuló játékát azonban sem a kedvezőtlen időjárás, sem az elég gyenge játékerőt képviselő ellenfél nem tudta befolyásolni, Kissné, Görcsösné é£ Csoborkó játékát dicsérhetjük. „Kiütötték” a Meteort IS szabadfooásúak az ötödik helfen A hét végén, a kötöttfogású CSB-hez hasonló lebonyolításu, egyéni viadal keretében rendezték meg az idei I. osztályú szabadfogású birkózó csapatbajnokságot. Várható volt, hogy az itt szintén indulási jogot szerzett diósgyőri birkózók jobban szerepelnek, mint a kötöttfogásban, ahol el kellett búcsúzniuk az első osztálytól. A DVTK szabadfogású együttese a várakozásnak megfelelően, sőt talán még annál is jobban szerepelt, hiszen mindösz- sze egyetlen ponttal szorult a 4. helyen végzett Szondi SE mögé. Dicséretes a kazincbarcikaiak szereplése is, akik biztosan szerezték meg a kiesés elkerüléséhez szükséges pontokat. Az egyéni teljesítmények értékelésénél kétséget kizáróan a DVTK-s Jászkai teljesítménye kívánkozik az élre, hiszen ő — „veterán” mivolta ellenére — súlycsoportjában az első helyet szerezte meg. (Az MTI jelentése csak a győzteseket sorolta fel, így sportrovatunk vasárnap esti zárásáig a többiek helyezéséről beszámolni nem tudtunk.) A bajnoki cím — szintén a várakozásnak megfelelően — a Bp. Honvéd és az FTC külön versengésének végeredményeképpen jutott a Bp. Honvéd birtokába. A kispestiek 68 ponttal nyerték az ez évi szabadfogású bajnokságot, a második helyezett FTC-nek 64 pontot sikerült gyűjtenie. A további sorrend: 3. Csepel 55. 4. Szondi SE 47. 5. DVTK 46, 6. Kazincbarcikai VSE 37, 7. Debreceni VSC 26 ponttal. Kiesett a DVSC és a meg sem jelent Orosházi Spartacus. H. K. A kézilabdában Jártas sportbarátok bizonyára csodálkozva olvassák a címet, s képzeletükben hirtelen együtt tűnik fel az ököl- vívó-szorító képe, s a képzettársítás folytán a vonatkozó kérdés: „hogyan, csak nem tértek át a piros-fehérben játszó miskolci fiúk a bokszolásra?”. . . Nos, a válasz a Meteor szempontjából egyértelmű: nem! A fővárosi ellenfél, az MTK-VM együttese, viszont már a múlt vasárnapi diósgyőri szereplése alkalmával is jócskán bizonygatta ökölvívás iránti hajlamát; most pedig — a hazai pálya előnyét is maga mögött tudva — egyenesen „csillogtatta” e sportággal kapcsolatos „erényeit”. Sajnos, Csoltkó, Molnár, Kedves — meg a többiek is — a kézilabdajátékra készültek, így nem csoda, hogy a név szerint említett fiúkat a mérkőzés közben kapott horgoktól és egyenesektől „kiszámolták”. Persze, a két kapus kivételével — akik egyébként nem nagyon remekeltek! — egyik miskolci játékos sem úszrta meg a kétszer harminc percet „kék”-fehér emlékek nélkül! Közismert tény az, hogy a bajban levő, a kiesés rémétől fenyegetett csapat — a szólás-mondás szerint — „körömmel-foggal” küzd a sorsát jó irányban megváltoztató eredmény eléréséért, de olyan eszközöket igénybe venni, mely a sportágtól idegen; enyhén szólva is sportszerűtlen dolog. A szándékos sérülésokozás, az ellenfél ellenséggé minősítése pedig súlyosan elítélendő! A Meteor kézilabdázóival szemben az MTK-VM több játékosa is így Cselekedett. .. Ideje lenne már az elég gyakran szóvá tett, botrányosan durva játékmodorral szemben az illetékeseknek példamutató szigorral fellépniük, a „fenegyerekeket” pedig következtés fegyelmi eljárással sportszerű küzdelemre kényszeríteniük! MTK-VM—M. Vörös Meteor 21:19 (12:9) A miskolciak góljait Bessenyei (6), Kedves, Szombathy (4—4), Verebélyi (2), Molnár, Csík, Breitenbach (1—1) dobták. A CSŐSZER 1. sz. üzeme azonnali belépéssel felvesz minősítéssel és minősítéssel nem rendelkező hegesztőket, vizvezetékszerelőket, központifütés- és csőhálózat-szerelőket és segédmunkásokat budapesti és leninvárosi munkahelyekre A Leninváros környékén lakó és Leninvárosba bejáró dolgozók munkába járását és hazautazását bérelt autóbusszal biztosítjuk. Minden héten szabad szombat. Munkásszállást, különélési pótlékot biztosítunk. Felvételre jelentkezés: Miskolc, Kabar u. 16. sz. Leninváros, Új Hőerőmű CSŐSZER. 1 sz. Üzem. munkaerőgazdálkodás A TIGÁZ miskolci üzemegysége felvesz O 1—2 éves gyakorlattal rendelkező felsőfokú műszaki végzettségű, # középfokú közgazdasági képesítéssel és kereskedelmi gyakorlattal rendelkező, O középfokú műszaki képzettséggel, tervezési, illetve szerkesztési gyakorlattal rendelkező, S szakképzettséggel rendelkező gyors- és gépíró munkakörbe dolgozókat, valamint # kubikos, segédmunkás, betanított munkás és gázszerelő szakmunkásokat (gépjármű-jogosítvánnyal rendelkezők előnyben). Jelentkezési hely: Miskolc I., József Attila u. 20., üzemgazdasági osztály. Sagan Francoise Sagan újabban filmrendezőként tevékenykedik. Filmjének főszerepeit Gilles Segal és Francoise Fabiam alakítja. „Mindössze rendez négy szereplője van a filmnek, amely egy házasság válságát dolgozza "fel” — jelentette ki .az újdonsült rendező. Csöpp repülők A Pécsi Ércbányász Vállalat modellező klubját az ország legjobbjai között tartják számon, ötvennyolc minősített versenyzőjük közül nyolc a magyar válogatott keret tagja; 1975-ben több országos bajnokságot és egy csapatbajnokságot is nyertek. (Balaton József felvétele) Ennyi keresztnév! Brian Brown, az angliai Wolwerhamptonban minden bizonnyal a világ leglelkesebb ökölvívó drukkere. Ezt az is bizonyítja, hogy amikor .1974 februárjában kislánya született, a különböző ökölvívó bajnokok vezetéknevét adta neki keresztnévként. Így lett a gyermek neve: Maria Sullivan Corbett Fitzsimmons Jeffir Hart Bums Johnson Willard Dempsey Tunney Schmeil'ing Sharkey Camera Baer Braddock Louis Charles Walcott Marciano Patterson Johannson Liston Clay Frazier Foreman Brown. Melegítették a paradicsomtövet Jó hír a brit konyhakertészek- nek: a jövőben csökkenthetik a melegágyak fűtésére fordított kiadásaikat. A fairfieldi konyhakertészeti kutatóintézetben egy kutatócsoport sikeres kísérleteket végzett újszerű paradicsomtermesztéssel. Ahelyett, hogy a melegházakban állandóan magas hőmérsékletet biztosítottak volna, a paradicsomtövek gyökerét állandóan melegen tartott tápsóoldatba merítve tartatták. Az ezzel a módszerrel nevelt paradicsom látványosan növekedett. A kutatócsoport vezetője* lan Saidwel szerint 40 százalékos műtőanyag-megtakarítás mellett normál termést takaríthattak be a tövekről. Nagy-Britanniában mintegy 1000 hektáron termesztenek melegágy! paradicsomot. A melegágyak fűtése hektáronként 20 000 fontot emészt fel. A megtakarítás országos szinten tehát eléri a 8 millió font sterlinget. Kígyórecept Az ausztráliai Mildura egyik étteremtulajdonosa arról nevezetes, hogy kígyóhúst is feltálal a vendégeknek. Az elkészítés módját így írja le: „Végy egy kígyót. Győződj meg róla, hogy már nem él. vágd le a fejét. Nyúzd meg és belezd ki az állatot. Forró vízben főzd pár percig, majd csepegtesd le róla a vizet, futtasd meg vajban, amelybe egy szelet citromot, sót és borsot tettél. Azután... jó étvágyat!” Ismét a szülőágy? Egy fiatal angol tervező, Andreas Renou felesége gyermeket várt. A férj speciális karosszéket tervezett, amelyben felesége ülve szülhet. Ezt a XIX. század elejéig általánosan alkalmazott módszert három évvel ezelőtt újította fel egy svéd nőgyógyász, Christman Ehrström, a stockholmi Huddinge kórház orvosa. Az új szülőalkalmatosság prototípusát a jövő évben vizsgálják ki a londoni kórházakban. Ami viszont Mme Renout illeti, meg kellett elégednie a hagyományos szülőággyal. apróhlrdetéi Miskolc és Vidéke Afész azonnali belépéssel kőműveseket, segédmunkásokat, kubikusokat keres felvételre, termelőszövetkezeti teljesítmény-bérezéssel. Jelentkezés: Miskolc, Kossuth u. 1. sz. beruházási osztály. A Gyár- és Gépszerelő Vállalat diósgyőri kirendeltsége felvesz: lakatos, csőszerelő, hegesztő, villanyszerelő, ács szakmunkásokat, betanított munkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezés: Miskolc III., Táncsics tér 4. sz. alatt levő GYGV KISZ-klubban, hétfőtől péntekig, 10—15 óráig. Elveszett i fekete és egy pej kanca ló, a megtalálóját jutalmazom. Sajólászlófalva, Petőfi u. 59. Rézműves István.