Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-16 / 88. szám

Szakácsaink sikere Tegnap este rendezték meg a felszabadulási szakácsverseny borsodi területi döntőjét Borsod, Heves és Nógrád megye 13 csa­patának részvételével. Hazai sikerek születtek: a Miskolc színei­ben induló Aranycsillag-csapat két szakácsa, Franczuz József és Galambos Tibor sokat tettek azért, hogy csapatuk a 2. helyen végzett. (Riport a 6. oldalon.) (Ágotha Tibor felvétele) Épül a húskombinát A város egyik nagyberuházásánál, a húskombinátban jártunk tegnap, ahol a munka üteme az utóbbi napokban jelentősen fel­gyorsult. Ez jelent biztosítékot arra, hogy július első napjaiban megkezdődhet a próbaüzem. Gond is van azért. Erről szól cikkünk a 3. oldalon. (Solymos László felvétele) A nagy futás Szokatlan versenyre került sor tegnap délután a DVTK háza­lóján : Major Árpád, az egyesület főkönyvelője kihívta a labda­rúgó-csapatot egy 40 kilométeres bükki futásra. A futballisták két- kilométerenként váltották egymást. Jártak többek között Fehérkő- lápán, Jávorkúton és Bánkúton. (Riport a 4. oldalon.) Kertészeti ankét Kevés zöldséget fogyasztunk A megyei könyvtár adott otthont annak a tanácsko­zásnak, amelyet a Rónai Sándor Művelődési Köz­pont, a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat Észak­magyarországi Központja, az Agentura Külkereskedelmi Vállalat és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Borsod megyei szervezete rendezett tegnap a kertészeti növények termesztéséről. Megyénkben dolgozó és a szomszéd Heves megyében élő szakemberek vettek részt a tanácskozáson, amelyet Kő- rössy Kálmán, a Vetőmagter­meltető Vállalat osztályve­zetője nyitott meg. — Ankétünk bevallott cél­ja — mondotta bevezetőjé­ben — a táj zöldségellátásá­nak javítása, az üzemekben dolgozó szakemberek segíté­se ... Egy adat: az egészségesen táplálkozó ember mintegy 100 kiló zöldséget fogyaszt évenként. Hazánkban ez ép­pen csak eléri a 80 kilo­grammot. „Holland kertészet, magyar szemmel”: Rácz Imre ker­tészmérnök több mint egy évet töltött ösztöndíjasként Hollandiában. E tanulmány­út során fizikai munkásként is dolgozott kertészetekben. Utazott, látott, nyelvet ta­nult, módszerekkel ismerke­dett. Lényegében a szakem­ber élménybeszámolóját hal­lottuk, de számtalan, nálunk is hasznosítható megfigye­léssel, gyakorlati tanáccsal gazdagítva. Jóllehet Hollan­diát a közvélemény kertész, — ezen beiül virágkertész — országnak tartja, az ország nemzeti jövedelmének csak 8—10 százaléka származik a mezőgazdaságból. Ugyanak­kor a holland kertészet nem­zeti közügy. (Folytatás az 5. oldalon) Enyhülés Enyhe volt az éjszaka, haj­nalban 6—12 fokot mértek országszerte és ma napköz­ben is nagyarányú enyhülés várható. Változóan felhős, itt-ott esős lesz az idő, ziva­tar is lehetséges. A nappali hőmérséklet 16—21, az esti 8—14 fok között alakul. A Tisza tovább árad Képviselőválasztások előtt •• Ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Tegnap a Parlament Va­dásztermében ülést tartott a Hazafias Népfront Tanácsa. Megvitatta az országgyűlési képviselőválasztások előké­szítésének mozgalmi tapasz­talatait. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke nyitotta meg a tanácskozást, majd dr. Szent- istványi Gyuláné, az orszá­gos tanács titkára terjesztett elő referátumot a választá­sok előkészítésének politikai és mozgalmi feladatairól, a Népfront Országos Tanácsá­nak választási felhívásáról. Az előterjesztést követő vi­tában felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizott­ságának első titkára. A párt XI. kongresszusáról szólva hangsúlyozta: a tanácskozás betöltötte feladatát, ezt bi­zonyítja az egész magyar közvélemény aktív, egyetér­tő támogatása, s ezt bizo­nyítja a nemzetközi vissz­hang is. A választások poli­tikai jelentőségéről szólva kiemelte, hogy a választá­soktól azt várják: erősítse meg a párt politikáját. Végezetül a Központi Bi­zottság első titkára hangsú­lyozta: — Megvan a kellő erőnk közelebbi s távolabbi céljaink eléréséhez, progra­munkat szocialista nemzeti egységben, a tömegekre tá­maszkodva eredményesen végrehajtjuk. A vitában elhangzott fel­szólalásokat Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, az országos tanács főtitkára foglalta össze, majd az országos tanács — indít­ványára — egyetértését fe­jezte ki az MSZMP XI. kongresszusának fő célkitű­zéseivel. Az országos tanács az előterjesztett beszámolót elfogadva úgy döntött, hogy a Hazafias Népfront válasz­tási felhívását — az ülésen elhangzottakkal kiegészítve — későbbi időpontban hoz­zák nyilvánosságra. Ipalás vaiamennyi szakaszon Az Országos Meteorológiai Intézet Miskolc repülőtéri szinoptikus állomásától ka­pott tájékoztatás szerint a tegnap éjszakai viharnak na­gyobb volt a hangja, mint az ereje. Ezt igazolja, hogy a villámlással, égzengéssel kísért zivatarból mindössze 0,7 milliméter csapadék ju­tott el Miskolc térségébe. Ez nem növelte jelentős mértékben a folyók vízhoza­mát, így az elmúlt napok apadása tovább folytatódott folyóinkon. Ezt a feltevést erősítette . meg ma reggel Csicsely András, az ÉVIZIG árvédelmi ügyeletese is. A Tisza kivételével — amely tovább árad, s mára várható tetőzése Tokajnál — valamennyi folyónkon javult a helyzet. Ezt igazolja, hogy a III. fokú készültséget va­lamennyi védelmi szakaszon megszüntették. II. fokú a ké­szültség a Bodrogon Sáros­patak és az országhatár kö­zött, míg I. fokúra mérsékel­ték a védekezés munkálatait a Tisza Tiszakarád—Üjlő- rincfalva, a Bodrog Vis— Sárospatak, valamint a Her- nád Hernádnémeti—Öcsanú- los és Hemádcéce—Vizsoly közötti szakaszain. A Bodrog, a Sajó és a Hernád vízfolyásain folyta­tódott az apadás, ezért több helyen megszüntették a ko­rábban elrendelt I. fokú ké­szültséget is. A Tisza menti védelmi munkák során a kü­lönböző műtárgyak védelmi és töltéserősítési munká­latait végzik. A Sajó, a Her­nád és a Bodrog mellett a töltéskorona helyreállításán dolgoznak, s őr-, illetve meg­figyelőszolgálatot látnak el. . II kassai színház Miskolcon Dvorák Huszalkájával foly­tatja Miskolcon vendégsze­replés-sorozatát a kassai Ál­lami Színház. A történet — melyet ma este láthatunk — a nagy vizek és a Vízikirály birodalmába kalauzol el ben­nünket. Itt ismerkedhetünk meg Ruszalkával, a vízitün­dérrel, aki a tóparton szo- morkodik és bánatára nem talál gyógyírt. Ruszalka ugyanis szerelmes, mégpedig egy földi embert szeret... A néphitből táplálkozó „mese” (szöveg Jaroslav Kla- pil) kitűnő alkalmat ad Dvo- rd/cnak, hogy a zene nyelvén mondja el népének legszebb és legfájdalmasabb életérzé­seit. Jfc Libanon fővárosában folytatódnak a jobboldali csoportok és a palesztin fegyveresek ősz- szecsapásai. Képünkön: sárii füst gomolyog Bejrut felett. A népi erők Lehatoltak Phnom Penhbe Az amerikaiak elhagyják Saigont Az indokínai harcokról ér­kezett legfrissebb jelentések szerint a kambodzsai népi erők elfoglalták Phnom Penh repülőterét, és több helyen behatoltak a városba. — Saigonból megkezdték az amerikai állampolgárok el­szállítását. Az USA saigoni nagykö­vetsége azt az utasítást kap­ta. hogy egyelőre „feltűnés nélkül” kezdje meg az ame­rikai állampolgárok evakuá­lását, nehogy ez „még na­gyobb pánikot keltsen az amúgy is pánik-hangulatú dél-vietnami fővárosban”. — Kissinger külügy- és Schle­singer hadügyminiszter az USA törvényhozásának bi­zottságaiban tegnap igyeke­zett megindokolni Ford 722 miilió dolláros katonai se­gély megszavazását tartal­mazó javaslatát Dél-Vietnam számára. A legújabb hírek szerint 200 millió dollárt jó­váhagytak úgynevezett „hu­manitárius” segélyre, arról azonban még nincs értesülés, vajon Ford katonákat is küldhet-e Dél-Vietnamba az evakuálás lebonyolítására. Pekingben közölték, hogy mihelyt Phnom Penht elfog­lalják a népi erők. a jelen­legi egységkormány minisz­terelnök-helyettese, a felsza­badító mozgalom vezére tér vissza oda, mint kormányfő. Szihanuk herceg — egészsé­gi állapota miatt — Peking­ben marad. Oírmagyarúsat: A felszabadító mozgalomban részt vevő kambodzsai népi erők, amelyeknek vezére most mint kormányfő térhet vissza Phnom Penhbe, a nemzetközi sajtóban az utóbbi években a ,,vörös khmerek” néven szerepeltek. Kik is azok a vörös khmerek? Amikor Szihanuk Lón Nol puccsa miatt elhagyta hazáját, a Magyar Televízió munkatársá­nak is megismételte régebbi nyi­latkozatát; ,,En nem szeretem a vörös khmereket és valószínűleg ők sem szeretnek engem. Mind­azonáltal becsületes hazafiak.” A vörös khmerek addig, amíg Szihanuk odahaza volt, föld alatti tevékenységet folytattak, és nem szálltak szembe Sziha­nuk semleges politikájával. Ami­kor az amerikaiak számára a semleges Szihanuk is túlságosan „vörös” lett, és Lón Nol tábor­nokot puccsal hatalomra segí­tették vele szemben, a vörös khmerek nyíltan átvették a fel­szabadító mozgalom vezetésót. Nemsokára Lón Nol elvesztette minden tömeghátvédjét, csak a hadseregre támaszkodhatott, amely azonban korrupt volt, el­vesztette harci morálját a népi felszabadító erőkkel szemben. A mostani hírek szerint a felsza­badított Kambodzsában a vörös khmerek vezetője, Szihanuk mi­niszterelnök-helyettese veszi át a kormányzást, vagyis a néhány évvel ezelőtti amerikai beavat­kozás az amerikaiakkal még Szihanuknál is sokkal inkább szemben álló erőket juttatta ha­talomhoz. Nyilván ez a példa is elijesztően hat az amerikai tör­vényhozásra. hogy ne szavazzon meg katonai segélyt a dél-viet­nami bábkormány életben tartá­sára, amelyet az USA-barát ja­pán kormány lapja is úgy jel­lemez: „A teljes összeomlás im­már csak idők kérdése”. MÁTÉ IVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents