Déli Hírlap, 1975. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-27 / 149. szám

rrs£ Mj belföld A loltó 26. heti nyerőszámai: J 17 50 58 65 84 KÁDÁR JÄNOS FOGAD­TA EDVARD KARDELJT. Edvard Kardelj a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága elnöksé­gének, valamint a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köz­társaság elnökségének tagja a Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására június 23— 26 között baráti látogatást tett hazánkban. Edvard Kar- deljt fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságának első titkára. ÜLÉST TARTOTT AZ ORSZÁGOS KÖZMŰVELŐ­DÉSI TANÁCS. Az Országos Közművelődési Tanács csü­törtöki ülésén megtárgyalta a közművelődésről szóló tör­vény és végrehajtási jogsza­bálytervezetét.' Az OKT al- talaban egyetértett a tör­vénytervezettel, ugyanakkor a módosító és pontosító ja­vaslatokat figyelembe veve úgy határozott, hogy a vita alapján átdolgozott, és az il­letékes országos, szervekkel egyeztetett tervezetet ez év őszén a tanács ismét meg­tárgyalja. ÖNKÉNT JELENTKEZETT. A televízió szerdai Kék fény adásában körözött Kiüti Fe­renc 29 éves büntetett elő­életű eladó, budapesti lakos önként jelentkezett a rend­őrségen. A IX. kerületi rend­őrkapitányság őrizetbevétel mellett indított eljárást csa­lás bűntettének alapos gya­núja miatt. HELYESBÍTÉS • Tegnapi lapszámunkban, a Her­man Ottó szobrának megkoszo­rúzásáról szóló képaláírásban sajnálatos hiba történt. Tolnai Ferenc ugyanis nem a megyei, hanem Miskolc megyei város Ta­nát sónak művelődésügyi osztály­vezetője. Az elírásért, elnézést kérünk! taíiés! Értesítjük az egyetem hálózatáról ellátott és a Csermőke területén lakó és üzemelő fogyasztóinkat, hogy folyó év június 29-én és 30-án 6—18 áráig transzformátor­karbantartás miatt ÉMÁSZ 2. sz. kirendeltség a ramiaihii Két FBI-ügynököt lőttek agyon amerikai indiánok a Dél-Dakotában fekvő Pine Ridge közelében. A Woun­ded Knee-től mindössze 16 kilométerre fekvő Oglala re­zervátumban az FBI ügynö­kei egy indiánt próbáltak le­tartóztatni, mire a rezervá­tum lakói tüzet nyitottak rá­juk. Az amerikai Indián Ügyek Hivatalának szóvivője szerint 16 FBI-ügynököt irá­nyítottak a helyszínre. A re­zervátumban lakó indiánok és az FBI emberei között he­ves lövöldözés kezdődött, ami a szóvivő tájékoztatója alatt még tartott. ANYAKÖNYVI HÍUFK SZÜLETETT: ,Apuka diplomata...” r Álnéven mutatkozott be és pénzt kért Milder László 26 éves fog­lalkozásnélküli a börtönből szabadulva, ismét a régi módszerével igyekezett pénzt szerezni. Ismeretséget kötött leányokkal, s különféle ürü­gyekre hivatkozva elkérte tőlük a náluk levő arany ék­szereket, majd értékesítette azokat. Minden egyes alkalommal álnéven mutatkozott be. Szü­leiről úgy nyilatkozott, hogy diplomata, orvos, építész fog­lalkozásúak. magáról pedig azt állította, hogy élsportoló, újságíró vagy híres zenekar­ban játszik. Vagyoni helyze­tüket szintén kedvezőnek tüntette fel, azt hazudta, hogy balatoni villájuk s gépkocsijuk van, olykor pénzt is kért kölcsön, vagy a beszélgetést úgy irányítót ta, hogy partnerei ajánlja­nak fel kölcsönt neki. Több­ször hivatkozott arra is. hogy gépkocsival összeütkö­zött, s a javításhoz, illetve a kártérítés megfizetéséhez van szüksége pénzre. Ezenkívül táskarádiót javításra, mag­netofont használatra vett át. majd eladta, illetve elzálo­gosította azokat. Egy lány­tól, akitől többször is kapott •' kölcsönt, alkalmi munkát is csak ritkán végző társa. Sár­közi László 24 éves buda­pesti lakos segítségével csalt ki újabb jelentős összeget. Sárközi maga is több sze­mélytől csalt ki pénzt. A Fővárosi Bíróság Mil­der Lászlót háromévi, Sár­közi Lászlót tízhónapi sza­badságvesztésre ítélte, és kártérítésre is kötelezte őket Braun jóslata Űrhébi és íírgyár Werner von Braun német származású amerikai rakéta­szakértő szerint a század-vé­ge előtt sor kerülhet arra, hogy huzamosabb ideig a Föld körül keringő űrállomá­son ember szülessék. Azt is megjósolta, hogy a követke­ző évszázadban a földi kör­nyezetre ártalmas iparágakat föld körüli pályára juttatott ..űrgyárakban” folytatják majd. Ostromállapot Kolumbiában Mára virradó éjjel Kolum­bia egész területére kiterjesz­tették az ostromállapotot. Mint emlékezetes, Kolumbiá­ban két héttel ezelőtt az or­szág három tartományában hirdettek ki ostromállapotot. Lopez Michelsen elnök az Adám Gáspárnak és Sugár An­nának Julianna; Béres Ferenc­nek és Frakperger Teréznek Edina; Tóth Zsigmondnak és Farkas Évának Éva; Szabó Ist­vánnak és Szakolczai Erzsébet­nek Erika; Török Ferencnek és ' Szabó Klárának Anita Enikő; Mikulás Istvánnak és Szalontai Matildnak István; Lisztóczki Sán­dornak és Csontos Erzsébetnek Gábor; Lenkei Józsefnek és Báthory Piroskának Péter; Hor­váth Józsefnek és Balányi Ju­ditnak Zsuzsanna; Bárdos Bélá­nak és Ruszin Máriának Viktor nevű gyermeke. MEGHALT: Futz Stefán 79 éves; Kanyuk Gyuláné (Tóth Rozália) 45 éves; Almási László ne (Kiss Erzsébet) 67 éves; Urbán Barnabás 67 éves; Bindász Balázs egyéves korában. A címzett már nem ismeretlen Napokkal korábban meg­írtuk, hogy a Bajcsy-Zsi- linszky utca 20-as számú ház mellett a Miskolci Köztiszta­sági Vállalat egy konténeres szeméttárolót helyezett el. Lévén, hogy az ott lakók Díjmentesen utazhat a MÍV és az európai vasutak vonalain, legyen a MÁV dolgozója! A MÁV MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA FELVESZ női és férfi munkavállalókat — forgalmi szolgálattevő — kocsirendező — sarukezelö — váltó- és jelzőberendezés-kezelő — vonatfékezö — vonatvezető — jegyvizsgáló — vontatási, pályafenntartási és biztosítóberendezési szakmunkás és segédmunkás munkakörökbe. KIKÉPZÉSI IDŐ: 1-3 hónap, ALKALMAZÁSI FELTÉTELEK: 18-40 év közötti életkor vasútorvosi alkalmasság érettségi vagy legalább 8 általános iskolai végzettség. FIZETÉS ÉS TÖRZSGÁRDATAGSAG ELISMERÉSE A MÁV KOLLEKTIV SZERZŐDÉSE ALAPJAN. Széles körű képzési, továbbképzési és nyelvtanulási lehetőségek. JELENTKEZNI LEHET: VALAMENNYI ÁLLOMASFŐNOKSÉGEN ÉS EGYÉB MÁV SZOLGALATI HELYEN Felvilágosítást ad továbbá: a MÁV Igazgatóság munkaügyi és szociális ellátási osztálya MISKOLC, SZEMERE UTCA 26. Telefon: 36-061 nem tudják kinyitni, a táro­lót borítja el lassan a rot­hadó szemét. A házban és a környékén lakók nevében kértünk intézkedést. Ügy tű­nik hiába, hiszen a szemét­hegy azóta még testesebbre és illatosabbra hízott. Köz­vetlenül a tároló mellett ját­szótér van. Egy szélroham elég, hogy a játszótér tele legyen papírral, szeméttel. A gyerekek érdekében újra szólunk. A címzett már nem ismeretlen! ostromállapot kiterjesztését a gerillamozgalmak aktivizáló­dásával, valamint az erősza­kos cselekmények, köztük az emberrablások elszaporodá­sával indokolta. Lezuhant, 3 halott A nyugatnémet Luftwaffe C—47 típusú repülőgépet, a bajor Landsberg mellett, csü­törtökön délután eddig isme­retlen okokból lezuhant és a háromtagú legénység életét vesztette. Közérdekű közlemény A Miskolci Közlekedési Vállalat értesíti az utazókö­zönséget, hogy f. hó 27-én 20.10-től előreláthatólag 21.00 óráig, a Nehézipari Műszaki Egyetem végzős hallgatóinak ballagása miatt, lezárásra kerül a Petőfi tér és a Lévai József utca közötti útvonal. Az útlezárás idején a 12- es és 14-es jelzésű autóbusz- járatok a Petőfi tér—Szeles utca—Zsolcai kapu—Kun B. u.—Lévai J. utcán át közle­kednek, mindkét irányban. Megállóhelyek: az elterelés útvonalán a 4-es járat meg­állói. A 2-es és a 24-es jelzésű járatok a Búza tértől, a 12- es, 14-es járatokkal azonos útvonalon közlekednek. Miskolci Közlekedési V. Mai kommentárunk: ran van madarász! Hazánkban 337 madárfaj él. Egy évvel ezelőtt megjelent egy ren­delet, amely ezek közül 311-et védetté nyilvánított. A rendelet ér­vényesítése azonban nehéz volt, hiszen a tétlenért vadorzók legfel­jebb néhány száz forint bírságot fizettek. A most készülő Országos Természetvédelmi Szabályzat egyik fejezetét már ki is dolgozták, s ennek alapján életbe lépett az a rendelet, amely a védetté nyilvánított madarak értékét állapítja meg. A rendelet kimondja, hogy a vadorzóknak a bírságon kívül az elpusztított értéket is meg kell téríteniök. A madarászoknak eddig nem jelentett kockázatott a néhány száz forintos bírság, hiszen a madártojások, az élő, vagy kitömött ma­darak magas áron értékesíthetőek voltak. Most viszont leírhatjuk: peched van madarász, ha nagy a zsákmány. Az egyes madárfajták értékét ugyanis egy zoológusokból álló szakbizottság a szarvasaganrs értékéhez mérten állapította meg. Egy-egv rekord agancs 100 ezer forintot is érhet. A madarak közül a kígyászölyv értéke 30 ezer, a kékcsőrű réce értéke 50 ezer forint, de egy kakukkfióka elpusztí­tása is belekerül 3000 forintba. F,zer forintot ér egy harkály, 300-at egy pacsirta. így tehát az „alkalmi” madarászok is sokat kockáztat­nak a fészekrablással, a pusztítással. A hazánkban élő madarak drága és őrzött természeti értékeink. Olyan értékek, amelyekből jól élt néhány ember. A rendelet űrt pótolt. Olyant ahol bujkált eddig természetet tudó, de a természet értékét nem ismerő ember. Igazi hasznát a rendeletnek az jelenti majd, ha valamennyien tudunk róla, s alkalomadtán szólunk Is: „Vigyáz, mert peched lesz madarász!” (bartha) OELi HÍRLAP. - « magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja — Főszerkesztői CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 Miskolc. Bajcsy.Zsilinszky u 15 Postacím: 350] Miskolc Pl. ts Telefonközpont: 36-132 (6-672. 35-360 Fukar­ság 18-223 oei- és varospohnka 18-225. kultúrpolitika id-226 sportrovat 18-222: levelezés 16-221 - Kiadja a Borsoo megyei Lap­kiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Baiesv-Zstlinszlcv u 15 Postacím 350t Miskolc Pf 178 - Felelő« mado veres VIIHALV Telefon 18-131 - Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc Széchenyi u IS—n Teleton 16-213 - Terjeszti a Magyar Posta KaDhate a hírlapárusok- -lát Előfizethető s helyi oostahlvataloknái Előfizetési dH egy hónapra: 20 "h - Index: 25 961 — Készült „ sorsod megyei Nyom­dalna.rt Vállalatnál — Felelős vese+ő* 37FVT8 ISTV4N külföld Chicagóban tegnap megkez­dődött az Egyesült Államok Kommunista Pártjának x!xi. kongresszusa. A tanácskozás első napján Gus Hall, a párt főtitkára politikai beszá­molójában elemezte a kapi­talista válságot, s mindenek­előtt az USÄ-t sújtó gazda­sági krízist. A kongresszus sajtótájékoztatóján Angela Davis (képünkön) neves bé­keharcos is felszólalt. WASHINGTON. Dinitz, Iz­rael washingtoni nagykövete közölte, hogy az izraeli kor- mány legutóbb újabb javas­latot tett Egyiptomnak egy ideiglenes csapatvisszavonu­lási egyezményre a Sínai-fél- szigeten és erre a napokban várják a választ. Az izraeli javaslat részleteit Herman Eilts, az Egyesült Államok kairói nagykövete nyújtotta át Szadat egyiptomi elnöknek. A nagykövet a múlt héten volt Washingtonban. HAVANNA. ‘A Kubai Kom­munista Párt meghívására, helyi idő szerint csütörtökön este Grósz Károlynak, az MSZMP KB agitációs és pro­paganda osztályának vezető­je vezetésével magyar párt­munkás-küldöttség érkezett Kubába. A Jósé Marti repü­lőtéren Orlando Fundora, a forradalmi orientációs bizott­ság vezetője és Meruk Vil­mos, hazánk havannai nagy­követe fogadta a vendégeket. BEJRÜT Jasszer Arafat, a PFSZ KB elnöke és több más PFSZ-vezető az éjjel a bejrúti * lövöldözések közben kis híján életveszélyben for­gott, amikor két aknavető lövedékei annak ;a háznak a közelében robbantak, ahol éppen üléseztek. A lövedé­kek 20—50 méterre csapód­tak be az épülettől, es így csak kisebb anyagi károkat okoztak — közölte a PFSZ szóvivője. BRATISLAVA. Edvard Kar. delj, a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetsége Központi Bi­zottsága Elnökségének, vala­mint a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság El­nökségének tagja a Csehszlo­vák Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának meghí­vására rövid baráti látoga­tásra Csehszlovákiába érke­zett. A vendéget Bratislava- ban Jan Janik, a Szlovák Kommunista Párt Elnökségé­nek tagja és a KB titkára köszöntötte. NEW YORK. Az Egyesült Nemzetek szervezetének 30. évfordulója alkalmából Wald­heim ENSZ-főtitkár ünnepi beszédet tartott a világszer­vezet állandó delegátusai előtt, felhívást intézve a vi­lág valamennyi országához, hogy csökkentsék a fegyver­kezést és korlátozzák a fegy­verkereskedelmet. A főtitkár elmondta, hogy békeidőben még nem fejlődött ki ily nagy arányokban a fegyver­kereskedelem. mint most. Egy év alatt 20 milliárd dol­lár értékű fegyvereladás tör­tént, és ez évenként ismétlő­dik. Ilyen nagy mennyiségű fegyver jelentősen növeli a háborús veszélyt; ugyancsak nagy mértékben nőtt a ve­szély az atomfegyverek el­terjedése miatt.

Next

/
Thumbnails
Contents