Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-18 / 115. szám

Indulásra kész csónakok Aggtelek szezon előtt A kellemes kora tavaszi hónapok után az esős, időn­ként barátságtalanul hűvös május nem kedvező az ide­genforgalom szempontjából. Mégsem szegi a kedvét azok­nak, akik Aggtelek és Jós- vafő környékén szeretnének eltölteni néhány napot vagy cgy-két hetet. A hétvégeken naponta 300— 400 turista, kiránduló érke­zik Aggtelekre. Most szom­baton, vasárnap is minden hely foglalt a Barlang- és a Cseppkő-Szállóban, de a bát­rabbak attól sem riadnak vissza, hogy kempingben töltsék el a hét végét. A szál­lókban sok fiatal kér helyet. Csoportosan érkeznek a du­nántúli és fővárosi általános iskolák tanulói. A program legfontosabb része a barlangi séta. A Bar­lang-szállóban elmondták, hogy már készenlétben áll négy motoros csónak. Ugyan­is az esőzések után lassacs­kán telítődnek a föld alatti csónakázótavak, jóllehet egyelőre a vízszint még ala­csony. A csónakázótavat már ki­alakították, kiszedték az isza­pot, járdát építettek. A 400 méter hosszú motorcsónak- útra kísérőkkel indulhatnak majd az Aggtelekre látogató turisták, hogy megtekinthes­sék az ősrégi, föld alatti bi­rodalmat. Az út a hangver­senyteremtől vezet majd Jósvafő felé a csónakázótó- vizén. Hasonló módon szer­vezték ezt meg már koráb­ban a határon túl, Cseh­szlovákiában, a Domicai bar­langban is. új menetrendje Csökken a zsúfoltság ♦ Rákóczi expressz Munkásvonat Füzesabonyból A "őzzel is takarékoskodni kell Mint a kohászat valameny- nyi egységében, így az ener- giagyáregységben is most összegezték az egység üze­mel: k. szocialista brigádjai­nak vállalását, az MSZMP XI. kongresszusa és felsza­badulásunk 30. évfordulója tiszteletére indított munka- versenyben. A vállalások összeszítése után munkálták ki a gyáregység felajánlását. Ezek között első helyen kell említenünk, a mintegy 40 ezer tonna gőz megtakarítá­sát eredményező és ezáltal 3,5—4 millió forint költség- csökkentést biztosító elkép­zelésüket. A kohóknál az ed­digi három turbófúvó helyett — műszaki megoldásokat fel­használva — két befúvót üzemeltetnének. Emellett még több mutatójuk javítá­sával. új műszaki megoldá­sok bevezetésével szeretné­nek hozzájárulni a kohászat idei eredményes munkájá­hoz. jje A gondolkodó” >jc Az ipari nagyüzemek különféle munkahelyein dolgozók számára egyáltalán nem közömbös, hogy milyen adottságok­kal rendelkeznek. Ugyanazt a munkái az egyik ember csak vagy erőfeszítések árán tudja elvégezni, míg mások számára könnyű rutinfeladatot jelent. Mondani sem kell, hogy milyen jelentősége van a jelentkezők kiválasztásának. Hiszen aki szédül, sohasem lesz jó darus, aki nagyon szenved a hőtől, kitűnő fizikai adottságai ellenére sem lehet sokáig jó ol­vasztár. A munkahely megválasztásai segíti elő a Lenin Ko­hászati Művekben végzett ergonómiai vizsgálatok sora. Ké­pünkön egy ilyen eszköz látható, ahol nagy fényerősségű térben, a fizikai erőkifejtés ideje alatt változó jellemzőket mérik. (Kerényi László felvétele) (Kerényi László felvétele) A VIMELUX szocialista brigádjai Miskolcsrt A VIMELUX Mskolci Fi­nommechanikai Javító Vál­lalat 33 szocialista brigádja jelentős felajánlásokat tett pártunk XI. kongresszusa, hazánk és városunk felsza­badulása 30. évfordulója tisz­teletére. A brigádok 3071 óra társadalmi munkával, s mint­egy 15 000 forint anyagi fel­ajánlással járulnak hozzá az avasi és a belvárosi óvoda építéséhez, Miskolc és kör­nyékének fásításához, vala­mint az ifjúsági park építé­séhez. A Búzta téri autója­vító „Ifjúság”, „Bánki Do- nát” és „XI. kongresszus” nevű szocialista brigádjai például összesen hatezer fo­rinttal járulnak hozzá a bel­városi óvoda építéséhez. A felvonóüzem „Repülő” szo­cialista brigádja pedig 600 órát dolgozik társadalmi munkában a belvárosi óvoda építésénél, a fásításnál és az ifjúsági park kialakításánál. De hasonlóan szép felaján­lásokat tettek a neonüzem, az anyagosztály, a tmk, s a többi részleg szocialista bri­gádjai is. Belövik a talajba a fenyőcsemeíét Kísérletképpen 400 ezer er­dei fenyőfacsemetét nevel­nek az idei tavaszon gyorsí­tott eljárással a Soproni Ta­nulmányi Erdőgazdaság tó­malmi csemeteültetvényén. A fenyőmagokat egy finn ül­tetőgéppel papírcellákba ra­kott tápszeres talajba vetet­ték. A nevelés fóliaházban történik. A tenyészidő így a két évről három hónapra csökken. A 400 ezer gyorsított eljá­rással nevelt fenyőíacseme- tét még a nyáron kiültetik a Sopron környéki hegyvidék kopár hegyoldalaira. A jövő évben már 3 millió fenyőfa­csemetét nevelnek az új el­járással. Folytatják a hegy­vidék fenyveseinek felújítá­sát és Sopron környékén sík területen is telepítenek új fenyveseket. A felesleges csemetéket eladják más er­dőgazdaságoknak. Újdonság, hogy a magültetés után a csemeteültetést is gépesítik. Már beszerezték azt az ülte­tőgépet, amely belövi a fe- nyőfacsemétét a talajba. A május 26-án 0 órától életbe lepő új vasúti menet­rend már kapható az árusok­nál, de menetrendet csali ke­vesen veszünk. A gyakran utazó olvasók kedvéért tájé­koztatást kértünk az új me­netrend lényegesebb változá­sairól a MÁV miskolci Igaz­gatóságán. A menetrend elkészítése lényegében már tavaly nyá­ron elkezdődött. A régiről akkor mondtak véleményt a helyi tanácsok, majd össze­gyűjtve e véleményeket meg­tette észrevételeit a megyei tanács is. Jelezték kívánsá­gaikat a nagyüzemek, tár­gyaltak egymással a MÁV, a VOLÁN, a Miskolci Közle­kedési Vállalat szakemberei. A MÁV minden, a régi me­netrendet ért, kritikát, észre­vételt kivizsgált, értékelt. Az új menetrend kiala­kításának másik megha­tározó szempontja volt, hogy lehetőleg ne, vagy ne sokat változtassanak azon, amit az utazókö­zönség jónak érzeti és megszokott. Aránylag kevés a változás. A nemzetközi forgalomban az utazóközönség megkedvel­te a Cracovia expresszt. A gyors május 26-tól szeptem­ber 28-ig Budapest—Krakow —Budapest, illetve közvetlen kocsival. Szeged—Krakow— Szeged között közlekedik. Jú­nius 13-tól szeptember 1-ig a vonat Keszthely és Krakow között jár. Téli időszakban. Budapestről közvetlen Zako­panéba utazhatnak a turis­ták. Újdonság, hogy a vona­ton hálókocsi is közlekedik. A jelenlegi menetrendben is közlekedő Budapest—Kas­sa—Budapest—Poprád-Tatry nemzetközi gyorsvonat a „Rá­kóczi expressz” nevet kapta. Bevált, ezért az új menet­rendi idényben is egész év­ben közlekedik péntekenként a Lillafüredi expressz előtt induló mentesítő gyorsvonat. Kihasználatlanság miatt csak Füzesabonyig közlekedik a Budapestről Miskolc felé 19.05-kor induló személyvo­nat. Ugyancsak kihasználat­lanság miatt szűnt meg a Miskolc—Nyíregyháza között közlekedő. Miskolcról 22.40- kor induló személyvonat. A menetrend összeállítá­sakor igyekeztek a bejá­róvonatok zsúfoltságát csökkenteni. Zsetonos munkamorál A héten bejárta a hazai sajtót egy érde­kes hír. Dombóváron azon kapták a vízórák leolvasásával megbízott dolgozót, hogy blic­cel: nem látogatja végig a vízaknákat, ha­nem csak a hasára üt és úgy állítja ki a számlát. Természetesen, haladéktalanul intézkedtek az illetékesek. Jobb belátásra bírták hanyag dolgozójukat? Kirúgták és egy becsületeset vettek fel helyette? Nem. Egy olyan ellen­őrzési módszert vezettek be, mely kizárja a fentebb ismertetett eset ismétlődését, egy csapásra megjavítja a munkamorált. Az elmés újítás lényege: zsetonokat he­lyeznek el néhány vízaknában. A leolvasó természetesen nem tudja, hogy melyikben, s így kénytelen végiglátogatni mindegyiket. Munkáját ugyanis csak akkor tekintik el­végzettnek, ha az összes zsetont beszolgál­tatta. Árnyoldala a módszernek, hogy a vízóra leolvasásához immáron legalább két ember szükségeltetik: egy, aki főhivatású leolvasó, és egy, aki nagy titokban elhelyezi a zseto­nokat. Azaz, szükség lehet még egy harma­dikra is, aki a zsetonok kihelyezését és be­szolgáltatását ellenőrzi. Am ezt talán fél­állásban is győzi valaki. Persze, abszolút megbízhatónak kell lennie! Ha ugyanis ösz- szeszűri a levet a vízóra-leolvasóval, ak­kor ... Erre gondolni sem jó. Éppen ezért nem tartom kizártnak, hogy előbb-utóbb rend­szeresítenek még egy további státuszt, s akkor majd így néz ki a felállás: egy ember ellenőrzi a vízórákat, egy ember elhelyezi a zsetonokat, a harmadik ellenőrzi a zseto­nok elhelyezését és beszolgáltatását, a ne­gyedik pedig ellenőrzi a zsetonok elhelyezé­sének és beszolgáltatásának az ellenőrét. így már csaknem tökéletes az apparátus. Hiba csupán akkor fordulhat elő, ha az im­már kulcsszerepet játszó negyedik személy összejátszik a vízóra-leolvasóval vagy a zse­tonok ellenőrzését és beszolgáltatását ellen­őrző hivatalnokkal. No, de ettől a bizonyos negyedik személytől már erkölcsi bizonyít­ványt követelnének, sőt, mielőtt betöltenék vele a rendkívül felelősséggel járó állást, egy erre a célra létrehozott háromtagú bi­zottság alaposan kivizsgálná előéletét, jelen­legi családi és anyagi viszonyait stb. Mondanom sem kell talán, hogy ennek a háromtagú bizottságnak a vállára neheze­dik majd a legnagyobb felelősség. Makulát­lan erkölcsű, higgadt, széles látókörű, nagy emberismerettel rendelkező munkatársai: jöhetnek számításba, olyanok, akik az élet nehéz pillanataiban már tanújelét adták elvi szilárdságuknak, megbízhatóságuknak. Egyébként arra is van mód, hogy diszkrét, tapintatos módon —1 a becsületes ember igen érzékeny az ilyesmire! — ellenőrizzék őket is. Nem kell hozzá más, csak néhány zseton és egy abszolút megbízható ellenőr. Igen, ennyi biztosan elég lesz. Csak még azt nem tudom biztosan, hova tegyék a zsetono­kat. Ám ez már részletkérdés. Nem ismer­hetünk lehetetlent, ha a munkamorál meg­javításáról, a fogyasztók érdekének védel­méről van szó. BÉKÉS DEZSŐ A Füzesabonyból hajnalban induló, Miskolcra 5.05-kor érkező munkásvonat előtt eddig csak Mezőkeresztestől közlekedett mentesítővonat. Az új menetrendben a vonat, a mentesítő is, Füzesabony­ból indul. A két szerelvény beállításával a hajnali mű­szakra érkező dolgozók így különböző időben érnek a Tiszai pályaudvarra. Ezzel a helyi közlekedés zsúfoltsága is csökken. Jó hír a szerencsieknek: a Miskolc—Sátoraljaújhely kö­zött közlekedő hajnali vona­tot Szerencs állomásról 6.01 helyett 6.14-kor indítják, hogy a Szerencsi Cukor- és Csokoládégyár dolgozói mint­egy két órával korábban tud­janak munkahelyükről haza­érni. Sok a tiszalúci bejáró. Az új menetrend szerint 5.55-kor Tiszalúcon i* * megáll a 4419-es számú személyvonat és így három vonat helyett, négy vonattal utazhatnak Miskolc felé a tiszalúciak. Bodrogolasziból sok szak­munkástanuló jár Sárospa­takra. A Miskolcról 8.39-kor induló személyvonat eddig Bodrogolasziban nem állt meg. Az új menetrend sze­rint a diákok napi két órát nyernek. A Rákóczi expressz az új menetrend szerint nem áll meg Szikszó és Forró-Bncs állomáson. A Budapest felől érkezők Hidasnémeti felé Miskolc Tiszai pályaudvaron 10.57-kor kapnak személyvo­nat-csatlakozást. Az Ózdröl 5.38-kor indu­ló gyorsvonat, az új me­' netrend szerint, Sajóka- za állomáson 6.06-kor megáll. A Budapestre utazóknak így nem kell autóbusszal Kazincbar­cikára utazniuk. A vasárnap is dolgozó nagyüzemi munkások kérték, hogy a Hidasnémeti felöl Miskolcra 13.12-kor érkező személyvonat vasárnap is a hétköznapi menetrend sze­rint közlekedjen. (Vasárnap a vonat 11.36-kor érkezett). Ugyanígy: a Tornanádaska felől bejárók kérték, hogy a vasárnap már 11.56-kor ér­kező vonat a hétköznapi me­netrend szerint közlekedjék és 12 óra után érkezzen Mis­kolcra. Az új menetrendben mind a két kérést teljesítet­ték. A miskolc—mezőcsáti vo­nalon a munkanapokon Me- zőcsátra 11.25-kor induló sze­mélyvonat a jövőben 13.43- kor indul Miskolcról. így a fél négyig dolgozók egy órá­val korábban érhetnek haza. Nincs lényegesebb változás a többi vonalon. A néhánv perces eltérésekről, az új menetrendről az állomások, vonatokon a jegykezelők tá­jékoztatást adnak. Jó hír még az utazók­nak; folyamatosan érkez­nek az új kocsik. Sajnos már ezek közül is so­kat megrongáltak. A MÁV ez alkalommal is kéri a jó- érzésű utasok segítségét, hi­szen a kulturált utazás biz­tosítása közös érdek. REFLEKTOR Ma Budapesten a főváros állami és társadalmi szervei­nek képviselői a település- fejlesztést segítő társadalmi munka időszerű kérdéseiről tanácskoznak, ajt Balatoniü- reden vitorlás évadnyitó ün­nepséget rendeznek. # Ba­ján találkoznak azok a par­tizánok, akik a második vi­lágháború idején a jugoszláv népfelszabadító hadseregben harcoltak, tjí- Celldömölkön hangszertörteneti kiállítás nyílik.' A MÁV

Next

/
Thumbnails
Contents