Déli Hírlap, 1974. október (6. évfolyam, 230-256. szám)
1974-10-30 / 255. szám
Például esküvőre Köz-kocsi, magáncélra Utazhat-e az esküvőre állami kocsiban a vőlegény cs a menyasszony? A válasz: igen. A vállalatvezetőnek kormányrendeletben biztosított joga, hogy indokolt esetben. díjmentesen bocsássa a dolgozó rendelkezésére a személygépkocsit. A Miskolci városi-járási Népi Ellenőrzési Bizottság megtárgyalta azt a jelentést, amelyet a közületi gépjármüvek magáncélra történő felhasználásáról állítottak össze. A vizsgálatot 16 vállalatnál, szövetkezetnél, intézménynél végezték el, s kizárólag arra szorítkoztak, hogy a rendeletben előírtaknak megfelelően alakult-e a közkocsi „maszek” felhasználása. A vizsgálat megállapította, hogy sok helyen nincsenek tisztában a rendeletekkel. A tizenhatból mindössze három vállalat adta kölcsön esküvőre, temetésre, beteglátogatásra a kocsit, holott biztosan többször lett volna erre szükség. Korántsem akarjuk most arra biztosítani a vállalat- vezetőket, dolgozókat, hogy holnaptól megrohanják a cég kocsiját, hiszen továbbra is érvényes a közületi gépjárművek számát és használatát minimálisra korlátozó rendelet. Amíg ugyanis egyik oldalon a népi ellenőrök is a takarékosságot kérték számon, addig a másik oldalon a tájékozatlanságot, a lehetőségek kihasználatlanságát rótták fel. A 16 vizsgált vállalat tehergépkocsijai az év első felében háromszáznál is több esetben fuvaroztak építőanyagot, bútort a vállalat dolgozóinak. A tarifa kedvezményes, bár erre a vállalat „ráfizet”, hiszen az önköltség sem térül meg. De az ilyesfajta fuvart nem ítélhetjük gazdaságtalannak vagy feleslegesnek, hiszen az akció legális volt, bizonyíthatóan a lakásépítést szolgálta. Így is lehet támogatni a dolgozók otthonteremtő törekvéseit. A népi ellenőrök jelentésében külön fejezet foglalkozik az üzemanyag-takarékossággal. Megállapították, hogy túlságosan sokat „esznek” a közületi kocsik, s ez ebben az energiaínséges időben megengedhetetlen pazarlás. B. I. Nem a gép rázott, izgult Marika a legjobb Amikor Marika a gép mögé ült, remegni kezdett. A többiek ijedten kérdezték: ráz a pénztárgép? Nem. dehogyis rázott. Marika, Balogh Tiborné a félelemtől reszketett. Félt, hogy hibázik, félt, hogy lassú lesz. Ujjai mintha ólomból lettek volna, fejében összekavarodtak a számok. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg a tíz kosár áru árát a gépbe verte. A versenybírák hitetlenkedve meredtek a stopperórára. Baloghné három és fél perc alatt teljesítette a feladatot. Első lett. övé lett az országos bajnoki cím. Verseny után, szabadulva a nagy izgalomtól és felelősségtől, mindnyájan sírtak. A Borsodi Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat öttagú csapata — így áll az oklevélen — az önkiszolgáló élelmiszer- és iparcikkboltok pénztárosai IV. országos versenyén első helyezést ért el. A csapat (Balogh Tiborné, Hudák Ilona, Csécsi Katalin, Szől- lősy Józsefné, Budai József- né) díszes serleget kapott. A verseny után. (A BIK csapata egy percet vert rá a második helyezett Centrumgárdára) kijutott a gratulációból a két „edzőnek”, Szabó Endre osztályvezetőnek és Lövei Lajos boltvezetőnek is. „Letaroltuk a mezőnyt” — táviratozták haza Pestről az ünnepélyes eredményhirdetés után a borsodi pénztárosnők. Amikor elindultak, egy harmadik hellyel is kiegyeztek volna. Hogy az egyéniben győztes Baloghné egyáltalán versenyzett, az a véletlenen múlott. Baloghék házát ugyanis a múlt hét keddjén, egy nappal az indulás előtt, elöntötte a víz, ki kellett költözniük. Ilyen előzmények után otthagyni mindent és versenyezni, nem kis dolog. Utólag persze könnyű mesélni róla. S a mesélésre éppen tegnap volt lehetőség. A vállalat párt- és gazdasági vezetői az országos verseny győzteseit Kiváló dolgozó kitüntetéssel jutalmazták. A tegnapi, protokoll- és izgalommentes ünnepségen vette át a megtisztelő kitüntetést Balogh Tiborné, a kazincbarcikai illatszerbolt vezetőhelyettese, Hudák Ilona, a Széchenyi utcai, 62-es számú illatszerbolt pénztárosa, az egyéni verseny második helyezettje és a többiek, akik megfogadták, hogy a győztes csapatnak járó vándorserleg nem kerül el Miskolcról. B. I. Gépgyáriak a mezőgazdaságért A Diósgyőri Gépgyár dolgozóinak egy része a szabadnapokon és ünnepnapokon társadalmi munkában segédkezik a betakarításban, míg a vidékről bejárók fizetés nélküli szabadságot kaphatnak, hogy ily módon segíthessék az otthoniakat. Vállalták a gépgyáriak azt is, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek alkatrészigényét soron kívül elégítik ki, a nehezen vagy egyáltalán nem beszerezhető alkatrészeket kérésükre legyártják. A Me- zőnagymihályi Állami Gazdaság mezőgazdasági munkagépeihez szükséges bizonyos fajtájú fogaskerekeket például a DIGÉP fogazóüzemének dolgozói készítik el. Almayásár Diósgyőrben E hét elejétől egy hónapig nagyszabású almavásárt rendez a vasgyári villamos-végállomásnál levő zöldséges-pavilonjában s a vasgyári kon- zumban a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. Az LKM szakszervezeti bizottságával történt megbeszélés alapján a vállalat 3 forint 60 fillérért adja az alma kilóját, olcsóbban, mint az almavásár lebonyolítására jelentkezett termelőszövetkezetek. Gondoskodik a MÉKV arról is, hogy ugyanebben az időszakban burgonya is korlátlanul kapható legyen a két árusítóhelyen. Ma klubdélutánt tart a MTESZ miskolci székházában az Építőipari Tudományos Egyesület miskolci csoportja. A délután 4 órakor kezdődő rendezvényen az egyesület tagjai, s az érdeklő lök előadást hallhatnak a .riskolei, úgynevezett „KK”-típusú korszerűsített épületek épületgépészeti megoldásáról. Eddig tiz mázsa Mór édőgát a víz és a járvány ellen Telexjelentés a minisztériumnak. (Broczkó felv.) A telexgépből előkígyózó szalagon részletes jelentés: a megyei KÖJÁL naponta küld hasonló tájékoztatót az Egészségügyi Minisztériumnak arról, hogyan alakul az árvizsújtotta Borsod köz- egészségügye. A jelentések eddig nem számoltak be sem tífusz-, sem vérhasjárvány- ról. És ez nagy dolog, hiszen falvakat kellett kitelepíteni, szennyvíztisztító telepeket, ámyékszékeket sodort magával a víz, erősen szennyeződtek a Miskolcot ivóvízzel ellátó források. Dr. Takács Sándor, a KÖJÁL igazgatóhelyettese beszél arról a szinte emberfeletti munkáról, melyet egészségünk őrei 22-től mindmáig folytatnak. Naponta 60 — 80 minta — öt brigádot alakítottunk a megyei KÖJÁL-nál, akik azóta kinn a területen dolgoznak. Az első lépcsőben a kitelepített falvak lakosságának kellett egészséges tömegszállást biztosítani, s el kellett őket látni vízzel, élelmiszerrel, tisztálkodószerekkel. Keresem a takarékkönyvünket Miközben ezeket a sorokat írom, feleségem nem is sejti, hogy micsoda veszély leselkedik amúgy harmonikusnak tartott házasságunkra. Két ember együttélésének ugyanis talán legfontosabb előfeltétele a kölcsönös bizalom, amely ha megrendül, többé már képtelenség a régi meghittséggel egymás szemébe nézni. Igazán sajnálom, de bizisten nem rajtam múlt, hogy így alakultak közös dolgaink. Meg kell találnom a fondorlatosán eldugott takarékbetét-könyvünket, amelynek létezéséről mind ez ideig semmiféle tudomásom nem volt. Hol tartja? Ha élne a régi felhőtlen őszinteség közöttünk, akkor a választ erre egyenesen tőle kérném. De hol vagyunk már ettől az idilli állapottól? Reggel, amikor még otthon készültünk a mai munkás hétköznapra, szokás szerint rá akartam gyújtani, de nem volt mire. Elfogyott a cigarettám, ami ilyenkor, a hónap végén nem tartozik a megmagyarázhatatlan csodák közé. Azért lcötelességszerűen végigkutattam a zsebeimet, hátha mégis találok valamit, maradék cigarettát vagy némi dohánymaradékot, illetőleg maradék dohányt, amelyen esetleg cigarettát tudnék venni. Persze semmit sem leltem. Ezek után történt, hogy mintegy mellesleg odaszóltam hitvestársamhoz. Azt mondtam, ügyelve a könnyed hangnemre, hogy „ja tényleg mielőtt elfelejteném, vágj majd hozzám egy tízest, mivel elfogyott a cigim”. Most, utólag kap igazi jelentőséget az a körülmény, hogy az asszonynak erre a szeme se rebbent, ellenben hasonló könnyedséggel és látszólag gondolkodás nélkül felelt. És azt mondta, hogy mit hülyéskedem már megint, honnan volna neki a hónap végén pénze? Azzal futó csókot lehelt magasodó homlokomra és karcsú alakja kisvártatva eltűnt a ködös reggeli utca forgatagában. Gyanútlanul néztem utána, abban a biztos tudatban, hogy jól választottam. Igen, ez az asszony mindent megoszt velem, még azt is, ami történetesen nincs. Ez a jó érzés egészen addig tartott, amíg beértem a szerkesztőségbe. Ott aztán a kezembe került az Országos Takarékpénztár tájékoztatója a takarékossági világnapról. Ebből megtudtam, hogy o világ takarékpénztárai éppen fél századdal ezelőtt, 1924-ben határozták el Milánóban, miszerint minden év októberének utolsó napját a földkerekség valamennyi országában a takarékosságnak szentelik. Ráadásul éppen tíz éve annak, hogy ez a kezdeményezés Magyarországra is átterjedt és azóta október harmincegyediké nálunk is a takarékosság valóságos ünnepnapja. Rábólintottam, hogy ez csakugyan így van, az előjelek szerint ezen a napon magam sem fogom nyakló nélkül szórni a pénzt és egy arra kóborló kollégától nyomban kértem néhány cigarettát, mert megbocsátható szórakozottságból elfelejtettem bemenni a trafikba. Rágyújtottam és fokozódó érdeklődéssel tanulmányoztam tovább az OTP-közle- ményt. Amelyben az állt, hogy a takarékosság hazai eredményei kedvezőek és biztatók. A lakosság megtakarításának összege a tavalyi 60 milliárdról napjainkra 68 milliárdra emelkedett. Vagyis az egy főre jutó átlagos megtakarítás csaknem 6500 forint, a csecsemőket is beleszámítva. Egyelőre még az országos eredmény fölötti öröm uralkodott rajtam, bár már átvillant a fejemben valami halvány balsejtelem, csírájában jelentkező kellemetlen elöérzet, de elhessegettem magamtól. Ám nem sokáig tehettem, mert az OTP újabb bejelentése már az éjszakai villámcsapás fényével hasított bele koponyám addigi sötétjébe. A mindent megvilágító mondat így hangzott: „Hazánkban jelenleg 4 millió 800 ezer betétkönyvet tartanak nyilván, tehát a magyar családok mindegyikének van takarékbetét-könyve.” Gyorsan átláttam a dilemmát. Eszerint mi vagy nem vagyunk magyar család, vagy nekünk is van takarékkönyvünk. Rövid tépelődés után az utóbbi mellett döntöttem és alig vártam, hogy hazaérjek. Otthon módszeres kutatásba fogtam, miközben az járt a fejemben, hogy ha a csecsemőket is beleszámítva 6500 forint jut minden főre, akkor nálunk valahol meg kell lapulnia egy legalább tizenháromezer forintos takarék- betétkönyvnek! De hol lehet? Próbáltam a feleségem fejével gondolkodni. Később rájöttem, hogy ez nem megy. Tisztességes észjárás nem versenyezhet a fondorlatos elme találékonyságával. Fölforgattam sublódot, kamrát, fürdőszobát, végigkutattam a falakat, a parkettát, leszereltem a televízió hátlapját, kirámoltam az ágyneműtartót, megnéztem a ruhák béléseit, de egyelőre sehol semmi. Csak befizetési csekklapok az OTP-nek különféle törlesztésekre, ami nem ugyanaz. Ide vezet az, ha az asszonyt ravaszság még zsugorisággal is párosul. És most várom őt haza. Megrendülve, mert házasságunk és otthonunk egyaránt feldúlt és éppen a takarékossági világnap előestéjén. Arra meg egyenesen gondolni sem merek, hogy mi lesz, ha hazatérő feleségem orrom alá dugja az OTP tájékoztatóját, pirossal aláhúzva azt a mondatot, hogy a magyar családok mindegyikének van takarékbetét-könyve. És csak néz majd rám, bizalmatlanul fürkészve. ÁRKUS JÓZSEF Az egészségügyiek azonnal megkezdték az árnyékszékek fertőtlenítését és vízmintákat hoztak a megye minden tájáról, laboratóriumi vizsgálatra. Naponta 60—80 vízmintát ellenőriznek, mégpedig úgy, hogy a kémiai vizsgálat eredményét azonnal, a bakteriológiait pedig legkésőbb 24 óra múltán megkapják. Az eredményről haladéktalanul tájékoztatják az illetékes járásokat. Sokat segített a MÁV mozgó íaboratóriuma is, mely Kazincbarcikára érkezett, és azóta vállalja a város, illetve az ózdi járás vízminőségvizsgálatait. A visszavonuló víz után Amikor a víz kezdett visz- szavonulni, az egészség- ügyiek hozzáláttak a lakások, közterületek, közintézmények fertőtlenítéséhez. E munkában sem maradt magára a borsodi KÖJÁL: hatfős fertőtlenítő brigád érkezett segítségükre Fejér megyéből. Természetesen támogatást kaptak a városi és járási egészségügyiektől is. A járványok megelőzése érdekében a veszélyeztetett területeken biztonsági okokból eddig kétezer embert beoltottak hastífusz ellen. A tífusz elleni védőoltást még folytatják. Dizentéria ellen nem oltanak. Csupán néhány dizentériás eset fordult elő eddig a megye területén, de vérhasban akkor is megbetegszik minden évben néhány ember Borsodban, illetve Miskolcon, amikor nincs árvíz. Nem kevesebb, mint tíz mázsa klórt használtak fel eddig fertőtlenítésre a megyében, nem beszélve egyéb fertőtlenítő anyagokról. Dr. Takács Sándor kérdésünkre mondta, hogy mind az oltó-, mind a fertőtlenítő anyagból elegendő áll rendelkezésükre. Még mindig forraljuk! A miskolciakat — érthetően — foglalkoztatja a víz minősége. Ezzel kapcsolatban dr. Takács Sándor elmondta, hogy naponta 24— 30 vízmintát vesznek, és vizsgálnak meg Miskolcon. A Bódva patak nagyfokú szennyeződése miatt a sajó- ecsegi vízmüvet le kellett állítani, s azóta Miskolc sem kaphat vizet a regionális hálózatból. Maradt az alsózsol- cai vízmű és a források vize. Kivéve természetesen azokat a tapolcai forrásokat, melyeket — mint már megírtuk — szennyeződés miatt le kellett zárni. A nagyfokú klórozással sikerült elérni, hogy a miskolci víz ne legyen fertőző, de az egészségügyiek nem győzik hangsúlyozni, hogy forralás nélkül még mindig nem ta- hácsos fogyasztani. A telexgépből előkígyózó szalagon még nem adott jelentést a KÖJÁL járványos megbetegedésről. És hogy ezt a rendkívül nehéz körülmények ellenére is elmondhatjuk, azért köszönet jár az egészségügyieknek, akik — a gátak védőihez hasonlóan — szinte emberfeletti munkát vállaltak magukra. BÉKÉS DEZSŐ ;
