Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-28 / 150. szám

Ami szép az országban született Nem véletlen, hogy hosz- szasan időz az ember ezen a bemutatón, és az sem, hogy nagyon jónak találja. A kö­zépső szabad térre kiállított állványokon és körben, a tablókon ugyanis azt látja, ami szép az országban az el­múlt 30 esztendőben szüle­tett. Természetesen nem min­denben, mert itt csak a kép­zőművészeti alkotásokról kaphat áttekintést, azok kö­zül is csak a köztereket, köz­épületeket díszítő művekről, és csak egy töredékükről. A Kossuth Művelődési Házban levő Köztulajdon — 1945— 1975 című kiállítás anyaga ugyanis a felszabadulás 30. évfordulóján a fővárosban rendezett bemutatónak egy részé". Nem rontja a látottak ér­tékét, hogy a makettek, kis­plasztikák csak másolatok, és az sem, hogy csak művé­szi (a nagy alakú képek je­lentős része Balla Demeter munkája) fotók segítségével képzelheti el az ember, mi­lyen lehet az eredeti. Sokfe­lé jártunk, járunk az ország­ban; arra is jó lehet ez aki­állítás, hogy tudjuk, mit ér­demes a nagyvárosokban fel­tétlenül megnézni. Ennél azonban fontosabb, hogy sok, és reméljük, egyre több, leg­jobb művészeinktől származó térplasztika, dombormű, mo­zaik lesz köztulajdon, vagyis mindannyiunk tulajdona. Hogy művészi alkotások ez­rei teszik esztétikussá az em­ber környezetét. A bemutatóból levonható következtetések egyike, hogy minderre nem kevés pénzt költünk. A felszabadulás óta négyezer szobor került köz­terekre, domborművek, mo­zaikok. nagyalakú gobelinek díszítik fontosabb középüle­teink külső és belső falait. Korábban törvényerejű ren­delet szabályozta, hogy min­den nagy beruházás két ez­relékét képzőművészeti al­kotásokra kell fordítani, most évente 20 milliót költ erre a Képző- és Iparművészeti Lektorátus. De adódik más­fajta összehasonlítás is/' Előrebocsátva, hogy vala­mennyi jó és szép munka # A Radnóti-szobor Varga Imre alkotása. (nem lehet ott, ahol van, ha nem lenne az), önkéntelenül összeveti az ember az egyes műveket, megfigyeli a kor­szakokat. stílusváltásokat. Nemcsak Schaár Erzsébetnél például, akinek Tihanyban álló kompozícióját a Miskol­ci Nemzeti Színháznál levő Déryné-szoborral is összeha­sonlítva itt is (mint koráb­ban a nálunk rendezett ki­állításán) láthatjuk, hogy mit változtak eszközei, alakult látás- és kifejezésmódja. Vo­Vasárnap helyett kedden! A Magyar Rádió miskolci stúdiójának népszerű mű­sora, a „Fiatalok zenés ta­lálkozója”, mely idáig va­sárnaponként jelentkezett, június 29-től más adásna­temapló” címmel új, színes műsor közvetítésére kerül sor v asá rn apónkén t. Magyar Rádió miskolci stúdiója natkozik ez az egészre; a korábbi vaskos nőalakoktól egyenes út vezet (hogy talá­lomra párat kiragadjunk) Vigh Tamásnak, a zuglói távbeszélőközpont előtt álló kompozíciójáig, a margitszi­geti emlékműig (Kiss István), Vilt Tibornak, a miskolci Nehézipari Műszaki Egye­tem könyvtára előtt álló művéig és a modern portré­művészét pillanatnyilag ta­lán legjobb művelőjének, Varga Imrének Hatvány-, illetve Radnóti-szobráig. Valamennyiünk érdekében lesz önző az ember, amikor a látottak hatására azt kí­vánja, hogy legyen minél több köztulajdonban levő képzőművészeti alkotás, hogy legyen minél több pénz erre a célra. Mert ez is fokmérő­je egy társadalom fejlettsé­gének, kulturáltságának. (makai) Köztula jdon ESED SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. — 12.30: Magyarán szól­va.. — 12.45: Melódiákoktól. —■ 13.30: Korszerű maradiság. Jegy­zet. — 13.40: Fiataloknak! Kí­vánságműsor. — 14.25: Üj zenei újság. - 15.00: Hírek. — 15.05: Vas István költészete, befejező rész. — 15.25: Inge Borkh éne­kel. — 15.50: Kis magyar nép­rajz. — 16.00: 168 óra. — Köz­ben 17.00: Hírek. — 17.30: Visz- szaesés. Marcel Aymé novellájá­nak rádióváltozata. — 18.00: Nép­szerű zenekari muzsika. — 19.00 • Esti Krónika. — 19.25: Jelentés az országos úszóbajnokságról. — 19.30: Földön. vízen, 'levegő­ben . . . Leningrádi esték. — 20.28: Válogatás a Rádió Kabarészín­háza humori'esztiváljának műso­raiból I. — 21.40: Népdalok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthí­rek. — 22.20: A beat kedvelői­nek. Az If együttes felvételeiből. — 23.05: Slágerexpressz. — 24.00: Hírek. — 0.10—1.58: Melódiakok­tél. — Közben 0.55: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek. — 12.03: Pomádé király új ruhá­ja. Részletek Ránki György ope­rájából. — 12.50: „Jelképek er­dején át...” — 13.00: Hírek. — 13.03: Két balett-szvit. — IS. 45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Napraforgó. A Gyermek­rádió műsora. — 14.50: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Orvosi taná­csok. Az ideges csecsemőkről. — 15.05: Alföldi népdalok. — 15.27: Szerkesztőségi beszélgetés a virágnemesítésről. — 16.00: Hí­rek. — 16.05: A hét műsorából. — 17.44: Nyár a tőkehalak szi­getén. Jegyzet. — 18.00: Hírek. — 18.10: Jelentés az országos úszóbajnokságról. — 18.15: Köz­kívánatra! — 19.20: A rock mesterei. — 19.50: Jó estét, gye­rekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: Sport. — 20.15: Üj könyvek. — 20.18: Az Állami Népi Együt­tes zenekara játszik. — 20.45: Rimszkij-Korszakov: Mlada. Négyfelvonásos opera. — Köz­ben 23.00: Hírek. — 23.51: Mon­teverdi: Laudate pueri. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés, — hírek. — 17.35: Hét­végi krónika. A stúdió krónika­műsora. — Hangversenyen. — 18.00: Műteremben, tárlaton. — imreh Zsigmond emlékkiállítása. — E heti vendégünk: a mező- gazdasági szakember. — Akit már régen hallottunk. — Könnyedén — komoly dolgokról. Amiben nincs „nyári szünet” ... Jegyzet. — Zenés hétvége: Televízió: 13.28: Műsorismerte­tés. — 13.30—15.10: Matematikai továbbképzés pedagógusoknak. — 15.10: Kuckó. — 15.40: Hírek. — 15.45: Korok, versek... Goethe: Vándor éji dala. — 16.35: Parabola. — 17.05: „Ba­rátsággal a békéért”. — cseh­szlovák spartakiád. — 18.25: Egy hét Veszprémben. Fiimtu- dósítás az V. veszprémi tévéta­lálkozóról. — 19.00: Ki mit lát? Kultúrtörténeti, történeti vetél­kedő. — 19.15: Cicivízió. —19.30: Tv-híradó. — 20.00: Frédi és Bé­ni, avagy a két kőkorszaki sza­ki. Amerikai rajzfilmsorozat. Dajka-kalamajka. — 20.25: Hó­végi hajrá! — 21.25: Díjnyerte­sek ... — 21.55: Tv-híradó 2. — 22.05—kb. 23.30: A veszprémi tévétalálkozó díjnyertes filmjei­ből. Szlovák televízió: 13.45: Az 1975-ös spartakiád. Helyszíni közvetítés. — 18.00: Szórakozta­tó vetélkedő. — 19.00: Híradó.— 20.30: Az 1975-ös spartakiád. A barátság estje. — 23.00: Híradó, spo rte r edm ény ek. Miskolci Nemzeti Színház (7): Luxemburg grófjá. Bérlet szü­net. Nyitott könyv: Nincs visszaút pon: keddenként kerül su­gárzásra. Június 29-én „Va­sárnapi magazin” címmel ze­nés riportösszeáüítást halla­nak, majd a jövőben „Ripor­Családi éleire nevelés Hétfőn kezdődik a Molnár Béla Ifjúsági és Űttörőház- ban a Megyei Pedagógus-to­vábbképző Intézet ülése, me­lyen 120 pedagógus vesz részt. Az új tantárgyat, a családi életre nevelést „tanulják”, amit a jövő tanévben újabb iskolákba vezetnek be. flöadás a csilíaqvizsgáóban Az Uránia csillagvizsgáló­ban hétfőn' este 7 órakor a nagyközönségnek tartanak előadást a csillagászek. A Nap-tevékenység földi hatá­sairól szóló ismertetőt a Sa­turnus bolygó távcsöves be­mutatása követi. Kisebbfajta dilemma elé állította szerda este a tévé a nézőket. Választhatták a ma már klasszikus, romantikus fordulatokat ígérő francia re­gényfeldolgozás 2. része (George Sand: Mauprat) és egy elsőkötetes magyar szer­ző kötete között. Kétségte­len, hogy George Sand a jobb regényíró, de hogy a francia tévéfilm izgalmasabb lett volna — azt vitatjuk. Igazat kell adnunk Ungváry Tamásnak aki (a vetítés utá­ni beszélgetésben) azt állí­totta, hogy egy „gyenge re­gény is közel kerülhet az olvasóhoz”, ha annak a té­mája közérdekű. Márpedig a Nincs visszaút ilyen könyv! A Népszaoadság hasábjairól közismert 53 éves! újságíró, Tóth Benedek első szépiro­dalmi vállalkozásáról van szó, amely ellen emelhetők esztétikai kifogások, de az élet ismeretét aligha lehet elvitatni tőle, Elmondta azt is a szerző, hogy valóságos, megtörtént eset(ek) és a Szépirodalmi Könyvkiadó kisregénypályázata inspirál­ták a regény megírására. Az eset — noha nem jel­lemző, nem általános — megérte, hogy regénrlyé for­málódjon. Leváltanak egy tsz-elnököt, mert becsületes­ségével megsérti a környé­ken basáskodó helyi hatal­masságok érdekeit. Márpedig ez olyan „bűn” — tudja, aki már a bőrén érezte —. amit nem bocsátanak meg. Van­nak vezetők, akik a saját, korlátolt i és önös érdeküket vagy éppen hiúságukat a közösség elé helyezik és még attól sem rettennek vissza, hogy „a rendszer, a párt el­lenségét” stb. kiáltsanak, ha valaki ezt megsérti. Ilyen esetben aztán igen nehéz helyzetbe került az, aki „csak” becsületes, csak dol­gozni akar. aki kívülxekedt ezen a „sógor-koma”, „én- idomnekedezt”, „teelintézed- nekemazt” hálózatom. Tóth Benedek tsz-elnöke is krimibe illő izgalmakat él át. Meg­vádolják lopással, csalással, még fegyverrejtegetéssel is, nem riadnak vissza attól sem, hogy szanáljanak egy éppen talpraálló tsz-t, csak­hogy megszabaduljanak et­től a kellemetlen embertől, aki nem tiszteli a ROKO­NOK világát. Végül is — s ez már nem csupán a re­gényíró optimizmusa, de de­mokráciánk ereje bizonyítja — a falu kommunistái és a tsz tagsága kiáll az elnök, tulajdonképpen a saját ér­dekei mellett, amelyek azo­nosak a társadaloméval, s ha keserves küzdelemben is, de az igazság diadalmasko­dik. S éppen ez ébreszt op­timizmust a nézőben is. Az, hogy ma már nem lehet büntetlenül basáskodni, ha­talmaskodni, visszaélni tör­vényeinkkel, a társadalom érdekeivel! Mert a törvé­nyeink és a közösség a be­csületet és a tisztességes munkát védik. Nem hibátlan könyv Tóth Benedeké, a Hajdufy Miklós rendezte tévéfeldolgozás — ritkán adódik ilyesmi — sokkal jobb, mint maga a könyv. Mégis sokan fogják keresni a napokban a bol­tokban ezt a regényt, mert közérdekű, sokakat érintő és érdeklő témához nyúlt. Mik­száth és Móricz hagyomá­nyait követi ebben. (horpáest) Kiállítások: Hermán Ottó Mú­zeum (10—lí): Ember és munka. — Borsod vegyipara. — Diósgyő­ri Vár (9—19): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (0—18): Déryné- és Lévay József-emlék- szobák. — Herman Ottó-emlék- ház (10—10): Herman Ottó élete és munkássága. — József Attila Klubkönyvtár (10—20): Nagylátó­szög. — fotókiállítás. — Miskolci Galéria (10—10): Imreit Zsig­mond emlékkiállítása. — Rónai Sándor Művelődési Közoont (—10—10): Kiállítás megyei fotó­körök anyagából; FILMSZÍNHÁZAK BRKE Özönvíz I. rész Szí. lengyel film Kezdés: fS órakor Másfél hely ár! Puha ágyak, kemény csaták Szí. angol film Kezdés: 0 órakor 16 éven felülieknek! Felemelt helyár! KOSSUTH Puha ágyak, kemény csaták Szí. angol film Kezdés: 13, hnS és 7 érakor 16 éven felülieknek! Felemelt hely ár! HEVESY IVAN FILMKLUB Macbeth Mb. szí. angol film Kezdés: 15 és 7 órakor 16 éven felülieknek! FÁKLYA Lányók ae aknamezőn Mb. szí. szovjet film Kezdés: 15 és 17 órakor PETŐFI Orpheusz az alvilágban SZÍ. NDK film Kezdés: f7 órakor SZIKRA Maekenna aranya Szí. amerikai film Kezdés: 5 és 7 órakor Felemelt helyári TÁNCSICS A repUlöszázad Szovjet film Kezdés: 5 és 7 órakor TAPOLCA-KERT A rejtély nem oldódik meg Szí. jugoszláv film Kezdés: 8 órakor VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Külpolitikai negyedóra. — 8.20: Műsorismertetés. — 8.21: Színes népi muzsika. — 9.02: A meséfán. Rádiójáték gyermekek­nek. — 10.00: Hírek. — 10.03: Rapszódia az időről. Simon Ist­ván verse. — 10.09: Kórusművek. — 10.30: Vasárnapi koktél. — 12.00: Hírek. — 12.10: Édes anya­nyelvűnk. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Tisztelet az embernek. Jegyzet. — 10.10: Ko­runk operacsillagai. Bela Ru­denko. — 14.05: Pillantás a nagy­világba. Az életre kelt víxiúL Űtijegyzet a Szuezi-eóatomáról. — 14.25: Haydn: Esz-dúr (Üst- dobpergés) szimfónia No. 103. — 15.00: Hírek. — 15.00: Nelly Sachs versei. — 15.23: A zene nem is­mer határokat. . . Közös szóra­koztatózenei műsor. — 16.08: A zongoraművészet első aranykora. — 17.00: Hírek. — 17.05: Nép- dalkörök országszerte. Isaazeg. — 17.25: Örökzöld dallamok. — 18.20: Offenbach: A varázshege­dű. — 19.00: Hírek. — 19.10: Je­lentés az országos úszóbajnok­ságról. — 19.15: Thomas Mann evei. Varázsló és agitátor. — 20.03: Arturo Toscanini vezényli az NBC szimfonikus zenekart. — 21.07: Kikelet. Versek. —21.19: Miről is énekel Béeaud? il. — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthírek. — 22.20: Verbunkosok, nóták. — 20.00: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Daljátékokból. Petőfi rádió: 8.00: Miska bácsi lemezes ládája. A Gyermekrá­dió műsora. — 0.30: Érdekessé­gek a jövő hét műsorából. — 9.02: Zenés beszélgetés egy el- teraegyüttes tagjaival H. — 9.20: A századforduló operáiból. — 10.05: Magyar fúvószene. — 10.20: „Gyönyörű varázslat”. — Zelk Zoltán műsorának nyilvá­nos adása. — 11.00: Filmzene. — 11.12: Nagy mesterek — vi­lághírű előadóművészek. — 12.39: Láttuk, hallottuk — a kiállító- termekben. — 12.51: Legényélet. Rádiójáték. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00; Táska­rádió. — 15.00: Bárdos-kórusmű- vek. — 15.24: Mit üzen a Rádió? — 16.00: Hírek. — 16.05: Ez is, az Is ... — 18.00: Hírek. — 18.05: Jelentés az országos úszóbajnok­ságról. — 18.10: Könyvek és szá­zadok. Feuerbach: A keresz­ténység lényege. — 18.35: Két szimfonikus költemény. — 19.00: A Skorpió együttes hangverse­nye. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: Régi magyar dalok és táncok. — 20.30: Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. — 20.40: Operettrészletek. — 21.00: Minerva éve. Jegyzet. — 21.19: Az 1 Musici di Roma Kamarazenekar felvételeiből. — 22.10: Portrék az operaszínpa­don. Leporello. — 23.00: Hírek. — 23.10: Sanzon-szemle, — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 10.00: Műsoris­mertetés, — hírek. — 19.05: Va­sárnapi magazin, zenés rlport- músor-ósszeállitás. — 10.50: A sportrovat jelenti... Televízió: 9.09: Műsorismerte­tés. — 9.01: Ivana, a csodacsa­tár. Csehszlovák játékfilm. — 10.05: Mozdulj! — 11.05: Váró sok, müvek. NSZK-filmsorozat. X. rész: Hollandia — Az arany­kor. — 11.35: Magyarorazág— Csehszlovákia. Röplabdartiérkő- zés a Tungsram Kupáért. — 15.20: Műsorismertetés. — 16.»: Frédi és Béni, avagy a két kö­kórezaki szaki. Amerikai rajz­filmsorozat. Oszkár, te hiányoz­tál! — 15.55: Fogjál nekem co- lobust... Angol filmsorozat, be­fejező rész. — 16.25: Utazik a reaktor... — 17.00: ..Barátság­gal a békéért” — csehszlovák spartakiád. — 18.25: Delta. Tu­dományos híradó. — 19.10: Esti mese. — 19.30: A Hét. — 20.28: Hírek. — 20.30: Az aranyrablók. Angol bűnügyi tévéfilmsorozat V. A farkasok felfalják egy­mást. — 21.25: Sporthírek. — 21.36: Nagy László. Riportfilm. — 22.40: Hírek. Szlovák televízió: 9.36: Hely­színi közvetítés a strahovi sta­dionból. — 11.00: Hangverseny. — 11.45: Pingvin. Lengyel soro­zat, 6. rész. — 12.15: Heti hír­adó. — 13.35: Dalok. — 13.45: Helyszíni közvetítés a strahovi stadionból. — 18.00: Szórakozta­tó műsor. — 19.00: Híradó, sporteredmények. — 19.50: A va­sárnap verse. — 20.00: Pap, Itt valami robbant. Tévéjáték. — 21.15: Országútjainkon a , tévé ka­meráival. — 21.40: Könyvekről. — 22.15: Hírek, sporteredmé­nyek. Miskolci Nemzeti Színház (7): Luxemburg grófja. BérletszUnet. Kiállítások: Herman Ottó Mú­zeum (10—10): Ember és munka. — Borsod vegyipara. — Diósgyő­ri Vár (0—19): A diósgyőri vár története. — Déryné-ház (8—10): Déryné- és Lévay József-emlék- szobák. — Herman Ottó-emlék- ház (10—18): Herman Ottó élete es munkássága. — Miskolci Ga­léria (10—18): Imreh Zsigmond emlékkiállítása. — József Atti­la Klubkönyvtár (10—18): Nagy­látószög — fotókiállítás. filmszínházak brke Özönvíz I. rész Szí. lengyel film Kezdés: 18 órakor Másfél helyin Pa ha ágyak, kemény csaták Szí. angol film Kezdés: 8 órakor 16 éven felülieknek! Felemelt helyér! KOSSUTH Puha ágyak, kemény csaták Szí. angol film Kezdés: fi, ill, fl, 1», hnf és 7 órakor 1« éven felülieknek! Felemelt helyár! ■SVKSY TVAN FILMKLUB Twiggy, a sztár Szí. angol film Kezdés: fS és f? őrekor MKSEMOZI Micimackó és társai Mesefilmsorozat Kezdés: 18 órakor FÁKLYA Lányok ae aknamezőn Mb. szí. szovjet film Kezdés: f4, 16 és 18 órakor Matiné Állami áruház Magyar film Kezdés: flO és fl2 órakor PBTÖFI Orpheusz az alvilágban Szí. NDK «lm Kezdés: is és 17 órakor Matiné Modern Mók Chaplin amerikai filmje Kezdés: 10 órakor S2UKRA Maekenna aranya Szí. amerikai film Kezdés: 5 és 7 órakor Felemelt hely ár! Matiné A sárga tengeralattjáró szí. angol rajzfilm Kezdés: 8 és 11 órakor TÁNCSICS A repAIOszázad Szovjet film Kezdés: 3, 5 és 7 órakor Matiné A felrobbantott pekal Mb. szovjet film Kezdés: 10 órakor TAPOLCA-KERT Á rejtély nem oldódik meg szí. jugoszláv film Kezdés: 8 órakor IFJÚSÁGI BS ÜTTÖROMOZI Peti és a csodaszer Meseíllmsorozat Kezdés: 10 órakor HÁMOR A tüzes 1 jáaz Olasz film Kezdés: 4 órakor Két amerikai Amerikai film Kezdés: 6 órakor 16 éven felülieknek! PERECES Betyárek Román kalandfUm Kezdés: 6 órakor HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.0«: Hírek. — .8.05: Műsorismertetés. — 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 1,15: Mit üzen a Rádió? — 8.50: Kuznyecov: Vörös lobogó — induló. — 8.57: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor regényéből. — 9.38: Schubert: Pisztrángötös. — 10.08: Hírek. — 19.95: Hang-játék Mű­sor alsó tagozatosoknak. — 10.20: Zenekari muzsika. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. 8 05: Népdalók. néptáncok. —/ 9.00: Hírek. — 9.01: Ezeregy délelőtt. — 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. — Közben 10.M: és 11.00) Hírek.

Next

/
Thumbnails
Contents