Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1974-05-13 / 110. szám
- eredmények *974-VIil-tV*5 5^ Javában tart a f elkészülés a VI. miske lei helyiipari termékkiállításra és vásárra, amelyet az idén városunk felszabadulása 30. évfordulója jegyében rendeznsk meg. Az előkészítés munkáját végző operatív bizottság nagy számú pályamunka közül választotta ki azt az emblémát (képünkön), amely ezentúl minden miskolci helyiipari kiállítás és vásár propagálója lesz. Csupán a kiállítások számát jelző római szám változik majd rajta. Ez az embléma kerül a meghívókra, vásári hivatalos levelekre, oklevelekre, serlegekre, tárgyjutalmakra. Tervezője Tóth Gyula miskolci reklámgrafikus. A stilizált kilátó mögötti mező városunk címerének piros és sárga színeit adja vissza. (Megjegyezzük: a „kiállítás” szó hosszú í-vei írandó. Ezt a kis hibát a megnyitásig bizonyára korrigálják .. ■) Zöldségtermesztésre: 4,8 millió Hírek labdarügAs NB I., 27. forduló Tatabánya—Rába ETO 3:2 (1:2), Haladás—Egyetértés 5:1 (3:0), Dorog—Ü. Dózsa 0:3 (0:0), Csepel—ITC 1:2 (0:1), Vasas—Pécs 2:0 (1:0), MTK—Szeged 6:1 (4:1), Salgótarján—Videoton 2:0 (1:0), bp. Honvéd—Zalaegerszeg 0:0. A bajnokság állása 1. Ű. Dózsa 27 17 5 5 65:28 39 2. E'TC 27 14 8 5 50:25 36 3. Tatabánya 27 13 9 5 35:32 35 4. Rába ETO 27 13 7 7 35:32 33 5. Videoton 27 13 6 8 33:28 32 6. Bp. Honvéd 27 13 5 9 49:31 31 7. MTK 27 11 6 10 43:34 28 8. Vasas 27 8 12 7 31:28 28 9. Pécs 27 9 10 8 24:26 28 10. SBTC 27 7 12 8 22:28 26 11. Csepel 27 10 5 12 34:35 25 12. Haladás 27 8 7 12 29:38 23 13. ZTE 27 9 4 14 24:39 22 14. Egyetértés 27 3 13 11 22:47 19 15. SZEOL 27 4 9 14 25:43 17 18. Dorog 27 2 6 19 22:48 10 NB I. B, 29. forduló Szekszárd—MÁV DAC 3:1; Dunaújváros—Ganz-MAVAG 4:0; Bp. Spartacus—Komló 1:2; Oroszlány —Debrecen 0:0; SZMTE—DVTK 0:2; Pénzügyőr—Olajbányász 0:1; Eger—Budafok 2:0; Kossuth KF3E—Kecskemét 1:1; Békéscsaba—várpalota 1:0. A bajnokság állása 1. DVTK 29 17 7 5 56:21 41 2. Komló 29 15 8 7 34:21 37 3. Békéscsaba 29 14 9 6 35:23 37 4. SZMTE 29 13 8 8 39:27 34 5. Dunaújv. 29 11 10 8 45:36 32 6. KKFSE 29 11 8 10 36:35 30 7. MÁV DAC 29 10 9 10 34:29 29 8. Budafok 29 9 11 9 32:35 29 9. Olajbány. 29 10 9 10 32:38 29 10. Eger 29 11 6 12 37:41 28 11. Ganz.M. 29 9 11 9 22:32 28 12. Szekszárd 29 8 9 12 26:29 25 13. Bp. Spart. 29 9 7 13 33:40 25 14. DVSC 29 6 13 10 26:33 25 15. Pénzügyőr 29 9 6 14 39:49 24 16. Oroszlány 29 8 8 13 24:35 24 17. Kecskemét 29 7 10 12 33:47 24 18. Várpalota 29 6 9 14 20:32 21 NB n.. Északi csoport, 25. forduló SKSE—Gyöngyös 1:2. Sátoraljaújhely— ÉFGÉP 0:1, Nyíregyháza —Rudabánya 3:2, Vác—Nagy bá- tony 1:1, Kisterenye—Dunakeszi 1:6, Vasas Izzó—Leninváros 1:0, Miskolc—ózd 2:2, BVSC—Kazincbarcika 0:1. A bajnokság állása 1. KVSE 44:21 36 2. Ózd 36:13 36 3. BVSC 68:25 34 4. MVSC 48:26 32 5. Rudabánya 47:33 31; 6. Gyöngyös 36:19 30; 7. V. Izzó 39:24 29; 8. Dunakeszi 36:25 29; 9. Vác 22:34 24; 10. SKSE 36:41 23; 11. Nagybátony 29:38 22; 12. Sátoraljaújhely 21:50 17; 13. LMTK 29:42 16; 14. Nyíregyháza 16:42 16; 15. EPGÉP 21:43 13; 16. Kisterenye 12:53 12. A három héten keresztül változatlan tabellán most több változás is történt: 7 csapat változtatta helyét. A legjelentősebb természetesen az. hogy a négy fordulón át vezető Ózd — kevesebb lőtt gólja miatt — „átadta” az első helyet a legutoljára március 17-én vezető Kazincbarcikának. Az MVSC változatlanul négy pont hátrányban van, s a matematikai esélyszámitás szerint is csökkentek feljutási reményeik. „Indexünk” szerint jelenleg a KVSE-nek 43, az Özd- nak 42, az MVSC-nek 40 és a BVSC-nek 38 pont megszerzésére van esélye. Még egy érdekesség: a szinte kezdettől fogva utolsó helyen álló ÉPGF.P eggyel előre rukkolt — miután tavasszal az MVSC-vel azonos számú pontot szerzett! BORSODI BÁNYÁSZ—BORSODI VOLÁN 0:0 A bajnokság végső kimenetele szempontjából minden bizonnyal döntő jelentőségű mérkőzésre a miskolci csapat ugj> utazott, hogy egy ponttal kívántak hazatérni. Nos, ezt a célt a játékosok teljesítették, s igy elérhető közelségbe került a bajnoki cím megszerzése. A mérkőzésre nagy iram, több kihagyott gólhelyzet volt jellemző — amiben a hazaiak jártak az élen. Az utolsó percben a sajószentpéteri Bódis közelről leadott lövése a kapufán csattant, így a mérkőzés döntetlenül végződött. A Volán csapatából Magyar, Karács, Vasvári és Pál játéka dicsérhető. ATLÉTIKA Ugyancsak rosseul sikerült a megyei ifjúsági atlétikai bajnokság időpont-megválasztása. Legtöbbünknél! még fülében csengett a ballagok meghatottságtól el-elcsukló búcsúdala, amikor a DVTK- stadionban szombaton rajthoz szólították az első versenyszám részvevőit. Nem csoda hát, hogy rendkívül gyér mezőnyök indultak, s jó néhány korcsoport egy-egy versenyszámának nem is volt részvevője! Említésre méltó eredményt csupán a kazincbarcikai Szénégető ért el. A fiú versenyszámok győztesei : 100 m: Tóth (DVTK. 1956- os kcs.) 11.5 mD, Kövér (KVSE, 1957) 11.9 mp. 200 m: Tóth (DVTK, 56) 23.1 mp, Nagy (Földes G.. 57) 24,6 mp. 400 m: Farkas (DVTK. 55) 51 mp, Tóth (DVTK, 56) 51.7 mp, Nagy (Földes G., 57) 55,2 mp. 800 m: Farkas (DVTK, 55) 2:07,1 p., Prekop (Földes G., 56) 2:02,7 p., Kerek (Borsodi Bányász, 57) 2:25,4 p. 1500 m: Tóth (KVSE, 55) 4:19,7 p., Szénégető (KVSE, 56) 4:14,2 p., Farkas (ÓKSE, 57) 4:22,5 p. 3000 m: Szénégető (KVSE, 56) 9:06,1 p.. Farkas (ÖKSE, 57) 9:17,6 p. 5000 m: Tóth (KVSE, 55) 15:58,2 p. 110 m-es gát: Veres (KVSE, 55) 17.9 mp., Zslgrai (MVSC, 56) 17.6 mp., Háda (Sárospatak, 57) 17,3 mp. 300 m-es gát: Galuska (MVSC, 56) 42,7 mp., Kozik (DVTK 57) 41.8 mp. 2000 rr>es akadály: Farkas (DVTK. 55) 6:35,4 p.. Szénégető (KVSE. 56) 6:22,1 p., Orosz (DVTK. 57) 6:34,4 p. 10 km-es gyaloglás: Ardai (Borsodi Bányász, 56) 56:16,6 p.. Szabó (ÖKSE. 57) 59:34.2 p. Magasugrás: Földi (DVTK, 55) 185 cm. Nyíri (DVTK. 56) 180 cm, Bana (105. sz. ITSK. 571 175 cm. Rúdugrás: Oláh (KVSE, 57) 280 cm Távolugrás: Veres (KVSE, 55) 641 cm. Gecső (KVSE. 56) 602 cm, Török (Mezőkövesdi G.. 57) 634 cm. Hármasugrás: Takács (DVTK. 56) 12.47 m. Kozik TDV- TK. 57) 12.73 m. GereT^hajítás: Gulyás (ÖKSE. 56) 57.10 m. Tóth (MVSC, 57) 45,06 m. SűlvlÖkés: Szűcs (MVSC. 55) lt 55 m. Kovács (KVSE. 56) 10,89 m. Aleva (KVSE, 57) 13.99 m. Diszkoszvetés: Szűcs (MVSC. 55) 43.26 m. Kovács (KVSE. 56) 30.92 m. Lo- nárt (KVSE. 57) 36.88 m. Kalapácsvetés : Szűcs (MVSC. 55) 44,84 m. Zsatku (KVSE. 56) - 40,40 m, Faddl (KVSE. 57) 35.46 m. A leánv versenyszámok győztesei: 100 m: Karcsay TMVSC. 57) 14.3 mp. 200 m: Karcsay (MVSC. 57) 29.4 mp. 400 m: Tóth (ÓKSE. 57) 64.1 mn. 800 m: Szoika (DVTK. 56) 2:32,5 p., Tóth (ÖKSE. 57) 2:33.9 o. 1500 m: Szoika (DVTK. 56) 5:19.2 o. 100 m-es gát: Nagv íÖKSE. 57) 18.9 mp. Magasugrás: Szántó TDVTT-r. 56) 145 cm. Nagv (ÖKSE. 57) 150 cm. Távolu«*rás: Szántó íD\rrK. 56) 458 cm. Nagy (ÖKSE. 57) 515 cm. Fónyprt (1. sz. Szakközépiskola. 53) 417 cm. Oerelv- hajítás: *>rkó n\MTK. 56) 34.56 m. Pomázi (LMTK, 57) 36.86 m. Súlvlökés: Szántó (DVTK. 56) o 12 m. Bóta (KVSE. 57) ÍO.^O m. Diczkoszvctés: Török (KVSE. 56) 28.06 m. Bieliczki (105. sz. ITSK, 57) 32.46 m. T. Z. KAJAK-KENU A Borsod megyei Kajak-Kenu Szövetség „D” típusú versenyére szeles, hűvös időjárásban került sor a Csorba telepi tavon. Az ifjúsági, serdülő és eszkimó számokban megoszlottak a bajnokságok a DVTK (11) és az MVSC (10) fiataljai között. A felnőtt számokban pedig: Férfi K—1 III. osztály 500 m: l. Svidró L. (MVSC). C—1 II— III. o. 500 m: 1. Bujda (MVSC). K—1 n—III. o. 1000 m: 1. Svidró L. (MVSC). C—1 II—Hl. O. 1000 m: 1. Bujda (MVSC), K—1 II— m. o. 10 000 m: 1. Vince (DVTK), C—1 II—III. o. 10 000 m: 1. Dani (MVSC). RÖPLABDA MVSC—Bp. Postás 3:2 (8, 13, —15, —13, 4) A fővárosban sorra került méikőzésen az MVSC a ballagás miatt „megtizedelt”, tartalékos csapattal állt ki. Az első két játszmában ennek ellenére jól játszottak a lányok, később azonban elfáradtak, bár — mint az eredmény is mutatja — nem adták meg magukat. Az 5. játszmában azután végre ismét remek játékot produkálva, szinte pillanatok alatt nyertek. Jók: Kiss, Csoborkó. ÓVBSE—MEAFC 3:0 (13, 14, 9) Az egyetemisták úgy kezdtek, hogy biztosan nyerik a találkozót. Az első játszma végén azonban „szétesett’ játékuk, s az NB I-es tapasztalattal rendelkező Fürjes vezetésével a Bányászfiúk megfordították a már vesztésre álló eredményt. A második játékrészben a .hálónál hibáztak sokat a miskolciak, de a szetteredmény így is nagyon szorosan alakult. A befejező játszmában már csak a vendég együttes „volt a pályán”. A miskolciak közül csak Bartha játékát lehet dicsérni. Debreceni Volán—Borsodi Volán 3:2 (—9, —14, 10, 6, 10) A szombati ballagás miatt „szükségpályán” játszották le Miskolcon a mérkőzést. Az első két játszmában nagyon jó benyomást keltett a hazai csapat, s ugyanez mondható el a harmadik játszma elejére is, hiszen már l0:8-ra vezettek. Am, ekkor „kihagytak”. A debreceniek egyre jobban magukhoz tértek, s végül nagy küzdelemben nyertek. Kassainé és Kukucskáné játékát dicsérhetjük. KÉZILABDA M. Vörös Meteor—Békéscsaba 25:23 (9:13) Azonos játékfelfogásban küzdő két csapat találkozott egymással.- Mindkettő egy-egy beállóst, vagy a felfutó átlövőt próbálta megjátszani a támadásban, illetve 5-ös védőfala előtt egy zavaróval védekezett. A csabaiak ez utóbbiban az első félidőben sokkal határozottabbak, erőszakosabbak voltak, mint a Meteor játékosai, s ez eredményezte részleges sikerüket. A hazaiak 7-eseket is hibáztak, és lövéseik sem voltak olyan pontosak, mint a vendégekéi. Szünet után viszont alaposan feljavult a Meteor védekezése, 10 percen keresztül a támadójáték is hibátlannak bizonyult, és sorozatban 8 gólt dobva, végül is megérdemelten nyerték a végig nagyon izgalmas mérkőzést. Góldobók: Pál (11), Futó (8), Szombati (2), Verebélyi, Csoltkó, Tőzsér, Besenyei. Egri Dohánygyár—MVSC 11:10 (7:6) A találkozótól a hazai szurkolók azt várták, hogy az idegenben gyengén szereplő egriekkel szemben az MVSC végre megszerzi első pontjait. Nem így történt, mert a zöld-fehér lányok támadásszövése meglehetősen egysíkúnak bizonyult. A két együttes csak a védekezésben „jeleskedett”. A gyengén működő játékvezetők „szórták” is a büntetőket. A hazaiak a javukra megítélt büntetők közül nyolcat értékesítettek, kettőt kihagytak. A két akciógól viszont kevés volt a sikerhez! Góldobók: Czikó (4), Kovács (2), Bobik, Pózser, Puhl, Szemző. DVTK—Volán SC 8:7 (4:4) Ideges, kapkodó, sok kihagyott helyzettel tarkított volt a játék az első félidőben. A 8. percben 3:l-re vezettek a hazaiak — úgy tűnt, biztos lesz a győzelem — ám 10 perc múlva már 3:4-et mutatott az eredményjelző! A piros-fehérek csak a 27. percben egyenlítettek. A második játékrészben kezdetben sokat bosszankodtak a nézők. Nem sikerültek a „figurák”. Végül változatos, sokszor a durvaság határát súroló kemény, kiállításokkal és büntetőkkel tarkított mérkőzésen Brunyánszki remek kaoustelje- sítmén,vével — két büntetőt és sok-sok ziccert hárított — a vártnál nehezebben nyert a szerencsésebb diósgyőri gárda. Góldobók: Kiss (3). Mlinárcsik (2), Azari, Szabó, Tóth. DVTK—Ganz-Villany 28:9 (16:4) A bajnokság listavezetője Kiss- benedek vezérletével azonnal magához ragadta a kezdeményezést és látványos akciók után nagyszerű gólokkal szórakoztatta szépszámú közönségét. Óriási technikai és taktikai fölény volt a két csapat között, s az első játékrészben látszott is: itt csak a gólarány lesz kétséges. A második félidő elején kicsit kiengedtek a hazaiak, amit azonnal ki is használt az ellenfél. Ám az ellenállhatatlanul játszó Jancsó szertefoszlatta a tisztes helytállásban reménykedő fővárosiak hitét. Góldobók: Jancsó (7), Kissbe- nedek (4), Matusek, Poduszló, Sebesi (3—3), Friedrich, Herr, Németh, Pakusza (2—2). Miskolc tisztaságáért A Miskolci Köztisztasági Vállalat elkészítette a Tiszta és virágos Miskolcért című mozgalom házi verseny- szabályzatát. Az üzemi akció a múlt héten kezdődött. A versenyfeltételek konkrétan meghatározzák az útgondo- zók, a szeméttelepi munkások, a „kukások” és az ellenőrök feladatait. Eszerint például a szemétszállító részleg dolgozói vállalják, hogy az úttestre kiesett és az edények mellé hullott szemetet is ösz- szeseprik. Jelentik, ha valahol sérült szemétgyűjtő edény található. A több száz pontból álló versenyszabályzatot a vállalat valamennyi munkásával megismertették. Az akció legkiválóbb részvevői pénzjutalomban részesülnek. De az igazi nyertesek a városlakók lesznek, akik szebb, tisztább, gondozottabb környezetben élhetnek. Városi tanácstagok fogadóórái 1974. május 13. Halász András, III/5. sn. területi pártalapszervezet. Gorkij telep 1., 17 órától; Leskó Márta. KISZÖV, Csabai kapu 44., 17 órától; Ráski Sándor, Palóczy u. 19., 17 órától; Szőnyi Gábor, III. kerületi Hivatal, Marx K. u. 96., 18 órától. 1974. május 14. Tóth Imre, 1/3. sz. területi pártalapszervezet, Tizeshonvéd u. 21., 17 órától. 1974. május 17. Piukovics József. Fazekas utcai általános iskola, 17 órától. 1974. május 18. Korencsik János, Szirma, tanácsháza, 18 órától. 1974. május 20. Csikós József, 100. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Téglagyár u., KISZ-klub, 17 órától; Kemény Jenőné és Sári László, Forgács utcai általános iskola, 13 órától; Szegedy Gyula, Wesselényi u. 43., 17 órától. Beszámoltunk róla, hogy a miskolci zöldségtermesztési ankéton elhangzott: a megyei tanács kétmillió forintos, vissza nem térítendő támogatást ad négy tsz-nek zöldségtermesztési beruházások finanszírozására. Miskolc lakosságának friss zöldséggel való ellátását városunk tanácsa is szívügyének tekinti. Annyira, hogy a görömbölyi Béke Tsz és a szirmai Új Élet Tsz — zöldségtermelési társulást hoztak létre — összesen 4,8 millió forint v.issza nem térítendő támogatást kap ugyancsak a zöldségtermelés beruházásainak finanszírozására. Szirmán érdeklődtünk: hogyan használják fel a majdnem ötmillió forintot, mikor kap ebből zöldséget Miskolc lakossága? Megtudtuk: a pénz ez év tavaszától rendelkezésre áll. Egyelőre azonban nemhogy kivitelezőt találtak voLia, hanem még arról is csak tárgyalások folynak, ki készítse a terveket. Legjobb esetben is ez év őszére készülnek csak el a mintegy száz hektárnyi területű, komplex zöldségtermelő telep tervei, s kérdés, hogy ezt követően talál-e majd a társulás kivitelezőt... A két tsz szeretné minél hamarabb megkezdeni a korai, friss zöldség termesztését a tanácstól kapott pénz segítségével. Addig is, amíg a beruházás elkészül, szezonban termelt zöldséggel látják el városunkat, az idén mintegy 90 vagonnyi ineny- nyiségben. A százhektáros telep évente várhatóan százötven vagon mennyiségű korai primőrárut biztosit majd Miskolcnak. apróhirdetés «bRRchss A Beton- és Vasbetonipari Művek Alsózsolcai Cvára gyakorlattal rendelkező gvors-gépíró- nőt titkárnői munkakörbe és gyakorlattal rendelkező műszaki rajzolót felvesz. Jelentkezés a gvár szeméivé*»** j. A Miskolci Pamutxonó felvételre keres 16 évet betöltött női munkaerőket fonóátképzősnek (betanítási idő 3 hónap). Továbbá 5—10 éveá gyakorlattal rendelkező, adminisztrációban jártas gyors-gépírót (fizetés megegyezés szerint, jelentkezés a munkaügyi vezetőnél), valamint egy fő hegesztő vizsgával rendelkező lakatos szakmnnir*«-f Taurus Abroncsgyár felvesz 18. életévüket betöltött férfi- és női dolgozókat. Kereseti lehetőségek munkaköröktől függően. Három- műszakos üzemek. Jelentkezés a gyár munkaügyi főosztályán, Budapest VIII., Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mellett. Felhívjuk az építtető lakosság, az építővállalatok, ktsz-ek, kisiparosok, az építkező közületek, szervek, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok szíves figyelmét, hooy GYÁRTELEPEINKEN IS ÁRUSÍTJUK TÉGLA- ÉS CSERÉPTERMÉKEINKET. I. osztályú termékek árai Ft/1000 db (gyártelepen rakatban) B/30-as blokktégla 4060 Ft Hornyolt cserép 1420 Ft TB/21-es blokktégla 4060 Ft Kúpcserép 5970 Ft Kis méretű tégla 914 Ft Magasított tégla 1240 Ft 6 cm válaszfallap 3200 Ft Alfa 1. falazóelem 7580 Ft 10 cm válaszfallap 4840 Ft Alfa 2. falazóelem 4930 Ft MÁLYI TÉGLAGYÁR B/30-as blokktégla, TB/21-es blokktégla, 6—lOcm-es válaszfallap kő- szivacslapok GÖRÖMBÖLYI TÉGLAGYÁR Kis méretű tégla PUTNOKI TÉGLAGYÁR B/30-as blokktégla, kis méretű tégla MATRADERECSKEI TÉGLAGYÁR Pillértégla, falburkolótéglák, kábeltéglák, alagcsövek. Legújabb termékeink: A nagy üregtérfogatú ALFA—1, ALFA—2 falazóelemek, CMG, CMB FÖDÉMELEMEK Választékunk egyes gyártelepeken TARCALI TÉGLAGYÁR Kis méretű tégla BODROGKERESZTÜRI TÉGLAGYÁR Kis méretű tégla SÁROSPATAKI TÉGLAGYÁR B/30-as blokktégla, kis méretű tégla EGER I. TÉGLAGYÁR (Homok utca) B/30-as blokktégla, hornyolt cserép, kúpcserép EGER II. TÉGLAGYÁR (Vécsey-völgy) B/30-as blokktégla, magasított tégla A gyárak vezetői, ügyintézői készséggel tájékoztatnak az egyes termékek felhasználhatóságát illetően. . A megvásárolt áruk házhoz szállítását vállaljuk. ÉPÍTKEZZEN a KORSZERŰ ÜREGES TÉGLÁKBÓL! KIVÁLÓ HÖ- ÉS HANGSZIGETELÖK! feSlilfefr--.. AZ ÉPÍTKEZÉS GYORS ÉS OLCSÓBB! Észak-magyarországi Tégla* és Cserépipari Vállalat Mályi