Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)

1975-04-16 / 88. szám

Társadalmi segítséggel D« 1 //1 / Y) Jt urdonaz a Gyermekvárosban Májusban felvonulhatnak a földgépek A múlt év novemberében lá­tott napvilágot a hír: tanuszo­da épül a Gyermekvárosban. (Néhány hónappal később ar­ról is beszámoltunk, hogy ez az uszoda csupán egy lesz az ötödik ötéves terv során épü­lők közül.) Mindenképpen fon­tos létsesítményről van szó, még akkor is, ha cgy-egy tanuszoda építészetileg nem tartozik a legizgalmasabb, leg­rangosabb feladatok közé. Ezért is szorgalmazta a tele­vízió. A Hét műsorának 1974. december 1-i adásában Dobos László, a Gyermekváros igazga­tója az intézmény uszodájá­nak építését. A tévéműsor után nem­csak Borsodban és Miskol­con, hanem szerte az ország­ban felfigyeltek a különböző vállalatok — s főleg azok szocialista brigádjai — a Gyermekváros tervezett léte­sítményére; egymás után ér­keztek a társadalmi munka­felajánlások. Mielőtt azonban erről ír­nánk, el kell mondani, hogy a tanuszodára az Oktatási Minisztérium hárommillió, míg Miskolc város Tanácsa félmillió forintot már ko­rábban biztosított. Nem lubickoló Milyen lesz ez az új léte­sítmény? Erről azért érde­mes szólni, mert hazánkban eddig még nem épültek ilyen „fürdőházak”. Nem afféle lubickolóról van szó, hanem egy 37x25 méteres alapterületű épületről, mely helyet ad a 25x12,5 méteres medencének. Természetes, hogy az épületben különbö­ző kiszolgáló, illetve mellék- helyiségek is lesznek. A fürdőház specialitása, hogy a medencét burkoló sajátos műanyagot, illetve az önműködő víztisztító beren­dezést az olasz BADEN-cág szállítja. Mint a szakembe­rek elmondták, különösen a víztisztító gépi berendezés­nek van nagy jelentősége. Nem kell cserélni a meden­ce 460 köbméter vizét, csu­pán az elpárolgott mennyisé­get kell pótolni. Amíg a társadalmi munka­felajánlások érkeztek, ad­dig a Gyermekváros megkö­tötte a szerződéseket a ter­vezővel, a kivitelezővel, s intézkedett az építkezéshez szükséges anyagok (az épü­let homlokzata például pa­nelszerkezetből épül, nagy üvegfelülettel) beszerzéséről. A tervezői munkálatokat a Borsod megyei Tanácsi Ter­vező Vállalat végzi. Szabó József felelős tervező vezeté­sével, generálkivitelező a BÁÉV. Otezernvi munkaóra Mind a Gyermekvárosban, mind a tervező vállalatnál megtekintettük az új létesít­mény „dokumentumait’’. A Gyermekvárosban levő hatalmas iratköteg arról ta­núskodik, hogy széles körű társadalmi megmozdulást eredményezett ez az építke­zés. Summázva: harminckét vállalat ötszáznyolcvan dol­gozó 4786 társadalmi munka­óráját ajánlotta fel. (Meg­jegyzendő, hogy a vállalatok, szocialista brigádok főleg szakipari munkákkal segítik az építkezést.) Említsünk néhányat a fel­ajánlások közül. Elsőként az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat levele ér­kezett: „A gyermekváros i tanmedence durva földmun­káit vállalatunk hozzájáru­lásként elvégzi” — írják. (Nem kevesebb, mint 21 ezer forintos munkáról van sző.) De ugyancsak tiszteletre méltó a fővárosi II. kerüle­ti Ingatlankezelő Vállalat felajánlása. A vállalat 11 ta­gú Őszirózsa brigádja (11 szakmunkás) egy szabad szombatot és egy vasárnapot szentel a tanmedence fűtés- szerelési munkálataira. Je­lentős segítséget ajánlott fel (ez esetben pénzről van szó) a Magyar Vadásztársaság Országos Szövetsége. Anya­got biztosít az építkezéshez a Miskolci Üveggyár, s b<- zony nagy segítségnek szá­mít, hogy a MŰBER — min­den ellenszolgáltatás nélkül — vállalja a műszaki lebo­nyolítást. (Egyébként a be­ruházás összegének nyolc százalékát kellene folyósítani a lebonyolítónak.) De talál­kozunk bizonyos kuriózu­mokkal is. Az egyik közép­üzemünk például ezt írja: „Közöljük, hogy vállalatunk a szóban levő műtárgy léte­sítéséhez szükséges építő­ipari részleggel nem rendel­kezik.” Mellette egy másik levél: a Miskolci Fényké­pész Szövetkezet Törekvés szocialista brigádja 16 óra segédmunkát ajánl fel. Tíz napot nyernek az építők A tervező vállalat nem társadalmi munkában dolgo­zik, de azért itt sem hiány­zik a létesítménynek kijáró társadalmi figyelem. Szabó József tervező — miközben kiteregette a rajzokat — el­mondta, hogy a vállalat KISZ-alapszervezete segítsé­gével 10 nappal előbb (mar május 20-án!) átadhatják az alapozáshoz szükséges terve­ket. Ez azt jelenti, hogy a hónap végén felvonulhatnak a földmunkát végzők. Opti­mális esetben még ebben a naptári évben elkészülhet ez a „vizes” épület, melyet hat­vanévi időtartamra tervez­nek. Bevezetőként említettük, hogy következő ötéves ter­vünk előirányzata szerint nemcsak egy ilyen tanuszo­da lesz a városban. Ügy tű­nik, a gyermekvárosi terv adaptálásával könnyebben, gyorsabban és főleg olcsób­ban valósulhatnának meg ezek a létesítmények. (gyarmati) Szalonnáról is látható világ Kalász László ünnepi estje Intim hangulatú — házi muzsikával egybekötött — műsorral köszöntötte Mis­kolc versszerető közönsége a József Attila-díjas Kalász László költőt. Dr. Zimonyi Zoltán, a Napjaink szerkesz­tője értékelte, méltatta a költő munkásságát. Kalász László két évtized­nél hosszabb költői pályáját rövidítve ismerte meg az ol­vasó. 1967-ben „fiatal” köl­tőként jelent meg az első könyve (Szánj meg idő); az­óta jutott jogos helyére, a lírai középnemzedékbe. To­vábbi kötetei (Parttól partig 1970., Hol vagy jövendő? 1973, Ne dűts ki szél 1975) már a végeredményt: a köl­tői hajlam és a külső meg­határozók összegződését jel­zik, ahogyan az Én összeta­lálkozik a világgal, átéli, megtapasztalja, s e tapasz­talásból gyúródik egybe a sorsa. A perkupái útőr fiá­nak magánya nem tud fel­engedni az ötvenes évek egyetemi légkörében, ott­hagyja Debrecent, hogy a kis abaúji faluban: Szalon­nán vállaljon tanítói állást. Azóta is ott él. A költő vállalja ezt a vi­lágot. Kalász lírájából nem csupán a vidéki értelmiség szomorú, szikkasztó társta- lanságát olvashatjuk ki, de a falu, a választott-vállalt kis közösség embert megtartó erejét, nekikeseredésében (amire éppen van oka) a re­ményt, a kiharcolt optimiz­must, harmóniát erősítő szép emberi kapcsolatait, gesztu­sait is. Mert Kalász lírájá­ban Szalonnáról Is látható a világ. A költő földközelben él, de népdal-ihletésű, tán­cos léptű ritmusai, derűs hu­mora, rezignált bölcsessége fel is emelik onnan. Sajátos színt .jelent líránkban, olyan teljesítményt, amelyet mél­tán honorált politikánk is az irodalmi díjjal. A verseket Zoltán Sára és Kulcsár Imre tolmácsolta az ünnepi alkalomhoz méltó igényességgel. (horpácsi) Orosz városok A Rónai Sándor Művelő­dési Központ ország-világjá­ró baráti körében ma este fél 7-től Farkas Gyula tart vetítettképes előadást a régi és új orosz városokról. Francia klubest Más népek szokásainak, irodalmának, kultúrájának, történelmének megismerésé­hez elengedhetetlenül szük­séges a nyelvismeret. A TIT Miskolc városi szervezetének kezdeményezésére indított nyelvtanfolyamoknak szép számú hallgatósága van. A nyelvtanulást segítik a klub­jellegű foglalkozások. Ma es­te 6 órától például a Ka- zinczy-klubban a francia nyelvet tanulók tartanak klubestet. Támadás he^edűszóra A Bartók Béla Művelődési Központban még az elmúlt évben kezdték a Harcban a fasizmus ellen című soroza­tot. Az igen nagy népszerű­ségnek örvendő rendezvény- sorozat ma délután fél 4-kor a Támadás hegedűszóra című film vetítésével folytatódik a művelődési közportt szín­háztermében. Ezen a héten tűzik műsorukra filmszínházaink a Gáli István díjnyertes regényéből készült Az öreg című magyar filmet. A forgatókönyvet írta és a filmet rendezte Révész György. Képünkön a két főszereplő: Latinovits Zoltán (öreg) és Harsányt Gábor (Fiú). Rákóczi és Patak Április 17-én, 6 órakor kezdődik a honismereti so­rozat következő előadása az Ady Endre Művelődési Ház­ban, ahol dr. Détshy Mihály, az Országos Műemlékvé­delmi Felügyelőség munka­társa tart előadást I. Rákó­czi Györgyről és a sárospa­taki vár történetéről. Készülnek a könyvhétre Megkezdődött az idei könyvhét előkészítése Mis­kolcon. A város könyves­boltjainak vezetői két héttel ezelőtt megbeszélést tartot­tak, melyen a technikai fel­készülésről, a helyfoglalásról értekeztek. Hamarosan meg­hívót küldenek a könyvsát­rakban műveiket dedikáló íróknak, költőknek. A Kazinczy Könyvesbolt a villanyrendőr melletti pihe- J nőpadok mellett állítja fel könyvsátrát június 1-én, a könyvkiadók, könyvtárosok és könyvesboltok ünnepén. A bolt dolgozói szép forgal­mat bonyolítottak le április 11-én, a költészet napján. Sajnos, a Szép versek köte­ten kívül a költészet napjá­ra alig-alig jelent meg ver­seskötet, így csak a raktári készletből válogathattak a vásárlók. IS E s a 9 Megjelent az Autósélet áprilisi száma A TARTALOMBÓL: A 75 éves Magyar Autóklub történetéből Segélytámaszpontok az országutakon Teszt: a Polski Fiat 125—P idei modelljéről és a VW Golfról Tizenévesek a volánnál Hegyeken át az Adriáig A lakásszövetkezeti garázsok használatáról Autóturisztika — Autósport — Külföldi hírek AZ AUTÓSÉLET A MAGYAR AUTÓKLUB LAPJA! KAPHATÓ A HÍRLAPÁRUSOKNÁL! SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Verbunkosok. — 13.55: Válaszo­lunk hállgatóinknaK. — 14.lü: A Gyermekrádió új zenei felvéte­leiből. — 14.30; Nőkről nőknek. Kongresszusi küldött volt... — 15.00: Hírek. — 15.10: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műso­ra. — 15.45: Sugár Rezső; III. vonósnégyes. — 16.00: A világ- gazdaság hírei. — 16.05: Rokon­látogató testvérek VI. Az Ifjú­sági Rádió műsora. — 16.25: Ter­mészetes vagy mesterséges? A vezetővé válásról. — 16.40: We­ber: A bűvös vadász — a III. felvonás fináléja. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.21: Közvetítés a Magyarország —Wales EB selejtező mérkőzés­ről. — 19.20: Esti Krónika. — 19.40: Hangverseny. — Közben kb. 20.15—20.35: Költemények. — Kb. 21.40: Népzene. — 22.00: Hí­rek. — Kb. 22.15: Sporthírek. — 22.20: Évfordulók nyomában . . . 9o éve született Weiner Leó. — 23.00: Klasszikus operettrészletek. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Kó­rusművek. Petőfi rádió; 12.OO: Zenekari muzsika. — T2.40: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13.00: Hírek. — 13.03: Otto Klemperer opera felvételeiből. — 13.35: Pa­noptikum. Verseit elmondja: Weöres Sándor. — 13.40: Orvo­sok a mikrofon előtt. A seborr- hoeáről. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Kitünte­tettek társaságában — kettőtől ötig... — 17.03: ötórai tea. — Közben 17.30- Hírek. — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai fi­gyelő. — 18.20- Snidling az ab­lakban. Rádiójáték. — 19.09: Nép­dalok. — 19.36: Energiaforgalom az élővilágban. — 19.51: tJj köny­vek. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika II. — 2f0.25: Kis magyar néprajz. — 20.30: ,.E földet hogy szeretem”. Váci Mihály-est. — 2l.ll : France Gall és Adamo régi slágereiből. — 21.34: Természetes vagy mes­terséges? A vezetővé válásról II. rész. — 21.54: Helge Roswaenge énekel. — 22.20: Népzene. — 23.00; Hírek. — 23.15: Kamara­zene. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés. — hírek. — 17.35: A borsodi üzemekben. Eredmények, gondok, tervek. (Az ÉPFU 25 éve; Üjítások az ózdi kohónál.) — Színes népi muzsika. — 18.00: Borsodi Tükör. (A megye társa­dalombiztosítási és egészségügyi ellátásáról; Háromnapos országos gyógyszeranalitikai kollokvium kezdődött Miskolcon; Szőnyegki­állításon a Centrum Áruházban.) — 18.15: Sanzonok. — Női dol­gok. női gondok. Asszonyok az újítómozgalomban. — A megye sportéletéből. — Előadó: a szerző. Televízió, 1. műsor: 17.03: Mű­sorismertetés. — 17 05: Hírek. — 17.19: Mese születik . . . Bábmű­sor gyerekeknek. — 17 29: Ma­gyarország—Wales EB selejtező labdarúgó-mérkőzés. — 19.20: Es­ti mese. — 19.30: Tv-bíradó. — 20.00: A Brühne—Ferbach-eset. NDK bűnügyi film. befejező rész. — 21.10; Színházi Album. — 22.25: Tv-híradó' 3. Televízió, 2. műsor: 20.00: Mű­sorismertetés. — 20.01: Jégkorong VB. A Svédország—Egyesült Ál­lamok mérkőzés két harmadá­nak közvetítése. — 21.25; Tv-hír­adó 2. — 21.45—23.10: III. BéLa. Tévéjáték. Szlovák televízió: 14.45: Hírek. — 16.00: Német nyelv. — 16.30: Kerületeink hangja. — 16.45: Autó-motor revü. — 17.20: Ifjú szemmel. — 18.10: Errefelé így muzsikainak... — 19.00; Hír­adó. — 20.00: A 4-es számú la­boratórium bolondja. Francia filmkomédia. — 21.30: Híradó, kultúra, sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (7) : Ruszaika. A Kassai Állami Szín­ház operaelőadása. Kiállítások: Herman Ottó Mu­zeum (10—18); Ember és munka. — Borsod vegyipara. — Herman Ottó-emlékház (lo—18): Herman Ottó élete és munkássága. — Diósgyőri Vármúzeum (9—17): A diósgyőri vár története. — Miskolci Galéria (10—18): Kunt Ernő tunéziai festményei és raj­zai. — Nehézipari Műszaki Egye­tem (9—15): Gacs Gábor kiállí­tása. — József Attila Klubkönyv­tár (12—20): Dóránt János grafi­kái . filmszínházak BÉKE KÉT AMERIKAI Mb. szí. amerikai film 16 éven felülieknek! Kezdés: f4, hn6 és 8 órakor HÍR ADÓMOZl Magyar híradó, rövidfilmek Folytatólagos vetítés de. f9 órától fl2 óráig Egysége^ 3 forintos helyár! KOSSUTH NEM ZÖRÖG A HARÁSZT. . . Mb. szí. francia film 16 éven felülieknek! Kezdés: f3, hn5 és 7 órakor SAGVARI FEL ÉVSZÁZAD KORKÜLÖNBSÉG Mb. szovjet film Kezdés: 7 órakor CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió; 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából — 8.22: Daljáté­kokból. — 9.00: Mába hajló öt­ezer év. Vallomások az aku­punktúráról. — 9.25: Nóták. — 10.00: Hírek — 10.05: Iskolará­dió. Világnézetünk alapjai. Orosz nyelvlecke. — io.30: Brahms— Schönberg: g-moll zongorané­gyes. — 11.14: Gondolat. A Rá­dió irodalmi lapja. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05; Zenekari muzsika. — Köz­ben: 9.00: Hírek. — 9.25: A har­madik pecsét Dokumentumjá­ték. — 10.00: A zene hullámhosz- szán. — Közben 11.00: Hírek. — 11.50: Feledékenység. Jegyzet. Televízió: 8.05—8.40: Történe­lem. — 9.00: Énekeljünk együtt! — 9.05—9.30: Környezetismeret. — 10.00—10.15: Tévé-ovi. Iskolaelő» készítő tanfolyam.

Next

/
Thumbnails
Contents