Déli Hírlap, 1974. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1974-12-24 / 301. szám
A kiállításokra mi járunk Számvetés a Miskolci FotóMuhban Hosszasan tartott a felsorolás, míg Mihalecz Lajos, a Miskolci Fotóklub propaganda-titkára a klubtagok és a sajtó képviselőinek ke- rekasztal-beszélgetésén elmondotta, hogy mit végeztek a lassan véget érő 1974- es évben. A kiállításokkal kezdte. Bemutatók itthon és más városokban A két év múlva huszonöt éves klubnak összetettek a céljai, és így a feladatai is. De ezek között is a legelső, hogy kiállításokkal lássák el a várost és a megyét; így szolgálva a közönség igényeinek kielégítését, és ezzel bizonyítva az itt folyó alkotó tevékenységet. Többfélék voltak ezek a kiállítások. A legnagyobb szabásúnak a Testvérvárosok fotószalonja című bemutatót tarthatjuk; a miskolciaké mellé Csehszlovákiából, Lengyelországból érkeztek képek. Külön kell szólni a klubtagok hazai kiállításairól, mint amilyen például Farkas Gyulának a Kossuth Művelődési Házban rendezett Barangolásaim című bemutatója volt. Külön azokról, amelyek keretében a klubtagok más városokban mutatkoztak be (Perde Bélának, Tárcái Bélának Pécsett, Farkas Gyulának Debrecenben, Nyíregyházán, Kovács Tibornak Tokajban volt kiállításai. Másutt élő, dolgozó művészeket is vendégül láttak Miskolcon. Szívesen emlékszünk Varsányi Béla reklámfotóira, Féner Tamás és Balla Demeter tárlataira. Ezek mellé sorakoznak a Fotóáruház mini galériájában rendezett bemutatók, és feltétlen említést érdemel az a negyven fotóból álló vándorkiállítás, amelyet az SZMT kérésére állítottak össze, és amely a megye és a város munkásszállásait járja végig. Pályázatok, díjak A klub tevékenységének másik, legalább ilyen fontos részét teszik ki az egyéb rendezvények. Ismert a Mai vendégünk című sorozatuk; a Művészklubban tartott találkozókon a fotó ismert mestereivel, közéleti emberekkel folyik a beszélgetés, Kurucz János Fény és árnyék című, háromszorosan díjazott fotografikája. vagy a tagok színes diavetítést. élménybeszámolót tartanak. Rendszeresen megrendezik a negyedév legjobb képe című házi pályázatot, és természetesen nagy figyelemmel kísérik társaik szereplését az országos fotópályázatokon, nemzetközi tárlatokon. Mint elmondták, az idén Kurucz János volt a legsikeresebb klubtag: a különböző rendezvényeken ösz- szesen 11 díjat nyert. Ebben már benne van azon az észak-magyarországi (nógrádi, hevesi és miskolci) fotóklubok által közösen rendezett nagy tárlaton való részvétel is, ahová az anyag jelentős részét miskolci fotósok küldték. Alkotóműhely Mindezt többé-kevésbé tudjuk, az eseményeket annak idején figyelemmel kísértük, és figyeljük majd a jövő esztendőnek csak témájában más, de alapvetően hasonló programjait is. De az év végi számvetés, még ha csak dátum szerinti „leltározás” is, mégis hasznos dolog. Berde Béla, a klub főtitkára és Tárcái Béla művészeti tanácsadó ezt így foglalta össze: a klub tagjainak minden sikeres szereplés (és összegyűjtve tekintélyes számot kapunk) elismerés. Magyarországon fotóművészképzés nincs; klubok vannak. Olyan alkotóműhelyek, ahol egymás munkáját segítve dolgoznak az azonos érdeklődésűek, ök a fórum, ahová kötődhetnek a fotószakkörök tehetséges fiataljai, és amely az országban levő és a határainkon túli klubokkal eredményes kapcsolatokat tart. Mondani sem kell talán, hogy valameny- nyiünk számára eredményeset; a kiállításokra mi járunk. (M—) f— T ^ A művész és közönsége Nagyon fontos gondolatot vetett fel a Tv Zenei Klubjának vitáján-eszmecseré- jén Bálint Endre. A klasz- szikus zene (de elmondható ez minden művészeti ágról is!), az előadó, az alkotó és a közönség egyre távolabb kerül 'egymástól. A ma már „klasszikusnak” nevezett zene. hajdanán egy értő és inspiráló, közösségben született meg. A zeneszerző (festő, költő stb.) és az előadó- művész azonos volt, a kor- társ szólt a kortárshoz a kortársak zenei, festői, költői vagy köznyelvén. A mai értelemben vett közönség a XIX. században alakult ki, amikor különvált a zene szerzője és előadója, s a szerző már nem tudta, hogy kiknek alkot. A mű sikere az előadóművész produkcióján múlott, ugyanakkor már nem csupán kortárs zenét játszanak, de régebb; korok zenéjét, költészetét, képző- művészetét is „felfedezik"’ (lásd pl. Mendelssohnt és Bachot) és előadják. Az előadó (és sok alkotó is) kiszolgálja a közönséget. Ekkor alakul ki az a jelenség, amelyről a tulajdonképpeni eszmecsere is folyt: a virtuozitás és a hatáskeltés. Azzal, hogy a zene nagyobb tömegekhez jut el, egy kicsit el is idegenedik magától a zeneszerzőtől és az előadótól. Gondoljunk csak a hanglemezre, magnóra! A felvétel, a játék maga lehet tökéletes, de odavész az intimitás ! Kocsis Zoltán és Kadosa Pál beszéltek igen érdekesen az előadóművész nehézségeiről, gondjairól. A kérdés azonban korántsem periférikus, hiszen érinti egész művészi, kulturális életünket. Nem mondhatunk le árról, hogy a zene — s egyáltalán a kultúra — eljusson a tömegekhez, minél többen értőivé, élvezőivé váljanak, ugyanakkor keresni kell a művész és a közönség kapcsolatában az intimitás, a hajdani meghitt közelség és közvetlenség („visszahatás”) lehetőségeit. Nem mást, mint azt, hogy a közönség ismét közösség legyen: aktív befogadó, ugyanakkor inspiráló is. A tv (és a fejlődő technika?) jó úton nalad efelé ezekkel a műsorokkal. (hor pacsi) Felszabadulási láng Borsodbótáról Jubileum Sátán (Levelezőnk írja) Sáta község felszabadulásának 30. évfordulóját december 21-én, szombaton ünnepelték a község dolgozói. Délelőtt a 3235. sz. Vasvári Pál Úttörőcsapat ünnepélyes csapatgyűlésen fogadta a Borsodbótáról érkező felszabadulási lángot, este pedig emlékünnepséget tartottak, amelyen dr. Vodila? Barna, a járási hivatal elnöke mondott beszédet. Az ünnepség kultúrműsorral zárult, amelyen az úttörőcsapat szavaiéi, énekkara és táncosai szerepéitek sikerrel, jól egészítve ki a KISZ-es korosztályú, ez alkalomból alakult „Jubileum 30.” elnevezésű leánykórus és a zenekar programját. A Borsodi Szénbányák képviseletében a farkaslyuki irodalmi színpad adott színvonalas emlékműsort. A Felszabadulási Sportzászló Mozgalom első versenyeként vasárnap délelőtt a KISZ- alapszervezet és a szakmaközi bizottság rendezésében asztalitenisz-verseny zajlott le. R. L. Úszó könyvtárak A gdyniai Központi Tengeri Könyvtár több mint 67 ezer kötetes készlettel rendelkezik. A könyvtár 300, Gdanskból és Gdyníából induló lengyel tengerjáró hajó legénységét látft el olvasnivalóval. Egy-egy útra, annak hosszától függően, 50—450 kötetes kiskönyvtárat visznek magukkal a hajók. Igen népszerűek Tolsztoj, Hemingway, Solohov művei, a történelmi regények, és természetesen a tengerrel foglalkozó könyvek. Közönséges naptár, közönséges év Megkaptam az új naptárt, s alig várom, hogy használatba vegyem. Kérem, ne tessenek berzenkedni az utóbbi kifejezés miatt. Annál is inkább ne, mert ezúttal nem valamiféle zsebnaptárról, magán-naptárról van szó, hanem „a polgári időszámítás alapegységéül szolgáló” naptári év olyan mutatójáról, mely hivatali asztalra helyezhető. Az ilyet nemcsak egyszerűen megkezdi az ember, hanem felfekteti, megnyitja, felavatja, vagy átadja rendelteté ének. Elárulom, hogy első gondolatom a „leleplezés” volt. Nem a naptárt akartam leleplezni (bár szilveszter táján ez is ok lehet az ivásra), hanem a tervezőt, a felelős kiadót, szóval azt a valakit, akit egész 1974 folyamán annyit emlegettem, mikor összezavartam a keddet a szerdával. Lévén egy olyan naptár a birtokomban, amelyen a napokat elválasztó vonalbk felett strázsálnak, a számok, s jó szeme legyen annak, aki — balról jobbra futtatván tekintetét — nem téveszt. De hát mindez immár a múlté (vagy az lesz egy-két napon belül, addig meg már úgysem akar az ember dolgozni, azaz, hogy „előjegyezni”). Nézem az új naptárt — mohón, mint a sportdrukkerek —, mindjárt az utolsó lapra fordítva. Megkönnyebbülök. A naptár teljesen áttekinthető. Nagy szám közli velem, hogy hányadikát írunk, negatív szedésben (kék alapon) láthatom, hogy a hét melyik napjáról van szó, s alatta fel vagyon a névünnep is tüntetve. S ezek az adatok úgy be vannak zárva a maguk keretei közé, hogy két nap összemosása lehetetlen. Bravó, bravó! Dehát kit dicsérjek? Az is olvasható az utolsó lapon. „Felelős kiadó a Gondolat Könyvkiadó igazgatója, Komárom megyei Nyomda Vállalat, Komárom. Felelős vezető: Macher Zoltán igazgató, MSZ 5622” Hogyhogy tavaly nem tudtuk, hogy van egy ilyen korrekt, megbízható cég? Nézzük csak, ki követte el annyiunk ellen azt a merényletet? Megfordítom a 74-es naptárt, s eláll a lélegzetem. A cégjelzés betűről betűre megegyezik a fentebb közölttel. Hát ez bizony elgondolkoztató. Első reflexként Julius Caesar és XIII. Gergely pápa neve mellé felírom gondolatban Macher Zoltánt is. Nem a reformer Machert — a tavalyit —, hanem azt a felelős vezetőt, akinek volt ereje és bátorsága lemondani egy gyártmány-sablonról, ami nem vált be. Bárcsak mindenki követné példáját! Akkor nem találkoznánk annyi célszerűtlen produktummal. Annyi újként kikiáltott ócskasággal, annyi silány utánzattal, annyi „gyenge eresztéssel”. Szeretem ezt a régivágású, megbízható, de új napokat, hónapokat ígérő füzetet. Kikeresem benne a nekem kedves név- és születésnapokat, majd azt is megállapítom, hogy február 28 napos lesz 1975-ben; vagyis „közönséges évnek” nézünk eléje. Nem baj, én szeretem a közönséges (a nem különleges) éveket... (gyarmati) A tudományban is nagyhatalom Nemzetközi statisztika szerint a világ minden negyedik tudományos dolgozója a Szovjetunió állampolgára. Az ország 1 050 000 tudóst, tudományos dolgozót foglalkoztat. Közülük 2500 a különböző akadémiák tagja, 18 000 egyetemi tanár, 30 000 a tudományok doktora, 270 000 a tudományok kandidátusa, s 180 0000 a tudományos munkatársak és tanársegédek száma. Több mint félmillió, magas képzettségű, tudományos fokozat nélküli kutató végez tudományos munkát a gyárakban, intézetekben stb. A tudományos dolgozóknak mintegy a fele nő: összesen 414 000 nő foglalkozik tudományos munkával, elsősorban a biológia, az orvostudományok és a társadalom- tudományok területén. A tizenegyediknek is örülünk Nézőpont Nem kevés izgalommal vettük kezünkbe a lél-es Ipari Szakmunkásképző Intézet KISZ-lf jds&ga lapjának, a Nézőpontnak legújabb számát. Izgalmunk oka: vajon tartják-e a színvonalat az alkalmanként — immár tizenegyedszer — kiadott diáklap szerkesztői, munkatársai? Már ahhoz képest, ahogy a meglepően Jó szerkesztői-új- ságírói kvalitásokról tanúbizonyságot tevő korábbi lapszámokat elkészítették. Nos: a városunk felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére a napokban — tehát még az ünnep körében — kiadott mostani lapszám bizonyos tekintetben felülmúlja az előbbieket. Munkatársai — nyilván a szerkesztő bizottság intencióinak megfelelően — sokrétűen emlékeznek meg a felszabadulás fényéről, sőt, az azt megelőző ellenállási mozgalomról is. Emellett azonban az intézet növendékeinek gazdag életét is bemutatják (egyikük diákíróként jutalomból az NDK- ban járt, Tóth Mihály ifjú cselgáncsozó Kubában világ- bajnokságot nyert, a diák- parlament vi tikján csaknem százan vettek részt, de részt vettek három és fél ezren a mezőgazdaság betakarítási munkáiban is stb.), — s ily módon tükrözteti a lap azt a „hidat”, amely a harminc év előtti időkből a máig ível, sejtetve a jövőt is. Külön dicséret illeti a szerkesztőket a felszabadulási témák megválogató sóért. Egy csokorba fogva az ellenállási mozgalom több miskolci harcosával készített interjúkat közöltetnek. s a lap induló közleményeként Fekete Mihálynak az „Ellenállók az Avas alján” című könyvéből idéznek ösz- szefüggő eseményeket megelevenítő részeket. Közreadják a szerző levelét is, melyet a 101-es tanulóinak küldött: „Kedves ifjú barátaim! Megtiszteltetésnek tekintem, hogy lapjukban részleteket közölnek Ellenállók az Avas alján című könyvemből. Mi annak idején nem azért vállaltuk a harcot a német megszállók és nyilas ügynökeik ellen, hogy az utókor figyelmét felhívjuk magunkra. Azért harcoltunk, mert proletár osztályérdekünk, szocialista meggyőződésünk és hazaszeretetünk ezt parancsolta számunkra. De természetesen örülünk annak, ha az új nemzedékek érdeklődéssel és tisztelettel emlékeznek küzdelmeinkre. Számomra külön jóleső érzés az, hogy olyan fiatalok részéről tapasztalhatom ezt az érdeklődést. akik egykori iskolám falai között nevelődnek...” Mi is örülünk a jövendő szakmunkások érdeklődésének, tisztelgő megemlékezésének — és lapjának. T. I. Kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag új esztendőt kíván minden kedves megrendelőjének a VIMELUX Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat
