Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-28 / 150. szám
) <IV/ /~~ j(c Ma zár a tábor. A csanyiki ország-világjárók hátizsákot bitének, felberreg az autóbuszok motorja, elnéptelenedik a sátorváros. Az utolsó nap a búcsú napja. Mit visznek haza a sok megyéből jött lányok és fiúk? (Riport a 3. oldalon.) (Kerényi László felvétele) VII. ÉVFOLYAM, 150 SZÁM 1975. JÚNIUS 28., SZOMBAT ÍRD: 80 FILLÉR Hazánk küldötte felszólalt a biztonsági értekezleten II genfi szakaszt be lehet fejezni — Elérkezett a genfi szakasz befejezésének ideje — mondotta hazánk küldötte, Matusek Tivadar nagykövet, a biztonsági értekezlet második szakaszának genfi ülésén. — Rómában Gromiko ugyancsak az európai biztonságról tanácskozik a kél ország kölcsönös kapcsolatain kívül. A szovjet külügyminiszter látogatását megelőzően Zsiv- kov bolgár államfő tanácskozott Rómában, és kihallgatáson fogadta őt a pápa is. Hírek szerint a szovjet külügyminiszter is látogatást tesz a Vatikánban. Genfben még mindig nem hozott végleges döntést a koordinációs bizottság a Helsinkiben megtartandó európai biztonsági zárócsúcs pontos dátumáról, így a tagjai hétfőn rendkívüli ülést tartanak. Elhatározták azonban máris a munka felgyorsítását, miután egyes delegátusok néhány, még „megoldatlan” kérdés ürügyén igyekeznek húzni a döntést a zárócsúcs időpontjáról. Hazánk küldötte felszólalásában arra is utalt, hogy iktassák ki a „politikai játékokat” a bizottságok munkájából, mert azok csak az időhúzást szolgálják. Mírmnjnarnsflfi A genfi értekezleten megnyilvánuló — ahogy hazánk képviselője nevezte — „politikai játékok” ellen a szocialista diplomácia minden rugalmasságéi beveti, és ennek eredményeként komoly ellenérvet a nyári befejezés, a csúcsértekezlet ellen, már nem lehet felhozni. A belga királyi pár moszkvai Iá togatásáról kiadott közös közlemény éppen úgy állást foglal a júliusi befejezés mellett, min1. Wilson angol miniszterelnök megállapodása a portugál kormányfővel vagy Genscher NSZK külügyminiszter nyilatkozata Miután a legtöbb nehézséget most Europa déli részén igyekszik a NATC által felszított reakció kelteni, a szocialista diplomácia jelentős sakkhúzása, bogy egymás után két szocialista vezető tárgyal Itáliában, vagyis a NATO előretolt bázisán. ahol egyébként a lakosság jelentős része — mint a legutóbbi választás mutatja — a békét akarja. A bolgár államfő után most Gromiko tanácskozik Rómában. Köztudott, hogy az olasz gazdasági élet az utóbbi időben több szállal kapcsolódott a szovjethez: vagyis, ha a KGST a szocialista országok egymással való kooperációját irányítja, akkor ennek a munkának megfelel® tőkés—szocialista párja például az olasz—szovjet gazdasági kapcsolat. Ez az a kétoldalú együttműködés, amely megfelelő gazdasági alapot ad a békét biztosító politikai felépítménynek, az európai biztonságnak Európa e részében is. MÁTÉ IVAN Ar< 16 ezer tonna cement A kongresszusi munkaverseny második szakaszában is nagyszerű termelési eredményről adtak hírt pénteken a Beremendi Cementmű dolgozói: az ifjú gyáróriás teljesítette első féléves tervét. Június hátralevő napjaiban ráadásként még 16 ezer tonna cementet adnak, s ezzel elérik a kerek félmillió tonnát. Ily módon valóra váltották, amit ígértek: 1975-ben a beruházási programban előirányzott szinten termelnek és az esztendő folyamán egymillió tonna cementet juttatnak a népgazdaságijaik. Sikerrel szerepeltek filmjeink a Várnában megrendezett IV. Nemzetközi Vöröskeresztes és Egészségügyi Filmfesztiválon. A június 16 és 25. között megtartott film- seregszemlén 43 ország filmművészeinek több mint 300 alkotását mutatták be. A fesztivál nagydíját — a Bolgár Vöröskereszt aranyhajóját — , a Szovjet Vöröskereszt egyik filmje kapta. A bemutatott magyar filmalkotások közül — a televíziós filmek kategóriájában — a „Tennem kellett valamit” című dokumentumfilmet —. amely Orosz János Munká- csy-díjas festőművész, az afrikai éhezők megsegítésére felajánlott festményednek útját követte nyomon — ezüstéremmel jutalmazták. Dr Kárpáti György rendezőnek Várnában nyújtották át a San Sebastian-i fesztivál orvosi filmjeinek nemzetközi díját, amellyel az alkotó eddigi művészi munkáját és magas fokú humanitárius törekvéseit jutalmazták. Nagy sikere volt a fesztivál ünnepélyes megnyitóján bemutatott, a Vöröskereszt társaságok ligája, a bolgár és a magyar Vöröskereszt „Veszélyben. bajban” című közös filmjének is. Népművészeti Mintegy 3 ezer alkotás érkezett be a második országos népművészeti pályázatra és kiállításra. Elbírálásukat tegnap kezdte meg Nyíregyházán a szakmai zsűri. Jutalom a megtalálónak Verdefényes ezüsttallérok A Baranya megyei Mária- kéménden nagy értékű ezüst- pénzlelet került napvilágra a közelmúltban. Fábián József bányász kukoricaföldjén dolgozott és eközben a kapa csillogó régi érméket hozott a felszínre. További kutatás után újabb pénzdarabokat talált és rábukkant arra a cserépedényre is, amelyben annak idején elrejtették a kincset. Felfedezéséről nyomban értesítette a pécsi Janus Pannonius Múzeumot. Maráz Borbála régész megvizsgálta a leletet és megállapította, hogy XVI. századi ezüstpénzek kerültek elő Máriakéménden. Az érmék összsúlya kevés híján öt kilogramm, ami önmagában is hatalmas érték, ám ennél sokkal nagyobb a lelet numizmatikai értéke. A kincs — többek között — 22 nagy méretű ezüsttallért tartalmaz, amelyeket I. Ferdi- nánd veretett. Verdefényes pénzdarabok ezek, jeléül annak, hogy alig voltak forgalomban. Ugyancsak értékes darabjai a leletnek Báthori István erdélyi fejedelem, majd lengyel király tallérjai — ezekből ugyanis kevés maradt az utókorra. Az utóbbi évek legnagyobb középkori pénzlelete ez Baranyában. Feltehetően az 1500-as évek végén ásták el — erre vall a legkésőbbi érmék ve- retési ideje — mégpedig minden bizonnyal a portyá- zó, fosztogató törökök elől. Az ezüstpénzeket a Janus Pannonius Múzeumban restaurálják és konzerválják, majd előreláthatóan ősszel bemutatják a múzeumlátogató közönségnek is. A mária- kéméndi Fábián Józsefet a múzeum megjutalmazta, amiért kellő körültekintéssel járt el a lelet kiásásánál, s ennek köszönhetően sem a pénz, sem az edény nem sérült meg, majd felfedezéséről haladéktalanul értesítette az illetékeseket. A Nemzeti Múzeum éremtárának hivatalos szakvéleménye alapján a baranyai bányász 15 ezer forint jutalomban részesül. Fáklyásmencttel búcsúztak Miskolciól Diplomaátadás az egyetemen Ma délelőtt ünnep volt a Nehézipari Műszaki Egyetemen. 360 végzett mérnök vette át a diplomáját. A városban már ünnep volt előtte való este is: ballagtak az egyetemet elvégzett mérnökök. Este háromnegyed nyolckor gyülekeztek a sportcsarnok előtt. Fáklyák, kicsit kipirult. kicsit meghatott arcok, a zsebkendőt sem szé- gvenlő boldog szülőik. Az egyetemet végzett hallgatóihoz Novak József, a városi pártbizottság titkára szólt. Háromszázhatvan fiatalembert először szólítottak mérnök elvtársnak. Kóstoló volt ez a most már nagyon közeli holnapokból. A diploma megszerzése teljesítmény. Háromszázhatvan „eladósodott” fiatalember hallgatta a megérdemelt köszöntőt, s gondolt akarva- akaratlan arra, hogy most a gyárakban, üzemekben, mérnök elvtársként helytállva kell törleszteni ezt. A végzett hallgatók nevében Bárczy Gergely valéta- elnök. végzős hallgató búcsúzott az egyetemtől, a társaktól, a várostól. Aztán elindult a lampiomos, fáklyásmenet. Búcsúzni, és ugyanakkor elkezdeni a most már igazéi! felnőtt életet. Több vashulladék több acél A kohászat idei terve a tavalyinál 3 százalékkal több acéltermelését írja elő, sennek túlteljesítését vállalta a kongresszusi és felszabadulási munkaversenyben. A kohászatnak tervei túlteljesítéséhez több alapanyagra van szüksége és ezért mintegy 50 000 tonna többletvashulladékot igényelt. A KISZ Központi Bizottsága a napokban felhívást intézett az ifjúkommunistákhoz, amelyben felszólította a fiatalokat, hogy társadalmi munkában, kommunista műszakok szervezésével gyűjtsék össze az üzemekben, szövetkezetekben elfekvő vas- és színesfémhulladékot, ezzel is elősegítve a kohászat többlet-vashulladék - igényének kielégítését. A cél, terven felül legalább 40 000 tonna vashulladék összegyűjtése. Még dolgoznak az építők, szerelők Hétíőn próbaüzem a húskombinátban Hétfőn délelőtt 11 órakor nevezetes esemény történik az évek óta épülő (az első kapavágást 1971. április 4-én tették) miskolci húskombinátban. Megkezdődnek az üzemi próbák. Bár a több mint 800 millió forintba kerülő, korszerű létesítményben még egymás mellett dolgoznak az építők és a szerelők, hétfőn már az új üzemben kezdi a műszakot néhány hentesmester is Üzembe helyezik a marhavágó-vonalat és — csak a történeti hűség kedvéért írjuk le —, az első napon próbaképpen öt szarvasmarhát vágnak le és dolgoznak fel. Ezzel párhuzamosan kipróbálják a hűtéstechnológiai berendezéseket is, hogy a folyamatos hűtés biztosítása után folyamatossá tegyék a vágást is. A program szerint augusztus végére minden vonalon megkezdődhetnek az üzemi próbák. A húskombinát ünnepélyes avatását november 7-re tervezik. Az év negyedik negyedévében végleg elnéptelenedik az 1893-ban épült, régi vágóhíd, s a városban szétszórt feldolgozó üzemek munkásai is az új gyárba költöznek. Az akcióval kapcsolatban a begyűjtő vállalatok egyikénél, a MÉH Trösztnél elmondották, hogy a 40—50 ezer tonna vashulladék igen jelentős mennyiség, már csak azért is, mert a szervezett folyamatos gyűjtés során eddig évente mintegy 1 millió 100 ezer tonna vashulladékot gyűjtöttek be, tehát az igényelt többletmennyiség csak akkor lesz tényleg többlet, ha ezen a tetemes tételen felül jelentkezik. Ehhez viszont az szükséges, hogy most olyan vasanyagokat tárjanak fel és gyűjtsenek össze, amelyek egyébként a szervezett gyűjtésből kimaradnának. Ilyenek a vállalatoknál, szövetkezeseknél, műhelyekben, udvarokon elfekvő anyagok, régi gépek stb. A KISZ-fiatalok a vashulladék gyűjtése közben, részben a vashulladékkal egybeépítve, színes fémhulladékot is találnak majd az üzemekben. Mivel a színesfém igen értékes, többnyire csak import útján beszerezhető nyersanyag, jelentős népgazdasági érdek, hogy az akció során a színesfém-hulladékokat is összegyűjtsék. A színesfémkohászat minden mennyiségű és minőségű színesfémhulladékot fel tud használni. 31 fokos hétvége Már reggel 14—18 fok között volt a hőmérséklet országszerte. Napközben kellemes, nyári időre számíthatunk kevés felhővel, az is csak délutánra várható, éppen úgy, mint esetleg itt-ott eső. A nappali hőmérséklet 26—31, az esti 19—24 fok között alakul. Magvar siker a vöröskeresztes liimlesztiválon