Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-20 / 116. szám

\ Gólparádé Diósgyőrött Géra is Egy 11 »es döntött DVTK—Dunaújváros 4:11 |2:Q] Az első gól előtti pillanat. A magasra ugró Váradi meg­téveszti Németh kapust és a középhátvéd Fajtot, a labda Udvarev elé kerül — és az eredményjelzőn: 1:0. (Szabó István felv.) A jó idő és a hazaiak utóbbi hetekben mutatott kitűnő játéka ötezer szurkolót csalogatott ki tegnap délután a sta­dionba. A diósgyőrieknél Horváth Bandi — bár még fájlalta a lábát és térdgumit is kért — vállalta a játékot, s meg­jegyezte: „Szeretnék legalább egy gólt rúgni, ahogy ősszel a kohászvárosban”. A vendégek láthatóan idegesek voltak. A csapatkapitány Fajt megjegyezte: „Szeretnénk megnehezíteni a dolgukat. Ezzel arra célzott, hogy meglepetésre készül­nek. Talán a nagy meleg miatt eíég lagymatag iramban kez­dődött a mérkőzés. Kezdet­ben a dunaújvárosiak veszé­lyeztettek néhányszor; Szé­kely akár gólt is szerezhetett volna, ám a 16. percben már a vendégek hálójában táncolt ia labda. Három NB III-as csapa­tunk mindössze két pontot „gyűjtött” a hét végén Mis­kolcon lejátszott mérkőzése­ken. Az idézőjelet azért használtuk, mert a listave­zető Volánt nem a pontszer­ző, sokkal inkább a pont­vesztő oldalra állíthatjuk, hi­szen otthonában is — rend­kívül mérsékelt teljesítményt nyújtva — ő örülhetett az egyik pontnak. És ez a tény egyúttal a „vendég” Papp József SE labdarúgóinak lel­kes játékát is dicséri, hiszen ők voltak a „pontrablók”! B. VOLÁN—PAPP JÓZSEF SE 1:1 (0:0) Az erős szél az első félidőben a Honvéd-fiúkat támogatta, még­is a labdát talajra vivő Volán játszott enyhe fölényben. Igaz, a listavezetők támadásszövése — a rengeteg rövid adogatás — rendkívül körülményes volt és a megerősített piros-fehér véde­lemmel szemben — Kertész üres kapu mellé történt fejesén kí­vül — nem is alakítottak ki helyzetet. A Honvéd támadói ugyanakkor a szélerőt igyekez­tek „vitorlába fogni”, és távol­ról is többször célba vették a Volán kapuját. Az irányzékkal azonban baj volt, s Tamás bom­baerős szabadrúgásán kívül ők sem veszélyeztették a vendéglá­tók kapuját. Salamon—Görgei volt az útja. A balszélsö egy csel után beadott, a labda átszállt a rosszul kimozduló Németh felett, és a befutó Udvarev egy lépésről a léc alá bom­bázott, 1:0. Ezután ismét unalmassá, helyenként csapkodóvá vált Szünet után mindenki azt vár­ta, hogy a Volán — széltől tá­mogatva — nagy fölénybe kerül. Nem így történt. A lelkesen küzdő piros-fehérek kiegyenlí­tették a játékot, sőt a 60. perc­ben nagy kapushiba következ­tében Miklán a vezetést is meg­szerezte, 0:1. Rákapcsolt a Vo­lán, és öt perc múlva egyenlí­tett. Vasvári a felső lécre fejelt, s a visszapattanó labda a Hon­véd-kapus hátáról perdült a há­lóba, 1:1. A két együttesből Magyar, Pál és Vári, illetve Körösi, Roffa és Tímár harcosságát, lelkesedését dicsérhetjük. EGRI VASAS—MEAFC 2:0 (1:0) Az egriek a feljutás lehetőségé­től hajtva erősen „felpaprikóz- va” jöttek az Egyetemvárosba, és lendületes támadásaikkal meg is lepték a kényszerből felfor­gatott védőalakzattal játszó ha­zaiakat. Szép, korszerű támadás után gyorsan a vezetést is meg­szerezték, aztán engedtek az iramból. A MEAFC ideges, kap­kodó játéka azonban nem hozott eredményt, mert Tatár kapufára szállt fejesét a jegyzőkönyvben nem „rögzítik”. Fordulás után is csak a 16-osig volt „versenyben’* a miskolci gárda, ott a határozottan játszó egri védők már „megálljt!” pa­rancsoltak a tehetetlen egyete­mista támadóknak. A Vasas győ­zelmét egy lesgyanús gól bizto­sította be. Póra kapus és Leiszt játéka ütötte meg csupán az átlagos színvonalat. (MONOSTORI) a játék. A vendégek kapu- sa sokszor csak bravúri’al, tu­dott hárítani. A másik olda­lon alig akadt helyzete a vendégeknek. Ami viszont meglepő volt: a sok haza­adás. elsősorban Salamon ré­széről. Már-már úgy tűnt, újabb gól nem születik, amikor az addig is remekül játszó Egri becselezte magát a büntető- területen belülre, nagy lövé­sét Németh csak kiütni tud­ta. és a berobbanó Hajas 4 m-ről a kapu közepébe he­lyezett, 2:0. Fordulás után még szinte el sem helyezkedtek a csa­patok a pályán, Egri ott foly­tatta, ahol a hármas sípszó előtt abbahagyta. Salamontól kapott remek labdát, s míg a Kohász vé­dői lest reklamáltak, ő ki­sodródva 5 m-ről a rövid felső sarokba bombázott, 3:0. Alig 10 perccel később a mezőny legjobbjának bizo­nyult Egri szólójának szólt ismét a vastaps. Remek cselekkel átkígyó­zott a Kohász teljes védel­mén, alaposan kisodródva 5 m-ről remekül adott vissza az üresen álló Görgei elé, aki 7 m-ről nem hibázott, 4:0. A négygólos vezetés bir­tokában azután kiengedett a bajnokaspiráns, és ezután említésre méltó esemény csak Bartók egy-két rohama és az utolsó percben Váradi kapu­fája volt. A Veréb — Kovács, Hajas, Hajdú, Gál, Váradi, Udvarev, Salamon, Horváth (Földesi a szünetben), Egri, Görgei ösz- szetételű hazai csapatból Egri a mezőny legjobbjának bizo­nyult, rajta kívül Kovács, Váradi és Udvarev játéka emelkedett az átlag fölé. TÖTH ZOLTÁN A különc Bobby Bobby Fischer sakkvilág­bajnok bejelentette, hogy részt vesz a június 6—30-i nizzai sakkolimpián, de csak akkor, ha teljesen külön álló épületben szállásolják el. ' apróhirdetés dHác Felveszünk építész és általá­nos mérnököt tervezői, magas- és mélyépítési technikusokat szerkesztői munkakörbe, vala­mint építész és mélyépítő mű­szaki ellenőröket. Jelentkezés: AGROBER B.-A.-Z. megyei ki- rendeltség, Miskolc, Szemere u. 15. sz. alatt. Taurus Abroncsgyár felvesz 18. életévüket betöltött férfi- és női dolgozókat. Kereseti lehetőségek munkaköröktől függően. Három­műszakos üzemek. Jelentkezés a gyár munkaügyi főosztályán, Budapest VIII., Kerepesi út 17. Keleti pályaudvar mellett. A Csőszerelőipari Vállalat le- ninvárosl munkahelyre felvétel­re keres gyors-gépírói gyakor­lattal és középiskolai végzett­séggel rendelkező titkárnőt. Fi­zetés megegyezés szerint, felvé­tel esetén munkásszálláson tör­ténő elhelyezést biztosítunk. Je­lentkezés: levélben, 3581. Lenin- város, Pf. 52. címen. Játékjavítást (automatikus táv­irányítású és egyéb) és játékfel­újítást vállal Miklós játékkészí­tő, Miskolc, Széchenyi u. 35. sz. A Vám- és Pénzügyőrséghez felvétel van. Pályázhatnak, akik a 26. életévüket még nem töltöt­ték be, a sorkatonai kötelezett­ségüknek eleget tettek, és kö­zépiskolai végzettségük van. Részletes felvilágosítást vidéken a vám- és pénzügyőri szervek parancsnokaitól. Miskolcon a Vám- és Pénzügyőrség megyei Parancsnokságán kaphatnak. A Miskolci Mélyépítő Vállalat pályázatot hirdet belső ellenőri munkakör betöltésére. Pályázni lehet mérlegképes könyvelői oklevéllel rendelkező férfi munkavállalónak. A pályázathoz részletes önéletrajzot kérünk mellékelni. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon, Miskolc, I., Partizán u. 2. sz. Pontot vesztett a Volán a VB-re készül MVSC—LMIK 1:0 (1:0) Géra, az MVSC válogatott kerékpárosa, újra „nyeregbe száll”. A világbajnokságra készülő magyar országúti ke­rékpáros válogatott öt tagja — köztük Géra is — szom­baton Minszkbe utazott, ahol e hét elején egv nemzetközi körversenyen állnak rajthoz. * Az amatőr kerékpáros sport legnagyobb viadalán, a 27. Békeversenyen eddig — a 11. szakaszig — nem nagyon „villogtak” a magyar fiúk. Igaz, nem a legjobbak álltak ratjhoz — az eredményes vi­lágbajnoki csapatversenyre történő felkészülés miatt —, ám a második vonalat kép­viselő Cseke—Hirt—Fülöp— Krasznavölgyi—Nagy—Szlip- csevics összetételben induló gárdától is többet vártunk. Eddig ugyanis csak Cseke — a 9. szakaszban hatodik — Szlipcsevics — a 11. etapban 14. — és Hirt — a 2. napon 19. — tudott „helyre”, azaz az első 20 közé kerülni. Csa­patunk az összetett csapat- versenyben a 13. helyen áll. A lelátókon helyet foglaló gyér számú szurkolótábor nem csak azt példázta, hogy csapatának az utóbbi időben nem megy valami jól a já­ték, hanem azt is jelezte, hogy a „megyei rangadó­ként” beharangozott mérkő­zéstől nem várnak túl sokat. A játék valóban messze volt a „rangadó” jellegtől, s a közönség kétszeres csalódással hagyta el a leninvárosi sta­diont. Rendkívül alacsony színvonalú „alibi” futballt lá­tott, s tetejében a hazaiak vereséget is szenvedtek. Az előzetes hírek alapján mindenki azt várta, hogy az MVSC nagyon „ráhajt” erre a mérkőzésre, s győzelemmel próbál a múlt vasárnapi el­szalasztott lehetőség után az élhez közelebb kerülni. A győzelem ugyan megszületett, de a hajtással baj volt! A zöld-fehér együttes körülmé­nyes, rengeteg oldaladogatás­sal tarkított támadásszövése jóformán semmi veszélyt nem jelentett az LMTK ka­pujára. Igaz, a leninvárosiak sem játszottak különbül, s a két 16-os között hullámzó já­ték közben előfordult renge­teg átadási és labdakezelési hiba következtében sokat bosszankodtak a nézők. Már az első negyedóra után el­hangzott a lelátón a bírálat: — Amelyik csapat itt egy gólt rúg, az megnyeri a mér­kőzést! A gólrúgás az MVSC-nek sikerült. A 22. percben Mol­nár előretört, s már a 16- oson belül járt, amikor Tóth buktatta. A vitathatatlan büntetőt Kiss az elmozduló kapus mellett a kapu köze­pébe lőtte, 1:0. A játék alacsony színvo­nalára jellemző, hogy fél­időnként mindössze egy-egy alkalommal forgott veszély­ben a két kapu! A csatárok tehetetlensége miatt csak a 11-es döntött. Az MVSC Serfőző — Hor­váth, Locher, Gergely, Ist­ván, Szabó, Molnár (Krom­paszki), Lipták, Nagy, Dem- kó, Kiss összetételben játszó csapatából csak Locher és Horváth lelkes játékát illeti dicséret. M. Gy. Nyolc VB-döntöst győzött le Krasznov A mieinknek erős volt a mezőny Prágában Sziráczkinak is szurkoltunk (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Prágából.) A Papp J. HSE mikrobusza — Szakos István vezetésével — Miskolcról „menetrendszerűen” érkezett a csehszlovák fővárosba. Pénteken délután a hivatalos edzés, a gépátvétel idejére néha már a nap is kisütött. Itt tudtuk meg, hogy a salakmotoros világbajnokság prágai selejtezőjében a magyar színeket képviselő Berki János (Papp J. HSE) és Jakab Já­nos (Borsodi Volán) ellenfelei között nyolc olyan versenyző is szerepel, akik tavaly részt vettek valamilyen világbajnoki döntőben! Például: a szovjet csapatban ezüstérmet szerzett Trofimov, a chorzowi döntős Zaplecsnij, a lengyel Valoszek és Mucha, akik mind az egyéni, mind a csapat VB-döntőjé- ben ott voltak. Nem is beszélve a hazaiakról, akik között Spinka a jégmotoros egyéni VB-n, Stanczl pedig a páros VB döntőjében szerzett 6. helyet. A versenyt a Makréta sta­dionban mintegy ötezer néző előtt rendezték meg. Kitűnő volt a talaj, a felszerelés pe­dig tanulmányozásra való példa. A mieink derekasan helyt­álltak, s a nagy hármas mö­gött — ha országonként is értékeljük az eredményeket — az NSZK és Ausztria ver­senyzőit megelőzve végeztek. Berki és Jakab teljesítmé­nye teljesen egyforma volt, olyannyira, hogy az NSZK- beli Kätterrel együtt kiala­kult holtversenyüket el sem lehetett dönteni. Jakab egy­szer elcsúszott, de ettől füg­getlenül baj nélkül zajlott le a nagyszerű küzdelmet hozó verseny. Három-három szovjet, il­letve lengyel és két cseh­szlovák versenyző végzett az 1—8. helyen, s jutott a kö­vetkező fordulóba. 1. Krasz­nov 14 p, 2. Trofimov 12 p, 3. Zaplecsnij 12 p (mindhá­rom szovjet), 4. Waloszek (lengyel) 11 p, 5. Spinka (Csehszlovák) 10 p, 6. Mu­cha (lengyel) 9 p, 7. Stanczl (csehszlovák) 9 p, 8. Nowak (lengyel) 9 p. Berki és Jakab egyformán 3—3 pontot gyűj­tött. Berki azonban legyőzte a tavalyi homok-világbajnok­ság ötödik helyezettjét, az NSZK-beli Kättert, Jakab pedig — Berkit. * Vasárnap délelőtt Szirácz- kiéknak szurkoltunk — ugyancsak Prágában. Az Axa hotel halijában ismét össze­gyűlt a szombati verseny mezőnyének jó része — a tv előtt. Waloszekék és Trofimo- vék társaságában figyeltük honfitársaik sikeres debrece­ni szereplését. A televízióról sikerült „lelopnom” a deb­receni eredményeket. Győ­zött a szovjet Hlinovszkij, aki tavaly ötödik volt az egyéni, harmadik a csapatvilágbaj­nokság döntőjében. Mögötte a sorrend: 2. Jurczynski (len­gyel), 3. Sztaroszkij (szovjet), 4. Czeslak (lengyel), 5. Iva­nov (szovjet), 6. Jonder (len­gyel), 7. Domokos (magyar, Debrecen), 8. Verner (cseh­szlovák). Az Olaszországban nagyszerűen szerepelt Szi- ráczki ezúttal nem tudott megfelelni a várakozásnak, csak két pontot gyűjtött, s a 15. lett. A prágai vezetők közölték azt is, hogy a június 9-i mis­kolci csapatversenyre az alábbi összetételű csehszlo­vák együttest küldik: Jan Werner (aki Debrecenből ju­tott tovább), Vaclav Werner, Jan Haradek, Vaclav Hejl. A tartalék Vobornik lesz. horvAth kálman (Csathó Sándor krunbachi szerepléséről lapzártáig nem érkezett jelentés.) Felveszünk anyagbeszerzőt vil- lamossági anyagismerettel, vala­mint perecesi részlegünkhöz la­katosokat, hegesztőket. Jelentke­zés: VIMELUX, Miskolci Finom- mechanikai Javító V. Miskolc, III., Herczeg F. u. 1. Munkaügyi osztály. Kisgyermekes orvosházaspár bejárónőt keres napi 8 órás el­foglaltsággal. Független, nyugdí­jas no előnyben. Érdeklődni a 17-864-es telefonon, délután 4—5 óra között. Alkalmazunk encsi, szikszói, leninvárosi és miskolci kiren­deltségeinken villanyszerelőket, betanított segédmunkásokat, Fel- sődobszán elektrikust — ahol szolgálati lakást is biztosítunk —, Miskolcon gépkocsivezetőket, klgs. bejegyzésű jogosítvánnyal rendelkezők előnvben! Jelentke­zés az ÉMASZ Üzemigazgatóság munkaügyi csoportjánál, Mis­kolc, Patak utca 7—9. szám alatt. ingatlan Tapolcán víkendtelek eladó, 400 négyszögöl, felosztva is. Ér­deklődni a Tiszavirág Halászta­nyán, Miskolc-Tapolcán. Elcserélném Kilián-déli, n. emeleti, központi fűtéses, két- szoba-összkomfortos, telefonos la­kásomat Kilián-déli háromszoba- hallosra, II. emeletig. Érdeklőd­ni: 73-829-es telefonon, 18 órától. Víkendtelek Lyukóban, 250 négyszögöl, eladó. Gyula u. 11. Telefon: 52-562. Elcserélném 3 szoba, hallos, gázfűtéses lakásomat hasonló kétszobásra. Cím: Szőnyi László, Miskolc, III., Benedek u. 21., 3/1. Telefon; 74-319. Eladom azonnali beköltözéssel 11/2 szobás, távfűtéses szövetke­zeti lakásom. Érdeklődni: Mis­kolc, III., Ságvári u. 2., 6/4., es­te 6—7 óráig. Elcserélném bolgárföldi, II. emeleti, tanácsi, összkomfortos garzonlakásomat 1 1/2, vagy két­szobás, távfűtéses tanácsira a Bolgárföldre, megegyezés szerint. Érdeklődni délután 5—6-ig. Mis­kolc, III., Ságvári 2., 6/4. Elcserélném másfél szobás szö­vetkezeti lakást garázzsal együtt hasonló miskolcira. Csonka, Sa- jószentpéter, Harica u. 2., fszt. 19. Telefon: 230. Eladó szoba-konyhás családi ház fizetési kedvezménnyel, be­költözéssel. Miskolc, III. kér., Magashegy 6/a sz. Nagyméretű l 1/2 szobás, III. emeleti szövetkezeti lakás ga­rázzsal eladó. Érdeklődni és megtekinteni Pozsonyi u. 42. sz. III. em. 1. alatt. Garázs kiadó a Kilián-délen június 1-től december 31-ig. „Szerelőaknás” jeligére a kiadó­ba. adás-nettel Eladó 220 volttal működő 3 la­pos, sütővel ellátott villanytűz­hely, gázosítás miatt. Érdeklőd­ni: Lányi Ernő u. i3., III/1. Té- csi. (Kilián. Üj nagyposta mö­gött.) Hohner Atlantic i2o bőgős tan­góharmonika kifogástalan álla­potban eladó. Handari, III. kér., Herczeg Ferenc 27. Most vizsgázott CR Wartburg de Luxe új motorral eladó. Mis­kolc, Bokréta u. 5., III/3. (Győ­ri kapu.) Telefon: 16-632.

Next

/
Thumbnails
Contents