Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-13 / 110. szám

Borsodi műszaki kelek Erdők napga Talán soha annyi érdekes, a nagyközönség figyelmét is lekötő előadást, ankétot és konferenciát nem szerveztek még a borsodi műszaki he­tek előkészítői, mint az idén. A hét végén az Országos Erdészeti Egyesület miskolci csoportja rendezett „Erdők napja” címmel jól sikerült ankétot. Az előadók: Király Pál, az OEE főtitkára, az Erdőgazdaság és Faipar cí­mű folyóirat főszerkesztője, valamint dr. Speer Norbert, az ÉRDÉRT Vállalat vezér- igazgatója. Az Országos Erdészeti Egyesület két évvel ezelőtt javasolta, hogy évente egy­szer országszerte megünne­peljük az erdők napját. Saj­nos á kezdeményezés nem talált visszhangra. Ereden célja az lett volna, hogy az altalános és középiskoláso­kat egy-egy szép tavaszi na­pon erdész és tanár közre­működésével kivigyék az er­dőbe. Általános tapasztalat ugyanis, hogy rohanó ko­runkban az emberek nagy többsége ösztönösen vágyó­dik az ősi természeti közeg, az erdő iránt. De még álta­lánosabb, hogy az emberek, s különösen a fiatalok nem tudnak élni az erdő adta le­hetőségekkel. Hiába okoznak egyre nagyobb károkat az urbanizáció általmai (zaj, füst, zsúfoltság stb.), ha az ezek elöl az erdőbe menekü­lő ember — különösen a fi­atalság — nem élvezi, ha­nem tönkreteszi az ősi kör­nyezetet. Az erdészek a megmondhatói, hogy a hét elején egy-egy kiránduló- helyen, hány fát, vagy cse­metét találnak letörve! A ki­rándulók pedig arról mesél­hetnének, mennyire zavarja őket a vasárnaponként az er­dőben harsogó táskarádió, a nemegyszer vandál módra viselkedő fiatalság. Az erdők napjának egyik legfőbb célja éppen az len­ne, hogy a fiatalságot a fák, a szabad természet szerete­jjc A borongós időben is sok vendége volt vasárnap Lilla­fürednek. A tavaly nyáron átadott tetszetős vendéglátó pa­vilonban jócskán fogyott a sör, kóla és a fagylalt. Népes turistacsoporttal találkoztunk a vízesésnél is, melyet igaz. hogy nem a Szinva-forrás táplál — az a város ivóvíz-háló­zatába van bekapcsolva — hanem a Hámori tóból átemelt viz, de így is egyik nevezetessége Lillafürednek. (Balla Demeter felvétele) ác Mészégetés a Bükkben lére, kulturált élvezetére ne­velje. E cél megvalósítása érdekében kellene összefogni erdészeknek és pádagógusok- nak. Szőkébb hazánk, a Bükk és a Zempléni-hegy­ség ehhez nagyszerű feltéte­leket biztosíthatna. Az ankéton beszélgettünk Kisgyörgy Istvánnal, a Faze­kas utcai. 6-as számú iskola igazgatójával. Elmondotta, hogy évek óta jó kapcsolatot tartanak az erdészettel, az is­kola tanulóinak egy része ötödik éve minden nyáron egv hónapot tölt váltott cso­portokban az erdészet segít­ségével Kékmezőn. Ez a kapcsolat, s Király Pál előadása talán hozzájá­rulhat ahhoz, hogy Miskol­con. illetve Borsodban is még­honosodjanak az erdők nap­ja rendezvényei. Az ankét további részében az ÉRDÉRT „Vállalat vezér­igazgatója az ..erdőgazdátkbr dás fejlesztéséről, s közjóléti szerepének maradéktalan el­látásáról tartott beszámolót. Tegnap pedig a . MTESZ mis­kolci. székházában a Faipari Tudományos Egyesület mis­kolci Csoportja a Zemplsn- hegység fafeldolgozásával kapcsolatos előadást szerve­zett. Ny. I. (Ágotha Tibor felvétele) 25 ezer vasast várnak Baráti találkozó a Csamikh Május 25-én. a két hét múlva esedékes szabad szom­baton a csanyiki Majális­parkban megyénk 21 vasas- üzemének, mintegy 25 ezer­nyi dolgozója ad egymásnak találkozót, hogy közösen ele­venítsék fel az egykori, nagy sikerű vasasmajáliso­kat. A borsodi vasasmajálist előkészítő operatív bizottság nagyszerű programot állított össze a megye minden részé­ből érkező vasasok szórakoz­tatására. Reggel 7 "órakor Miskolcon több helyütt zenés ébresztő köszönti majd a Di­ósgyőri Vasas Fúvószenekar jóvoltából az LKM és a DI­ÓI ÉP dolgozóit. A Tiszai pá­lyaudvaron a 100. sz. Szak­munkásképző Intézet fúyós- zenekara játszik majd ünne­pi dallamokat az Ózdról, Borsodnádasdról, Ongáról és más helységekből érkező ven­dégek tiszteletére. A Majális-parkban több ze­nekar muzsikája köszönti a vasas-találkozó részvevőit. A poprádi vagongyár, a Borsod- nádasdi Lemezárugyár, az Ózdi Kohászati Üzemek, a 100. sz. Szakmunkásképző In­tézet, s a Diósgyőri Vasas Művészegyüttes fúvószeneka­rai lépnek fel. Délelőtt 10 órakor ünnepi beszéd következik, majd a 21 üzem képviselői megkoszo­rúzzák a csanyiki partizán emlékművet. A nap egyik legszebb eseménye lesz, ami­kor az emlékműnél az 5 va­sas fúvószenekar 150 tagja együtt játssza majd a Him­nuszt és az Internacionálét. A rendezők kulturális és sportprogramokról is gondos­kodtak. A .gyermeksereget az ózdi Liszt Ferenc Művelődé­si Központ bábegyüttese, a felnőtteket az ózdi és a diós­győri népi zenekarok, tánco­sok. szólisták, az Avas Tánc- együttes, ózdi, diósgyőri és poprádi vegyes- és női ka­rok szórakoztatják majd. A sportrendezvények sorában szerepel — többek között — a DVTK tornászainak bemuta­tója, Özd, Onga. az LKM és a DIGÉP tömegsport-bajnok­csapatainak versenye. Lesz kocogóverseny is, amelyet az operatív bizott­ság a városi sportíelügyelő- séggel és a városi tanács mű­velődésügyi állandó bizottsá­ga sportalbizottságával közö­sen rendez. Részt vesznek a sportver­senyeken. bemutatókon az MHSZ megyei és városi bi­zottsága versenyzői is. A 2) borsodi vasasüzem­ben május 15. és 25. között röpgyűléseket tartanak, ahol a vasas baráti találkozók múltjáról, politikai jelentősé­géről, jelenéről beszélgetnek majd a munkások tízezrei. Ezután minden esztendőben rendeznek a mostanihoz ha­sonló találkozót. (n.vikes) ..Itt is ezt kérdezik?” — mondta jó adag keserűséggel . a hangjában az egyik miskolci vállalat igazgatója. Amikor ugyanis személyesen meghívta szerkesztőségünket a Kiváló cím elnyerése alkalmából rendezett házi ünnepségükre, íjieg- érdeklödtük, hogy kik szerepelnek a meghívottak listáján. Minket persze csupán „hivatalból” érdekelt ez, mintegy előzetes információként az ünnepségről írandó tudósításhoz. De mások más előjellel tették fel a kérdést a szóban forgó igazgatónak. Igen. manapság sokan úgy vélik, hogy egy-egy ünnepség jelentősége, rangja kizárólag azzal merhető, hogy milyen beosztású vendégek ülnek a szépen dekorált elnökségi asztal­nál. S amikor naponta több vállalati ünnepséget is rendeznek — így volt ez például a Kiváló vállalatok esetében —, akkor elkezdődik a csendes vetélkedő. Számos párt- és tanácsi vezetőtől hallottam a panaszt, hogy egyszerűen nem győz eleget tenni a meghívásoknak. Örül a megtiszteltetésnek, szereti azokat az embereket, akik hív­ják. és nagyon kínos visszautasítani a kedves invitálást. Ám a nap csak 24 órából áll, és nemcsak ünnepelni, hanem dol­gozni is kell. A pihenésről, önművelésről nem is beszélve. A szóban forgó vezetők egyébként nem magukat képviselik, hanem azt a testületet, melyben dolgoznak. Ha pedig így van, akkor esetenként helyettesíthetné őket valamelyik ala­csonyabb beosztású munkatársuk is. Történetesen az, aki egyébként is közvetlen munkakapcsolatban áll az ünnepséget rendező vállalattal, intézménnyel. Csakhogy a meghívók általában a „rang” bűvöletében készülnek, sokan ügy vélik, hogy a dicsérő oklevelet, zászlót, vagy bármely más kitüntetést csupán magas beosztású párt- és állami vezetők jelenlétében lehet átadni, átvenni. Pedig ezeknek az ünnepségeknek a rangját egészen más adja: a ki­tüntetésre feljogosító egész évi munka! Könnyű lenne napirendre térni e jelenség fölött azzal, hogy ez is a múlt káros öröksége, s majd levetkőzzük, mint annyi mást. Ám úgy tűnik, túlságosan lassan vetkőzik le egyesek a rangkórságot, sőt, új életre kel napjainkban ez a jelenség. Mintha egyre hosszabbak lennének az elnökségi asztalok, és a protokoll-listák. Néha a vendégek csaknem annyian vannak, mint maguk az ünneplők. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy ezt a személyekkel való reprezentálást nem a meghívott vezetők sugallják. Nemegy­szer megfigyelhettem, hogy a fáradtságtól megnyúlt, sápadt arccal ülik végig az ünnepi programot, s ha véget ér, „pend­lizhetnek” tovább. Ha másért nem, azért is szakítani kellene ezzel a gyakor­lattal, mert olyan emberekről van szó, akiknek a vállára enélkül is sok nehezedik. És az „egy pohárral a kollektíva egészségére!” — jelszóval elfogyasztott alkohol néhány naD alatt tekintélyes mennyiséggé összegeződik. Mert a konyakot is kínos visszautasítani. Emberek egészségéről van tehát szó. és ami még ennél is fontosabb, az egészséges közgondolkodásról. Jobban ügyel­hetnénk erre is, arra is. ‘ . BÉKÉS DEZSŐ kertbarátok tanácskoznak A Kertbarátok Országos Társadalmi Szövetsége és a Szövosz országos kertbarát­tanácskozást rendezett teg­nap Székesfehérváron, a vá­rosi tanács dísztermében. A tanácskozáson bejelentették, hogy a kertészkedők száma hazánkban eléri a hárommil­liót, a fogyasztási szövetke­zetek keretében működő szakcsoportok, munkás kert- társulások, népfront kerté­szeti klubok száma pedig meghaladja a 250-et. A ker­tészeti szakcsooortok tavaly 300 millió forint értékű zöldséget, gyümölcsöt termei­tek. Az ankéton kiemelték, hogy a kertbarátmozgalom A miiiipolisz magyar vetélytársa Több mint nyolcszáz darabból áll már a debreceni iskola­múzeum gyűjteménye, ez a maga nemében páratlan kollek­ció. A humán tárgyak oktatásának szemléltetését szolgálja az iskolai múzeum anyaga, amelyet — dr. Porcsalmi János tanár vezetésével — debreceni diákok, tanárok készítettek, gyűjtöttek össze, s amelyben valóságos kis műremekek sora­koznak. A debreceni minipolisz „megalapításához” az a fel­ismerés adta az indítást, hogy a történelem és a mű­vészettörténet tanításában a humán jellegű iszemlélte- őt eszközök ugyanolyan fon­tosak, mint a természettudo­mányos tantárgyakban a de­monstráció, a kísérlet. A szemléltető eszközök túlnyo­mó többségükben három di­menziós makettek, modellek, képzőművészeti alkotások. Az iskolamúzeumban kicsinyí­tett formában tanulmányoz­hatják a diákok például az építészet maradandó alkotá­sait, az őskor építményeitől a reneszánsz palotákig. A gyűjtemény darabjai között van az egyiptomi piramis­város, az athéni akropolisz, a római Pantheon, a pont-du- gardi római vízvezeték, a szamarkandi Ulug bég med- resze, a novgorod-nyeregyi- cai templom, a pisai ferde torony, a firenzei Campanile, a római Tempietto. Megtalál­hatók azonban a hazai építé­szeti remekek miniatűr má­sai is: így a szombathelyi Izisz templom, az egri Mina­ret, a bélapátfalvi templom, a diósgyőri vár, a nagykere- ki Bocskai-vár, vagy éppen a hortobágyi csárda. A képzőművészet is méltó helyet kapott a különleges kollekcióban. Fellelhetők — hű másolatban — a Szikla - barlang-festmények, az egyiptomi falfestmények, szobrok, lapos domborművek, babilóniai, asszír dombormű- vek, görög, római reneszánsz szobrok, a pompeji falfest­mények művészi másolatai csakúgy, mint a római, ra- vennai mozaikmásolalok. A „restaurátorok” találé­konyságát dicséri, hogy a domborműveket Hungarocell polisztirol lemezből képezték ki; a „kőfaragó munkát” dr. Kassai Ernőné rajztanár zsi­lettel végezte, a konzerváló eszköz pedig csónaklakk volt. A mintegy ötven darabból álló, kivételes szépségű váza­történeti sorozat egyedi pél­dányait Fazekas Lajos nád­udvari népművésszel koron- goltattálc. A múzeum büsz­keségei közé tartoznak a gö­rög fekete- és vörösalakos vázák olyan másolatai, mint például Exekias világhírű vá­zája, továbbá az orvietoi vá­za. SZŰCS LAJOS — gazdasági jelentőségén tűi — az egészséges életmódnak és a .szabad idő hasznos el­töltésének is fontos formáját Javasolták, hogy a Kertba­rátok Országos Társadalmi Szövetsége terjessze ki szer­vezeti kereteit a mozgalom - valamennyi típusú csoport-í jára. fokozza az érdekvédel­mi és szakmai továbbképző' tevékenységét, a helyi patro­náló szervek — a fogyasztási szövetkezetek — pedig adja­nak több segítséget a be­szerzéshez és az értékesítés­hez. A székesfehérvári tanács­kozáson a legjobb kertészeti' és kisállattenyésztő szakcso­portokat, termelőket a S/o- vosz elismerő plakettjével — Bereczki Máté-, illetve Bálóy Bálint-éremmel — tüntették ki. AZ AFIT XVI. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT felvesz karosszéria-lakatosokat, autószerelőket, autófényezőket és autókárpitosokat. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat 1. sz. üzemvezetőjénél Miskolc, Zsolcai kapu 9—11. sz. Telefon: 37-741/22 A „rang” bűvöletében I

Next

/
Thumbnails
Contents