Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-24 / 120. szám
) ft Egy pont — bentmaradás Ma: Pécsi MSC—DVTK A DVTK NB I-es labdarúgó-csapata már pénteken reggel útnak indult egyik legtávolabbi, s ebben a bajnokságban utolsó idegenbeli mérkőzésének színhelyére, Pécsre. Néhány héttel ezelőtt — amikor a kiesők előtt hét ponttal vezetve hatodik volt a Diósgyőr — nem tulajdonítottunk volna különösebb ; elentőséget a mai találkozónak. Most azonban már ..kiesési rangadónak” hívják ezt a találkozót is, hiszen a 11. DVTK mindössze két ponttal van az utolsó, valamint a PMSC előtt. Pánikhangulatot kelteni mégsem szükséges, hiszen a hátralevő két mérkőzésből (Pécsett, s majd itthon az ETO ellen) egv pont is elég ahhoz, hogy ne érje váratlan nagy meglepetés a korábban még a bajnokság ..előkelőbb” felének valamelvik helyére pályázó diósgyőrieket. Bár, ha folytatódnak a múlt fordulóban elkezdődött meglepetések, akkor még az is kevés lehet. Ehhez azonban az „kellene”, hogy ismét győzzön mind a négy csapat az utolsó helveket elfoglalók közül. És ez a DVTK vereségét is jelentené Pécsett, amit viszont nagyon szeretnének elkerülni. A békéscsabai pofon remélhetőleg felébresztette az elmúlt hetekben már kevesebb tartással rendelkező, talán kissé túlságosan is elégedett csapatot. Ezen igyekezn*»k segíteni a vezetők is! A Békéscsaba ellen az látszott a játékon — vélték egyesek, — hogy a csapat egyszerűen képtelen érezni, milyen fontos találkozón szerepel. Ez Pécsett már nem fordulhat elő — mondják — hiszen nagyon veszélyes volna a döntést az utolsó fordulóra hagjmi. Pontot kell tehát ma szerezni, s akkor nyugodtan várhatják az utolsó fordulóban ide látogató s ugyancsak veszélyeztetett Rába ETO-t. (Ha ugyanis a győri csapat ma nem szerez pontot az Üjpesti Dózsától, akkor nagyon nehéz ellenfél lesz még Diósgyőrben ís!) A szerdai mérkőzés egyébként csütörtök este ismét „lezajlott”. A képmagnó felvételei segítségével elemezték a játékot. \ hibákat megbeszélték, a tanulságokat levonták. Ennek eredményeként az összeállításban is várható változás a mai mérkőzésre. Néhánvan ugyanis — némelyikük nem is szerdától — igen gyenge formát árultak «1. de az igyekvők mindegyike sem tudta megvalósítani a csapat szerkezeti elképzeléseit, megoldani a kiszabott taktikai feladatot. A mára várható összeállítás előtt még valamit. Nincs értelme ugyanis elhallgatni azt, ami csütörtökön igen sok helyen volt szóbeszéd tárgya. Igen, a „bundára” gondolunk. Felületesen gondolkodónak tartjuk ugyanis azt, aki el tud képzelni olyan bundát, ami egyenértékű azzal, ha az ember önmaga alatt vágja a fát. Nem is hivatkoznánk arra, hogy az elmúlt másfél esztendőben azért történt egy és más a labdarúgásban ahhoz, hogy erőteljesen megkérdőjelezhető legyen az ilyen feltételezés! Szóval most nyugodtan kiiktathatjuk a bundát, mert nem volt nehéz a szerdai forduló előtt kiszámítani, hogy hová kerülhet a csapat (ahov' azután került is), veresége esetén. Végleges csapatot elutazás előtt még nem tudtak mondani a szakvezetők, de a legvalószínűbb, hogy az alábbi elképzelésüket valósítják meg a PMSC ellen: Szabó (Veréb, aki változatlanul fájlalja a lábát) — Kovács, Salamon. Hajas, Tamás (Martis) — Szűcs. Tatár, Vá- radi, Görgei — Horváth Ernő. Káplár. A tartalékok közül még csak Veréb és Horváth András személye volt bizonyos a csapat péntek reggeli elutazása előtt. (horváth) A hét vége sporteseményei Szegényes lesz a hét vége sportműsora, hiszen mindössze négy olyan sportág eseményei szerepelnek a programban, amelyek miskolci űzői nem tartoznak az országos élvonalba. Egy jelentősebb verseny •— a birkózók országos szabadfogású vidékbajnoksága — lett volna, ha az eredeti tervtől eltérve érthetetlenül nem Kazincbarcikán rendezik meg. A STADIONBAN két kézilabda- és egy tömegsportrendezvény lesz holnap. A DVTK NB Il-es női csapata délelőtt 10 órakor a Debreceni Kinizsi ellen játszik, míg a második vonalba tartozó férfiegyüttes ellenfele egy órával később Dunakeszi gárdája lesz. Az Afész tömegsport-spartakiád délelőtt 9 órakor kezdődik. A NEPKERTBEN ma 16 órakor lesz egy NB I. B-s férfi kézilabda-mérkőzés. A Miskolci Vörös Meteor ellenfeleként a Székesfehérvári MÁV csapata küzd a bajnoki pontokért. A KUBIKBAN kézilabda Salgótarján volt a színhelye az országos középfokú iskolás kézilabda-bajnokság egyik területi döntőjének. A romantikus Salgó vár szomszédságában levő Lovász József KISZ-iskoIa pályáján négy napon át öt megye és Budapest egy-egy leány- és fiúcsapata mérkőzött a továbbjutást jelentő 1—2. helyért. A fiúknál Borsod megye színeit a miskolci Bláthy Ottó Erősáramú Szakközépiskola csa4 pata képviselte sikerrel. A miskolci diákok veretlenül végeztek a második helyen — ugyanany- nyi gólt dobtak, mint a csoportgyőztes mátészalkaiak — és bejutottak az országos döntőbe, amelynek színhelye július 16—20. között Győr lesz. A csoportban az 1—3. helyezett csapat külön- versenyt vívott. A miskolciak megnyerték a sportszerűségi versenyt is, és a góllövőlistán Gá- lyász József 31 góljával a 3—4. helyen \Tégzett. Eredmények. Miskolc—Mátészalka 23:23 (13:10), Miskolc— Gyöngyös 23:14 (10:7), Salgótarján—Miskolc 14:14 (11:11), Miskolc—Szolnok 29:18 (13:12). Miskolc— Bp. Budai N. A. Gimn. 22:14 (11:7). A VÉGEREDMÉNY 1. Mátészalkai Esze T. Gimn. 5 4 1 — 111— 79 9 2. Miskolci Bláthy O. Szakközép. 5 3 2 — 111— 83 8 3. Salgótarjáni Gépip. Szakközép. 5 2 2 1 108— 80 6 4. Gyöngyösi Vak B. Ip. Szakk. 5 2 1 2 91— 94 5 5. Szolnoki Szamuely Gépip. 5 1 — 4 94—125 2 6. Bp. Budai Nagy Antal Gimn. 5 -------- 5 71—128 0 Sz. L. Idegenben az NB III-asok A zöld-fehér együttes — sajnos — már a dobogós helyezéssel is csak szerencsés esetben számolhat, hiszen tavaszi itthoni mérkőzésein a váratlan kudarcok következtében alaposan eltávolodott eredeti célkitűzésétől, a bajnoki cím megszerzésének lehetőségétől. A múlt vasárnap is lélektelen, katasztrofálisan rossz játékkal „ajándékozták” oda a két pontot az egyébként nem nagy játékerőt képviselő Sátoraljaújhelynek ! S holnap annak a Gyöngyösnek az otthonában kell pályára lépniük, amely jogos várományosa a bronzéremnek. — Az újhelyiek elleni játékról legfeljebb annyit lehet megjegyezni — mondta tegnap eléggé elkeseredett hangon Virágh István, az MVSC edzője —, hogy hasonló Gyöngyösön még a tisztes eredménjdiez is kevés! Igaz, a fiúk fogadkoznak, hogy idegenben köszörülik ki a saját pályán elszenvedett csorbát, de hát az olyan nagyfokú formaingadozás mellett, amilyent a csapat az utóbbi időben mutatott, nehéz abban bízni. Mindenesetre lehetőséget kapnak a bizonyításra, mert csupán egy helyen változtatok a csapatösszeállításon; Szabó Gyula helyén Dulibán játszik. A zöld gyepre lépő gárda tehát Serfőző — Szűcs, Locher, Leiszt, Szabó Vízügyi Építő Vállalat Főépítésvezetősége azonnali belépéssel felvételt hirdet iprs- és iépfró részére általános adminisztrátori beosztásba, fizetés megegyezés szerint. Minden héten szabad szombat! Jelentkezéseket kérjük: Miskolc I., Hadirokkantok u. 7. sz. alá, személyesen vagy írásban. Jáva Babetta mkp. eladó, Bron- nek, Dózsa Gy. 11. 7. sz. Miskolc-Tapolcán Katona József út 24. sz. alatt félkész családi üdülő eladó. Vállalatok részére is alkalmas. Érdeklődni: 16-964 telefonszámon. Boldván Felszabadítók útja 135. számú ház sürgősen eladó haláleset miatt. Ugyanott hálószoba- bútor is. Érdeklődni: Boldva, Felszabadítók út 117. sz. alatt. A Miskolci Vasipari Vállalat felvételre keres ipari szakközép- ! kólái végzettséggel rendelkező i atal mi nősé gél len őrt. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Miskolc, I. kér., üteg u. 8. Z. — Dulibán, Szabó P. — Lukács, Demkó, Kiss, Fekete lesz, a cserepadra pedig Kun, Galló és Lipták ül. — A futballban olyan is van — summázta a Záhony elleni találkozó tapasztalatait PenderI György, a Borsodi Volán mestere, — hogy viszonylag gyenge játékkal is lehet nyerni. Mert a mieink bizony nem „villogtak” vasárnap, de hát fontos a két pont! Mindenesetre Sátoraljaújhelyen más kell ahhoz, hogy ne vesztesként vonuljunk le a pályáról. Bizonyos mértékig tehát változtatok a taktikán — meg az összeállításon is! —, és inkább a biztonságos védekezésre összpontosítunk, aztán gyors ellentámadásokkal igyekszünk majd a vendéglátók kapuját bevenni. Nagyon kell a pont a bentma- radáshoz! A valószínű összeállításunk a következő lesz: Szakos — Fazekas, Jónás, Körösi, Takács — Farkas, Kertész, Tóth, — Lója, Pálur, Previtzer. A kispad- ra Selmeczi, Vasvári és Petro- vics kerül. (monostori) holnap 11 óra 30 perckor NB Il-es női röplabdarangadót láthatunk. A bajnoki táblázat első két helyezettje, az MVSC és a Nyíregyházi Taurus játszik egymás ellen. AZ EGYETEMVAROSBAN ma 16 óra 30 perckor szintén NB Il-es röplabda-mérkőzés lesz. A MEAFC férfi gárdája látja vendégül a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola együttesét. A SZABADSÁG FÜRDŐBEN holnap 15 órától a „delfin” kor- csoportos úszók megyei bajnokságát rendezik meg. A SPORTCSARNOKBAN is lesz holnap egy esemény: reggel 9 órakor kezdődik az úttörő-olimpia megyei tornászbajnoksága. A CSORBA-TELEP vizén ma 15 óra 30 perctől és holnap 9 órától D-típusú kajakkenu minősítő versenyt rendeznek. A VASGYÁRI teniszpályán ma reggel 8 órakor kezdődött és holnap 8 órakor folytatódik a „Szurovszky Erika” tenisz-emlékverseny. A gondtalan üdülés első feltétele a gyors, kényelmes utazás! TENGERPARTI IDÉNYJÁRATOK: MAJUS 19. ÉS OKTÓBER 9. KOZOTT A Kavicsbánya Vállalat nyék- ládház* üzeme felvételre keres marós szakmunkást, matrózokat és női munkaerőt anyagkiadónak, nyolc általános iskolai végzettséggel. Jelentkezés az üzem irodájában. A MÄV Járműjavító Üzem alkalmaz lakatos, esztergályos, hegesztő szakmunkásokat, targoncavezetőket és segédmunkásokat. Jelentkezés az üzem munkaügyi osztályán. Miskolc, Tiszai pályaudvar. (Bejárat az aluljáróból.) Különleges fajtájú őszirózsapalántát szállítok. Tömött virágnak: piros, fehér, rózsaszín, ciklámen, krémszín, kék, lila, kínai csecsebecs. Tűszirmúak: piros, fehér, krémszín, rózsaszín. világoskék, francia színkeverék, Tüskés szirmúak: holland kék és színkeverék. Boglyos virágnak: piros, fehér, rózsaszín. Törpék: piros fehér. Darabonként 40 fillér utánvétellel: Godó- né, 5081 Szajol. Burgasz (V. 19-X. 9.) Konstanca (VI. 9—IX. 25.) Várna (V. 30-IX. 26.) Dubrovnik (V. 27-X. 2.) Split (V. 28-X. 8.) heti 3 járat heti 3 járat 816,- Ft 485,- Ft 795,- Ft heti 3 járat heti 2 járat 1701,- Ft heti 1 járat 1701,- Ft 1632,- Ft 970,- Ft 1590,- Ft 2408,- Ft* 2408,- Ft* * (Egy hónapon belüli kedvezményes menettérti díjtétel) OTP-hitellehetőségek, kedvezményes díjtételek! Részletes felvilágosítás, helyfoglalás, jegyeladás: ánLÉV Magyar Légiközlekedési Vállalat Budapest V., Váci u. 1. és Dorottya u. 2. Telefon: 181-674, 184-739 Telex: 22-5793, 22-5796, valamint a megyei idegenforgalmi hivatalnál. Felújítják az Erzsébet-hidat j/c Megkezdték az Erzsébet-híd útburkolatának cseréjét. Először aszfaltégetögéppel távolítják el a régi aszfaltot, majd új útburkolatot készítenek, amelyet július végén adnak át a forgalomnak. Hol parkolt a feleség? A New York-i gépkocsiparkolók segítségével igyekeznek felfedni azoknak a nevét és lakcímét, akik fizetés nélkül, „angolosan” távoznak a parkolóhelyről. Nemrégiben az egyik ilyen „lógósnak”, aki a városon kívül lakik, felszólítást kézbesített a posta: „elmaradt parkolási díjai fejében szíveskedjék befizetni 2000 dollárt”. Emberünk azt válaszolta, hogy bizonyára valami tévedés lehet a dologban, mert ugyan az inkriminált gépkocsi a feleségéé, de a hölgy öt éve nem járt a városban, így tehát fizetni sem hajlandó. A parkolószolgálat ekkor megküldte a kérdéses parkolócédulák fénymásolatát. Ezek mind ugyanarról a Dar- kolóhelyről származtak, és a dátumokból kiderült, hogy a kocsi mindig azon a héten parkolt délután 2 órakor New Yorkban, amikor a férj vidéken dolgozott. A férj ezek után kérdőre vonta bájos feleségét, aki először természetesen tagadott, majd ellentmondásokba keveredett, és végül bevallotta, hogy kellemes kis kalandia volt. A férj ekkor felhívta a parkolóhelyet, elnézést kért és bejelentette, hogy hamarosan befizeti a 2000 ezer dollárt. Lebegő villanyoszlopok Nemrégiben Nyugat-Szibé- riában, a Tyumenytől Szur- gutig húzódó útvonalon „úszó-lebegő” oszlopokat állítottak fel és elektromos távvezetékeket szereltek rájuk. Az útvonal jelentős része ugyanis itt erősen mocsaras területeken húzódik keresztül. Az oszlop felállításához tehát nem volt szükség az ilyenkor szokásos cölöptalapzatok építésére. Mindegyik oszlop három darab laposfenekű acélpontonon nyugszik. A pontonokat acélgerendák fogják közre. A korrózió veszélye sem fenyeget, mert az egész konstrukció ilyen irányú védelmét gondosan biztosították. A „Deciter I.” DíóimM felvételre ieres betanított gépmunkás munkakörbe, kötél- és kábelgyártó gépekre, 18. életévüket betöltött, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező férfi és női munkavállalókat, tmk villanyszerelő szakmunkásokat; az épitménykarbantartó csoporthoz: kőműves szakmunkásokat és kőműves segédmunkásokat. Jelentkezés: a vállalat munkaerőgazdálkodásán Miskolc, Besenyői u. 18.