Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1974-12-12 / 291. szám
Jég mindig dolgom Tolt az elátkozott táncokkal” Az első hanglemez A Miskolci Szimfonikus Zenekart vezényli: Mura Péter Jó egy éve adtuk hírül, hogy a Miskolci Szimfonikus Zenekarral felvételt készít a Magyar Hanglemez- gyártó Vállalat. A lemez elkészült, és (mint a borítólapra vetett egyetlen pillantás után nyilvánvaló), ha korongra kerül, Mozart muzsikáját hallhatjuk róla. Mura Pétertől, a zenekar igazgató karmesterétől, a felvétel dirigensétől kérdeztük: — Hogyan esett Mozart- müvere a választás? — Hanglemezfelvétel arról készül, ami nem kapható, de a közönség keresi, tehát szükség van rá. Mozart Idomeneo című operájának nyitányát és balettzenéjét, valamint a 21. A-dúr szimfóniát nagyon szívesen játszottuk, mert a műfajt ismerjük, ebben járatosak vagyunk és a felvételre megjelenő 45 tagú együttes a vállalat szakembereinek tetszését is megnyerő előadói apparátusnak bizonyult. Szép a Miskolci Szimfonikus Zenekar első lemeze — esztétikailag is. A színes grafika (Morvay Endre munkája) Salzburgot- ábrázolja. A zene egyik fővárosát, ahol Mozart az Idomeneo komponálását elkezdte. Később Münchenben tartózkodott, onnét panaszolta 1780. decemberében apjának írt levelében, hogy még hiányzik a nyitány, a zárókórus és a balettzene. Ez utóbbi a következő év elején is idegesíti: „még mindig dolgom volt az elátkozott táncokkal” — írja. Mindezt és a művekre vonatkozó tudnivalót a borító hátlapjáról olvastam le, azt viszont már zenészeinktől tudom, hogy nekik nem volt több dolguk ‘a művek eljátszásával, mint az minden, nagy gonddal, technikai apparátussal készülő felvételnél természetes. A legtöbb időt a helyszín megtalálása igényelte. — Először itt, Miskolcon kerestünk alkalmas helyet. Ügy látszott, hogy a görögkeleti templom akusztikája jó lesz, de kiderült, hogy mégsem alkalmas, mert körülötte állandóan csiripelnek a madarak. Az Avasra felerősödve érkezik fel a völgy zaja, ez sem volt megfelelő. A város hangversenytermeiben az utca zaja hallatszik. Végül Budapesten, a Torockó téri templomban rendezték be a négy napig tartó felvételek stúdióját. Keresés közben egyébként megfordultunk Edelényben is, és rájöttünk, hogy a restaurálásra váró kastély lovagterme erre a célra is megfelelne, koncertek számára pedig a parkkal együtt ideális lenne. Talán, ha évek múlva rendbehozzák... egy borsodi Fertőd... Már az ötlet is lelkesítő. De visszatérve a jelenbe; a Kulturális Minisztérium Zenei Főosztályának támogatásával készült hanglemez kézzelfogható valóság. A tizenegy éve alakult együttes számára elismerés, a zenekedvelőknek öröm. Mint a Hanglemezboltban mondták, még kapható is. (M—) * Külsejében is szép a Miskolci Szimfonikus Zenekar első lemeze. Kínálja magát, bár a 60 darabnak, ami a hanglemezboltba érkezett, aligha kell a reklám ... Táncház a Gárdonyiban mm Holnap a Gárdonyi Géza Művelődési Házban szerepel a népszerű Sebő—Halmos— Koltai trió. A zenészeket elkísérik a budapesti Bartók Táncsoport tagjai is, így táncházat szerveznek estére a művelődési intézményben. A Sámánének a térében A Magyar Televízió Szóljatok játszók, regőlök! című rendezvénysorozatában szombaton délután a miskolci Manézs Színpad is fellép. Sámánének című produkciójukat mutatják be — Lengyel Pál rendezésében. 25 éves a csillagászati szakkör Huszonöt esztendeje kezdte meg munkáját Miskolcon az első csillagászati szakkör. Azóta, dr. Szabó Gyula tanár úr irányítása mellett, sok százan ismerkedtek már meg a világegyetem rejtelmeivel. Több volt szakkörös képesítést szerzett arra, hogy maga is tarthasson ismeretterjesztő előadásokat. A szakkör tegnapi — az Uránia csillagvizsgálóban megtartott — foglalkozásán a csillagászati méretek szemlélhetőségéről és a világ megismerhetőségéről volt szó. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.33: Melódiákoktól. — 13.59: Arany János élete és művészete. — 14.20: á.égi magyar dalok és táncok. — 14.40: Kóruspódium — Miskolcon I. — 15.00: Hírek. — 15.10; Petrovics Emil: Négy önarckép álarcban — szvit — 13.2'ö: Gésák. Részletek Jones—Monkton operettjéből. — 15.40: A közoktatás fóruma. Az . Oktatási Minisztérium új középiskolai főosztályáról. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Tenoráriák. — 16.30: Hámán Kató. Dokumentumműsor születésének 90. évfordulóján. — 17.00; Hírek. — 17.05: Gulyás László: Békési esték. — 17.20: Szivünk alatt. . . Szülés. Pásztor Magdolna műsora. — 17.45: Wagner: Trisztán és Izolda — előjáték és Izolda szerelmi halála. — 18.00: Gyermekkorom. Fekete István, Gárdonyi Géza és Móra Ferenc írásainak rádióváltozata. — 18.43: Miért igen. miért nem? Zenéről tíz percben. — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: Kritikusok fóruma. — 39.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar Havdn-hangver- senye. — Közben kb. 20.40: Az isten halála. Vihar Béla költeménye. — 21.30: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban. — 21.50: Eddy Duchin története. Részletek Bayes—Barri s—Schönberg filmzenéjéből. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A dzsessz világa. — 23.30: Sosztakovics: Hl. vonósnégyes. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Sovánka Nándor népi zenekara játszik. Petőfi rádió: 12.00: Mozart művek. — 12 50: Kenyai népzene. — 13.00; Hírek. — 13.02: Győri stúdiónk jelentkezik. — 13.20: Operakórusok. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Ifjúsági randevú — a jövővel. — 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben! Az Ifjúsági Rádió sportórája. — Közben 17.30: Hírek. — 18.00: Hírek. — 18.10: Csak fiataloknak! — 19.13: Tudósítás a Magyarország— Anglia asztalitenisz-mérkőzésről. — 19.34: Párbeszéd a krónikásénekkel — Tokajról. Puruczki Béla írása. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.0-0: Esti Krónika. II. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Rádiószmház. Magyarország romlásáról —, avagy mi történt Mohács után? I. rész. — 21.40: Mi újság a magyarországi operaszínpadokon? — 22.39; XX. századi kórusmuzsika. — 23.00: Hírek. — 23.15: Nóták. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsorismertetés— hírek. — 17.33: „Belépés nemcsak tornacipőben!” A miskolci sportcsarnokból kapcsoljuk az ifjúsági Rádió műsorát — a Petőfi rádió adásából. — 18.00: Borsodi Tükör. (Megkapták a KISZ Központi Bizottsága vándorzászlaját; A megyei Népi Ellenőrzési Bizottság tárgyalta; Bemutató előtt — a színházban.) — 18.15: Versek — zenével. — Ifjúsági körkép. (Bemutatunk egy ifjúsági lakásépítő szövetkezetét; Lezárultak a jelentkezések Miskolcon az újságíró stúdióba; Fiatalokról — fiataloknak: Hírek, érdekességek innen-onnan.) — Beat-kedvelök- ne;k. Televízió; 17.13: Műsorismertetés. — 17.15: Hírek. — 17.20: Tízen Túliak Társasága. —18.10; Postafiok 250. Takacs Mária műsora. — 18.25: Az öröklődés titkai. VII. rész: Az árulkodó magzatviz. — 19.15; Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00; A tavasz 17 pillanata. Szovjet filmsoroza:, XI. rész.. — 21.30: Téli könyvvásár 1974. — 22.20: Tv-híraao o. Miskolci Nemzeti Színház (7) : A madarász. Schiller bérlet. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18): Miskolci téli tárlat. — Miskolci Képtár (10—18): Magyar festészet, a XX. században. — fiatal művészek Csokonairól. — Műtárgyak megmentése. — Herman Ottó Múzeum (10—13): Ember és munka. — Szlovákia népművészete. — Herman Otto- emlékház (10—18): Herman Otto élete és munkássága. — A diósgyőri vár rondellája (9—15): A diósgyőri vár története. — Kossuth Művelődési Ház (10—18): Gyermekrajzok. — „Miskolc 1945—175”. Fotókiállítás. Filmszínházak: Béke (f4): A Gejzirvölgy titka (szi. szovjet). — (hn6. 8); Ámokfutás (szi. magyar). — Kossuth (f3, hnö, 7): Tibbs és a Szervezet (mb. szi. amerikai, felemelt helyárral!). — Hevesy Iván Filmklub (15, f7): Extázis 7—10-ig (magyar). — Fáklya (fő, Í7): Ejtőernyősök (szi román). — Petőfi (f5, f7): Áz ördög atamánja (szi. szovjet): — Szikra (5, 7) : Macska játex (szi. magyar). — Táncsics* (5, 7): Almadó ifjúság (szí. magyar). — Ady—Tapolca (7): Budapesti tavasz (magyar). — Hámor (6): Hószakadás (szi. magyar). PÉNTEK * Kossuth rádió; 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Zenekari muzsika. — Közben 9.00—9.19: Az elmés, nemes Don Quiote de la Mancha. Cervantes regénye folytatásokban. XV. rész. — ST.53: A lottósorsolás közvetítése Tatabányáról. — 10.00: Hírek. — 10.05: iskolarádió. Énekóra. Tanuljunk magyarul! — 10.30: Édes anyanyelvűnk. — 10.35: Gluck-áriák. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Hol járt, mit csinált? — 11.10: Szigeti József hegedű-felvételeiből. — 11.49; Kritikusok fóruma. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05; Indulók. — 8.15; Az izraelita felekezet negyedórája. — 8.30: Nóták — 9.00: Hírek. — 9.03; Ezeregy délelőtt. A Gyermekrádió műsora. — 9.53: Lottósorsolás. — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Hírek. Miskolci történetkék * Újjászületett a színház A napokban volt tizenöt esztendeje, hogy háromévi szünet után a Miskolci Nemzeti Színház társulata visszaköltözhetett megszokott hajlékába. Mint ismeretes, 1956 őszétől 1959 decemberéig tartott az 1857-ben készült épület felújítása, korszerűsítése, bővítése Akkor született a mai udvari szárny az öltözősorokkal, a színpad mögötti épületszárny, a hátsó színpad és sok egyéb. Három évig az azóta lebontott vasgyári művelődési házban és az időközben Miskolci Galériává átalakított Kamaraszínházban működött a társulat. Színész és néző egyaránt nagy izgalommal várta a napot, amikor újra felgyúlnak a színház fényei, s birtokba vehetik a Miskolc- tól elválaszthatatlan nagyhírű teátrumot. Darvas József Kormos ég című drámájával nyitott a színház. A dráma az ellenforradalom alatti magatartásról, helytállásról szólt, rendezője Szilágyi Albert, a színház akkori főrendezője volt. Ez a bemutató nemcsak egy darab első előadásának tekinthető, hanem az újjászületett színház új műszaki berendezései próbatételének is. Ekkor vizsgázott a közönség előtt először az akkor Közép-Európában legmodernebbnek tartott, angol gyártmányú fényorgona, meg a színpad forgóberendezése. A nyitóünnepség rendkívül sok fényes külsőség között ment végbe, kicsit hosszúra is nyúlt, s nem csoda, ha a színháznyitás és a premier okozta kettős izgalom az előadásra várás — avatóünnepséggel kitöltött — óráiban csak fokozódott. S így adódhattak a következők: A rendező — bizonyára a forgóberendezés kihasználása végett — majdnem minden jelenet ütán rövid sötétet teremtett a színpadon, s az alatt a játéktér néhány fokos szögben elfordult, jelezve az idő múlását. Az izgalom természetesen a műszaki dolgozókra is átragadt, így történhetett, hogy az egyik ilyen átmeneti sötétnél a színpadmester azt hihette, felvonás végéhez értünk, besietett a sötét játéktérre, felkapott egy fotőjt, indult volna vele kifelé, amikor teljes fényt kapott a színpad. Zavarában majdnem kivitte a még szükséges bútort. Hamar napirendre tértünk felette. Nem sokkal később az egyik jelenetben Molnár Tibor és Némethy Ferenc vitáztak valamin. Molnár volt a házigazda. íróasztalának szélén ült és szerepe szerint itallal akarta kínálni vitapartnerét. Áthajolt az asztalon és a fiókból kiemelt egy konyakosüveget. Majd újra visszahajolt a poharakért. Karja egyre mélyebben kotorászott a fiókban. Már a fél válla is a fiókban volt. De hiába. A kellékes vagy az ügyelő izgalmában elfelejtette odakészíteni a pálinkáspoha- rakat. Molnár nem jött zavarba. Kihúzta az üveg dugóját, s odanyújtotta partnerének: — Sohse voltunk mi olyan nagy urak, hogy üvegből ne tudjunk inni. Nesze, húzd meg! Ez a két kisebb botlás elválaszthatatlan a színháznyitástól. De azon az estén, az új bársonyszékeken mi nem törődtünk ilyen apróságokkal, örültünk fenntartás nélkül: újra volt színházunk, sokkal szebb, korszerűbb, mint valaha. Roppant nagy reményekkel néztünk az elkövetkező évek elébe. Tizenöt esztendő telt el azóta ... BENEDEK MIKLÓS Fotópályázati íelhívás A FORTE FOTOKÉMIAI IPAR VÁLLALAT ÉS AZ OFOTÉRT VÁLLALAT 1975. JANUÁR 1-TŐL „Ahónap képér címmel közös fotópályázatot hirdet. Részt vehetnek rajta a fotóklubok, a fotókörök tagjai, és minden fotóamatör. A pályázatra beküldhető legfeljebb 5 darab 24X30-as méretű, bármilyen tárgyú, de kizárólag FORTE papírra készült, fekete-fehér vagy színes nagyítás, a következő címre: FORTE Bemutatóterem, 1051 Budapest V., Mérleg u. 12. Az első pályamunkákat december 15-től várjuk. Az első küldemények határideje: december 30-a, a továbbiakban mindig a hónap 20-a. A képek hátoldalára a kép címét, továbbá a szerző nevét és irányitószámmal megjelölt lakcímét is kérjük ráírni. A képekhez - a fenti adatokat is tartalmazó - kísérő- jegyzéket is mellékeljenek. Közöljék azt is, hogy — a saját költségükre — igényt tar- tanak-e a képek visszaküldésére. Ebben az esetben a képeket lehetőleg a visszaküldésre is alkalmas csomagolásban kérjük beküldeni. Azokat a képeket, amelyeket a zsűri elfogadott, minden hó 1-étől kiállítjuk a FORTE Bemutatóteremben (Budapest V., Mérleg u. 12.) és az OFOTÉRT Bemutatóteremben (Budapest VII., Asbóth u. 15.). A kiállított képeket kéthetenként megcseréljük, hogy azokat a két bemutatóteremben minél többen megtekinthessék, A legjobb kiállított képek szerzőit a FORTE minden hónapban kétszer 200 Ft összegű ' óriási utalvánnyal díjazza. Ezek beválthatók a FORTE Mintaboltjában (Budapest V., Mérleg u. 12.) és az OFOTÉRT 99. sz. szakboltjában (Budapest VII., Asbóth u. 15.). Azokat a képeket, amelyeket a zsűri nem fogadott el, a FORTE Bemutatóterem — a már közölt feltételekkel visszaküldi a pályázóknak, de a képek esetleges sérüléséért nem vállalunk felelősséget. A kiállított képek, valamint a díjazott szerzők r^evét és képeik címét minden hónap első hetében közzétesszük a Magyar Ifjúság című hetilapban. Az 1975. december 20-ig beküldött, havonta elfogadott és kiállított képekből december fo'yamán megrendezzük AZ ÉV KÉPEI cimű kiállítást. Ennek első három helyezettjét a FORTE 1000, 800 és 500 forintos vásárlási utalvánnyal díjazza, amelyek ugyancsak a már említett FORTE és OFOTÉRT boltokban válthatók be. FOTOKÉMIAI IPAR VÁLLALAT VÁLLALAT <