Déli Hírlap, 1974. november (6. évfolyam, 257-281. szám)

1974-11-27 / 278. szám

/ Interjú hármasban Éneklő Visszatérés Vendégségben Máger Ágnesnél Végig hármasban beszél­gettünk, bár hármunk közül az egyik még nem tud be­szélni. De kell-e magyaráz­ni, hogy egy öthónapos baba szavak nélkül is mennyire jelen van? Mindenekelőtt az édesanyja számára. Mi sem természetesebb, mint hogy Máger Agnes az elmúlt más­fél évről így beszél: míg Zsó­fit vártam, miután Zsófi megszületett. A napjait pe­dig percre pontos rendbe szedi a kicsi lány. Zsófi ötkor uzsonnázott és angyali nyugalommal pihent hol az egyikünk, hol a mási­kun ölében. Nagyon jó gye­rek. — Én tudom csak, hogy mennyit segített nekem So­ha egyetlen pillanat :a sem zavart, sem a terhességem ideje alatt, sem azután. Nél­küle sokkal kevesebb lennék. Azt hiszem, három éve ta­lálkoztunk először. Akkor, kevéssel Miskolcra költözése után a Libresszóban volt ka­maratárlata. Ezekben a he­tekben a Miskolci Ga’ériában Marosits István szobrászmű­vésszel közösen rendezett nagy kiállítása. Három év nem nagy idő. Csak éppen megváltoztatja az embert. Ági felnőtt lett. Biztos, nyu­godt, megnyugtató. A diós­győri városközpontban levő lakás háziasszonya, az egyik kis műteremmé alakított szo­ba rajzasztala előtt grafikus, az állványnál festőművész, a gyerekszobában halk, gyakor­lott mozdulatokkal gyereket gondozó, nevelő édesanya. Idill? Nem hinném, mert láttam (és sokan láttuk) a rajzait. — Van humorod — mond­tam az első benyomásnak engedve. Most már árnyal­tabban fogalmaznék. Irónia inkább ez a mosoly. — Az élet úgy teljes, és számomra minden, amit ad vagy adhat,'úgy ér valamit, ha látom a dolgok visszáját ijc Zeusz átváltozása -HŰBSfc» — Hogy miért éppen a szamár? Mert ami neki meg­bocsátható, az az öszvérnek nem, és a lóhoz mindenkép­pen méltatlan. Világos beszéd, nemigen kíván magyarázatot, de foly­tatja. — Nem tudom, mitől függ, hogy az ember a saját belső kötöttségeitől végérvényesen megszabaduljon. Amíg nem érzi tökéletesen mentesnek magát az előítéletektől, addig nem szabad, nem mer min­dent. Rajzol és fest, van mondanivalója és azt ki tud­ja fejezni, de gyakran elő­fordul, hogy hiányérzete ma­rad : nem merte végiggon­dolni a gondolatot. Ez már az újabb három évet, a következő esztendőket sejteti. Most művész számá­ra mindennapi foglalatosság­nak számító munkán dolgo­zik. — Korábban a Magyarok Világszövetsége és a Tan- könyvkiadó megrendelésére rajzoltam a Tarka lepke cí­mű képes magyar nyelvköny­vet, ezekben a hetekben óvo­dások számára készítek gon­dolkodás-készségfejlesztő, úgynevezett iskolaelőkészítő feladatlapokat, amelyeket majd sokszorosítanak. Jó ez is, de a lényeg az, ami nem megrendelésre készül... (Máger Ágnes rajza) A festés természetesen. A számára a legfontosabb, a választott kifejező eszköz. — Ha van mondanivalóm, nagyon gyorsan dolgozom. A kiállított képek jelentős ré­szét akkor festettem, mikor Zsófit vártam. Vele együtt nagyon jól ment a munka, most sem akadályoz. Már abban sem, hogy nagyalakú vásznakat fessek. — Mit látsz most, innen a világból? — A főiskola előtt dolgoz­tam üzemben, voltam kira­katrendező. A főiskola óta Miskolcon vagyok. Nem fon­tos, hogy az ember hol él, csak azt ne felejtse el, hogy a képeinek szavakkal kife­jezhető, mások által tovább gondolható mondanivalója légyen. Az elmúlt tíz év aranybánya volt, és Zsófi már öthónapos ... Zsófi elaludt — most ép­pen az ón ölemben. Felkölt- jük és kivisszük a műterem­ből, mert fürdetni kell. Már csak vele foglalkozunk. Mint eddig. (makai) ifjúság A héten megjelent az első Éneklő ifjúság című lemez. Az Éneklő ifjúság a Magyar Rádió zenei sorozata, ame­lyet iskolai és más amatőr kórusok számára hirdettek meg négy esztendővel ezelőtt. A versengés kétszázötven kórus között három évig tar­tott. A legjobban szereplő 12 énekkar egy-egy produkció­ját rögzítették a nagylemez­re; egyedül a miskolci 6-os számú Általános Iskola kó­rusa szerepelt két darabbal is. Kodály Zoltán: Lengyel László című művén kívül egy amerikai népdalt is éne­kelnek — angolul. A felvétel története 1972-re nyúlik visz- sza, amikor is az iskola ven­dégeként három fiatal ame­rikai zenetanárnő sajátította itt el a Kodály-módszerű oktatást. Fél évig tartózkod­tak itt, és ők tanították be a mos hanglemezre került népdalt. Testnevelés az óvodában Ma délelőtt a legkisebbek népesítették be a városi sportcsarnok küzdőterét. A megyei tanács művelődés- ügyi osztályának kezdemé­nyezésére itt rendezték meg ugyanis Testnevelés az óvo­dákban címmel — első al­kalommal — a megye óvo­dásainak találkozóját. Varga Gáborné, az országgyűlés al- elnöke, a megyei tanács el­nökhelyettese nyitotta mega programot, majd a megye járásainak és városainak — köztük Miskolcnak — 14 fős óvodáscsoportjai, összesen 270-en mutatták be: a neve­lési programnak megfelelő­en, hogyan dolgozták fel a novemberi testnevelési anya­got. A mintegy háromne­gyedórás bemutató után kö­zépiskolás fiatalok és úttö­rők ajándékműsorral ked­veskedtek a legfiatalabbak- nak. Balettegyüttesünk vendégségben A szovjet balettművészet két fellegvárában — Lenin- grádban és Kijevben — ven­dégszerepei november 27. és december 5. között a Magyar Állami Operaház 140 tagú balettegyüttese. Ezúttal elő­ször mutatkoznak be a két város közönsége előtt. is. Semmi, senki nem tökéle­tes, miért ne mutatnánk meg a gyengeségét is? Ettől talán még nagyobb is lesz, de min­denképpen így lesz igaz. — A Galériában látott ki­állítás rajzai gyakran visz- szatérö. motívuma a sza­már ... Miskolcért harcoltak A Bartók Béla Művelődési Központ által időről időre megrendezett Fiatalok fóru­mának november 29-én, pén­teken olyan témája lesz, amely nemcsak a rendszere­sen ide járó középiskoláso­kat érdekli, hanem mind­annyiunkat. A rendezvény címe: Így harcoltunk váro­sunk felszabadulásáért. Bar- la Anna és Nyíró Sándor, egykori Mokan-komité tagok beszélnek a 30 esztendővel ezelőtti időkről. Bevezetőt Csorba Barnabás újságíró mond. Fiűs mamák a telelonébresztőnél A legtöbb álmos ügyféllel kétségtele­nül a Posta telefon- ébresztő szolgálatá­nak dolgozói kerülnek kapcsolatba. Sajátos feladat az övék, hi­szen klienseik inkább bosszúsan, mint öröm­mel veszik tudomá­sul, hogy kérésük haj­szálpontosan teljesül; másodpercre ponto­san berreg fel a te­lefon, s jelentkezik az udvarias hangú ébresztő. Előfordul azonban — igaz, nagyon rit­kán, szinte csak szö­kőévenként —, hogy adminisztrációs hibá­ból, vagy más okból későbbre csúszik, esetleg el is marad a „távköltögetés”. Eb­ből — mint a követ­kező eset is igazolja — furcsa bonyodal­mak származhatnak. Az egyik hét elején síró hangú asszony ko­pogtatott a budapesti ébresztő szolgálat ve­zetőjének ajtaján. Sűrű könnyhullatás közben panaszolta, hogy jóvátehetetlen hiba történt: a meg­rendelt ébresztés el­maradt. így azután elaludt ő is, katona fia is, aki szabadsá­gon volt itthon. Haj­nalban kellett volna visszautaznia egységé­hez, de mire feléb­redtek, elment a vo­nat — a gyerek csak jó pár órás késéssel jelentkezhetett pa­rancsnokánál. — Katonáéknál, tu­dom én jól, szigorú büntetés jár az ilyes­miért ... Talán már dutyiban is ül az a szegény gyerek — so­pánkodott az aggódó mama. Gyors ellenőrzés: panasz jogos, azaz nem a kiskatona, ha­nem a telefonszolgá­lat a ludas -a fegye­lemsértésben. Hogyan lehetne jóvá tenni a jóvátehetetlent? Tű­nődésre nem sok idő volt, cselekedni kel­lett. Nyomban hiva­talos értesítést szer­kesztettek, benne az önkritikus őszinte­séggel vázolt tényál­lás, hogy a kimenőt bizony a „telefono­sok” hosszabbították meg. A hiteles doku­mentum meglágyít­hatta a parancsnok szívét, mert kevéssel utóbb befutott a vá­lasz: a kiskatona fe­lelősségre vonásától eltekintettek. Hanem az ügy ez­zel nem zárult le. Az esetnek hire mehe­tett az egységnél. A következő hétfőn reg­gel ugyanis húsz ma­ma várta kétségek és remények közepette az ébresztő szolgálat vezetőjét. Valameny- nyien ugyanazzal a kéréssel: írjon pár sort, mert álomszu­szék fiuk elaludta a vonatindulást. Előke­rült a „főkönyv”, de az ébresztőre szóló előjegyzéseket csak nem találták. A ma­mák kénytelen-kellet­len beismertek: nem is rendeltek ébresz­tést. Azért az a pár sor mégiscsak kelle­ne ... Ezúttal azonban nem használtak az anyai könnyek: a fiús mamák küldött­sége igazolás nélkül távozott az ébresztő szolgálat vezetőjétől. Kottán Év* az alma materhez Kanizsai műszaki nap a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen Az ország dinamikusan ipa­rosodó városai sorába tartozik már Nagykanizsa. Üj gyárak, fejlődő üzemek sora igazolja, hogy az egykori kereskedővá­ros ipari központtá válik. Meg­erősödött a város műszaki ér­telmisége is, tevékenységük nyomán új tervek születnek és öltenek testet, gyarapodik, szé­pül Nagykanizsa. A MTESZ városi -tagegyesületeiben 1200 szakember tevékenykedik, s közülük mintegy 120-an a Gép­ipari Tudományos Egyesület­ben. A gépészek és a helyi szer­vezet gerincét adó három tagvállalat — Dunántúli Kő­olajipari Gépgyár, Finom- mechanikai Vállalat, Vas­ipari Vállalat — szakembe­rei már eddig is az ország több városában tartottak elő­adásokat, rendeztek kiállítá­sokat. A miskolci Nehézipa­ri Műszaki Egyetemen ma tartott kanizsai műszaki nap azonban példa nélkül álló rendezvény. A város gépész- mérnökeinek jelentős része ugyanis a miskolci egyete­men szerezte diplomáját, s így az alma materhez való visszatérés egy kicsit szám­adás is a szerzett elméleti ismeretek gyakorlati alkal­mazásának eredményeiről. Nagykanizsán, a már dolgo­zók rendszeressé váló szak­mai továbbképzésében, ame­lyet az egyetem oktatói lát­nának el, továbbá abban, hogy az egyetemi hallgatók nyári termelési gyakorlatu­kat a város gépipari vállala­tainál töltenék. Nagykanizsa fejlődő gép­ipara, a mind korszerűbb technológia megkövetelik az elmélet és gyakorlat szoros kapcsolatát, s ehhez a kani­zsai műszaki nap megfelelő kezdetet jelent. A színvona­las előadások után megnyíló kiállítás a Dunántúli Kőolaj­ipari Gépgyár népes szerel­vénycsaládjának egyes tag­jait, gömbcsapokat, tolózá­rakat, szelepeket, olajipari szerszámokat, a Finomme­chanikai Vállalat különböző vízlágyító berendezéseit, a Vasipari Vállalat kézi szer­számait, kisgépeit mutatja be. A világ számos távoli országába is exportált ter­mékek bizonyára felkeltik az érdeklődő szakemberek figyelmét. A Nagykanizsa városi, va­lamint az egyetemi GTE- szervezetek és az egyetem gépészmérnöki kara által Másrészt szeretnék, ha a kapcsolatok a város és az egyetem között szorosabbá válnának. E kapcsolat bővü­lése kifejezésre juthat fris­sen végzett gépészmérnökök fogadásában, letelepítésében rendezett kanizsai műszaki nap hasznos kapcsolatok megteremtője lehet, s mint az a rendezők szándéka, se­gítséget nyújt Nagykanizsa gépiparának további ered­ményes fejlődéséhez. műsor SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Népzene. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Gisela ; May énekel. — 14.14: Fúvós­■ zene táncritmusban. — 14.30: Nőkről nőknek, ősz ... — 15.00: Hírek. — 15.10: Mesterségünk címere. Pályaválasztási vetélke­dő, III. elődöntő. — 16.00: A vi­lággazdaság hírei. — 16.05: Az élő népdal. Budapest. — 16.15: Helga Rosivaenge énekel. — 16.30: Miről írnak az üzemi la­pok? — 16.40: Musicalslágerek. — 17.00: Hírek. — n.05: Külpoli­tikai íigyelő. — 17.20: Bemutat­juk új íelvételeinket. — 13.03: Dzsesszfelvételeinkből. — 18.18: Világriadó. Az éhínség réme. — 18.43: A Magyar Rádió és Tele­vízió énekkara énekel. — 19.00: Esti krónika. — 19.25: Magnósok, figyelem! — 20.10: Ignaz Fried­man „Duo Art” felvételeiből. — 21.00: Hírek. — 21.03: Történe­tek Debrecen felszabadulásáról. III. rész: Az ideiglenes főváros. —1 21.33: Régi magyar muzsika. — 22.00: Hírek. Sport. — 22.20: Sosztakovics: VII. (Leningrad)) szimfónia. — 23.39—0.25: Daljá­tékokból. Petőfi rádió: 12.00: Dózsa György. Részletek Erkel operá­jából. — 12.40: Házunk tája. A Falurádió műsora. — 13.00: Hí­rek. — 13.03: Josef Suk hege­dűi. Zuzana Ruzicková csemba­lózik. — 13.40: Az iskolatejről. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelen­tés. — 14.00: Kettőtől ötig . . . — 17.03: ötórai tea. — 18.00: Hírek. — 18.05: Küloolitikai figyelő. — 18.20: A cigánybáró. Rádiójáték Jókai Mór regényéből. — 19.20: Üj könyvek. — 19.28: A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának felvételeiből. — 19.49: Kis magyar néprajz. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek: — 20 10: Világunk . . . Kül­politikai játék, II. elődöntő. — 21.00: Gyulai Gaál János szerze­ményeiből. — 21.40: A közgazda­ságtudomány műhelyeiben. A Gazdaságkutató Intézet. — 22.00: Holnap közvetítjük... A Liszt Ferenc Kamarazenekar Vivaldi- hangversenyei. — 22.20: Verbun­kosok. népdalok. — 23.00: Hírek. — 23.15: Mészáros Agnes tánc­dalaiból. 23.35: Dohnánvi: esz- moll zongoráötös. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsor­ismertetés — hírek. — 17.35: Év vége közeledtével a Lenin Ko­hászati Művekben. — Szórakoz­tató zene. — 18.00: Borsodi tü­kör. (Politikai könyvnapok Di- ósgyőr-Vasgyárban: Testnevelés az óvodában; Ankét a Nők Lap­járól) — 18.15: Kedvelt melódiák. — Női gondok, női dolgok. . . Névnapokat ünnepelünk. — A megye sportéletéből. Testvéris­kolák kétnapos jubileumi vetél­kedője. — Előadó: a szerző. Televízió: 17.03: Műsorismerte­tés. — 17.05: Hírek. — 17.10: Gi- dácska közlekedni tanul... Óvo­dások műsora. — 17.40: Tudósí­tás az V. országos úttörőparla­ment eseményeiről. — 18.25: Moszkva várja az olimpiai játé­kokat. Az APN dokumentum­filmje. — 18.50: Több hús, több tej! Riportműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: A napsugár nyomában. IX. rész: A zöld sivatag. — 20.30: A főis­kolások Csehovot játszanak . . . — 21.30: Várak, törökök. II. rész: Törökvilág. — 22.15: Tv-híradó 3. — 22.25: Nemzetközi súlyemelő verseny (ólomsúly). Közvetítés Londonból. Szlovák televízió. 14.35: Hírek. — 14.45: Publicisztika. — 15.15: Iskolásoknak. — 16.40: Kerülete­ink hangja. — 16.55: Autó-motor revü. — 17.25: A tavasz 17 pil­lanata. Szovjet filmsorozat, 1. rész. — 19.00: Híradó, publicisz­tika. — 20.00: A veszedelmes asz- szonyok. Olasz film. — 21.40: Híradó. — 22.05: Vitafórum. — 22.55: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (7): A madarász. Shakespeare bérlet. Kiállítások: Miskolci Képtár (10—18): Magyar festészet a XX. században. — Műtárgyak meg­mentése. — Fiatal művészek Csokonairól. — Kohász-galéria: Miskolci grafikusok kiállítása. — Szőnyi István-terem (9.30—18) : Zoltánfy István festményei. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — Szlovákia népművészete. — Herman Ottó- emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. Filmszínházak: Béke (f. 4, hn. 6, 8): Váltságdíj egy halottért (mb. színes amerikai). — Kos­suth (f. 3, hn. 5, 7): Piknik a Sasok hegyén (szovjet kaland­film). — Ságvári (5): Kereszte­sek I—II. (színes lengyel, dupla helyárral!). — Hevesy Iván Film­klub (hn. 5): Egészségügyi rö­vidfilmek. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.22: Vera Sou- kopová énekel. — 8.40: A ma hullámhosszán, ép holnapra ké­szülünk. Befejező adás. — 9.25: Népdalok. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. Világnézetünk alapjai. Orosz nyelvlecke. — 10.30: Zenekari muzsika. — 11.18: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Fúvószene Weiner Leó mű­veiből. — 8.19: örökzöld dalla­mok. — 9.00: Hírek. — 9.03: Az élő népdal. Budapest. — 9.13: Romantikus kamarazene. — 10.00: A zene hullámhosszán. Közben: 11.00: Hírek. — 11.50: Egy kis fi­gyelmet kérek. Darvasl István jegyzet«. / »

Next

/
Thumbnails
Contents