Déli Hírlap, 1974. szeptember (6. évfolyam, 205-229. szám)
1974-09-30 / 229. szám
MAP VI. ÉVFOLYAM, 229. SZÁM 1974. SZEPT. 30., HÉTFŐ | ŐRE: 1 FORINT A XI. kongresszus és fel- szabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére jelentős vállalásokat tettek az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat üzemigazgatóságai. A miskolci üzemigazgatóság többek között vállalta, hogy az összekötő városrészben, a József utcában elkészülő 200 férőhelyes óvoda külső villamosenergiai tervét ingyenesen, a munka kivitelezését munkabér felszámítása nélkül készíti el. E munkák együttes értéke megközelítően 130 ezer forint. Gyerekek az (RIPORT A (i. OLDALON) Ha rossz a gázkészülék (HASZNOS TUDNIVALÓK A GÁZTÖRVÉNYRŐL. CIKK A 3. OLDALON) Spinota mai rádióbeszéde sok mindent tisztázhat Meghiúsították a portugál jobboldal puccskísérletét y Az elmúlt szabad szombaton az AFIT XVI. számú Miskolci Vállalatának több mint 700 dolgozója tartott kommunista műszakot. A vállalat dolgozóinak társadalmi munkafelajánlása része a párt XI. kongresszusa, és felszabadulásunk 30. évfordulójára indított szocialista munkaversenynek. A hejőcsabai szervizben, a motornagyjavítóban, a központi tehergépkocsi-karbantartóban és a vállalat központban szombaton munkába állt dolgozók egynapi bérüket városunk óvodai helyzetének javítására ajánlottak fel. (Képünkön: ezúttal szabad szombaton sem pihent a FIAT-tesztsor egyik értékes műszere, a lengéscsillapítómérő a hejőcsabai szervizben.) (Kerényi László felvétele) Miután a portugál baloldalnak és a fegyveres erők mozgalmának egységes fellépése meghiúsította a jobboldal puccskísérletét, nagy várakozás előzi meg Spinola tábornok mai rádióbeszédét: tisztázódik-e szerepe a puccskísérletben. Tegnap, amikor a puccskísérlet leverése és számos jobboldali személy letartóztatása után Spinola államfő az államtanács tagjaival, majd utána a fegyveres erők mozgalmának tagjaival tanácskozott, nagy feltűnést keltett a mozgalom időközben kiadott közleménye: „Le kell vonni a kialakult helyzet logikus politikai következtetéseit”. — Ebből sokan Spinola lemondására következtettek, hiszen csak vonakodva állította le a jobboldali felvonulást szombaton, és amikor a teljhatalmat akarta átvenni, került házi őrizetbe a baloldali körökkel Spinolának kétségtelenül lesz mit tisztáznia mai rádióbeszédében, hiszen szerepe — egyelőre legalábbis kétséges. Mint ismeretes, az államfő szeptember elején egy beszédében „a portugálok csendes többsége” nevében egykalap alá vette a fasisztákat a kommunistákkal és úgy nyilatkozott, hogy ez a kapcsolatban álló Goncalves miniszterelnök. Goncalves azóta már rádióbeszédben közölte: győzedelmeskedtek a reakció felett és a fegyveres erők mozgalma folytatja az ország demokratizálási programját. „csendes többség ezt a két szélsőséget egyaránt elutasítja”. Ez a burkolt fenyegetés, amelyet a „totalitarizmus” elleni „demok- ratikus” harc selyempapírjába csomagolt, kitűnő agitációs eszköz lett a jobboldal számára. Az ilyenfajta agitáció vezetett el azután a szombati nyílt demonstráció bejelentéséhez, amit Spinola csak nagynehezen tiltott le. Közben bejelentette, hogy átveszi a teljhatalmat, majd azután vették háziőrizetbe Goncalves miniszterelnököt. A szocialista és kommunista milíciák Októberben: műszaki könyvnapok Sorrendben 13. alkalommal rendezik meg ez év októberében a műszaki könyvnapokat. Ez alkalomból 7 kiadó 53 műszaki vonatkozású könyvet jelentet meg. Az UNESCO statisztikái szerint hazánk előkelő helyet foglal el az egy főre jutó könyvkiadásban, és ez különösen vonatkozik a tudományos és műszaki közleményekre. Bírmagyaráxat: valamint a fegyveres erők mozgalma, vagyis a tisztikar balszárnya meghiúsította a kísérletet, de még mindig homály fedi: mi is történt a hét végén Lisszabonban? Erre ad — remélhetőleg — választ Spinola mai beszéde. MÁTÉ IVAN A műszaki könyvnapok országos megnyitója Szombathelyen lesz október 9-én, ahol a tervek szerint Bon- dor József építésügyi és városfejlesztési miniszter mond beszédet. Felhős, hűvös idő Ma az évszakhoz képest széllel. A nappali hőmérsékA levert jobboldali puccs után portugál katonák ellen- hűvös idő várható, felhősö- örzik a gépkocsikat Lisszabon utcáin déssel, helyenként esővel, let 12—17, az esti 8—13 fok között alakul. A barátság és egység nagyszerű megnyilvánulása Ma befejeződnek a moszkvai tárgyalások „A legmélyebb benyomást ránk a barátság és egység nagyszerű megnyilvánulásai tették” — mondotta Kádár János a szovjet televízió és a sajtó képviselőinek, amikor Lcningrádban az Auróra cirkáló fedélzetén tartózkodott. Delegációnk azóta már visszatért Moszkvába, ahol ma ismét találkozik Kádár János és Leonyid Brczsnyev, majd aláírják a záróközleményt, ami még ma nyilvánosság elé is kerül. Kádár János és Leonyid Brezsnyev tegnap is tárgyalt. Eszmecserét folytattak a két ország közötti együttműködés kibővítéséről és elmélyítéséről, valamint nemzetközi problémákról. Különös figyelmet fordítottak a szocialista közösségnek a nemzetközi feszültség enyhüléséért és a béke megszilárdításáért vívott harca kérdéseire. A találkozó testvéri, szívélyes légkörben, a teljes egyetértés és nézet- azonosság szellemében zajlott le. Geszten veszüret Megjelent a zalaegerszegi üzletekben az ősz ízletes csemegéje, a szelídgesztenye. A termelők szerint jó közepes termés várható. A megyében összesen» mintegy 60 vagon étkezési gesztenye betakarításával, illetve felvásárlásával számolnak. reggelig SZOVJET—AMERIKAI PÁRBESZÉD Szovjet delegáció utazott New Yorkba Gvisianinak, a Tudományos és Műszaki Állami Bizottság elnökhelyettesének vezetésével. A küldöttség részt vesz a Szovjet —Amerikai Tudományos-Műszaki Együttműködési Bizottság munkájában. A találkozó a kapcsolatok további élénkítésével kapcsolatos kérdések megvitatását szolgálja. GROMIKO VARSÓBAN — JAROSZEWICZ BÉCSBEN A lengyel diplomácia élénk „forgalmat” bonyolít le a héten. A kormány meghívására az ENSZ-közgyűlésről Varsóba érkezett Gromiko szovjet külügyminiszter, aki tárgyalt Ford elnökkel. Gie- rek, a LEMP KB első titkára a jövő héten lesz Fsrd vendége. — Jaroszewicz lengyel kormányfő ma kezdi meg ausztriai tárgyalásait. HEGY OMLÁS ÉS REPÜLŐ- SZERENCSÉTLENSÉG Hegyomlás történt az észak-kolumbiai Medellinben. Az első jelentések szerint legalább kilencvenen meghaltak. — Légiparádé közben a venezuelai légierő e*yik sugárhajtású repülőgépe egy négyemeletes caraca- si épületre zuhant. A jelentések szerint heten meghaltak. MAKARIOSZ HAZATÉRÉSÉT KÖVETELTÉK Több tízezer ciprusi tüntetett Limaszolban: követelték Makariosz hazatérését. Az EOKA görög szélsőjobboldali szervezet megpróbálta megakadályozni a tüntetést, aminek során egy ember meghalt. — Mint ismeretes, Makariosz a héten szólal fel az ENSZ-ben a ciprusi kérdés vitájában. IZRAELI BEHATOLÁS DÉL-LIBAN ÓNBA Izraeli katonák behatoltak Dél-Libanonba, és azóta ellenőrzésük alatt tartják a határral párhuzamosan futó libanoni utat. Ellenőrzési pontokat létesítettek, és rendszeresen átkutatják az arra haladó járműveket, amelyekben fegyvereket keresnek. Egy robbantásra hivatkoznak, amikor az akciót indokolják. i i Társadalmi munka I az óvodáért a