Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-26 / 121. szám

Bérek, túlórák, juttatások Az új kollektív szerződések Ennek az esztendőnek a végén lejárnak a” 1971—75. évre kötött vállalati kollek­tív szerződések. Még az év vége előtt el kell tehát kez­deni az V. ötéves tervidő­szakra vonatkozó új vállala­ti alkotmányok előkészíté­sét. Ez tette időszerűvé, hogy az SZMiT elnöksége megvi­tassa a kollektív szerződések 1974. évi végrehajtásáról és az 1975. évi módosítások ta­pasztalatairól szóló jelentést. Megszegett » ren delkezések Borsodban 135 vállalat és 75 telep, illetve gyáregység rendelkezik kollektív szerző­déssel. A vállalatok tavaly átlagosan 5—7 százalékos bérfejlesztést valósítottak meg, s növelték a béren kí­vüli juttatások (válla’ati la­kásépítés támogatása, üdül­tetés stb.) összegét is. Né­hány ágazatban (kohászat, kereskedelem, könnyűipar) szembetűnő, hogy a bérfej­lesztés helyett inkább pré­miumokat, jutalmakat fizet­tek ki a béralap terhére. Az SZMT közgazdasági munkabizottsága rámutatott, hogy a túlórák száma 1974- ben megyei szinten 7 száza­lékkal nőtt, s a teljesített munkaórák 3,1 százaléka túl­órából származott. Számos vállalatnál — a kollektív szerződéseket megszegve — nagymértékben emelték te­hát a túlórák számát. A vegyipari üzemeknél például 210, a könnyűipari vállala­toknál 134 százalékos volt a túlórák számának növekedé­se. Csökkent viszont számuk a kohászat és a bányászat területén. 5068 munkaügyi vita örvendetes jelenség, hogy szinte minden vállalatnál ja­vult a munkafegyelem. A vállalati munkaügyi döntőbi­zottságok 1974-ben 5068 vi­tas ügyet tárgyaitak. Nem mindig fontolják meg jól a vállalati intézkedéseket. Er­re mutat, hogy az esetek 46,2 százalékában I. fokon a dolgozók kaptak igazat. Figyelemre méltó eredmé­nyek születtek a munkásosz­tály, a nők és a fiatalok helyzetének javítása érdeké­ben hozott határozatok vég­rehajtása során. Új orvosi rendelőkét építettek, szak- rendeléseket szerveztek pél­dául a Borsodi Szénbányák­nál, a 3. sz. Volánnál. A nők foglalkoztatottságának növe­lése érdekében tavaly Bor­sod megyében mintegy 4 ezer új munkahely alakult. A vál­lalatok többsége nagy gondot fordít a GYES-en levők és a nagycsaládosok támogatá­sára is. Milyen tesz az új szerződés ? A kollektív szerződések módosításának középpontjá­ban a vállalati ösztönzőrend­szerek finomítása, a fiatalok éjszakai munkájának csök­kentése, a GYES-en levők segítése állt. A viták során a dolgozók számos észrevé­telt tettek. Különösen az idő­sebb dolgozók kifogásolták, hogy áz országos szakmai bértáblázat felső határainak alkalmazása esetükben bér­befagyasztást jelent. Most újabb nagy munka következik a vállalatoknál. Hozzá kell látni az V. ötéves tervidőszakra érvényes kol­lektív szerződések elkészíté­séhez. A MüM ajánlási prog­ramot dolgozott ki a vállala­toknak. Ebben többek között szerepel, hogy a dolgozókat még jobban be kell vonni a szerződések elkészítésébe és el kell érni, hogy a vállalati ösztönzőrendszer jobban szol­gálja a munkaversenyt, az újító- es takarékossagi moz­galmat. Ny. I. Egyiptomban láttam Egyiptom fővárosát, Kairót a X. században alapították a Kelet-római Birodalomhoz tar­tozó Egyiptomot meghódító ara­bok. A város azon a helyen áll, ahol a rómaiak Babylon nevű elődje és folyami kikötője volt. Amr, az arabok vezére le­romboltatott minden római épít­ményt, s helyükre mecsetet emeltetett. A minarettekböl a müezzinek meghatározott idő­ben imára szólítják a mohame­dánokat. Ilyenkor gyakran lát­tunk a város minden részén Koránt olvasó arabokat. Még ma is nélkülözhetetlen „jármű" a teve. A sivatag ha­jója gyorsan és biztosan köze­líti meg a homokutakon a pi­ramisokat. Memphisben található II. Ramszesz fáraó hatalmas kő­szobra. Az egy gránittömbből kifaragott alkotás mellett szinte eltörpülnek az emberek. (Laczó József felvételei) Orosz nyelvű klub A portásfülkében Lassan telnek az éjszakák Alkotó vegyészfiatalok Az „Alkotó ifjúság” pályá­zatra 19 pályaművet készí­tettek a Borsodi Vegyikom­binát fiataljai. Valamennyien műszaki vonatkozású témá­kat dolgoztak fel, amelyek közül 12 elméleti jellegű szakdolgozat, hét pedig gya­korlati, szemléltető jellegű. A vállalati bíráló bizottság A napokban kedves ven­dégeket fogadott a Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat vezetősége. Henri Pancsek. a Gdanski Hajó- gyártó és Javító Vállalat csúcs-párttitkára vezetésével a gyár igazgatója, szb-titká- ra és üdülési felelőse láto­gatott három napra a VI- MELUX-hoz. — Mi volt a látogatás célja? — kérdeztük Hegedűs Sándor szb-titkárt. — A két vállalat szakszer­vezeti bizottsága 1974 no­vemberében egyezett meg csereüdültetés szervezésébn. a napokban értékelte a pá­lyamunkákat, s hat művet ajánlott díjazásra. Szerzőik 12 ezer forint jutalomban ré­szesültek. A pályamunkák közül 15-öt javasolnak a vál­lalati kiállításra, amelyet ma nyitnak meg a BVK Radnóti Miklós Művelődési Központ­jában. A szerződés aláírására most, Miskolcon került sor. Ennek értelmében a VIMELUX 100 személyt küld az idén két­hetes turnusokban a lengyel tengerpartra, rendkívül ked­vező feltételekkel. A beuta­lókat ugyanis családoknak adtuk, akik — akárhány ta­gú is a család — 1500 forin­tot fizetnek érte. összeha­sonlításképpen hadd mond­jam el, hogy egy-kéthetes SZOT-beutaló a lengyel ten­gerpartra, két személy ese­tén majdnem 5000 forintba kerül. Az 1500 forinton felüli A Diósgyőri Gépgyárban sokan beszélik az orosz nyel­vet, vagy a jövőben kívánják megtanulni. Számukra klub alakítását tervezik. Ez segí­tené az MSZBT-brigádok munkáját is, hiszen őket ér­deklő kérdésekről frissen szerezhetének információ­kat. Az összejöveteleken orosz nyelvű filmek vetíté­sét tervezik, s a társalgás is oroszul folyna. költségeket vállalatunk szak- szervezeti bizottsága téríti. — A szerződés 1975-re szól. Lesz-e folytatása? — A gdanskiak meghív­tak bennünket a látogatás viszonzására. Erre a látoga­tásra júniusban kerül sor, s valószínűleg már akkor dön­tünk, hogy a szerződést az V. ötéves tervidőszak egé­szére megújítjuk. — Hol üdülnek majd a hozzánk érkező lengyelek? — Miskolc-Tapolcán, egy általunk bérelt üdülőben, ugyancsak kéthetes turnu­sokban. Éjfél van. Nem kell dö­römbölni a kapun. Az első halk kopogtatásra nyílik az ajtó. de elébb világosság gyullad a portásfülkében. — Nem aludt? — Nem szoktam soha. — Nem zavarok? — Legalább telik az idő. A lámpát csak azért oltom el, mert így én látom az ut­cát, a teret előttünk. Idős embernek már kevés elég a világból, ám mindig törté­nik valami. Akik itt a Szin- va-hídnál adnak találkozót egymásnak, még az ezred­fordulót is megélik. Én 1901- ben születtem ... Csendes, szombatra fordu­ló éjszaka. A Szövetkezeti Szállítási Vállalat Kun Béla úti telepén 18 gépkocsi par­kolt. — Reggelig már nem tör­ténik semmi. Két kocsi jött csak késve. Akár az enyé­mek lennének, úgy izgulok értük. Hallja, de látja is az ember, hogy mi minden tör­ténik az utakon. Meg mesé­lik is a sofőrök. Van olyan történet, ami még meg is nő. Dagad, akár a tészta. Az éj­szaka itt azzal kezdődik, hogy összeszámolom, hiány- zik-e valaki. Most nem volt baj. Az egyik deíektet ka­pott, a másiknak valami hi­bája lett. Az SD 71—17-es volt az utolsó, de annak is szerencséje volt. Még elérte a vezetője a gyári buszt... Körössy Kálmán azért fel­lapozza a naplót, megnézni, hogy nem tévedett-e a rend­számmal. — Minden kocsit így is­mer? — A legtöbbet, de jönnek néha idegen kocsik is. Or­szágos cég a miénk. — És mi történt volna, ha az SD‘ 71—17-es még egy fél órát késik? Ha lemaradt vol­na a buszról? — Van itt szállásunk. Be­kapcsoltam volna a meleg vizet. Lefürdött volna, s al­szik reggelig; de ez még nem is mosdott, annyira szaladt. ■ ■ Leoltjuk a villanyt bent. így kilátni az utcára, de nép- telen az már. Semmi se moz­dul. — Nincs mindig ilyen csend. Amikor a ballagás volt, jóval éjfél után is éne­keltek. Meg most is: van egy kutya. Gazdátlan lehet. Min­den hajnalon ugyanakkor ér­kezik. Vizitálja a szemetes­edényeket. — Mire gondol az ilyen hosszú, csendes éjszakákon? — Az életemre. Arra a tenger dologra, amit elvég­zett az ember. Én, így mond­hatom, paraszt voltam. Jött a szövetkezet. Egy ideig el­nök voltam. Negyvenkét éve­sen kezdtem el dolgozni itt Miskolcon. Szakmát tanul­tam. mert még- a portásság is szakma. Diósgyőrben dol­goztam a 6-os kapunál. El­értem a nyugdíjat. Nem pa­naszlom. Nem is a muszáj kergetett aztán, csak nem tudtam otthon maradni. Meg­szoktam az embereket. Hi­ányzott. így aztán portásko- dom most is. Voltam az ál­latforgalminál. Ott se csak portás az ember; például az állatokat , etetni, vigyázni kellett. Szerettem ott. Még az utat is szeretem, amíg He- .iőpapiba hazaérek. Mert ott is hall és lát az ember. Még az állomásig is gyalog me­gyek. Veszek tejet, szalon­nát, mert azt már innen hordja haza az. aki teheti. — Jószág? — Beteg a feleségem, nem tartunk. Én is ehhez szok­tam. — Meddig dolgozik még? — Meddig? Még van ne­kem bőven időm . .. ■ ■ Hajnalodik. Jön a takarí­tónő, kéri a kulcsot. Közben be kellett fűteni az öltöző­ben, hogy meleg víz legyen. — Nem zavartam? — Örültem, hogy gyorsabb az idő ... (bartha) fi lengyel tengerparton iidíil száz VIMELUX-dolgozó

Next

/
Thumbnails
Contents