Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)

1974-08-29 / 202. szám

Korszerűsítik a Palotaszállót Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy az idén minden valószínűség szerint bezárja kapuit a lillafüredi SZOT- üdülö, a Palotaszálló. Az elő­zetes hír most már bizony­sággá vált. A ^napokban Mis­kolcon jártak a SZOT Üdü­lési Főigazgatóságának veze­tői. s döntés született, hogy a Palotaszállót korszerűsítik. A 65 millió forint értékűre becsült munka október 2-án kezdődik, s előreláthatólag két évig tart. Az új Palota­szállóban korszerű 2—3 agyas, zuhanyozóval, fürdő­szobával ellátott lakószobá­kat alakítanak ki. A SZOT gondoskodik a mintegy 130 főnyi személyzet elhelyezé­séről is. jf: Nyár végén .. (Herényi felv.) Őszi szén —nyári áron Mivel fűtünk? Ma Magyarországon száz lakásból 38-at szénnel és fával, 36-ot olajjal, tizen­egyet gázzal fűtenek. A távfűtésbe, illetve a közpon­ti hőellátásba kapcsolt la­kások száma — 100-ból — 13. Az energiahordozókárá­nak világpiaci növekedése, valamint a tüzelőolaj ter­vezettnél gyorsabb hazai térhódítása szükségessé tett bizonyos korlátozó és arány­módosító intézkedéseket. Ez a törekvés részint a tüzelőanyagok fogyasztói árának növelésében, részint pedig — a felhasználást szabályozó — árarányok módosításában nyilvánul meg. Ennek jegyében, mint ismeretes, szeptember else­jétől növekszik a tüzelő­anyagok ára és a fűtési szolgáltatás díja. Magas volt a dotáció A Figyelő gazdaságpoliti­kai hetilap múlt heti szá­ma a tárnába vágó cikket közöl, s megállapítja, hogy ,.Az általános energiataka­rékosságon túlmenően a tel­jes körű árrendezést még két szempont támasztotta alá. Az egyik: a tüzelő­anyag- és fűtésszolgáltatás csaknem kivétel nélkül ma­gas állami támogatást él­vez .. A másik: az áreme­lést nem lehet igazságosan ellentételezni, ha egyes tü­zelőanyagok árói. változatla­nul hagyjuk, masokét pedig emeljük.” Rekord-döntő forgalom A Figyelő cikkírója a to­vábbiakban megállapítja, hogy a számítások szerint az áremelkedés miatti több­letkiadás a munkás-alkal­mazotti háztartásokban évente átlagosan mintegy 480 forintot tesz ki, azaz havonta 40 Ft-ot. Hangsúlyoz­zuk, hogy átlagról van szó, s mint köztudott, ezt van hivatva ellensúlyozni a ha­vi 50 forintos jövedelemki­egészítés. Nem titok, hogy az ár­emelkedés híre rekord-döntő forgalmat eredményezett a tüzelőanyag-telepeken. Az sem titok, hogy a vállalato­kat, így az Észak-magyaror­szági TÜZÉP-vállalatot is Áz ördög nem alszik, és ha nem alszik, akkor rosz- szalkodik is. így fordulha­tott elő, hogy nemrégen megjelent egy írás a Ma­gyarországban. Az írásban visszaélésekről volt szó. s a hosszú sorban szerepelt a miskolci Gólya áruház is. A cikk szerint mintesrv 120 ezer forintot loptak ott. Jártam az áruházban. Ab­ban, amit megneveztek, de nem abban, ahol loptak. A történet lassan harmadik éves. Akik annak idelép egy másik üzletben valóban loptak, már régen nem dol­goznak a Vállalatnál. Jelenleg 21-en dolgoznak a boltban. Abban a boltban, ahol sohasem loptak. — Nézze, mi azért érez­zük magunkat rosszul — mondta az áruház vezetője, mert nem biztos az, hogy az első cikk után mindenki elolvasta-e a másodikat, amit már mi „írtunk” ma­gunkról. Néhány napig na­gyon nehéz volt nekünk ... Az eladók mondják: — Bejött a vevő és ránk- esodálkozott, hogy mi még umuíh#; itt vagyunk... — Kínáltuk az árut és a vevő megkérdezte, hogy ezt nem az ócskapiacon vet­tük-e ? Hajdufi Imréné 1960 óta dolgozik a boltban. Ö a Tyereskova brigád vezetője is: — Nekünk az fájt, hogy mi mindent nem hittek ró­lunk. Túlzó hasonlat, de ahogyan az orvasnak a gyógykezeléshez szüksége van a bizalomra, úgy ne­künk, kereskedőknek is az kell, hogy a vevő bízzon benniíhk... A brigád első oklevelét 1961-ben kapta. 1966-ban bronz-, 1987-ben ezüst-, 1968-ban aranykoszorús jel­vényt szereztek. 1972-ben megkapták az „Ágazat ki­váló brigádja” címet. 1974- ben a brigádzászlót. Napi 100—120 ezer forintot for­galmaz a bolt, 1200—1400 vásárlót szolgálnak ki az eladók. Hiszem, hogy ehhez nem kell kommentár. A rosszér­zések eloszlatására pedig szolgáljon ez a néhány sor. 1975-ben 15 éves lesz a bri­gád. Az ünnep teljesítmé­nyeihez kell a jókedv! B. G. váratlanul érte a koráb­bi évek tapasztalatainak ellentmondó nagy kereslet. Így aztán, az első napokban nem is tudtak minden vá­sárlói igényt kielégíteni, s bizony Miskolcon sorba áll­tak az emberek. Minden tüzelőanyag-tele­pen és megrendelő irodában megszervezték az előszámlá- zást s a szeptemberi, illetve a negyedik negyedévi szén­keret háromnegyed része már gazdára talált. Ez te­hát azt jelenti, hogy a most lekötött, de csak szeptem­berben, októberben kiszállí­tandó tüzelőanyagot a fo­gyasztó még a régi áron kapja meg. A csúcsidőszakban a szén­számlázás összege a napi 15 ezer mázsát is meghaladta, napjainkban a napi vásár­lás mennyisége ötezer tonna kerül mozog. Miskolcon te­hát megszűnt a sorbaállás; Levelet küld a íÜZÉP A nyári, kritikus időszak nehéz feladat elé állította a TÜZÉP-et. Ezért a miskolci megrendelő irodák számát kettőről négyre növelték, a Sajó-parti telepen 2,5 órával meghosszabbították a nyit­va tartási időt. A Volán 3. szárny Vállalatának jóvoltá­ból fokozódott a tüzelőanyag házhoz szállítása, így Mis­kolcon és környékén napi hétezer mázsa télire valót fuvaroznak haza. A megrendeléskor a vá­sárló csak hozzávetőleges szállítási határidőt kap. A TÜZÉP illetékesei azonban megígérték, hogy a fuvar előtti napokban levelezőla­pon értesítik a fogyasztót arról, hogy mikor érkezik a szén. (brackó) Miskolcon és Borsodban is nagy az érdeklődés a KSH Nemzetközi Számítástechni­kai Oktató és Tájékoztató Központja (SZÁMOK) őszi számítástechnikai tanfolya­mai iránt. A tanfolyamokon a SZÁMOK saját előadóin kívül neves külföldi szakem­berek ismertetik a számítás- technika legkorszerűbb gya­korlati megoldásait. Az elő­adásokra Balatonkenesén és a fővárosi TIT-stúdióban ke­rül sor. Az első tanfolyam, amelynek témája az adatbá- ziskezelö-rendszerek, szep­tember másodikán kezdődik. Jó néhány tanfolyamra még lehet jelentkezni a SZÁMOK Oktatásszervezési osztályán (1426 Bp., XIV., Baktai Gyu­la u. 7. T.: 830—500). REFLEKTOR Ma Budapesten, a Divat- tervező Vállalat bemutató- termében cipőbörzét tart az Alföldi Cipőgyár. Kisvár- dán együttes tudományos ülést tartanak az orvosok és a pedagógusok. j)c Mohácson megemlékeznek az 1526-os csatavesztés évfordulójáról, jjc Pécsett befejeződik a há­romnapos geodéziai konfe­rencia. + Tatán bezárja ka­puit a KISZ középiskolai ta­nulmányi tábora. Forradalmi tisztaság A forradalmi tisztaság nem polgári értelemben vett puri­tanizmus, nem az élet szépségeinek, gazdagságának tagadá­sa. nem aszkétizmus. A mi társadalmunk emberközpontú, így forradalmi harcunk célja az örömteljes, boldog emberi élet. az egym képességeinek sokoldalú kibontakoztatása. So­ha nem hirdettünk „krisztusi szegénységet” és az emberi boldogságot sem az égben keressük, hanem itt a földön akarjuk megvalósítani. Bár akadnak nálunk is purifikáto- rok, akik Savonarolaként rázzák öklüket, ha az élet szépsé­ge. öröme és az anyagi jólét kerül szóba. Szerintük az élet- színvonal emelése elpolgáriasít, és nosztalgiával emlékeznek azokra az „igazi” időkre amikor egytál étel és lódenkabát volt a divat. Ez a fajta ouritanizmus tőlünk idegen, s több­nyire hirdetőik sem önmagukra, sokkal inkább másokra néz­ve tartanák szükségesnek a lemondást és az önkéntes sze­génységet. De idegen a marxizmus világnézetétől és gondolatvilágától az erkölcsi nihilizmus Is. Ha valaki a javak megszerzésében gátlástalan, önző, aki mindent most, azonnal akar megsze­rezni, mindegy, hogy milyen áron, s ha másként nem megy, a társadalom, más emberek kárára is. A javak egyesek éle­tében nem az embert szolgálják, hanem az ember válik azok rabjává. Az erkölcsi tisztaság életünk minden megnyilvánulásában: politikában, munkában, hivatás teljesítésében, közéletben és otthon egyaránt elengedhetetlen. Tapasztaljuk, egyesek sze­mében moralizálásnak tűnik, ha erkölcsi tisztaságról esik szó. A szocialista erkölcs normáinak ismertetése és azok be­tartása érdekében folyó munka nem moralizálás, hanem na­gyon is reális igény. A forradalmi tisztaság a közélet és egyéni élet tisztaságát, a szavak és tettek egységét jelenti. Jelenti a közös ügyért való munkálkodást, a társadalomért végzett önzetlen mun­kát, nem tagadva ugyanakkor az egyén szórakozását, pihe­nését, vágyainak kiélését sem. A forradalmi tisztaság e te­kintetben megnyilvánul a tartalmas, szocialista emberhez illő szórakozás és kikapcsolódás keresésében és megtalálásá­ban, a helyes arányokban a munka és a szórakozás között és abban is, hogy örömet leljünk a munkában, a közös fel­adatok megvalósításában, hazánk gyarapításában. Felelőssé­get kell érezni a társadalomért, és felelősséget vállalni a családért, nem tévesztve el, hogy az egyén, a család boldo­gulásának útja a társadalmi haladás programjának megvaló­sításában rejlik. Mindezekért pedig cselekedni, dolgozni kell, olyan elv alapján, hogy „csak az vehet a közös tálból, aki maga is tett abba.” Napjainkban még nem állanak az anyagi javak oly bőség­ben rendelkezésünkre, mint ahogy azt szeretnénk; ma még nem minden igényünk és vágyunk teljesülhet maradéktala­nul, ezért le kell mondani még sok mindenről, rangsorolni kell fontos és kevésbé fontos között. Ugyanakkor vannak vagyoni különbségek, eltérő körülmények, hisz a szocialista társadalom nem a javak egyenlő elosztása, hanem a vég­zett munka szerinti elosztás elve alapján áll. Kétségtelen akadnak ügyeskedők, spekulánsok, erkölcstelen, gátlástalan emberek is, akik nem a tisztes munka alapján jutnak elő­nyösebb helyzetbe. Az ilyeneket morálisan — előbb-utóbb jogilag is — elítéljük. Életmódjukat, életstílusukat a szocia­lizmushoz hű, tisztességes emberek nem követik. A forradalmi tisztaság tehát politikai fogalom. A szocia­lista társadalom, a párt politikája melletti bátor kiállást, an­nak hirdetését, védelmezését is jelenti. Akadnak talán olya­nok, akik úgy gondolják, hogy ma a békés, konszolidált időkben mi szükség ilyen követelményekre. Ma is éppen úgy, mint a kritikusabb időkben, a párt politikájának meg­valósítása naponta megújuló küzdelmet igényel. A határo­zatok végrehajtásáért, azért, hogy azok a gyakorlatban ne torzuljanak, hogy mindazok megértsék igazságunkat, akik ma még kételkednek, vagy szemben állnak velünk, ma is fáradhatatlannak, következetesnek és gyakran bátornak kell lenni. DR. TAKÁCS GYÖRGYNÉ Cementgyári próba A hejőcsabai új cement­gyárhoz tartozó tapolcai kő­bányánál augusztus 27-én, kedden elkezdődtek a be­rendezések hidegjáratási pró­bái. Jelenleg a bányában le­vő szállítóberendezések pró­bái folynak, és a tervnek megfelelően szeptember kö­Nyár és ősz Ülnek a lakótelep tenyérnyi parkjának pi­rosra festett padján, oly csendesen és szem­lélődően, hogy akarva-akaratlanul is megáll az ember. No, nem a hallgatózás undok vá­gya miatt, szó sincs erről, csupán a velük társuló gondolatok hatására. Ülnek a pádon. Hárman. Nyugdíjasok. Ritkán, néha váltanak szót. — Tegnap írt a mérnök fiam ... — Az unokám az NDK-ban dolgozik ... — Voltam a gyárban. Szép az elektró ... A fejük felett zöldellő fiatal fácska lomb­ernyőjén napsugárnyilak lövellnek át, az ősz hajak tompá ezüstjén csillog a nyár, a park vörössalakos keskeny útján fiatalasszonyka, mellette égővörös napozóban két év körüli kislány . .. — A Tóni meghalt.. '. — Jó olvasztár volt... — Holnap megyek az orvoshoz .. A park melletti széles út járdáján hónuk alá szorított táskával jönnek a gyárból az emberek. Fiatalok, középkorúak, nők, férfiak. Az egyik fiatal kezében táskarádió: dallam, dobpergés, gitár . . . — Még jól bírják ... — Egyszer ók is megöregednek ... — Majd ülhetnek a pádon ... Lassan elkopognak a léptek. A dallam egy­re halkabban nyúlik vissza a háztömbök kö­zül. A fiatal mama leül a szomszéd padra, a kislány a három öreghez tipeg. Csak néz, egyik ujja a szájában... — Akár a legkisebb unokám.. — Neki is lesz táskarádiója... — Vénusz királynő, kis Vénusz királynő ... A nap süt, az úton világosdrapp Opel Re­kord, hirtelen és gyorsan fékez a tenyérnyi parknál. A kismama a gyerekhez siet, aztán be a kocsiba ... — Már ezt is irigylik ... — Kis Vénusz királynő ..". — Nem hogy levegőztetné ... Elkomorodnak. Mind a hárman. ősz lesz a nyárból. I j HOLDI JÁNOS zepéig befejeződnek. Ennek sikeres teljesítése esetén a mészkőbányában a tervezett időpontban megkezdődhet­nek a termelési próbák. Ez előfeltétele annak, hogy az új gyárat megfelelő mennyi­ségű nyersanyaggal lássák el. Most várják a Szovjetunió­ból a szerelőket, hogy a bá­nyában levő, óránként 600 tonna teljesítményű törőgép hidegjáratási próbáit is meg­kezdhessék. Ezzel párhuza­mosan folynak a villamos szerelési munkák. A gyárban, a beruházást irányító szakemberek véle­ménye szerint, szeptember­ben szintén megkezdődnek egyes berendezések hidegjá­ratási próbái, valamint a technológiai berendezések automatikájának szerelése. Ezzel az új HCM építése je­lentős állomásához érkezett. Vízmű Mádon Mádon megkezdték a köz­ségi vízmű építését. A víz­készlet alapja a riolittufá- ban található hasadékvíz. Problematikus annak meg­oldása, hogy a községi víz­mű és a mádi öntözőmű kapcsolatát megteremtsék. Sátoraljaújhelyen is nemso­kára elkezdik a vízmű bő­vítését. « Őszi számítástechnikai tanfolyamok. b­L"\ tűnik, túl vagyunk rajta... Egy jó szót legii

Next

/
Thumbnails
Contents