Déli Hírlap, 1975. szeptember (7. évfolyam, 204-229. szám)

1975-09-10 / 212. szám

Egy szurkoló névtelen levele Ma, 15.30-kor: DVTK-Békéscsaba Egy héttel ezelőtt 18 ezren szorongtak a diósgyőri sta­dion lelátóin. Lelkasedtek, bosszankodtak, hallatták sza­vukat! S nemcsak a lelátón, hanem a mérkőzés után Is. Egyikük például gondolato­kat ébresztő levélben. Saj­nos, névtelenül írta levelét a DVTK szurkolója, oedig dicsérő szavakkal illette a DVTK néhány kezdeménye­zését, intézkedését, s nem utolsósorban a csapat Hon­véd elleni játékát! Balogh Béla ügyvezető elnök­helyettes már csak azért is saj­nálja a levélíró névtelenségét, mert szívesen megköszönte vol­na segítőkész szavait, azt, hogy az egyesület, a labdarúgó-szak­osztály ügyei érdekében tollat fogott! (Így azonban nem talál­kozhat vele. Megjegyzem: azok­kal a szurkolókkal sem talál­kozott még — mert nem keres­ték fel —, akik az idénykezdet előtti ankéton ígérték, hogy megjelennek nála. és segítik a vezetőséggel is rendelkező „B- közép” életre hívását.) Mert miről írt „egy DVTK- szurkoló”? Jónak tartja a mér­kőzések előtti tájékoztatást, s a folytatását kéri. szívesen venné, ha az eredményjelző táblára a góllövők mellé a perceket is 3 odaírnák. Javaslatokat tesz a nézőtéri (főleg állóhelyi) közle­kedés jobb megszervezésére, korlátok áthelyezésére, meg­szüntetésére. Ez mind nem olyan dolog, amit félő lehetne (?) névvel a nyilvánosság elé tárni, de még az sem az. hogy kéri: a Mis­kolci Közlekedési Vállalat indít­son a mérkőzések végén külön­járati autóbuszokat a stadion parkolóhelyéről, hogy a szur­kolók könyebben, kényelmeseb­ben utazhassanak ' haza! Ezzel egyetértünk. Régen egyébként még külön stadioni villamos­kitérő is volt, hogy a szurkoló­kat váró „mentesítő” szerelvé­A 16-os ma a 75-öst ré­szesíti előnyben! Azaz: Oláh Ferenc, a DVTK 16-os számú játékosa ma játssza jubi­leumi, hetvenötödik mérkő­zését a labdarúgó NB I-ben. A 24. életévéhez közeledő játékos eddig nyolc I. osz­tályú gól szerzője volt a piros-fehér színekben. nyck ne zavarják a forgalmat. (Egyetértünk azért is, mert a múlt szerdán is sokan gyalo­goltak a város felé a Marx Ká­roly úton, s még a Marx tér után is.) Jó lenne az is, ha a stadion Környékét mielőbb ren­deznék, kijelölnék a parkolóhe­lyeket, s új parkolókat is léte­sítenének. Azt is lehet írni bün­tetlenül, hogy „hagyják bt'ke fi a mák u ka-árus okai. hiszen se­perni úgyis kell. s az ideges szurkolónak igen nagy szüksége van az idegnyugtató rágcsálás- ra”! .Mindezek sommázataként az el­nökhelyettes azt is elmondta, hogy megfogadják a jó taná­csokat, s a jövőben még többet szeretnének tenni a szurkoló­kért, hiszen tudják: nélkülük nem sok értelme van a játék­nak! A levél befejező bekezdé­sét már nem az elnökhelyet­tessel, hanem a játékosokkal kell ismertetni, hiszen abban —- így, nagybetűvel — a JÁTÉK-ról van szó, a Hon­véd elleni jó játék elisme­réséről, s arról: jó lenne ilyen a jövőben is. (Akár ma is). És legyen ez az idézet a levél ismertetésének befeje­zése: „Ha ezt tudnák nyúj­tani sorozatban a fiúk, ilyen teljesítménnyel a gyenge ma­gyar mezőnyben rá lehetne menni a bajnokságra! És ez talán nem is lenne álom.” Egyelőre azonban marad­junk a mai találkozónál. Er­ről csak annyit, hogy a DVTK változatlan együttessel ké­szült a mai mérkőzésre is* a csapat tehát: Veréb (1) — Martis (4), Salamon (3), Vá- radi (10), Kutasi (17) —Oláh (16), Fükő (12), Görgei (11) — Borostyán (21), Kiss (15), Fekete (20). Csere: Szabó (13), Feledi (18), Tatár (14). A vendég Békéscsaba vár­ható együttese: Tóth (12) — Paróczai (13), Kerekes (5), Vágási (6), Schneider (4) — Zielbauer (7), Pásztor (22) — Pogács (23), Németh (10), Magyar (16), Királyvári (11). A kapustartalék Tasnádi (1). Szó lehet még Ravasz (?), vagy Dobó (15), Hódi (17) és Bánáti (14) szerepeltetéséről. (horváth) Nincs szerencséjük az őszi „csúcsforgalmi” szezonnal a bor­sodi, Mályi-tavi vitorlásoknak! A múlt héten teljesen elmaradt a verseny, a Vasas Kupa, a kró­nikus széíhiány miatt, s majd­nem erre a sorsra jutott a Jus­titia SE vasárnapi serdülő és ifjú­sági versenye is. A szél azonban — ha sokat is váratott magára — megkönyörült a legfiatalabb vitorlásokon, A háromfutamosra tervezett verseny eredményét tehát két futam alapján hirdették ki. És micsoda — a gyermeki szíveket különösen is megdobogtató — díjakkal: igazi csokoládéból ké­szült kupákkal! A szellemes öt­let a Justitia vezetőinek érdeme, a kivitelezés pedig a Szerencsi Csokoládégyár miskolci üzeméé, amelynek igazgatója, Kovács György személyesen adta át ^az ehető serlegeket a győzteseknek. Sőt: megígérte, hogy „ápolni fogják a hagyományokat”, s így a Csokoládé Kupát a jövőben minden évben • megrendezik a kicsik számára. Meg is érdem­lik, hiszen hamar megtanulták a versenyzés könyvnyi szabályát, ügyesen irányítják kis hajóikat, teljes átéléssel versenyeznek, s ami a legnagyobb eredmény: ma már a legnagyobb flottát alkot­ják a tavon. Ha jól tudjuk, egy osztályban még sohasem indult 16 hajó a Mályi-tavon, s az Op- timist-versenyen vasárnap ennyi vett részt. A gyenge, de a gye­rekeknek éppen megfelelő szél­ben lebonyolított versenyen ezen kívül négy kadett is rajthoz állt — azért csak négy, mert a töb­biek legénysége most inkább Optimistbe ült. (Ami természete­sen arra is figyelmeztet, ho‘gy tovább kell toborozni a 8—10 éveseket, hogy mindkét hajóosz­tályukban mindig teljes lehessem a létszám!) A Csokoládé Kupa lgjobbjai: Optimist hajóosztály (16 in­duló) : 1, Kelemen (MÉMTE), 2. Molnár Észter (Justitia), 3. Tor­nyai (Justitia), 4 4. Bódi K. (MÉMTE), 5. Kovács (Justitia), 6. Báthori S. (MÉMTE). Kadét hajóosztály (4 induló): 1. Hegyeshalmi M.—Vécsi Zsuzsa (MÉMTE), 2. Sebők—Czimbalmos (Justitia), 3. Szalai—Béres Judit (Justitia). (h. k.) Atlétika Sorköteles könnyűbúvárok országos bajnoksága Az MHSZ Országos Központ­ja rendezésében a szövetség Bor­sod megyei vezetősége és mis­kolci Neptun klubja közremű­ködésével bonyolították le a Mályi-tó vizében és a tó kör­nyékén a sorköteles könnyűbú­várok 4. országos bajnokságát. Tizennégy megyéből és a fővá­rosból egy-egy háromtagú csa­pat vett részt a versenyen, amelynek számai közt önmentő készülék szerelése, vízből való mentés, kötelékben víz alatti célba úszás, majd a szárazföl­dön futás, kézigránátdobás, cél­ba lövés, sebesültszállítás, vala­mint szakmai és politikai kér­dések megválaszolása szerepelt. Igen szoros küzdelem alakult ki a csapatok — különösen négy megye együttesei — között, s vé­gül azok győztek, amelyek odaha­za a gyakorláshoz megfelelő uszo­dával rendelkeznek. Ennek hi­ei. Ennek Köszönheti, hogy az ösz- szesítésben — 11 csapatot meg­előzve — a negyedik helyre került. A dobogós csapatok: 1. Győr, 2. Szolnok, 3. Fejér megye. E csapatok egyébként nemcsak ideális körülmények közt gya­korolhatták az úszást, hanem , mindegyikben egy-két olyan könnyűbúvár is szerepelt, aki tagja az országos válogatottnak, s mint ilyen, több versenyen — legutóbb a szocialista országok Gyékényesen megrendezett nem­zetközi bajnokságán — rutinra tett szert a küzdelemhez. Ami szintén arra mutat, hogy a bor­sodi versenyzők a lehetőségeik­hez mérten példásan képvisel­ték szükebb pátriánk színeit. T. I. Az olimpia jegyei A XXX. nyári olimpiai já­tékok megnyitó- és záróün­nepségére a kanadai nézők­nek 20 ezer belépőjegyet biz­tosít a szervező bizottság, a férőhelyek egyharmadát. A két eseményre 14—14 ezret tartanak fenn az Egyesült Államoknak, 13—13 ezret más országoknak, 9—9 ezret a különböző rádiós és tele­víziós társaságoknak, és 4—4 ezret jeles személyiségeknek. Igen sok ingyenjegyet kap­nak majd a különböző ese­ményekre a stadionok nyu­galmáért, rendjéért felelős biztonsági szolgálat tagjai is ... Az elmúlt hét vége ismét „nagyhét” volt az atlétikában, s ez mostanában már nem kü­lönös, hiszen augusztusban is egymást érték a különböző baj­nokságok, nemzetközi versenyek. A DVTK atlétikai szakosztálya is több fronton képviseltette ma­gát, s versenyzőinek eredményei közül kiemelkedik Csörsz Mag­dáé, aki az országos serdülő­bajnokságon 173 cm-t ugorva megjavította a megyei felnőtt, ifjúsági és serdülő csúcsot. Jel­lemző az idei bajnokság színvo­nalára, hogy a diósgyőri lány ezzel az eredménnyel is „csak” ezüstérmet tudott szerezni. Ugyanezen a bajnokságon Kis- pál Mariann valóságos éremara­tást rendezett, hiszen aranyat nyert súlyban (10.52), ezüstöt gerelyben (37,24) és bronzot 100 méteren (12,5). Az országos ifjúsági összetett bajnokságon — a 17 évesek kor­csoportjában — ezüstérmes lett a DVTK-s Ivándy, aki 5441 pon­tot ért el tízpróbában. Ugyan­csak tízpróbában a Vasas fel­nőtt minősítő versenyén Piczil 6276 ponttal a negyedik helyen végzett. A serdülők országos bajnoksá­gán a DVTK gyaloglói 8 kilo­méteres távon 2:13.47,2 ered­ménnyel ezüstérmet szereztek. A 16 évesek távolugró bajnok­ságában ezüstérmes lett a di­ósgyőri Nagy G. is; 662 cm-es ugrása mindössze 13 centiméter­rel maradt a győztesé mögött. ánya„ illetve a kevés úszási le­hetőség megmutatkozott a Borsod megyei csapat teljesítményén, amely pedig a szárazföldi szá­mokban nagyon jó eredményt ért Kedves fogyasztóink! chBIcbs A Miskolci Nemzeti Színház nyugdíjas vízvezeték-szerelőt ke­res. azonnali belépéssel. Jelent­kezés a színház műszaki titká­ránál. Az EMASZ Üzemigazgatósága Miskolcon gyors- és gépírókat felvesz Villanyszerelőket, beta­nított és segédmunkásokat en- csi és miskolci telephelyekre al­kalmazunk. Bérezés megállapo­dás szerint Felvilágosítást sze­mélyzeti vezetőnk ad. Miskolc. Patak u t s2. alatt. Az EMASZ üzemigazgatósága Miskolcon takarítónőket felvesz. Bérezés megállapodás szerint. Felvilágosítást személyzeti veze­tőnk ad. Miskolc. Patak u. 7. sz. alatt. adns-uetel Bizonyára az Önök étrendjében is gyakran szerepelnek húsételek. De valóban mindent tudnak-e a hús biológiai értékéről? Hallottak-e már azokról a szakácstitkokról, amelyek ismeretében sok-sók ínyencséget lehet készíteni? Ezekből a titkokból árulunk el néhányat. A jó leves titka: a csont! Étkezési csontként ismertek: a húsos csont (karaj-, tarjacsont) 5 Ft/kg; a velőscsont 6 Ft/kg; a fehércsont (marha, sertés) 3 Ft kg a vöröscsont (marha, sertés) 1 Ft/kg. Velőscsontot húsleves készítéséhez használunk, egyéb levesbe (bab, borsó, gulyás, lencse, krumpli, karfiol, kalará- bé, vegyes zöldségleves stb.) mindhárom felsorolt csontféle alkalmazható. Az erő­levesbe ún. fehér-, ritkacsontot főzzünk (kuglicsont, medencecsont). A csontok jelentős mennyiségű fehérjét tartalmaz­nak és különleges aromájukkal növelik az étvágyat. A húsos csontot a leves egyéb alapanyagaival együtt, míg a többi cson­tot először külön, kb. 30 percig főzzük kuktafazékban, s csak ezután tegyük bele a további anyagokat. A csont vi­szonylag hamar nyálkásodik, színét veszti, ezért célszerű hűtőszekrényünk mélyhűtő rekeszében tárolni a felhasz­nálásig, de még így se tároljuk tovább 3—4 napnál. Hűtőszekrény hiányában lehetőleg a vásárlás napján, vagy az azt követő napon használjuk fel. A ve­lőscsontok fűrészelési felülete gyakran szürkés színt kap, mert a nagy sebes­séggel torgó fűrészlap erős hőhatásának van kitéve. A csont minőségében azon­ban elváltozás nem történik. JÓ ÉTVÁGYAT! Szőlőoltványok, lugásszőlők, őszi telepítésre! Díjmentes ár­jegyzéket küldök. Valiskó sző­lész, Gyöngyös. Borsod megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Eladó i db Stingl zongora, pb-gáztüzhely, Gyár u. U A Nap segít vizet szivattyúzni Negyven-ötvenezer liter föld alatti vizet nyernek na­ponta azzal a három nap­energiával működő - ml Kro- vi Hány erőmű vei”, amely mái csaknem egy éve működ k Mexikó száraz vidékein. A villanyerőművek kapacitása egy kilowatt. A nap villa­mos energiája vízszivattyút működtet, amelynek terme­lékenysége teljesen elegendő ahhoz, hogy egy, ezer ember által lakott települést ellás­son vízzel. S ez az erőmű ráadásul nem károsítja a környezetet sem ... A napenergiával működő villanyerőművek építési prog­ramját irányító Antonio Mar- rei mexikói mérnök szerint az erőművek rendkívül hasznos tulajdonságokkal rendelkeznek, egyszerű a használatuk, könnyű fölsze­relni, javítani őket. A teljes program mintegy ezer, egy- kilowattos erőmű építését tűzi ki célul. Kidolgoztak nagyobb, 25 kilowatt telje­sítményű naperőművet is. Ahogy vesszük... Idézet nagy embe­rektől. Euripidész: „A bölcs hallgatása sok esetben válasz”. — Tudom végre, miért dühös a ne­jem, amikor hallga­tok! ★ La Bruyérc: „A magas rang a nagy embereket még na- gyobfíakká, a kis­szerű embert még kisebbé teszi”. — Kérdés persze, ki hol hordja a rangját: a szemében vagy a szívében. Ez dönti el, hogy van­nak kisszerű nagy emberek és nagy­szerű kisemberek... ★ Woman: „A plety­kás mindenre olyan pontosan emlékszik, mintha valóban meg­történt volna”. — Ami pedig va­lóban megtörtént, ar­ra úgy emlékszik, mintha nem történt volna meg. ★ Tarchetti: „Ne bíz­zatok annak a szí­vében, akinek a sze­mében sohasem lát­tatok könnyet csil­logni”. — De abban $se, aki folyton sír! ★ Montegazza: „Az irigység nem egyéb, mint a mások fel­sőbbrendűsége miatt érzett gyűlölet”. — Szerintem a fel- sőbbrendűt nem iri­gyelni kell. Sajnálni. ★ Schiller: „A félté­kenység mindig tú­loz”. — ‘ Hunyj szemet, hogy ne ess túlzás­ba? ★ Montesquieu: „Nem az a szegény, aki­nek semmije sincs, hanem aki nem tud, vagy nem akar dol­gozni”. — Onassis például nem tudott és nem is akart dolgozni, mert megtették he­lyette mások. Szegény Onassis ... ★ Tristan Bemard: „Semmit sem ve­szíthetünk azzal, ha udyariasak vagyunk. Csak az ülőhelyet.” — S ráadásul ki­vívjuk ifjú útitár­saink gúnyos vigyo- rát... A tusolás A víz élénkíti a vérkerin­gést. A meleg víz kitágítja, a hideg víz összehúzza az ereket. Bőrünk számára a legjobb torna a hideg és meleg vizet felváltva alkal­mazó tus. A mindennapos tus megakadályozhatja a visszér keletkezését, kedvező hatással van az idegrend­szerre. Hogyan tusoljunk? Kezd­jük forró vízzel, amelynek k hőfokát növeljük a tűrés- ji határig. A lábfejeknél kezd- !, jak és haladjunk végig tes- í tünkön. (Ne feledkezzünk meg a hasról sem.) A kézi- ! tust az óramutató járása szerint forgassunk a háton, szabályai a gerincoszlop mentén, 5 centiméterre a? csigolyáktól. Ha a bőr már vörös, vált­sunk át hideg tusra nagyon rövid időre (30 másodperc). Ha nem tudjuk elviselni egész testünkön a hideg tust, kezdjük először a lábbal és a csípőkkel és naponta ha­ladjunk mind magasabbra. A hidegvizes tus rendkívül megnyugtató. A víz hőmér­séklete legyen mindig 12 fokos. Felpezsdíti a vérke­ringést, rugalmassá teszi a bőrt és megszünteti a fá- radtságérzetet. Ha azonban lefekvés előtt alkalmazzuk, esetleg ' nem tudunk mind­járt elaludni. Hormon, búzából A massachussettsi General Hospital kutatói mellék­pajzsmirigy-hormont nyer­tek búzából. Ezzel új kor­szak nyílt meg a tudomány­ban: a tipikusan állati ere­detű hormonok immár nö­vényből is kivonhatok. Min­den valószínűség szerint elő­állításuk így jóval kevesebb költséget igényel. A hír az­ért vert fel nagy port, mivel a mellékpajzsmirigy-hormon a növekedést befolyásolja. Halnevelde 4f A bajai Űj Élet Halászati Termelőszövetkezet karapan- csai halkeltető üzemében évente 15—20 millió halivadékot keltetnek mesterségesen. Az ott nevelt csukaivadékokat a nyílt vizeken engedik el, a ponty-, harcsa-, amúr-, busa­ivadékok Baja és környékének halgazdaságaiba kerülnek továbbnevelésre. Képünkön: a halivadékok fejlődését ellen­őrzik a szövetkezet szakemberei. (Danis Barna felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents