Déli Hírlap, 1975. április (7. évfolyam, 76-99. szám)
1975-04-01 / 76. szám
Helyben készül a henger Havonta mintegy negyedszáz hengerre van szüksége a Lenin Kohászati Művek legújabb egységének, a nemesacélhengerműnek. A közép- és finomsor rendeltetésszerű üzemeltetéséhez szükséges hengereket a forgattyústen- gely*megmunkáló üzem kollektívája készíti, bő Választékban. Ezeknek súlya ugyanis — a vele megmunkálandó profiltól függően — 400 kilogrammtól 5 tonnáig terjed. A megmunkálóknak különös gondossággal kell dolgozniuk, hiszen a minőség szigorú előírásokat tartalmaz. Egy kis hiba itt százezer forintokat jelent, egy-egy henger ára ugyanis 120 ezer forint. A szelvények skálájához, a választék bővítéséhez, no meg a selejt pótlásához pedig egyre több hengert igényel majd a nemesacélhengermű két A nemzetközi élvonalban A hengermű: a magyar ipar büszkesége Exportra is jut a fazonacélból tfc Diósgyőri acélból hengerelt kodást automata berendezések rúdacél az új hengermű kikészítőjében. A kötegelést, ra- végzik. (Ágotha Tibor felvétele) 99 Életem munkásságának koronája” • • Ot éven át irányította a szerelést Kurt Eckhardt A gyáróriás tövében szürkén, törpévé zsugorodva búvik meg a nemesacélhengermű létesítmény főmérnöksége. Az épület egyik szobájában dolgozik -a keletnémet szerelőcsoport főnöksége, Ursula Möller, Heinz Ernest és Kurt Eckhardt. A szerelést öt éven át irányító Kurt Eckhardttal, a nemesacélhengermű berendezéseit szállító magdeburgi Ernst Thälmann Művek kiváló képességű dolgozójával beszélgetünk arról, mit jelentett számára ez a felelősségteljes munka. — Az LKM és a magdeburgi SKET-cég 1969. október 2-án írta alá a szerződést a gépi berendezések szállításáról, üzembe helyezéséről. Én 3970 elején kaptam megbízatást a szerelés irányítására. Noha már több országban dolgoztam, mégis határtalan boldogságot éreztem, hiszen tudtam: a világ egyik legkorszerűbb üzemének szerelését, üzembe helyezését irányíthatom majd. Ilyen nagyot, ilyen szépet, ilyen korszerűt még soha nem építettem, pedig több mint 50 éve dolgozom a szakmában! Igen, az LKM-ben barátai is tudták már, hogy Kurt Eckhardt — noha nem látszik meg rajta — elérte a nyugdíjkorhatárt. S azt is, hogy amíg a nemesacélhengermű el nem készül, nem vonul vissza a munkától. — Ez a hengermű életem munkásságának koronája. Most, hogy elkészült, s a diósgyőri munkások a viszonylag rövid idő alatt is ragyogóan megtanultak dolgozni vele, már nyugodt lelkiismerettel megyek nyugdíjba. Elmondhatom, hogy a több mint 12 000 t súlyú gép (értéke mintegy 30 millió rubel) beszerelése, üzembe helyezése, működésének összehangolása nem volt könnyű munka. Ám a diósgyőri kollégáktól is nagyon sok segítséget kaptam. Igaz, őszinte barátokat szereztem az öt év alatt, s nagyszerű diósgyőri munkásokat ismertem meg. Amikor SztShlik Laci bácsival, az LKM fejlesztési főosztálya műszaki tanácsadójával arról faggatjuk, mi volt a legnehezebb az öt'év alatt, bizony nem könnyű válaszolnia Kurt Eckhardtnak. — Sokan azt mondják ilyenkor, hogy ekkora munkába beleöregszik az ember. Én csak fiatalodtam, mert az ilyen hatalmas nagyságrendű és fontosságú munka szinte önmaga fölé emeli az embert. Ezzel nem azt mondom, hogy könnyű volt, hiszen száz és száz problémát kellett megoldani. Különösen a kezdet volt nehéz. Búcsúzóul megkérdeztük Kurt Eckhardttól: meddig marad még Miskolcon? Amikor válaszolt, hangjába csöppnyi szomorúság vegyült: — Már csak rövid ideig. Ám úgy vélem, hogy — ha már nyugdíjba mentem — turistaként gyakran visszatérek majd az LKM-be. Abba a gyárba, ahol egész életem legszebb, legnagyobb munkáját végeztem. Csak a gombokat kell nyomni... Itt álom dolgozni! A nemesacél-hengermű robusztus épülete Járjuk a hatalmas, 450 méter hosszú, 150 méter széles üzemcsarnokot. Szinte eltörpül az ember ekkora méretek mellett. Pedig itt mindent emberi kezek létesítettek, mindent emberek irányítanak. Amerre csak néz a szem: rend, tisztaság, nyugtató, zöldre festett irányítópultok, gépsorok. Emlékszem, néhány éve jártam a gyár régi finomhengerművében, s akkor azt mondta az egyik hengerész: „Csak egyszer szabaduljunk meg innen!” A Szovjetunióban tanultak — Itt? Itt álom a munka — mondja Szilágyi Miklós, előhengerész. — Én a régi fi- nomhengerdében szabadultam fel, s 19 évet dolgoztam ott. Mondhatom, elavult munkahely volt, Ez meg olyan, mint a mesében. Minden automatizált, szinte több a szellemi munka, mint a fizikai. — Nem féltek az új üzemtől? — Dehogynem. Az volt a szerencse, hogy a gyár jól előkészített mindenkit, mert bizony, valamennyien szinte új technikai korszakba léptünk. Az én brigádomból hárman tanultunk három hónapig a Szovjetunióban, Zapo- rozsjéban. Ott hasonló berendezések működnek. Hol van már a 7 kilós reszelő... Az üzemcsarnok kikészítő részlegében is megállunk néhány percre. Babjak Sándor mpszakvezető örömmel vállalkozik a rövid beszélgetésre. — Én is a régi finomhen- gerdéből jöttem át, a kikészítőből. Ha járt arra akkoriban, tudhatja: a szabadban, esőben, hóban dolgoztunk. Még emlékszem a hétkilós reszelőkre. meg arra, milyen kínlódva forgattuk kézzel a 360 kilogrammos köracélt az egyengető alatt. Itt meg csak nyomkodjuk a gombokat, s még a kötözést, meg a • bélyegzést is a gép végzi... \ Baleset nem is lehet f — A kikészítőben betanított munkások dolgoznak. Hogyan tanulták meg az irányi- topul tok, gépek kezelését? — Nem volt könnyű. Né- hányan Lengyelországban voltunk gyakorlaton. S hazatérve mi már otthonosabban mozogtunk ebben a hallatlanul modern környezetben. Aztán átadtuk a tapasztalatokat. Képzeljen el egy betanított munkást, aki eddig mindent a két kezével csinált, most meg egy vezérlőasztalon a gombokat kell nyomogatnia! Hányszor csináltunk „direkt balhékat”, hogy mindenbe belejöjjenek! Egyébként ezek olyan berendezések, hogy a legkisebb hibánál megáll minden. Itt aztán nincs balesetveszély! Az ország legrégibb, több mint kétszáz éves gyáróriásának alapítólevelét még Mária Terézia írta alá. Vajon mit szólnának az akkoriak, ha belépnének a csarnok- óriásokba, ahol olyan megil- letődöttek még a ma élők is... ? Mit lehet elmondani egy majdnem hárommilliárdos, fél évtizeden át épülő beruházásról rövid félórás beszélgetés alatt? Dobó József főmérnök és Csirikusz József üzemvezető is esak arra vállalkoznak, hogy körvonalazzák az új nemesacél-hengermű népgazdasági jelentőségét. « — A fazonacélok iránt— mondja Csirikusz József — az egész világon nagy a kereslet. Arról nem beszélve, hogy a magyar gép- és építőipar is egyre több ilyen lelkész- terméket igényel. A kör-, hatszög-, lapos- vagy négyzetacélok, I-tartók ilyen mennyiségben és minőségben történő gyártása népgazdasági érdek. 1977-ben már 400 ezer tonnányi fazonacéllal nemcsak számos hazai üzemet tudunk ellátni, hanem szocialista és tőkésexportra is jut belőle. Mindezt csakis ilyen magas színvonalon, a nemzetközi élvonalba kerülve érdemes csinálni. Az LKM természetesen már régebben is gyártott fazonacélokat. Majdnem egy évszázadon át működött a régi finomhengerde. Ám micsoda különbség van a két üzem között! • Dobó József főmérnök: — Már a beruházás indulásakor tudtuk, hogy az egyik legfontosabb dolgunk a munkások kiképzése, átképzése lesz. Az a hengerész, aki a régi üzemben kézben tartott fogóval irányította a hengerelt anyag útját, most automata-berendezésekkel dolgozik. Nyolcszáz dolgozót kellett itthon, illetve a Szovjetunióban, Lengyelországban, Égé eszseges mu jó közérzet nkahely, Sokszor és sokan elmondták már: az égés séges munkahely a jó közérzet alapja. A jó közérzet pedig eredményesebb termelésre serkent. Valahol tehát — és nem is nehezen kimutathatóan — a jó termelés feltétele is egyben az egészséges munkahely. Nem véletlenül került ez — ha közvetve is — szóba a megyei pártértekezleten, amikor is az LKM munkásnője a munkahelyek korszerűsítésének gyorsítását kérte. Legközvetlenebbül „tetten érhető” majd a „haszon” az üj nemesacélhengerműnél. És elsősorban nemcsak azért, mert a követelményeknek megfelelő két orvosi rendelő épült az új egységben, hanem legkivált azért, mert az összes többi szociális létesítmény is —- az öltözők és fürdők például — biztosítja a betegségek megelőzését szolgáló törekvések érvényesülését. Lehetne dobálózni a számadatokkal, amelyek igazát bizonyíthatnák a régi kohászok. Rendkívül mutatós példákat sorolhatnánk arra, mennyit fejlődött a majdcsak negyedszázados múltra visszatekintő üzemegészségügy gyáróriásunkban. S mégis, valahogy szegényesnek tűnnének ezek a perspektíva mellett, amelyre az üj egység lehetőségei mutatnak. Ez a perspektíva tulajdonképpen az egész gyárra utal, már esak azért is, mivel a közelmúltban született meg a rendelkezés: egységes, kórház-bázisú egészségügyi ellátást biztosítanak a jövőben nagyüzemeinkben is. Végső soron két célt szolgál a törekvés: a gyár termelőegységeinek korszerűsítésével párhuzamban rekonstruálni az üzemegészségügyi szolgálatot, ugyanakkor az egészségügyi ellátást elsősorban a megelőzésre koncentrálni. Mit jelent ez a gyakorlatban? Semmiképpen sem azt, hogy a gyári orvosok a receptírásra „specializálják” magukat. De azt igenis, hogy a munkahelyek korszerű technológiájának, az ember és technika összefüggéseinek ismeretében — éppen az egészséges emberért! — beleszólást nyernek a jó munkahelyi közérzet kialakításába azáltal, hogy felhívják a figyelmet az egészségre ártalmas körülményekre, javaslatot dolgoznak ki az ártalmak megszüntetésére. Persze korántsem arról van szó, hogy az egész gyárban egyszerre — és egyazon színvonalon — megoldódik minden üzemegészségügyi probléma. Hiszen természetszerű, hogy ahol az objektív feltételek jobbak, ott az eredmények is jobbak — minden területen. Ahol az új technika lehetőségei nagyobb távlatokat nyitnak — ott az új módszerek is gyorsabban mutatják az eredményt. Am az kétségtelen, hogy az üzemegészségügyi szolgálat az új módszerekkel — s a velejáró új szemlélettel — a ma még korszerűtlenebb munkahelyeken is magasabb szintre emelheti a gyógyító-megelőző ellátást. S mi lehet ennél Vonzóbb az üzemorvosok számára is? Egészségügyünk és a gyár közös erőfeszítéssel hihetetlenül sokra képes a dolgozó emberért. A kohászat 18 ezernél több dolgozója bizonyíthatja! RADVÁNYI ÉVA az NDK-ban kiképeznünk! ~S hogy ezzel az óriási feladattal meg tudtunk birkózni, az a magyar közép- és fclső-r fokú műszaki képzés érdeme is. A szerelést irányító keletnémet kollégák sokszor el sem hitték, hogy dolgozóink ilye» rövid idő alatt megtanulják az új technológiát, a nem-!: egyszer bonyolult berendezések kezelését, működtetéséti, A szót ismét Csirikusz József veszi át: — Óriási előny volt számunkra, hogy a szerelés első fázisától kezdve itt lehettünk. Csakis így vált lehetővé, hogy mire a próbaüzemelésre sor került, már úgyszólván mindenki ismerte az új üzem technológiáját, a legfontosabb tudnivalókat. Ez tette lehetővé, hogy a középsoron már tavaly 150 ezer tonna, az idén pedig 180 ezer tonna acélt hengereljenek a diósgyőri kohászok. S ennek köszönhető az is, hogy a beruházás mai ünnepélyes átadásakor a finom- sor dolgozói is elmondhatják: már eddig mintegy 10—15 000 ezer tonna acélt hengereltek üzemszerűen. Ez nemcsak a vállalatnak jó, hanem az egész népgazdaság számára jelentős haszon. — El kell mondani, hogy a beruházás időre történő elkészülésében komoly érdemei vannak az építés fővállalkozójának, az Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalatnak, a magdeburgi SKET-, a francia Heurtey-cégnek — mondja Dobó József főmérnök. — De az üzemeltetők nevében mindenkinek köszönetét mondunk, akinek része volt a magyar ipar új büszkesége létrehozásában. MIKES IMRE kokillák terven felül A Lenin Kohászati Művek: vasöntöde gyáregységeinek kollektívája . készíti a csapoláshoz és az acélöntéshez nélkülözhetetlen kokillákat. A vasöntödeiek a XI. pártkongresszus tiszteletére vállalták, hogy tervüket — elsősorban az acélmű részére készülő kokillákból — mintegy 60 tonnával túlteljesítik. Az öntők állták is a szavukat. :ió minőségben adták át a martinászoknak a terven felül gyártott, kokillákat. Csők kent a *elejt Több mint száz tonnával teljesítették túl első negyedéves termelési tervüket a Lenin Kohászati Művek acélöntődé gyáregységének dolgozói, s csökkent a selejt is.
