Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-09 / 133. szám

Takarékoskodnak az időnkkel Dolgom volt az egyik hivatalban. Rosszul kezdtem hozzá ügyem elintézéséhez, nem tájékozódtam előzetesen. A követ­kezménye az lett, hogy tíz másodpercen belül elküldték. Amikor visszamentem, kiderült: néhány órával előbbi ott­létem alkalmával elfelejtettek felvilágosítani még valamiről (amit egyébként tudnom kellett volna), s ismét fordulnom kellett egyet. Harmadszori nekirugaszkodásra sikerült csak elintézni, ami egyébként mindjárt ment volna, ha tájékozot­tabb vagyok. De hát honnan tudhatjuk meg, hogy egy szolgáltató válla­latnál hol, milyen telefonszámon lehet felvilágosítást kérni, kihez kell fordulni, hol, ki, hánytól meddig fogad? Néhány, a lakossággal közvetlen kapcsolatban álló vállalat, intézmény (TIGÁZ. városi tanács stb.) jó példáját követve, most az ÉMÁSZ Miskolci Igazgatósága is megmutatta: némi anyagi áldozat árán (nyomdaköltség) lehet segíteni a tájé­kozatlanokon, megkímélve ezzel őket sok-sok felesleges jár- kálástól, bosszúságtól. Az üzemigazgatóság körlevéllel fordult minden fogyasztó­hoz. Ebben ismertetik a gyors ügyintézés feltételeit. Megtud­juk, melyik kerület lakossága melyik területi ÉMÁSZ-kiren- deltséghez tartozik, s melyek a kirendeltség hatáskörébe tar­tozó feladatok. Pontos leírás van arról is, milyen üggyel hol, mikor, milyen telefonszámon, kihez kell fordulni. S végül részletes felvilágosítást ad a kiadvány az áramdíjak számlá­zásának, beszedésének, befizetésének mikéntjéről is. Meggyőződésem, hogy sok száz miskolci áramfogyasztó szabad idejét növelik meg ezzel a körlevéllel. Ugyanákkor szervezettebb, gyorsabb, hatékonyabb lesz az üzemigazgatóság dolgozóinak munkája is, nem beszélve arról, hogy feltételez­hetően megszabadulnak egy csomó elkerülhető vitától. Most már csak az kell, hogy akik megkapták, olvassák is el a tájékoztatót, s ha dolguk van az EMÁSZ Miskolci Üzemigazgatóságával, az abban foglaltak szerint járjanak el. (nyikes) Nyári egyelem óvónőknek Az 1975. évi nyári egyete­mek sorát a június 23-án kezdődő kecskeméti óvoda- pedagógiai tanácskozás veze­ti be. A TIT' Bács-Kiskun megyei szervezete és a Kecs­keméti Óvónőképző Intézet már elkészítette a programot A fő téma ezúttal a gyer­mekirodalom lesz. Hat nap alatt 13 előadást tartanak ezzel kapcsolatban, a bele­zető előadás az irodalom megértésének fokozatait tag­lalja. Elemzik a szocialista gyermekirodalom fejlődését, továbbá szó lesz a kicsinyek könyvszeretetre neveléséről, a magyar gyermekversek történetéről, az óvodai iro­dalom és az ének-zene kap­csolatáról. s több más elmé­leti és gyakorlati kérdésről. Foglalkoznak majd az óvo­dai beszédműveléssel, a gye­rekek beszédhibáinak javítá­sával is. A legkisebbek iro­dalmi nevelését szolgáló könyveket és eszközöket ki­állításon mutatják be a nyá­ri egyetem résztvevőinek. Félig itthon Hét végén a munkásszálláson Nem miskolciak. Miskol­cot építők, Miskolcot alakí­tók. Munkások. Éppúgy vár­ják a szabad szombatot, mint bárki más a társaik közül, csak éppen nehezeb­ben töltik, ók azok, akik nem utaznak haza minden szombaton. A kenyeret és a szállást adó város ilyenkor menthetetlenül otthonná lesz, hiszen üresek a munka nem terhelte órák, üres a szom­bat és a vasárnap. Péntek este. Kallódó el­görbült férfiak. — Hova siessek? A szá’ló- ba úgyis beengednek ... * — Kár, hogy esett. Tudla, van egy barátom, ahhoz já­rok ki. Egy telke van vala­mennyi szőlővel, és én csa- holyi voltam. Parasztgyerek. Vasbetonszerelő vagyok, de ha van egy félnapom, akkor jólesik a meztelen testem­nek a szél... Csaholyba hazautazni négy óra. Vissza ugyanannyi. Nyolc óra veszne el a szabad negy­vennyolcból. Mit ér viszont ez .a megmentett nyolc óra? Bakorovics József vasbeton- szerelőnek a barátot, akit meg lehetett vólná látogatm, tóm, hogy a legkülönbözőbb helyeken ott van a kezünk nyoma. Én most nem me­gyek haza. Nem utazom két. három, hat órát. Van egy könyvem délutánra, lehetne egy függőben maradt sakk­partim, rám váró jóbará­tom ... — Vasbetonszerelő va­gyok. Egy vasárnapi prog­ramnak az is elég lenne, hogy bejárnám a várost gya­log, megkeresve minden he­lyet, ahol már építettem. Ez is élmény. De ennél sokkalta Nyulak a hásnál Halvan család hasznos hobbija Mérlegelik a tapsifüleseket (Kozák Péter felvétele) rom évvel ezelőtt még az al- berttelepi I-es függőaknában liftezve járt föld alatti mun­kahelyére. — Én bizony már gyerek­korom óta bíbelődök nyu- lakkal. Sokáig magunknak ten vésztettem; a csirke mel­lett a nyúlhús egy kis válto­zatosságot jelentett. Mosta­nában álltam rá a „nagy­üzemi” tenyésztésre. Hat anyaállatom van, ezek gya­rapítják az állományt, meg­lehetősen szaporán. A múlt évben például 165 darabot ad .am át. Kérdezzük, igaz-e. hogy — mint a mondókában — a puhabundájúak kedvelt cse­megéje a káposzta? — Nem igaz az, kérem! Lehet, hogy a vadnyúl min­dent felfal, de velük úgy kell bánni, mint a hímes to­jással. Dúsító darát, kukori­cát kapnak, meg nyúltápot, amihez sajnos, ritkán jutunk hozzá. A széna csak olyan rágcsálni való ezeknek. A tisztántartásuk is nagy gon­dosságot kíván. Nem csupán a pénzért Szuhakállón és Alberttele- pen mintegy hatvan család foglalkozik a tapsifülesek te­nyésztésével. Javarészt nyug­díjasok. — Nemcsak a pénz miatt; az a fontos, hogy van mivel pepecselni az embernek — mondja egyikük. Olaszországba ulaznak A teherautón egymás mel­lett egy-egy szinten tizen­két ketrec. Egy „emeleten” összesen 168 tapsifüles utaz­hat, s mire begyűjtik a kör­nyékbeli szállítmányokat, bi- zmy nehezen indul el terhé­vel a motor. Múcsonyban a Kossuth ut­ca 273. számú ház előtt ál­lunk. Az ősz bajúszt és kecs- keszakállt viselő svájcisap­kás átvevő. Török Gábor, az Edelényi Áfész . körzeti meg­bízottja a mérleget kezeli. Jobbra, balra, ahová nézünk, mindenütt a házilag készített ketrecek, bennük újzélandi és vegyes házinyúl. — Most kezdődött meg a szezon. A szerződött állato­kat minden második, illetve negyedik héten vesszük át a tenyésztőktől. Évente hat­ezer darabot indítunk útnak Debrecenbe a Barneválhoz, ahonnan ‘ Olaszországba és más nyugati országokba utaz­nak. Az a bizonyos káposzta — Általában júliusban ad­juk be a legtöbb hosszúfülűt, mégpedig azért, mert sokan szabad téren tenyésztünk — mo-.-,ja Király István, aki évente 100—120 darabot ad át. — Tíz nappal az átvétel időpontja előtt értesítenek bennünket, s akkortól fel­készítjük őkelméket a nagy utazásra. Negyedévenként va­gyunk kötelesek leadni a „termésből”. Iring Lajos nyugdíjas há­Számolni kezdünk a sor- banállókkal. mennyit keres­nek ezzel az időtöltéssel. — Egyikünk sem a pénzért csinálja. A foglalatosság a legfontosabb. Akinek szőleje van. 'azt kapálgatja-nyesege- ti, mi nyulat tenyésztünk — veszi vissza a szót Király István. Míg beszélgetünk, a lemér­legelt állatok egymás után vándorolnak a ketrecekbe. Alig tizenöt perc alatt tizen­egy átvevőtől 122 darabot vesznek át, összsúlyuk kö­rülbelül 300 kilogramm. Egy kiló élő nyúlért 33 forintot fizet a Barnevál, a tenyésztő pedig 30 forint ötven fillért kap. — Csak a dara meg a ku­korica beszerzésével ne len­ne gondunk — fogalmazzák meg búcsúzásként. Elhagyva a falut. Edelény felé robogva két-három vad­nyúl iramodik át kocsink előtt. Pillanatra megriadunk. Mintha az előbbiek közül menekülnének világgá. BERENCSY SÁNDOR így lenne hát? A haza nem utazókat kerestem, a mögöt­tünk levő szombaton. Ellent­mondani a pénteknek, értel­mes emberi programokat. Akikkel beszéltem, azoknak otthonuk a munkásszálló. Százötven-száznyolcvan fo­rintért jussuk a kényelem. Iszonyú terhük, hogy hét V’- gén nincs hova utazniuk, hogy ők azok, akik a szabad szombatjukat Miskolcon töl­tik. ha szombat délelőtt nem esik. * Paszternák László gépko­csivezetőnek ugyanezt a ba­rátot jelenti, ha nem esik. — És ha esik? — Nézze — van itt ping­pongasztal, van sakk, dán néhány társasjáték. És van könyvtár is. Most Heming- wayt olvasom. Gépkocsit ve­zetek. de vasbetonszerelő- kértt kezdtem, éppen úgy, ahogy a Jóska. Megyek a városban, és jó érzéssel Iá­A Miskolci Közlekedési Vállalat felvételre keres * „D"-vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket, * tehergepkocsi-vezetőket legalább kétéves szakmai gyakorlattal, 8 ált. iskolai végzettséggel, akik részére a vállalat „D"-tanIolyamon történő részvételt biztosit Autóbuszvezetői munkakörben kereseti lehetőség 3500—5000 Ft; Szirmabesenyö, Kistokaj, Pereces, Felsőzsolca községekből személyzeti járatok biztosítják a munkába járást Felvételre keres továbbá a vállalat * autószerelőket, * betanított szerelőket, * karosszérialakatost Dolgozóinknak és családtagjainak összvonalas villamos- és autóbusz-utazási igazolványt biztositunk Bővebb ielvilágositás; A VALLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN MISKOLC, SZONDY GY. U. 1. SZ. Munkanapokon: 8—15 ÓRÁIG, SZOMBATON 8—12 ÓRÁIG fontosabb, hogy az emeer akaratlanul is egy lesz azzal a környezettel, amelyben dolgozik. Esett az eső. nem mentem ki a barátomhoz. De nagyon pontosan tudom, hogy ha majd egyszer telket veszek és építek, akkor a barátaim segítenek. * Az ember így rakja össze az életét... — Szombat-vasárnap? — Amikor ráér erre is az ember... (bartha) Pékmúzeun Ezrek a rádiósok kiállításán A soproni Liszt Ferenc Múzeum megvásárolta egy századfordulói pékműheiv teljes felszerelését Sever Mi­hály mestertől, akinek csa­ládja évszázadokon át köz- tiszteletben álló pékmestere­ket adott a városnak. A rit­ka ipartörténeti gyűjtemény számára a bécsi utcában ,'g.y műemléképületet állítoltaK helyre. Az MHSZ-székház nagy­termében május közepén megnyitott országos rádió- technikai kiállításról az az általános vélemény, hogy a honvédelmi szövetség orszá­gos központja és megyei ve­zetősége együttesen olyan rendezvényt produkált, ami­lyenre a rádiótechnika fej­lődésének széles körű is­mertetése céljából 'országo­san is ritkán, szűkebb pát- i riánkban pedig még soha- * sem került sor. A többi közt láthatók a magyar rádiósok által a hú­szas évek elején használt műsorvevők, hangszórók, az első magyar amatőrállomás berendezése, majd az emlí­tettekhez hasonló, s a ké­sőbbi időszakokban konst­ruált, már bonyolultabb esz­közök, automata adókészülé­kek, s végül a honvédelmi szövetség miskolci rádiósai­nak a tulajdonát képező, leg­modernebb japán gyártmá­nyú adó-vevő zárja a sort. Vizet innék Ülök a parányi asztalkánál, kávémat kortyolgatom. Figye­lem a presszó forgal­mas, vibráló világát. Körülöttem sörözgetö. vitatkozó társaságok, egymás szemében el­merülő, összebúvó pá­rok, magányos füst- fújók, újságokba te­metkező, kávéházi törzsvendégek. Fogyasztunk mind­nyájan, ízlésünk, pénztárcánk, igénye­ink szerint. A pincér­nő szórakozott arccal jegyzi a rendelése­ket, nem is lehet fej­ben tartani a sokféle kívánságot, a rövid­italokat, söröket, hű­sítőket. Végre észre­vesz engem is, pil­lantásával jelzi, hogy tudomást szerzett lé­tezésemről. — Egy pohár vizet kérnék — mondom a rendelést, amire a pincérnö kezében megáll a ceruza. Cso­dálkozó szemet me­reszt rám, mintha mondjuk patkószöget vagy hajmosást kér­tem volna. — Hogyan tetszik? — kérdez rám, össze­vont szemöldökkel. Az égnek fésült konty kissé felém dől, hogy jobban hallja szavai­mat, hátha csak hal- lucinált, vagy rosz- szul értett ebben a frájiya zsongásban. — Vizet, tiszta vi­zet szeretnék — mon­dom szerényen, ám­bátor önérzetesen. Most már aztán tel­jesen kiül a döbbe­net a kisasszony ar­cára. Magam köré pillogok, elpirulok, érzem, egyre bizony­talanabb vagyok. Za­varomat kompenzálva határozottnak igyek­szem látszani, szóta­golva ismételgetem: Vi-zet, vi-zet sze- ret-nék. Hákettö ó. Há-ket-tő-ó-ó... , Erre már a szom­széd asztalnál is fel­figyelnek. Arcomat fürkészik, azon pró­bálják lemérni, miket is beszélek én it­ten. Feszülten, ug­rásra készen vára­koznak, mikor kell közbelépni, rendre- utasítani azt a kis mitugrász szivart, akit úgy bámul a csipke- fityulás pincérnő, mint egy marslakót. A kiürült kávés­csészét és a csésze­aljat mindenesetre el­viszik előle, tán még összetöri ez a fura fickó, akinek még so­káig kell ücsörögnie az üres asztalnál, mig végre szívóssága ju­talmául megkapja a pohár vizet. Mohón meg is issza az utolsó cseppig, aztán csak bámul a levegőbe, de azt is elsőosztályú áron ... (varga) Mindezek mellett fényké­pek, szakkönyvek gazdagít­ják a bemutatott anyagot, egy nagyméretű földgömbön elhelyezett nyugtalapok pe­dig azt bizonyítják, hogy vá­rosunk rádiósai már szinte a világ minden tájának ama­tőrjeivel kapcsolatot terem­tettek az éter hullámain. A különböző rádiós-sportágak hazai és nemzetközi verse­nyein elért eredményeiket díszes serlegek dokumentál­ják. Eddig több ezren látták a kiállítást. Ami külön örven­detes: jó néhány iskola ta­nulói — vidékről is — együt­tesen tekintették meg. S amellett, hogy képet alkot­hattak maguknak a rádió- technika fejlettségéről, a lá­tottak — miként az amatő­rök szövetségének főtitkára megjegyezte — nyilván se­gítséget nyújtanak szocialista hazafias nevelésükhöz is. A nagy érdeklődésre való tekintettel őszig marad nyit­va a kiállítás.

Next

/
Thumbnails
Contents