Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1974-06-19 / 142. szám
sfr „Te melyik osztályba mész?” Mindenki első akart lenni (Agotha Tibor felvételei) A Volán ajándéka A 3-as Volán KlSZ-fiatal- jai egy pótkocsi átalakításával mosdó-, zuhanyozókocsit készítettek a Fazekas utcai iskolások számára. Az ajándék kocsit tegnap adták át Kékmezőn a gyerekeknek. A KISZ-esek munkája forintokban mérve több tízezret ér. REFLEKTOR Ma Budapesten ülést tart az országgyűlés kulturális, illetve jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága. Egerben a helyi szimfonikus zenekar kamaraestet ad a Fagylaltkertben. Megkezdi a termelést az inotai csúcs- erőmű. jjr Kiskörén juniálist tartanak a Heves megyei úttörők. Pilisszentkereszten megnyílik a szlovák nemzetiségi általános iskolások olvasótábora. Tegnaptól gimnazisták Nyilas Misi hajdan ámulva, félve leste a várost és gyönyörűket álmodott egy kirakatban levő könyvről. Szabó Lőrinc kisdiákja rettenve olvasta a cégtáblát: „Óriás és...” Aztán a tábla „órás és ékszerész*’ táblává kopott. Igaz, a hajdan kisdiákja tízéves volt, a ma középiskolás elsőse tizennégy éves, de a beiratkozás különös hangulatát azért még ők is érzik. Négy évig egy kicsit az otthonuk lesz a ma még csali egyszer vagy kétszer látott, kiismerhetetlennek tűnő épület, barátok a ma először látott felsősök, társak, cimborák, a velük együtt szorongok. . És a szülők? A madárvilág törvénye, hogy röptetni kell egyszer a fiókát. Elbocsáj- tani, hogy formálja őket tovább a világ, a levegő, a szél, a fák, és formálja őket mögöttük a fészek. Első gimnazisták beiratkozásán jártunk a Herman Ottó Gimnáziumban. — Igaza van. Ez minden iskolának ünnep — fogadott Marosvári Gyuláné igazgató- helyettes. — Kétszáz elsősünk lesz. Mi leszünk nekik a szél, a megtanulni való világ, hógy egyszer majd az iskola legyen a második fészek. Ezt szolgálták már decemberben a „Herman-na- pók”, amikor jövendő tanulunk és azok pedagógusai ismerkedhettek az intézet életével. Ezt szolgálta a gyerekekkel való beszélgetésünk A sort folytathatnánk. Ezen a napon kedves vendégeket fogadott a gimnázium. Valóságos kis „fogadóbizottság” állt odalent a kapualjban. Amíg a tájékozatlan, társat karesőt,' és a nem kevésbé t;i.jékozatlan, a beiratkozási termeket kereső szülőket az iskola felső osztályos diákjai kísérték a tantermekig, addig mindenki a jövendő otthonra talált egy kicsit. Kísérték? Kísérték volna, hiszen a beiratkozás csak reggel 8 órakor [kezdődött, de már fél nyolc előtt valóságos kis tömeg szorongott a tantermek előtt. Mindenki első akart lenni, bár az elsőségnek ezúttal semmi haszna sem lehetett. Viszont kínált valami szépet az, hogy sokan gyűltek össze. Kun Ilona . Felsőnyárádr.ól jött. Édesapja kőműves: — Egy bátyám van. Villanyszerelő. Engem francia tagozatra vettek ... Fél? — Nem tudom. Szokatlan. Tetszik tudni, még csak „sac- colom” a többieket, hogy kiből lesz majd barát... Az édesanya: — Körülnéztem. Ügy látom, jó helyre jön. Már megvettük neki a szótárt... Ez is szolgáltatás: korábban szeptemberben nehezen voltak beszerezhetők a szótárak. Most már a beiratkozáskor minden szükséges szótárt beszerezhetővé tett az iskola. Két nagyobb kislány beöltözött egyenruhába. Mini- kiállítás mutatta a szükséges felszereléseket. A rudabányai Tóth Éva, nem is kicsit, meghatottan várta, míg rá kerül a sor. Az édesanya: — Özdon dolgozom a dúsí- tóban. Az apja gépkezelő. A bátyja kezébe már szakmát adtunk. Most Éván múlik, hogy meddig ér ... Éva is a holnapi társakat nézte: — Igaz, csak arcról, de már kilestem, hogy ki lesz a barátnőm ... — Először leszek osztályfőnök — mondta Kosztolányi László tanár. — A beiratkozáskor így együtt először látom azokat, akik négy évig az osztályomba járnak. Persze, hogy fontos minden mondatom ... Az iskolának, és minden iskolának, egyértelműen ünnep volt ez a nap. De az volt a szülőknek, a gyerekeknek is. Ünnep, a fészekhagyó reptetéshez, idő érlelte alkalom. BARTHA GÁBOR • • Ülést tartott az SZMT elnöksége Balesetvédelem helyiipari vállalatainknál A lelkesed Ma délelőtt ülést tartott a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának elnöksége. Egyebek között elemezték, hogyan alakult a balesetvédelmi helyzet. A HVDSZ megyei bizottsága 11 miskolci—borsodi vállalatnál végzett felmérést. Kiderült, hogy a borsod—miskolci HVDSZ-vállalatoknál, az előző évhez képest, tavaly a balesetek száma, a balesetek miatt kiesett munkanapok száma, az ezer főre eső balesetek száma egyaránt csők. kent. A Miskolci Vegyesipari Vállalatnál, a Miskolci Vasipari Vállalatnál, a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalatnál különösen szép eredmények születtek a balesetek és egészségi ártalmak megelőzésében. A Miskolci Ingatlankezelő Vállalatnál viszont a szociális ellátottság javítására tettek eredményes intézkedéseket. A végzett vizsgálatok szerint a HVDSZ megyei bizottságához tartozó 35 borsodi—miskolci vállalat több mint felénél lényegesen javultak a munkavégzés feltételei, a baleseti helyzet. Tizenegy vállalatnál 1972- ben 17 millió forintot költöttek a dolgozók egészségének és testi épségének védelmére. tavaly már 30 milliót! Gond. természetesen még van bőven. Több vállalatnál — különösen a kisebbeknél — korszerűtlenek a műhelyek, kevés az öltöző, fürdő. Az üzemek, műhelyek egy része túlságosan zsúfolt, az anyagok tárolása, szállítása balesetveszélyes. Ez vonatkozik például a Miskolci Vasipari Vállalat gyermekkocsi- és vasszerkezeti részlegére vagy a Miskolci Műanyagfeldolgozó Vállalat asztalos- és lakatosanűhelyére. Nem megfelelő a raktározás a Miskolci Vegyesipari Vállalatnál sem. A felmérést végzők a baleseti okok között első helyen szerepeltetik a bizonságtech- nikai szemlék alacsony színvonalát, s a nem megfelelő erkölcsi és anyagi ösztönzőket. Ny. I. próba/ a Lelkesedés, aktivitás. Gyakran, egyre gyakrabban használt szavak. A társadalmi közérzet fokmérői- Lelkesedünk, mert van miért: aktívak vagyunk, mert van értelme. Az egyik szó, mint érzelmi kifejező, jelzi a másikat, ami a lényeget jelenti, s eredményei révén visszautal az ember ludati- érzelmi világára, hogy még inkább hevítse. De igaz-e, hogy a két szó minden esetben együtt érvényesül? Általában igen. Éppen ezért szembeötlő az oly kori, a természetszerűtől való eltérés. A látszat néha csalóka. Vannak emberek, akik remek látványossággal tudnak lelkesedni; valósággal elbűvölik környezetüket. Szavaikkal brillíroznak, midőn sorba veszik az időszerű tennivalókat, ötletek tucatjait záporozzák hallgatóságuk fejére — persze semmi kifogás, ha életrevaló ötletek ezek! —. megajánlanak és felajánlanak, nyomatékkai hangsúlyoznak és perspektívádnak, kritizálnak és mea culpáznak. mondják és mondják és mondják. Méghozzá folyvást. Afféle aktív szólalok, akik a különféle közösségi összejöveteleken egy világért se maradnának ki a felszólalók sorából. Mert ők, ugyebár, aktívak! És el is hisszük nekik. „Z. aktív — elvtárs, szaktárs vagy kartárs —, ott van minden gyűlésen s minden esetben felszólal.” És mi mindent mond? „Hogy mit? Nem is tudom . .. Ügy általában...” No persze, úgy általában dolgozgat is. Mert a lelkesedése véget ér az utolsó mondattal. S a következő felszólalási alkalomig gyűjti a lelkesedést. Fecsegő. Nem több. Hogy is tanítja Lenin? Kevesebb frázist, annál több hétköznapi tettet. Egyszerű __Kell a lelkesedés. A máz nélküli! Az a fajta, amely nem lobban el egy-egy alkalommal, hanem folyvást ott ég az ember szívében, tudatában. S ez táplálja napról napra, hétről hétre esze és izmai kohóját. Szótlanul bár, látványosság nélkül, de lankadatlanul és szorgalommal cselekszik; dolgozik mind többet és mind jobban. Vagyis aktív. Hogy miért? Mert lelkesedni is tud. Munkája igazolja! A szavak? Persze, szavak is kellenek. Emberek vagyunk, gondolatokat cserélünk, megbeszéljük dolgainkat. A közösségi kötelék egyfajta kifejeződése. Kellenek a szavak, hogy tüzeljenek, ötletet adjanak, összhangba hozzanak, együttes cselekvésre ösztönözzenek. Hogy fokozzák az aktivitást. De ne csak azokét, akik hallják! Azokét is, akik mondják! Lelkes szavakat pufogtatni? Mit érnek, ha a tett nem követi?... Kellenek a szavak. De az ember értékének nem az a meghatározója, amit mond, hanem amit tesz. Ha valaki a lelkesedését nem csupán szavakkal, hanem tettekkel igazolja — derék ember! Nem szabad „bedőlni” az ál-lelkesedőknek. Akiknek többet jár a szájuk, mint a kezük. Hangsúlyozom: egyáltalán nem baj, sőt nagyon is hasznos lehet, ha valaki szavaiban is aktív. Fogd szaván és kész! Csakhogy nem egy-, többfajta „aktív fecsegő” létezik. Az alázatoskodó, kispolgári töltetű, aki sűrű fejbólogatások kíséretében jelzi lelkesedését — felfelé; de az íróasztal mögött könyökvédőjében hordja aktivitását és a stempli csattogását szánja válaszul a hozzá fordulónak ... A törtető, aki lelkesen körbeduruzsolja vezetőit, „szereplésével” elérendő azt a benyomást, hogy ő egy hasznos, agilis, minden szempontból aktív ember... A számító, aki minden lehetőséget megragad, hogy mutogassa magát, mivelhogy ő aktív... A „közéleti”, aki vállalati költségen naponta száz telefonálást lebonyolít „fontos személyekkel”, egy esetben sem feledkezvén meg arról, hogy elmondja, mennyit dolgozik ő, voltaképpen az egész munkahely gondja rászakad... Az öntömjénező, aki belehalna a gyönyörbe, ha egyszer azt mondaná neki a főnöke: írja meg a saját minősítését... Nem szabad bedőlni nekik! Ellenben annál inkább szabad odafigyelni a halkszavúakra, a ritkán szólókra. Azokra, akik például ezekben a nagy eseményekre készülődő hónapokban is úgy aktivak, hogy — szólnak vagy sem. az más kérdés — derekasan dolgoznak, gyarapítják a társadalom anyagi értékeit, fokozván ezzel a nagy-nagy többség lelkesedését újabb és újabb tettekre, egyben újabb anyagi alapot adva az újabb célok elérésére. Lelkesedés és aktivitás. Együtt a kettő. Mindig! Az utóbbi nem lehet az előbbi nélkül. Az előbbi viszont az utóbbi hiányában... nem lehet igaz! CSALA LÁSZLÓ Mosztalgia — két keréken jfc Bár már „régen” szünet van. a kislányok a formaruhát is bemutatták. Idézze vissza fiatalságának gondtalan óráit, kiránduljon kerékpárral! — valahogy így szólt a hirdetés, amit a minap hallottam a rádióban. Nyilván a kerékpárvásárláshoz akartak kedvet csinálni a fiatalság, no meg a gondtalan órák emlékének megcsiliogtatásával. Ez mindig bejön. De miért idézték a tűnt ifjúságot? Természetesen azért, mert az idősebb korosztályt akarják kerékpárvásárlásra csábítani. Pedig a pedáltaposás inkább illenék az ífjakhoz. Tévedett volna a reklámszakember? Sajnos, nem. Gyermekeink nem szívesen választják a kirándulásnak ezt a „kényelmetlen” módját. Ma más divat járja: az autóstop. Távol áll tőlem,, hogy bekapcsolódjak az immár évek óta dúló vitába: he- lyes-e, hogy a fiatalok az országút szélén állva koldulnak egy fuvarért, illetve helytelen-e, hogy a hazai úrvezetőle, gépkocsi-tulajdonosolz nálunk nem állnak meg úgy az integetésre, mint például Lengyelországban? Döntsék el ezt a fogas kérdést nádamnál okosabbak. Mindössze azt szeretném mondani.hogy szerintem sokkal romantikusabb, iélek- vidámítóbb és főleg egészségesebb kerékpárral nekivágni az útnak, mint rátarti gépkocsi-tulajdonosok kegyéért esedezni. Aki két kereket tudhat maga alatt, az független ember. Ha akar, megy, ha akar, megáll, öve a világ. Még az sem baj, ha kiporolja hátát egy kiadós zápor. Majd megszárad este a tábortűz melleik Ezek után mondanom sem kellene, hogy én is azok közé tartozom, akik már csak emlékezhetnek azokra a bizonyos gondtalan órákra. De emlékezhetek, mert nekem volt kerékpárom. Ösz- szei, tanévkezdés után — temetve a nyarat — gondosan bezsíroztam és szegre akasztottam a bringát. Es az jelentette a tavaszt, amikor ismét összeraktam. Micsoda kirándulások voltak azok, a végtelenbe futó, napfényes országutakon! Pedig taposni kellett keményen, hiszen a csomagtartókon ott himbálód- zott a sátor, a bogrács, a csonttá szikkadt kenyér, a jó avas szalonna meg a száraztésztával tömött vászonzacskó is. Gyakran túlméreteztük az aznapi távot, de becsületbeli dolog volt végighajtani. Szégyellte volna magát, aki anyámasszony katonájaként lemarad. Kicsit félve írom ezeket, mert attól tartok, hogy megmosolyognak érte. No, nem a korombeliek, hanem éppen azok, akiknek szeretnek kedvet csinálni a kerékpárhoz. Persze, az is igaz, hogy annak idején gondtalanabbul lehetett az országutakon karikázni, mint manapság. Az autósztrádák nem kétkerekű járműveknek valók. Igaz is: miért nem építünk mi kerékpárutakat is? Ismerősöm meséli, hogy Békésben készült egy ilyen kombinált út. Valaki más tudni véli, hogy hajdan Miskolcon is volt külön útja a kerékpárolcnak. s ennek egy szakasza még mindig járható. Olcsó kerékpárok, jó utak és nem utolsósorban: kedv! Kedvet kellene csinálni ismét ahhoz, amire — ebben igaza van a reklámnak! — még so): év múltán is szívesen emlékszik vissza az ember. Attól tartok azonban, hogy ha így haladunk, emberré érő gyerekeink számára érthetetlen lesz a rádióban hallotthoz hasonló csali-szöveg. És ha így lesz, azért minket is el lehet marasztalni egy kicsit. Hány, de hány olyan tizenéves van, aki volt már — a papa kocsiján vagy repülőgéppel — az Adriánál, de nem látta még Sopront, Győrt, Székesfehérvárt. Ősszel, az első tanítási napon elsorolt nyá'-i élményeknek sajátos árfolyama van. Első a külföldi út, aztán következik — mert ez sikk — egy autó-stopos kirándulás a Balatonhoz. De ha valaki azzal állna elő, hogy kerékpárral bejárta a Büklcöt vagy valamelyik távoli szép tájat, akkor értetlenül néznének rá társai. Mert a gyerek tanulékony! (békés)
