Déli Hírlap, 1975. szeptember (7. évfolyam, 204-229. szám)

1975-09-10 / 212. szám

takarékos volánosok A Volán 3. számú Vállala­tánál a II. negyedévben az országos normáknál jeientő- sen jobb eredményeket és 3 millió 145 ezer forintos meg­takarítást könyvelhettek el A szállítási teljesítményegy­ségre eső üzemanvag-felhasz- nálást. illetve megtakarítást is mérik. (Ezt az adatot 1000 árutonna-kilométerre, vagy ezer utasra jutó kilométerre vonatkoztatják.) E téren az I. fél évben 1 millió 831 ezer forintos megtakarításról ad­hatnak számot. Eredményeik javítása érdekében további intézkedéseket tesznek. x Kezdetben blicceltek .-5j£zeptember első napjai­ban jelentősen megnőtt az autóbuszokon, villamosokon jegy nélkül utazók száma. Néhány nappal később vi­szont alaposan megfogyat­koztak. Ebből a Miskolci Közlekedési Vállalat szak­emberei arra következtetnek, hogy elsősorban azok a ta­nulók blicceltek, akik rög­tön tanévkezdéskor még nem váltottak bérletet. Az iskolai igazolások beszerzése után azonban — mint az ellen­őrök jelentései mutatják — már valamennyien bérlettel vették igénybe a közlekedési eszközöket. A kassai Prior áruház ter­mékeiből nyílt ma délelőtt kiállítás és vásár a Centrum Áruház első emeletén. A tíz­millió forint értékű áruk kö­zött főleg női divatholmikat és gyermekruházati cikkeket találunk. Különösen nagy ér­deklődésre számíthatnak a márkás porcelánok. A cseh­szlovák híradástechnikai ipar is bemutat egy-két rádió- és lemezjátszó-újdonságot. Már a vonaton elkezdődött Fiatal közgazdászok találkozója (Folytatás az 1. oldalról Az ifjú közgazdászokat Pestről Miskolcra fuvarozó különvonaton leghamarabb a 4. számú kocsi telt meg. A kézzel írt plakát Bánki Pál­nak, a Munkaügyi Miniszté­rium főosztályvezetőjének előadását hirdette: „Jövede­lempolitikánk időszerű kér­dései, különös tekintettel a közgazdasági szabályozók változására” címmel. ' A legtöbb kérdést a 2, szá­mú kocsiban tették fel á szek­cióülés vezetőjének, dr Rácz Lászlónak, az Országos Anyag- és Árhivatal főosz­tályvezetőjének. A vezérigazgató is ezen utazik Az 1. számú vagonban dr. Drecin József, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese iparpolitikánkról és a nem­zetközi integráció jelenéről, jövőjéről tájékoztatta a fiata­lokat, a 3. számú kocsiba# Vrbán Lajos, a MÁV vezér- igazgatója „Közlekedéspoli­tikánk aktuális kérdései” címmel tartott tetszéssel fo­gadott előadást. (Valaki meg is jegyezte — ne feledjük, jókedvű, ifjú társaság talál­kozójáról van szó: „most biz­tosan nem késik a vonat, hiszen ezen utazik a vezér- igazgató is.”) A találkozó résztvevőinek többsége — ilyen is ritkán fordul elő egy ilyen nagysza­bású seregszemlén — látás­ból ismerte egymást, hiszen mindnyájan egy egyetemen végeztek. Csak a neveket kel­lett találgatni, s mire Mis­kolcra ért a vonat, a diák­éveket idéző hangulat alakult ki a kocsikban. \ • Előadás a me«vcről, a városról Az FMÁSZ elegáns díszter­mében dr Kovács Attila egyetemi docens, a Fiatal Közgazdászok Bizottságának országos titkára köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ja, a megyei pártbizottság első titkára nyitotta meg a találkozót. Dr. Havasi Béla, a megyei pártbizottság titkára „Borsod megye társadalmi-gazdasági fejlődésének kérdései” cím­mel tartott előadást. A téma nagyságához a rendelkezésre álló idő túlságosan is kevés volt, de az ismertető jó ke­resztmetszetét adta me­gyénknek. Az ország minden részéből jött ifjú gazdasági szakemberek megismerked­hettek az iparáról, vadregé­nyes tájairól híres Borsod eredményeivel és gondjaival, megtudhatták, hogy mennyi az egy lakosra jutó jövede­lem. hány milliárdra rúgnak az itteni beruházások, hogy milyen foglalkoztatottsági gondokat jelent a nehézipar túlsúlya: szóval csupa olyan tényekkel ismerkedtek meg, , amely a közgazdákat föltét­lenül érdekli. . A korreferens. Rózsa Kál­mán, a városi tanács elnöke, Miskolcról, a város távlati fejlesztésének célkitűzéseiről szólt. IJccse«- emlék Ic^z a p akelt Mint minden találkozónak, és találkozásnak, ennek is megvolt a felfedezés-, újra­felfedezés-öröme. Az elő­adásokat hallgató borsodi fi­atalok akaratlanul is büsz­kén húzták ki magukat, ami­kor a -vegyipari üzemek vagy a diósgyőri, ózdi kohászat tér. mékeiről volt szó. A vendé­gek pedig csodálkoztak, ami­kor a tanácselnök elmondot­ta, hogy az avasi lakótelepek elkészültével 43 ezer ember lakik majd az Avason. Persze, a felfedezés nem szorítkozik csak a „nagy dol­gok” ismeretére. Az egyetemi évek után sokan most talál­koztak először. A gyors kér­dések és a gyors válaszok az egyéni örömök tüzét szították fel. Férjhez ment, megnősült, főosztályvezető lett, doktori címet szerzett... És előke­rültek a hajdani diákcsínyek em.'ékei is, és felelevenedtek a kezdeti évek nagy neki- gyürkőzésének tapasztalatai. Két nap rövid idő. De az bizonjyos, hogy a találkozó porcelánba formázott emblé­mája otthon a becsült emlé­kek vitrinjébe kerül. B. I. A DH mm m fóruma Szavatosság munkák Túlzott kívánságok ■ Segít a százas? ■ Kevés a munkáskéz A címben szereplő — nem túl szép — elnevezés az építő­ipartól származik. Azokat a javítási munkákat jelöli, amelye­ket — a garanciális időn belül — el kell végezniük a lakások­ban. Olyan hibák kijavításáról van szó, melyekre a műszaki átadás idején még nem derült fény. A lakó beköltözik, és egy idő után tapasztalja, hogy felpúposodik a tapéta, kívülről be­ázik a lakás stb. Ezek azok a hibák, melyek miatt a legtöbb elmarasztalás éri az építőket, s egyben ezek azok a hibák is, melyeknek a kijavítása nagy erőfeszítést igényel a munká­val túlterhelt, határidőktől szorított vállalatoktól. Aligha re­mélhetjük tehát, hogy e cikk mindenkit megnyugtat majd. A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalatnál egy erre a célra szervezett épí­tésvezetőség foglalkozik a szavatossági munkákkal. A vezetője Demkó István, aki szerint a keze alatt dolgozó iparosok nem angyalok, ám az is igaz, hogy a közvéle­ményben túl sötét kép él ró­luk. A jelenlegi gyakorlat sze­rint a beköltözéstől számított egy éven belül a lakás „üze­meltetője”, tehát a MIK, a lakásszövetkezet vagy az OTP jelenti á lakók által észlelt hibákat és ezután a Miskolci Beruházási Vállalat valamint a BÁÉV szakembe­rei végigjárják az épülete­ket. Ilyenkor, veszik leltárba a szavatossági teendőket. És ilyenkor kezdődnek a viták is! A lakók ugyanis gyakran olyan károkat is szeretnének az építőkre hárítani, melyek­ről azok nem tehetnek. Az­tán felháborodnak, ha a gye­rekek által öeszefirkált ta-* péta kicserélését a BÁÉV nem vállalja, vagy nem ja­vítja ki a szőnyegpadlót, me­lyet — szemmel láthatólag — cigarettával égetett ki a lakó, vagy vendége. A lakó köti az ebet a ka­róhoz, s ha a rábeszélés nem segít, akkor sokan az iparos zsebébe csúsztatnak néhány százast, esetleg előveszik a pálinkásbuíykost. A BÁÉV minden anyagi térítés nélkül köteles elvé­gezni a szavatossági munkát. De mert nem minden dolgo­zója angyal, esetenként va­lóban célra vezethet a soron kívüli „juttatás”. Ne firtas­suk, ki a hibásabb: a meg­vesztegető lakó, vagy a meg­vesztegetett iparos* Higy- gyünk annak, amit Demkó István és a BÁÉV többi ve­zetője mond: szigorúan fe­lelősségre vonják azokat, akik egy kis „mellékes” re­ményében kivételeznek, óm e felelősségrevonást megne­hezíti, hogy a vizsgálat ide­jén maguk a meg vesztege­tők is tagadják tettüket. (Bár munkaerőhiánnyal küszkö­dik a vállalat, számos ma­gáról megfeledkezett iparost küldtek el fegyelmi úton az elmúlt két évben!) A következő kérdés az, hogy mennyi idő alatt köte­lesek elvégezni a szavatos­sági munkát az építők. A BÁÉV vezetői szerint a hiba­leltár felvételének meg kell történnie a lakás átadását követő egy éven belül, s to­vábbi egy év van adva arra, hogy a hibákat kijavítsák. Jó lenne persze — ismer­ték el —. ha egy éven belül megjelennének az iparosok a lakásban és megszüntetné­nek minden jogos panaszt. Ez ugyanis megnyugtatná a lakót, de jó lenne a BÁÉV- nak is. mert a kis hibák to­vább növekednek a leltárba vételtől a javításig. Például: ha beázik a lakás a rossz szigetelés miatt, néhány hó­nap alatt tönkremegy a ta­péta is. Ám a mindkét fél számára kedvező megoldás­nak van egy alapvető aka­dálya: nevezetesen az. hogy a BÁÉV nem tud annyi szak­iparost irányítani a szava­tossági munkákra, mint amennyi kellene. Sürget az új lakások befejezése, és bi­zony — szükség törvényt bont — Demkó István gár­dájából gyakran átvezényel­nek valamelyik munkahelyre néhány brigádot. Jelenleg 70 szakiparos foglalkozik a sza­vatossági munkákkal, tavaly 106 volt az átlagos létszám. A terv szerint az idén 3800 lakásban kellene elvégezni­ük a javításokat. Könnyen meglehet, hogy adóssággal zárják 1975-öt. Ha a szakipari kapacitás szűkös volta szóba kerül, ál­talában a gépesítést sürget­jük. Csakhogy a hibajavítás alig-alig gépesíthető. Mun­káskéz pedig jóval kevesebb van, mint kellene. Nemcsak a lakók, hanem saját gond­jait is enyhíti tehát a BÁÉV, ha egyre magasabb minőségi követelményt támaszt, hi­szen minél gondosabb a ki­vitelezési munka, annál ke­vesebb hiba bukkan elő ké­sőbb. BÉKÉS DEZSŐ Várják az útburkolóka! Korábban igen sokat pa­naszkodtak a Testvériség utca lakói. Esős időben na­pokra megállt a víz az úton, megnehezítve a Pereces, Lyukóbánya' felé igyekvők s az ott lakók közlekedését. A napokban befejeződött az útszakasz csatornázása. s most már csak az aszí'alto- zókon múlik, mikor vehetik igénybe az újjávarázsolt utat. Politikai munka a városokban jelenléti: a hossulh Kiadó A Kossuth Kiadó társada-, lom politikai szerkesztőségé­nek gondozásában megjelenő aktuális művek 10 ezret meg­haladó átlagpéldányszámban jutnak el az érdeklődőkhöz. A közeljövőben ismét néhány érdekes munkát jelentetnek ni cg. Már a nyomdában van a „Vezetési ismeretek politikai vezetők számára” című, kézi­könyv jellegű kötet, amely bi­zonyára nagy segítséget nyújt a pártmunkásoknak. Hamaro­san elkészül a „Politikai munka a városokban” című kötet, s a jelentős kutatómun­kára épülő „A munkásosztály politikai-ideológiai műveltsé­ge”. valamint „A nők egyen­jogúsága el leni mondásokkal” című. polémikus gondolatok­ban gazdag munka is. 1976. választékát gazdagít­ja majd a káder- és személy­zeti munkáról szóló új könyv, valamint a nagyon népszerű „Mit kell tudni... ?” c. so­rozatban napvilágot látó kö­tetek. A szerkesztőség új módsze­rű, színvonalas, instruktiv kiadványainak sorában helyet kapnak majd a munkásmű­velődéssel, a közművelődés­sel, a szabad idő eltöltésével kapcsolatos kiadványok; a pártmunka mozgalmi jellegét, a párttagok közéleti tevé­kenységét, a pártpolitika gya korlati megvalósítását és a pártmunka tudományos ter­vezését elemző könyvek is. Segítik a cementgyári nag y családoso Ebben az évben is jelentős anyagi támogatást nyújt nagycsaládos dolgozóinak a HCM. Mint Eperjessy László. a hejőcsabai gyáróriás szak- szervezeti titkára elmondotta, a segítségnyújtás meghatá­rozott időpontokhoz kötődik Az idén először a március 8-i nőnap alkalmából kapott 7, majd anyák napja alkal­mából 16 édesanya pénzju­talmat. Két másik édesanyát kitüntetett a gyár. s ezzel együtt 1500—1500 forint ju­talmat is kaptak. Csakúgy, mint a korábbi években, ez év őszén is gon­doltak iskolakezdéskor a nagycsaládosokra és a gyer­meküket egyedül nevelő szü­lőkre. A műhelybizottságok javaslatai alapján 20 nagy- családos összesen 22 ezer fo­rint, úgynevezett tanszerse­gélyt kapott. fi városi KiSZ-vb ülése Ülést tart pénteken reggel 8 órától a KISZ Miskolc vá­rosi Végrehajtó Bizottsága. A résztvevők először a pénz­ügyi ellenőrző bizottság kül­döttértekezlet) beszámolójá­nak vázlatára tett javaslatot hallgatják meg. majd a vc- tagjai elé kerül a várost Ifjú Gárda-egységek 1975—76. évi kiképzési terve. Ezt követően személyi kérdésekben dönte­nek. Tévévásár, nagy forgalommal Televjzióvásárt hirdetett a Borsodi Iparcikk Kiskeres­kedelmi Vállalat. Az akció idején a kik- és középképer­nyős készülékekért 500. a nagyképernyősökért 600 Ft- tal kell kevesebbet fizetni. A Tv-szalonban mór az első napon „csúcsforgalom” volt; csaknem félmillió forintos forgalmat bonyolítottak le. Tegnap délután a már ki­fogyóban levő készülékek pótlására újabb télszáz darab érkezett, ám a bolt vezetője szerint ez sem tart sokáig.

Next

/
Thumbnails
Contents