Déli Hírlap, 1975. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1975-08-14 / 190. szám

Késnek a lakásátadások Mikor mm A városi tanács vezetőinek és • tanácstatoknak az ajtaján mostanában sűrűn kopogtatnak azok a miskolciak, akiknek a neve szerepelt az idei lakásel­osztási névjegyzéken. Mind­annyian az iránt érdeklődnek, mikor költözhetnek be az új otthonba. Érthető a türelmet­lenségük, hiszen több évi vá­rakozás van mögöttük. Azt is tudni Szeretnék, hogy kell-e tüzelőt vásárolni, s melyik óvo­dába, iskolába jár majd a gyerek. Rózsa Kálmánnal, a városi tanács elnökével arról beszél­gettünk, hogyan halad az idei lakásépítési terv végre­hajtása, mikor költözhetnek az újdonsült tulajdonosok. — A jelek szerint késnék a lakásátadások. Mennyi új ott­hont adtak át eddig? — Az idei év rendkívül nagy feladatot ró az építők­re. hiszen a IV. ötéves tervre előirányzott 9800. célcsoportos keretből épülő lakásból 2400- at 1975-ben kell átadni. Saj­nos az igyekezet ellenére, jú­lius végéig az előirányzott 900-zal szemben csak 178 la­kást tudtak befejezni. Ezek kivétel nélkül tanácsi érté- kesítésű — szövetkezeti — otthonok és az avasi lakóte­lepen vannak. Figyelembe véve a munkák állását, az építkezés ütemét, arra számít­hatunk, hogy szeptember vé­géig további 260—330 lakás válik beköltözhetővé. Ezek között már lesznek tanácsi bérlakások is. — Az eddig felépült, illetve a szeptember végéig elkészülő új otthonokat a névjegyzéken szereplőknek adták, illetve ad­ják át? — Előnyben kell részesíte­nünk azokat, akiknek a régi otthonát a városfejlesztés ér­dekében szanálták. Több íz­ben szóltunk már erről a nyilvánosság előtt, de talán nem felesleges megjegyezni most sem, hogy a jelenlegi tervidőszakban meglehetősen sok építési területet kellett bontással felszabadítani. Elég, ha csak az összekötő város­részre, vagy a Vörösmarty utca környékére gondolunk. A következő években előre­láthatólag jóval kisebb ará­nyú lesz a szanálás, és keve­sebb új otthont kell cserela­kás céljára felhasználnunk. E rövid kitérő után válasz j- lok a kérdésre: napjainkig mindössze 42-en kaptak la­kást a névjegyzéken szerep­lők közül. Türelmet kell kér­nünk, mert tulajdonképpen csak október elejétől kezdve számíthatnak a beköltözésre a névjegyzéken levő várako­zók. — Az eddig hallottak alapján azt hiszem, jogos a kérdés: tel­jesíteni tudja idei lakásépítési feladatát az építőipar? — Igen. A tervben szereplő 2400 lakás műszaki átadása lezajlik december 31-ig. Am azt is meg keil mondanunk, hogy körülbelül 800 lakás csak a jövő év első negyedé­ben válik beköltözhetővé. A műszaki átadás után ugyanis még el kell végezni a hiány- pótlási munkákat, és egyes lakótömbök közművesítését sem tudj ík befejezni hama­rabb. A téli időszakban plé­dig nyilvánvalóan nem lehet ■fa A Vörösmarty utcán épülő új otthonokba is csak a jövő év elején költözneinek be a lakók. beköltözni piéldául olyan ott­honokba, melyek nem fűthe- tők. — Tehát 800i lakás átadása húzódik át a jövő évre. Az el­múlt évek adataihoz viszonyít­va meglehetősen nagy ez a szám. , — A mi megítélésünk sze­rint is nagy. Szerintünk leg­feljebb 400 otthon átadása „csúszhatna” át a következő évre. De ismét hangsúlyoz­nom kell, hogy az építőipar megteszi, ami tőle telik. — A lakásra várók azt kifo­gásolják, hogy nem tudják pontosan megmondani nekik ma még, hogy hol és mikor kapnak otthont. Ennek mi az oka? — A szanált házak lakói­nak egy része — indokoltan vagy indokolatlanul — ra­gaszkodik hozzá, hogy az al­só szinteken kapjon új ott­hont. s az is gyakran előfor­dul, hogy nincsenek megelé­gedve a cserelakás méreté­vel. Sok a fellebbezés, a hosszan elhúzódó jogvita. Az is igaz, hogy az új lakások nagyság szerinti összetétele nem fedi tökéletesen az igé­nyeket, jóllehet a korábbi évekhez viszonyítva javultak az arányok, mivel a lakásel­osztási névjegyzék összeállí­tásánál is figyelembe vettük lehetőségeinket. Hasonló okok miatt a kívántnál lassabban halad annak a határozatnak a végrehajtása is, hogy két éven belül lakáshoz juttatjuk a három- vagy ennél több gyermekes családokat. Alap­vetően ezek az okok magya­rázzák, hogy általában csak a műszaki at'adás idején, azaz a beköltözés előtt egy-másfél hónappal tudjuk végérvénye­sen közölni, ki, hova és mi­kor költözhet. — A közvéleményt élénken foglalkoztatta az elmúlt hóna­pokban. hogy sok, teljesen kész lakás áll üresen. A tanáes vég­rehajtó bizottságának legutóbbi ülésén szólt erről Rózsa elv­társ is. Azt mondta, intézked­tek a helytelen gyakorlat meg­szüntetésére. — A lakásgazdálkodás megköveteli, hogy 30—40 tel­jesen kész otthon álljon a tanács rendelkezésére. Ennek a tartaléknak azonban a frissen átadott lakásokból kell képződnie. Az elmúlt hónapokban az optimálisnál valóban több lakás állt üre­sen, s közülük néhány már egy-két év óta. Az okok kö­zött elsőként a lakásügyi ha­tóság rossz gyakorlatát kell említenem. Gyakran előfor­dult, hogy a felajánlott lakás a törvények szerint megfelelt volna, a család mégis kifo­gást támasztott. A vita hosz- szú hónapokig folyt, közben piedig üresen állt az otthon. Az áldatlan állapot megvál­toztatására kétirányú intéz­kedést tettünk.» Elnöki utasí­tásra kiutalták az üresen álló otthonokat ugyanakkor egy általános érvényű utasítással elejét vettük annak, hogy a jövőben hasonló esetek for­dulhassanak elő. Álláspon­tunk az. hogy vita esetén a lakást ki kell utalni másnak. Akinek pedig jogos az igé­nye, de jelenleg nincs lehe­tőség a kielégítésére, annak számolnia kell vele, hogy várnia kell. Nem tehetünk mást, mert nincs annyi nagy­méretű lakás, mint amennyi kellene. BÉKÉS DEZSŐ Azt szokták mondani, hogy egy jó maszek mindent tud, amit a szakában tudni kell. Nos, ez a mondás már rég­óta a múltté. A KIOSZ Bor­sod megyei Titkársága irá­nyításával tervszerűen folyik a miskolci és borsodi kis­iparosok rendszeres tovább­képzése. Egész évben egymást kö­vetik az előadások, konzul­tációk és szakmai kirándu­lások. A női szabók a leg­újabb divattal, a fodrászok a legújabb frizurák készíté­sével, a kőművesek az új építési technológiák elsajá­tításával is foglalkoznak eb­ben az évben is. Alig van olyan esztendő, hogy ne járna népes kisipa­rosgárda tapasztalatcserén a házgyárban vagy olyan üze­mekben. ahol a legújabb technológiákat alkalmazzák. A Debreceni Ruhagyárban piéldául 100 borsodi női sza­bó kisiparos tanulmányozta * az ú.i varrási, vasalási mód­szereket. A fodrászok az NDK-beii Honda cég képvi­selőit hívták meg Borsodba, hogy általuk megismerjék az új anyagokat, hajviseleteket, azok elkészítését. A legutóbbi oktatási év­ben 2657-en vettek részt kü­lönböző tanfolyamokon. 64 százalékkal többen mint ko­rábban. Ugyanakkor a poli­tikai tanfolyamoknak is 285 hallgatója volt a korábbi 194-gyel szemben. Különö­sen nagy érdeklődés nyilvá­nult,meg az elmúlt évadban az ár-tanfolyamok iránt. Tanáruház Szeged új városnegyedében, Tarjánban új ABC-áruház épült mintegy 18 millió fo­rintos beruházással. Az ősz- szeg egy részéből ugyanott tanáruházat rendeztek be, ahol a Szegedi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat ta­nulóit oktatják. Közgazdasági közérzet Ügy hiszem, kockázat nélkül megkockáztathatom azt az állítást, hogy a közvélemény fogékonyabb lett a közgazda­ságtan iránt, az emberek jobban értik és jobban érzik a „nagypolitika” nyelvét, s túllátva önös érdekeiken, népgazda­sági méretekben is képesek és hajlandóak gondolkodni. Ezt nem elsősorban annak tudom be, hogy hírközlő eszközeink egyre jobban ellátják az olvasót, hallgatót, nézőt gazdasági jellegű információkkal. Mit ér az információ, ha nincs, vagy nem megfelelő a befogadó? A kölcsönhatás természetesen vitathatatlan, de a kommunikált közvélemény fogékonysága öntörvényű fejlődésen ment át; megtanult szelektálni, meg­tanulta saját nyelvére, az egyes ember körülményeire lefor­dítani a nagy összefüggéseket jelző számokat. Azt mondják, hogy a legjobb közgazdász a kosztpiénzt be­osztó, részletet fizető, bevásárlást intéző háziasszony. Ilyen összefüggésben milliókra tehető kis országunk gazdaságtan­értő szakembereinek száma. Persze, más a Búza téri piac s megint más mondjuk a kohászati termékék világpiaca. Ám nem annyira más, hogy ne lehetne összefüggéseket találni, hiszen egy maroknyi kő is jól jellemezheti egy hegyláncnyi szikla alapvető tulajdonságait. A lényeg az, hogy á mor­zsányi mintából el tudjuk-e képzelni a hegyet, a kicsit látva gondolunk-e a nagyra. „Amikor a társadalmi folyamatok f§lé közeledünk, nem tehetünk mást, mint absztrahálunk” — mondta bgy interjúban Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, amikor a gazdasági folyamatokat jelző, s a lakosságot informáló statisztika hasznáról, közvélemény­formáló szerepéről kérdezték. Biztos vagyok abban, hogy egy, mondjuk fenyődeszkát vásároló ember ma nem minősíti hazugnak azt a statisztikát, amely azt állítja, hogy az árindex 1975-ben csak 3,6 száza­lékkal haladja meg az egy esztendővel ezelőttit. Az két­ségtelen, hogy a faanyagot vásárló építtető költségei jobban nőnek az átlagnál, de alig hiszem, hogy akár benne, akár másban mocorogna a gyanú, hogy hiba van a számok körül; hogy országnyi közösségünket a prognosztizáltnál jobban megterheli az augusztus v4-i áremelés. (A számítások szerint ezek az intézkedések 0,2 százalékkal növelik a lakossági ki­adásokat.) A naponta témát adó közgazdaságtannal váló foglalkozá­sokat és a hírközlő eszközök információ-gyakoriságéinak ma­gyarázatát nem abban látom, hogy az export- és import- termékek cserearánya számunkra nézve kedvezőtlenül ala­kult, hogy az energiaválság lent és fent egyformán gondot okoz, hogy szaporodnak az ésszerűbb, takarékosabb terme­lésre ösztönző felhívások és határozatok. Az egy ország nyilvánossága előtt folyó polemizáció haszna vitathatatlan, a gondok kendőzetlen feltárása a gondok mielőbbi orvoslását sietteti. Ez világos. De nem azért közgazdászkodunk most mindnyájan, mert „rosszabbra fordultak a dolgok”, hanem azért, mert megértek a’ feltételek arra, hogy a legkényesebb kérdésről is százezrek tudjanak. Az emberek többsége rendet tud tenni, kapcsolatot tud teremteni saját — akár a piacon szerzett — tapasztalatai és a sajtóból szerzett gazdasági in­formációk között. Ne tagadjuk: ügyes-bajos problémáink ellenére jó a közérzetünk. Az emberek közgazdasági érzékenysége, mint valami foko­zatosan javuló, finom műszer, ma már az egészen apró vál­tozásokat is jelzi, de kibírja a nagyobb terhelést is. Szóval, megbízhatóan működik, nem jelez összevissza, felülkerekedik a pillanatnyi impulzus keltette hatáson. B. L A vendéglátóipar felkészült / a munkás-paraszt találkozóra Közöltük már, hogy Alkot­mányunk ünnepén, augusztus 20-án a csanyiki Majális­parkban munkás-paraszt ta­lálkozóra kerül sor. Váro­sunk munkásainak ezrei ké­szülnek a közeli és távoli termelőszövetkezetek gazdái­val, állami gazdaságok dol­Az elmúlt kánikulai napokban sokan kerestek menedé­ket a kánikulai nap elöl a tavakban, strandokon — vagy éppen a fürdőkádakban. A képünkön látható gyerekcsoport a mentőállomás előtt, a Szinvában lubickol, s szemmellát- hatóan nem viszolyog a szennyezett víztől. Kedves szülők! Egy kicsit többet kellene törődni a szünidő alatt szabadabb lurkókkal, hiszen számtalan fertőzés forrása lehet a Szinva szennyezett vize. (Solymos felv.) gozóival való „randevúra”, s az utóbbiak közül mór több százan bejelentették, hogy részt vesznek a hagyo­mányos és az eddigieknél is nagyobb szabásúnak ígérke­ző összejövetelen. Az ünnepség kulturális és sportműsorát, valamint a közlekedés aznapi rendjét ké­sőbb ismertetjük, arra vi­szont már most felhívjuk a figyelmet: a vendéglátóipa­ri vállalatok is felkészültek, hogy a csanyiki találkozó résztvevőit étellel-itallal hi­ánytalanul elláthassák. Evé­gett máris több száz kiló virslit, debrecenit, lacipecse- nyének való húst, több ezer üveg sört, hűsítő italt tárol­nak. Lehetősége van a résztve­vők csopiortos ebédeltetésé­nek is! Ehhez azonban arra Van szükség, hogy annak igényét idejében bejelentsék. Az LKM például már 1500, a 3. sz. Volán pedig 500 dol­gozójának rendelt ebédet. A többi vállalat augusztus 18-ig a következőknél je­lentheti be dolgozóinak csoportos ebédeltetésére vo­natkozó igényét: Pin'cés Mi­hály, vagy Nagy Miklósné, a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat osztály-, illetve cso­portvezetője (telefon: 14-679 vágj’ 14-079) és Gábor Fe­rencié, a Bükkvidéki Ven- déglátóipiari Vállalathoz tar­tozó Hámor étterem üzletve­zetője (telefon: 51-338). ! A kongresszusi verseny második szakasza Holnap délelőtti ülésén fontos témákat vitat meg a Helyiipari és Városgazdálko­dási Dolgozók Szakszerveze­tének Borsod megyei Bizott­sága. Többek között napirend­re tűzik a szakszervezeti vá­lasztások tapasztalatait, majd megbeszélik, hogyan teljesí­tették vállalásaikat a kong­resszusi verseny második sza­kaszában a szolgáltató, he­lyiipari és városgazdálkodási vállalatok. Végül szó lesz a középtávú tervezés feladatai­ról is.

Next

/
Thumbnails
Contents