Déli Hírlap, 1975. május (7. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-24 / 120. szám
Gyermeknap a Bartókban A nemzetközi gyermeknapon a Bartók Béla Művelődési Központ gazdag programmal köszönti a legifjabb állampolgárokat. A színházteremben reggel 8 órától gyermekfilmeket vetítenek, a klubszobákban pedig vetélkedőket rendeznek — értékes tiszteletdíjakkal — a gyermekeknek. A Szovjetunióba utaztak Hazánk fel-szabadulásának 30. évfordulója alkalmából indított Barátság-vonatot a Szovjetunióba a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szak- szervezete. A különvonaton a Volán Tröszt tagvállalatainak mintegy 300 dolgozója utazik, hogy 11 nap alatt megismerkedjen Moszkva. Leningrád és Tallin történelmi nevezetességeivel. A miskolci Volán 3. számú Vállalattól 13 dolgozó vesz részt az utazáson. ic öreg kapu. (Solymos Jelv.) Borsodi barangolások II ißfiße m m\ pc Máfiráe l/irá u hítta Három—négy év múlva 'Új otthonba költözik a miskolci Patyolat Nem először foglalkozunk a Miskoci Patyolat Vállalat központi telephelyének mostoha sorsával. Többször megírtuk már: a vállalat köz- /ponti üzeme korszerűtlen telephelyen, elavult gépparkkal, kis mosási kapacitással végzi munkáját. Hírt adtuhk arról is, hogy a Miskolci Patyolat Vállalat, részben saját erőből, részben tanácsi- állami hozzájárulással, új telephelyet épít, ám a beruházás megkezdése mind ez idáig elhúzódott. Most. az MSZMP Borsod megyei Szolgáltatóipari Bizottsága végrehajtó bizottságának testületé előtt Bartha K. Gyula vállalatigazgató kedvező hírekről tett jelentést. Készülnek a kiviteli tervek A miskolci Patyolat új, központi üzeme a Sajó-par- ton, az úgynevezett északi iparterületen kap helyet. Üzemeiben műszakonként három tonnányi ruha mosására, 550 tétel ruházati cikk vegytisztítására és 50 tétel festésére adódik lehetőség. Végleges beruházási költsége 98—100 millió forint. Terveit a Csepeli Tervező Intézet dolgozza ki. A beruházási programterv már a múlt évben elkészült,' a kivitelezési tervek 1975. június 30-ra lesznek meg. A beruházás lebonyolítására a Miskolci Beruházási Vállalat, a kivitelezésre a BAÉV kap majd megbízást. Az új telephely pénzügyi fedezetét több forrásból biztosítják. Többek között városunk tanácsa is hozzájárul a költségekhez, ennek mértékéről azonban még nem határoztak. A beruházás talajkészítési, terep- rendezési munkálatait az idén. az érdemi építkezést jövőre kezdik. Az új üzemben előreláthatólag 1978—79- ben kezdődik meg a termelés. Gvorslisztító szalonok J Az igazgató elmondotta, hogy új komplex kisüzemet telepítenek Sátoraljaújhelyen, 16,8 millió forintos költséggel. Több új gyorstisztító szalont is létesítenek. A diósgyőri új szolgáltatóház gyorstisztító szalonja naponta 140 tétel tisztítását teszi majd lehetővé. Az V. ötéves tervidőszakban épül meg egy hagyományos gyorstisztítót és egy önkiszolgáló mosószalont magába foglaló komplex szalon az avasi lakótelepen. Mivel Borsodban az egy Patyolat-f el vevőhely re jutó lakosok száma (13 023) az országos átlagnál jóval magasabb, a vállalat célul tűzte ki a meglevő hálózat fejlesztését, korszerűsítését, valamint új felvevő fiókok építését is. Űj, 88 négyzetméternyi alapterületű felvevő üzlet létesül például az avasi lakótelepen (az építkezés előreláthatólag 1976-ban kezdődik), s továbbiak Sárospatakon, Kazincbarcikán, Ózdon, a miskolci összekötő városrészben és a belvárosban. Ny. I. A Gönc—Pálháza közötti, 3708. sz. alsóbb rendű útvonal közelében, Telkibányától keletre 5 km-re található a vulkáni eredetű hegycsoport leghidegebb forrásaként Mátyás király kútja, fölötte az un. jegesbarlanggal. Történelmi elnevezését Mátyás király egykori látogatásának köszönheti, aki a Telkibánya székhellyel e vidéken garázdálkodó Giskra-féle husziták elleni hadjáratot folytatva fordult meg ezen a vidéken. AZ ÚTBIZTOS MEGCSÚSZOTT A közismerten — de tévesen jégbarlangnak neve?ett — sajátos értékről dr. Chol- noky Jenőtől érzünk rendkívül figyelemre méltó szak- véleményt, értékelést. Nemcsak keletkezésének történetét tárja fel, de a kút vizének rendkívül hideg, alacsony hőmérsékletére is magyarázatul szolgál. Eszerint „... a Király- hegy erdős lejtőjén Tóth Bálint útbiztos úr egyszer megcsúszott és elesett. Megnézte, mi volt a síkos dolog, amelyen elsiklott? Csodálkozva vette észre, hogy a levéihul- ladék alatt, néhány deciméter mélységben meg van fagyva a talaj, a kövek jég- kéreggel fagytak egymáshoz. Mélyebbre ásott, más helyen is vizsgálgatott, s mindenfelé ugyanezt a jelenséget találta. A forrás fö'ött mintegy 5—6 m magasságban, nagy buzgalommai es dicséretre méltó érdeklődéssel istolyt vágatott a hegvol- dalba, azt kidúcolta és ajtóval zárta le. Az istoly oly magas, hogy az ember egyenesen felállva belemehet. Nagy meglepetéssel láttam, hogy július 6-án, tehát a káKalonáink Néphadseregünk városunkban államásozó alakulatai társadalmunk javára nemegyszer végeztek már minden ellenszolgáltatás nélkül olyan munkát, amely nincs szoros kapcsolatban sajátos feladataik megoldásával. Helytálltak például az ár- vízvédelemben, részt vettek szanált épületek lebontásában, s még sokféle munkában. A hivatásos tisztek, tiszt- helyettesek és a katonák a napokban ismét elhatározták, hogy szabad idejükben nikula közepén az istoly dúcai jégkéreggel vannak borítva, a mennyezetről méteres jég csapok lógnak le, s az istoly fenekén vastag jégburkolat fekszik, s ez olyan síkos, hogy nem igen lehet rajta járni, de különben is a jégcsapok miatt nem lehet bejutni.” SOK BEFAGYOTT AKNA „Némi felületes tanulmányra volt csak idő (alkonyat felé járt), de az is elegendő volt, hogy a dolog lényegét megértsük. Szerencsére hasonló esetet megfigyeltem Mandzsúriában és a magyarázatot könnyű volt megtalálni és kétségbevonhatatla- nul kimutatni. Mandzsúriában Tien-pao-san bányahelység mellett ezüstbányákat kellett megvizsgálnom. A kínaiak csak aknákat tudnak készíteni, tárnákat nem. Amint az akna olyan mély, hogy túlságosan fakad föl benne a talajvíz, akkor nem bírják többé szivattyúval, kénytelenek otthagyni, és új aknát kezdeni. Az elhagyott aknákat télen megtölti a 20 fokos, 50 fokos hideg hó, s ez ott egész nyáron megmarad, mint természetes jégveremben. A sok befagyott attna áthűti maga körül a talajt, s ■Sz újonnan mélyített aknában is jég jelenik T-tg. Napolival egy földrajzi szélességben!” FÉLEZER ÉVIG GYŰLT A HÓ „Ugyanez az eset a Király-forrásnál. .Futólagos tanulmányom is kétségtelenné tette, hogy az egész hegyoldal nagy bányahányó, úgynevezett gorc. vagyis ide* dobálták ki a hajdani aranybányák értéktelen törmelé- Vietnamért társadalmi munkát végeznek. Parancsnokaik megállapodtak az AGROKONZUM vezetőivel, hogy — tekintettel a vállalat munkaerőhiányára — a közellátás érdekében napokon át felváltva segítenek a burgonyaprizmák kibontásában. Több száz mázsa burgonyát tesznek szabaddá, alkalmassá az értékesítésre. Ezúttal ellenszolgáltatásért dolgoznak. A munkájukért járó bér összegét azonban maradéktalanul befizetik a -Vietnam megsegítésére létesített alap kasszájába. két. A jeges lejtő fölött csakugyan régi tárnák és aknák beomlott nyílásai látszanak. A helybeliek magyarázata szerint ezeket a bányákat az Árpád-házi királyok idején művelték, tehát most 5—600 évesek. Mióta elhagyottan tátongtak északkelet, illetve észak felé, éppen szemben a hóviharok irányának... A völgy északi oldalán a meredek völgylejtő mögött nagy kiterjedésű, olyan vulkánikus fennsík van, amelyik lankásan lejt dél felé, tenát az északi hóviharok temérdek havat hordhatnak innen a völgybe, s betemették hóval az elhagyott bányanyílásokat. 5—600 év óta gyűlik föl bennük a hó, s áthűtöt- ték maguk körül a talajt annyira, hogy a felszín alatt 50 cm mélyen egész óriási gorcban megfagyott a talaj. A jégtalaj fölött az erdő rit- kás, de azért a fák jól beárnyékolják,- talán, ez is noz- zájárul, hogy nyáron az olvadás nem tud 40—50 cm- nél mélyebben behatolni. Mindenesetre érdemes a dolgot alaposabban tanulmányozni, s esetleg nagyobb istollyal vagy tárnával a »jégbarlangot« föltárni, mert mindenesetre igen ritka dolog, s nagyon érdemes arra, hogy világhírt szerezzünk neki.” Közvetlen közelében jelenleg korszerűen kiépített pihenőhely (esőbeállóval és autóparkírozóval) várja és fogadja az ide érkezőt. H. SZABÓ BÉLA A „favágás" legjobbjai Befejeződött a Csanyikban az erdőgazdasági szakmunkástanulók részére rendezett „A szakma kiváló tanulója” verseny. A részt vevők három napon keresztül írásbeli, gyakorlati, majd szóbeli vizsgákon adtak bizonyságot tudásukból. Az ország ösz- szes erdészeti szakmunkás- képző iskoláinak három fős csapatversenyében a Mátra- füredi Szakmunkásképző Iskola kollektívája bizonyult a legjobbnak. Egyénileg Fa- tai István a szőcsénypusztai intézet tanulója érte el a legjobb eredményt. Betétjáratok Egyetemvárosba A Miskolci Közlekedési Vállalat értesíti az utazóközönségei, hogy a Nehézipari Műszaki Egyetem május 26—27-én tartandó felvételi vizsgákkal kapcsolatos utazási igények kielégítése érdekében Szemere u.—Egyetem- város között betétjáratokat közlekedtet: 26-án, 27-én délelőtt 7.15-től 8.30-ig, délben 12-től 13.30-ig, délután 17-től 18.30-ig. A Szemere utcai megállóban és az Egyetemvárosban mozgó- jegyárusok biztosítják a jegyvásárlás lehetőségét. Miskolci Közlekedési Vállalat ^ r TEXTIL- ÉS PAPÍRGYŰJTŐ BETEK MÁJUS 51-IG A magánszemélyeknek a vételáron felül minden 10 forint értékű textil- vagy papírhulladékért AJÁfIDÉKSOBSJEGYET AD A A főnyeremény ZSIGULI SZEMÉLYGÉPKOCSI További nyeremények: IBUSZ külföldi utazások, SEHSOIION televíziók, valamint több mint 3500 értékes nyeremény. Országos konferencia A műszaki szaknyelvi kutatások terén elért eredményeket összegzi az az országos tanácskozás, amelyet május 29—31. között rendeznek Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen. A Nyelv és szakismeret című konferencián az országból több mint száz nyelvész részvételére számítanak. Táncversenyt nyert egy 5 éves kisfiú Mint a „Zarja Vosztoka” című grúz napilap közölte, a grúz népi táncok köztársasági versenyép az egyik aranyérmet Gelá Joszeliani, 5 éves kisfiú nyerte meg. Ez azért is egyedülálló jelenség, mert a versenyt eredetileg felnőtt részvevők számára rendezték. Gelának csak azért engedték meg. hogy induljon, mert a szüleivel együtt vett részt a versenyen. akik szintén aranyérmet nyertek. Epés megjegyzések Az olasz Antonio Spagr.uolo olyan kerékpárt talált fel, amelynek pedálját kézzel hajtják. A „feltaláló” így nyilatkozott : A kézi kerékpár elterjedése révén fellélegezhet az emberiség. — Szerintem az emberiségnek e cso- daszerkenytünél sokkal nyomatékosabb kívánságai vannak ahhoz, hogy fellélegezhessen ... A NASA egyik kutatócsoportja olyan baktériumot fedezett fel, amely nagyszerűen megélhet a Jupiteren is. — Csak vigyék! Marad még nekünk éppen elég. Az aerosolos készítmények freont tartalmaznak. A freon nehezebb fajsúlyú, mint a levegő, de a gáz egy része mégis eljut az atmoszféra felsőbb tétegeibe, s ott az ibolyántúli sugarak hatására reakciót vált ki, ami zavarokat idéz elő a Föld éghajlatában. Eszerint azok a nők — írja a Science —. akik hajlakkot használnak, merényletet követnek el minden élőlény ellen. — Ahogy a férfiak szívósságát ismerem, ez a merénylet már se nem oszt, se nem szoroz. „A világ tengerpartjai egyre szeny- nyezettebbek a kátránytól. Ha nem tesznek döntő lépést a növekvő szennve- ződés ellen, hamarosan meg kell szoknunk az olajtól fertőzött tengeri strandokat.’* — Juszt se szokom meg! Ha eddig nem szoktam meg, amíg tiszta volt, majd bolond leszek megszokni most, aogv koszosodik. Maradok a jó öreg „yillanv- telepinél”. Az alkoholos erie- dés felfedezése óta ismeretes, hogy a vegyi anyagok befolyásolni tudják az emberi magatartást. — Nem tudom, hogy Mancika narium j ét vegyi úton állítják-e elő. de amikor a bűz facsarni kezdi az orromat, kényszerképzeteim támadnak. Még egy vegvi- anyag-téma: „Az enyhe ólom- mérgezés olyan agvi károsodást idéz tlö, amely bűncselekményre hajlamosít-” — Üjság és ólom — édestestvérek. Bízom az olvasók megbocsátó készségében . . . Még nem eléggé fejlett a hajlamom. Hadd bűnözzek még egy kicsit. A béka októbertől áprilisig abból a zsírból táplálkozik, amelyet a nyáron tartalékként felhalmozott. — Mint a külföldiekre vadászó balatoni tündérek ... A 82 éves osztrák Alois Resch lelkét bűntudat nyomja: 1734-ben, előző életében meggyilkolta testvérét, aki nozzá hasonlóan tibeti szerzetes volt. — Téved. A gyilkosság 1735-ben történt, mert akkoriban én voltam a dalai láma. Hszu Kua tajvani paraszt egy héten át hallgatta felesége zsörtölődését, majd megunta a dolgot, lekötötte a kezét, s tűvel és cérnával bevarrta a száját. — Kua-t megbüntették. Hát igazság ez? Kőműves Kelemenné angyali természet volt, férje mégis elevenen befalazta és a haja szála se görbült meg. Stanton Peele megállapítása: a szerelem ugyanolyan hatást fejthet ki, mint a kábítószer. — Akkor pedig hivatalból üldözendő? Megbocsáthatatlan hibát követ el az, aki sohasem hibázik — mondotta Prade. a filozófus. — A főnökömnek egészen más a véleménye — mondotta Gölögei, a beosztott.