Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1974-06-17 / 140. szám
jfc Az utolsó NB U-es gól — ami azonban kevés volt ahhoz, hogy az MVSC az osztályozókon próbálhasson meg az NB II-be kerülni. Kiss Tibor „búcsúgólját’’ (fent) két BVSC-s védő is követte a hálóba. (Szabó István felvétele) — Ma vagy két legyet ütünk egy csapásra, vagy — jön az NB ni! — mondogatták tegnap többen is a Kubik felé baladó szurkolók között... £s ez /.el nemcsak csapatuknak a BVSC felett aratandó győzelmére céloztak, hanem a KVSH Tábor utcai vereségére is „spekuláltak”. Mert csak ebben az esetben nyílt volna meg az út a zöld-fehér gárda előtt a feljutás lehetőségét jelentő osztályozó felé. Ami viszont az NB III-at illeti . .. Nos, jövőre az az osztály jelenti labdarúgásunk harmadik vonalát, az MVSC pedig ebben az évben is ilyen kategóriában szerepelt. Persze, a feljebblépés a szurkolók^ részéről mindig szükségszerű követelmény. Csak nem mindig teljesül!... zö elé, akinek lövése a bal kapufáról vágódott a hálóba, 1:1. 32. p. A fellazult hazai védőfal között Törőesik kiugrott, és a kifutó Serfőző mellett megszerezte a győztes gólt, 2:1. A Mohácsi játékvezető irányítása mellett lejátszott mérkőzést 3000 néző tekintette meg. s azon az MVSC a következő összeállításban ..búcsúzott” az NB II-től: Serfőző — Horváth, Herr, Gergely, István — Krompaszky, Molnár — Lipták, Nagy (Buczkó), Demkó (Karcagi), Kiss. Az együttesből István, Molnár és Kiss játékát dicsérhetjük. Nem hozott magas színvonalú játékot a „testvércsata”, viszont a küzdelem annál jobban dominált. Ötvenöt percig minden úgy történt, mint ahogyan a miskolci szurkolók várták: a feljutás reményétől fűtött hazaiak mindent egy lapra tettek fel és lelkesen, óriási akarással támadtak. Ebben az időszakban akár három góllal is vezethettek volna, hiszen Kiss, Demkó, Gergely, majd újra Kiss előtt adódott óriási helyzet Törőesik egyetlen gólszerzési alkalmával szemben. A kapusok bravúrjai, vagy a csatárok pontatlan lövései az-onban megőrizték a hálók érintetlenségét. A második játékrészben — sajnos — csak tíz percig tartott a hazaiak lendülete; amíg megszerezték a vezetést. Ezután elkövették azt a hibát, hogy az eredmény tartására törekedtek. A csapatrészek elszakadtak egymástól, hiányzott a további bátor kezdeményezési szándék, és feltűnően sok volt a pontatlan labdaleadás. A fővárosiak viszont nem adták fel a harcot! Volt erejük vesztett pozícióból is újítani, s az utolsó fél órát szinte végigtámadva, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. A gotok története: 53. p. Gergely—Buczkú—Demkó lábán vándorolt a labda, míg Kiss elé nem került. Az összekötő aztán kicselezett egy védőt, majd elfektette a kapust Is és éles szögből a hosszú sarokba lőtt. 0:1. 78. p. Az egyenlítés már percekkel előbb a levegőben lógott, hiszen I.azsányi — a 72. percben — közelről a felső kapufát találta el. Az MVSC hálójának zörrenése előtt viszont Törőesik keverte meg a hazaiak védelmét, aztán pontosan tálalt Nagy GyöMától: DK-jegyek! A Miskolcon július 5—7-én megrendezésre kerülő II. Junior Duna Kupa belépőjegyei mától megvásárolhatók. A nyugatnémet, osztrák, csehszlovák, román, bolgár és magyar fiatal súlyemelők nagy versenysorozatának első eseménye a városi sportcsarnok* ban kerül lebonyolításra, s a közönségszervezők, csoportos rendelők a helyszínen, a sportcsarnok föpénztárosánál vehetik meg a jegyeket. Egyenkénti árusítás ugyanott, és a Tanácshá^ téri sportszerboltban. Kajak-kenu A hosszú ideje mostoha időjárás ezúttal kegyeibe fogadta a vízisportok szerelmeseit Tükörsima vízfelület fogadta a Csorbatelepi tavon a területi seregszemle részvevőit! S a kajak-kenuzók éltek is a kitűnő alkalommal — a Borsodi Bányász, M. Postás és VIMELUX versenyzőinek kivételével —, mert a DVTK, MVSC, LMTK és ÖKSE több mint 300 sportolót vonultatott fel! Így aztán nem csoda, hogy a viadal „maratonira” sikerült: több mini nyolc órán át tartott. A versenyek remek küzdelmeket hoztak. Különösen a K—1-es ifjúsági fiúk és a Pk—1-es serdülő leányok jeleskedtek. S mint ahogyan‘az várható volt, ezúttal is a DVTK versenyzői szerepeltek a legeredményesebben : a fiúk 16. a leányok 8 aranyérmet nyertek! Az MVSC fiai hatszor, az LMTK-sok háromszor, míg a le- ninvárosi leányok négyszer haladtak át elsőként a célvonalon., A DVTK fiú győztesei: Éles, Szabó, Budaházi, Deák, Búkor, Petrikovics. Grafjódi, Irmai, Pintér, a Szabó S.—Szabó B, Várföldi—Kiss, Éles—Petras. Petrikovics—Petrás, Deák—Tóth, Búkor —Sztrikinácz és a Grafjódi—Juhász kettős. A leány aranyérmesek: Mato- lay, Demjén, Kecskés. Cseh, Kovács, a Lénán—Demjén, Bukta — Makatura és a Kecskés—Maka- tura páros. Az MVSC első helyezettjei: Gál, Fekete, Lengyel, a Fekete—Kassai páros és a Nagy F.—Nagy S. —Kocsis—ökrös indián négyes. Az LMTK fiai közül Földházi és a Földházi—Lakatos páros, míg a leányok részéről Polonkai, Türk. Rakusz és . Szentkirályi arattak győzelmet. 7 átveredmények MONOSTORI GYULA 1. MÁV DAC—Diósgyőr • 2:1 1 2. Dunaújváros—Komló 2:1 1 3. KKFSE—Békéscsaba 0:2 2 4. Oroszlány—Ganz-M. 2:1 1 5. Szekszárdi—Debrecen 1:0 1 íj. Gy. Dózsa—K. Rákóczi 1:4 2 7. Máza-Szászvár—Fűzfő 3:3 2 8. Gy. Elekt.—BKV Elől e 3:3 X 9. Kisterenye—Ózd 0:1 2 10. V. Izzó—Kazincbarcika 4:2 1 11. Miskolc—EVSC 1:2 2 12. Gyöngyös—Rudabánya 5:3 1 13. DEAC—DMTE 3:1 1 PÖTMERKÖZÉS : 14. BVTSK—FÓSPED 3:4 1 A végére „kiengedtek”. MÁV DAC—DVTK 2:1 (0:1) Váratlanul szokatlan meleg fogadta a tatai szálláshelyről Győrbe érkező DVTK-t. A M A V DAC elleni búcsúmérkőzésen igy nemcsak az ellenféllel, hanem a meleggel is meg kellett küzdeni — nem is beszélve arról az érzésről, ami egy már megnyert mérkőzés hatására keletkezhet egy teljesen érdektelen találkozót játszó labdarúgóban. Szabó Géza véleménye ennek ellenére az volt, hogy a reális eredmény a döntetlen lett volna, s a vereségben a rossz felfogásban működő Tóth játékvezetőnek is volt némi szerepe. Gondolt itt arra, hogy a találkozót eldöntő 11-es előtt közelről lőtték a labdát a „bemozduló” Gál Béla felső karjára. Az edző feljegyzései, azaz a tőle megtudott események is a döntetlen realitását bizonyítják, hiszen az első félidőben kétszer is a kapufa mentette meg a győrieket az újabb góloktól. A DVTK a következő ösz- szeállításban szerepelt: Veréb — Kovács, Salamon, Hajdú — Kolláth, Oláh, Váradi — Vdvarev (Gál, a 77. percben!, Földest (Egri, a szünetben), Horváth, Görgei. Változatos, izgalmas mérkőzést vívtak Győrben, amit az is jelez, hogy a két csapat csatárai már az első félidőben 13 alkalommal célozták meg ellenfelük kapuját. A „lövőversenyt” a DVTK kezdte. Vdvarev a kapusba lőtt, Horváth föléfejelt, Oláh fölé- lőtt, majd Váradi föléfejelt. Minderre Pálos és Horváth csak egy-egy föléfejeléssel válaszolt. A 17. percben a leálló és lest reklamáló védők mellett Vdvarev elfutott, átívelt a kapus felett, s így szerezte meg a DVTK vezető gólját. Ezután a győri Horváth következett három célt tévesztett lövéssel, Buti labdáját pedig Veréb hárította. Földest szép kapáslövése után a félidő utolsó perceiben előbb Váradi, majd Oláh is eltalálta a kapufát. A második félidőben már csak Görgei egyetlen lövését lehetett feljegyezni, míg a hazaiak az első negyedórában Buti, Gyömrei, Németh és Pálos révén is veszélyeztettek. Ezután következett a ki- egyenlítés, amit az Oláh mellől leforduló Molnár 16 m- ről lőtt a bal sarokba. A bevezetőben említett liest Buti a 77. percben lőtte a diósgyőri hálóba. A vereséggel búcsúzó DVTK-ból Veréb, Kovács és Oláh játéka emelhető ki, elöl senki se nyújtott átlagon felülj teljesítményt. A diósgyőriek így csak egy pont előnynyel nyerték meg az NB I/B utolsó bajnokságát. A bajnokot ma délután 5 órakor köszöntik vezetőik, s ekkor adják át az ősztől ismét NB I-es csapatnak az aranyérmeket. HORVATH KÄLMÄN Az ifjúsági sporttelepen ugyan bajnokot avattak a közlekedési szurkolók, a szájíz azonban keserű maradt: vereséget szenvedett az aranyérmes csapat! Nem jártak különbül a többi miskolci NB III-as együttesek sem, s bizony ez osztály híveinek „fekete vasárnap” jutott ezúttal osztályrészül. Különösen feltűnő az egyetemistái: hétgólos hazai veresége! Királdi Bányász—B. Volán 2:0 (2:0) Tétje a .mérkőzésnek csak a bajnokcsapatot virággal köszöntő királdiak számára volt: ők a feljutás lehetőségét biztosító osztá- lyozóba kerülés jogáért harcoltak. Nos, a mérkőzés képe ezt a helyzetet is igazolta. Az első játékrészben nagy lendülettel támadtak a vendégek a könnyedén — időnként könnyelműen játszadozó Volánnal szemben Kasza és Újvárosi révén meg is szerezték a vezetést, aztán két védőjátékost cserélve, az eredmény tartására törekedtek. Szü. net után a hazaiak vették át a játék irányításai, ám hiába adódott Vasvári, Lója, Tóth és mások előtt is gólszerzési lehetőség: az eredmény nem változott. A közlekedésiek csapatából csupán Karacs, Vári és Lója játéka dicsérhető. Borsodi Bánvász—MEAFC 7 :0 (2:0) A mérkőzés elején az egyetemisták léptek fel támadóan, s , egyáltalán nem látszott, hogy otthonukban a második helyezett eilen játszanak, igen ám. de a kínálkozó lehetőségeket ki is kellett volna használni ahhoz, hogy sikerüljön meglepetést okozniuk. A jobb kondícióban levő Bányászok hamarosan áttették a játék irányítását, s a félidő közepétől már ők uralták a mezőnyt. Ez meglátszott a félidei eredményen is. A második félidőben — ahogy mondani szokták — szinte felbillent a pálya! Egyre-másra vezetgette, veszélyesebbnél veszélyesebb támadásait a vendégcsapat, s ezeket látványos gófokkal is „fűszerezte”. Ennek ellenére meglepetésnek számít a Bányászok nagyarányú győzelme, ahol a gólokat Csipke (3), Geregur (2), Kovács és Győri szerezték. Bemutatkoztak a tizenhatok Európai fölény a X. YB-n Szombaton este befejeződött a X. labdarúgó világbajnokság döntője csoportmérkőzéseinek első fordulója. Mind a 16 együttes bemutatkozott, s most már egy-egy mérkőzés tapasztalata helyettesítheti a korábbi, csak viszonylagos alapot nyújtó információinkat. Bebizonyosodott, hogy mindenkivel számolni kell, nincs — legalábbis egyelőre — „pofozógép”, hiszen még Haiti is képes volt arra, hogy vezetést szerezzen az olaszok ellen. Ráadásul úgy, hogy haiti csatár szakította meg a világhírű Dino Zoff „érintetlenségi” sorozatát, ami több mint 1000 perce tartott. kettőn egy-egy gól előny döntött, kettő pedig gól nélküli döntetlennel végződött. Nem nagy tehát a góltermés, nyolc mérkőzésen 16 gól, azaz mérkőzésenként kettő! Az „európai” VB a kontinens fölényének jegyében kezdődött. Az európai csapatok hét mérkőzést vívtak más földrészről származó ellenféllel, s a pontszerzési arány 13:1 kontinensünk, javára! Külön említést érdemel az Európa—Dél-Amerika „mérkőzés” eddigi eredménye, hiszen az 7:1 Európa javára! A „tizenhatok” bemutatkoztak. s valószínű, hogy a most következő második forduló már tisztázni fog néhány kérdést. A győzők nagy lépést tettek a középdöntő felé. Nézzük tehát az eddigi eredményeket. ' 1. csoport: NSZK—Chile 1:0, NDK—Ausztrália 2:0. A csoport állása: 1. NDK 2:0 2. 2. NSZK 1:0 2. 3. Chile 0:1 0,-4. Ausztrá, lia 0:2 0 ponttal. 2. csoport: Skócia—Zaire 2:0, Brazília—Jugoszlávia 0:0. A csoport állása: 1, Skócia 2:0 2. 2—3. Brazília 0:0 1 és Jugoszlávia 0:0 1 4. Zaire 0:2 0 ponttal. 3. csoport: Hollandia—Uruguay 2:0. Svédország—Bulgária 0:0. Á csoport állása 1. Hollandia 2:0 2. 2—3. Bulgária 0 :0 1 és Svédország 0:0 1, 4. Uruguay 0:2 0 ponttal. 4. csoport: Olaszország—Haiti 3:1. Lengyelország—Argentína 3:2. A csoport állása: 1. Olaszország 3:1 2. 2. Lengyelország 3:2 2. 3. Argentina 2:3 0, 4. Haiti 1:3 0 ponttal. Az e heti program: Június 13. 1. csoport: Ausztrália—NSZK 19.30 Hamburg, Chile —NDK 1.9.30 Nyúgat-Berlin. 2. csoport: Jugoszlávia—Zaire 19.30 Gelsenkirchen, Skócia—Brazília 19.30 Frankfurt. Június 19. 3. csoport: Hollandia—Svédország 19.30 Dortmund, Bulgária—Uruguay 19.30 Hannover. 4. csoport: Haiti—Lengyel- ország 19.30 München, Argentína —Olaszország 19.30 Stuttgart. Június 22. 1. csoport: Ausztrália—Chile 16.00 Nyugat-Berlin, NDK—NSZK 19.30 Hamburg, 2. csoport: Zaire—Brazília 16.00 Gelsenkirchen. Skócia—Jugoszlávia 16.00 Frankfurt. Június 23. 3. csoport: Bulgária —Hollandia 16.00 Dortmund, Svédország—Uruguay 16.00 Düsseldorf, 4. csoport: Argentína— Haiti 16.00 München, Lengyel- ország—Olaszország 16.00 Stuttgart. h. k. Kimondottan nagy meglepetés az első fordulóban nem született, s úgy tűnik: világméretekben is kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Erre utal az NSZK keserves, egy- gólos győzelme, s az, hogy egyik csapat sem szenvedett kétgólosnál nagyobb vereséget. A ' nyolc csoportmérkőzésből négy végződött kétgólos különbségű győzelemmel, S míg a hazaiaknál csaí: Horák játékát lehet kiemelni, addig a sajószentpéteríeknél Bódis, Csipke, Kovács és Geregur játszott átlagon felül. Egercsehi—Papp J. SE 3:2 (1:0) A népkerti pályáról búsan távoztak a Honvéd-csapat szurkolói, Nem számítottak ugyanis arra. hogy a vendégcsapat pontokat szerez ezen a mérkőzésen! Bár az első félidőben látottak már erre engedtek következtetni. A hazaiak ugyanis hiába támadtak többet, a 16-osnál elfogyott a ..tudományuk”. így azután a félidő végén a vendégek vonulhattak örömmel az öltözőbe. A második játékrész elején szinte pillanatok alatt már megfordította az eredményt a Honvéd-gárda, ám a védelem újabb két hibája megpecsételte sorsukat. S ezek közül is az utóbbi volt nagyobb, ugyanis a büntető mellett — amely a vendégek győzelmét jelentette — Forgács a kiállítás sorsára jutott. A Honvéd góljait Miklán és Tamás (büntetőből) szerezték. A csapatból ezúttal Orbán, Tímár és Miklán játékát lehet kiemelni. Mindössze három aranyérem Az időjárás nem fogadta kegyeibe a nógrádi „fővárosban” öt megye legjobb úttörő sportolóit. A területi döntőn ugyanis szeles, hűvös időjárás uralkodott, esővel fűszerezve. így azután kiemelkedő eredmény mindössze egy született: Kisspál Mariann távolugró csúcsát (549 cm) döntötte meg a nógrádi Barta 562 cm-es eredményével. A mieink, sajnos, a várakozás alatt szerepeltek. Ezt mindenekelőtt az bizonyítja, hogy első helyezést mindössze a 35. sz. Általános Iskola kosárlabdázói, a 34. sz. Általános Iskola úttörő leány négytusa csapata, valamint a 40. sz. Általános Iskola tanulója, Boldog, az 1000 m-es síkfutásban szerzett. Ezek az eredmények azt jelentik, hogy a Kaposvárott megrendezésre kerülő X. nyári úttörő-oliifipián városunk színeit igen csekély létszámú csoport képviseli! * Szilágyi István (MVSC), a 3000 m-es síkfutás győztest a célban „Elment a hajó99 BVSC—MVäii Fekete vasárnap az NB ill-kan