Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1974-05-21 / 117. szám
Tsz nap aia$£ S'eárom fronton Nagy feladatok eleit liaial labdarúgóink Néhány évvel ezelőtt csupán egy-egy „vajaskenyér-túra” jelentette a borsodi labdarúgó-utánpótlás nemzetközi kapcsolatát, s az is jóíormán a szomszédos Csehszlovákia ha- tármenti városaiba irányult. Az utóbbi időben aztán serdülő és ifjúsági válogatottunk egyre szebb és jelentősebb eredményeket ért el, s bizony megnőtt a borsodiak ázsiója. Hírük túljutott az eddigi „határvonalon”, s ennek köszönhető az a két meghívás is, mely tíz napon belül két rangos tornán szólítja pályára csapatunkat. — Megtisztelő, de igen nehéz feladat vár ránk Jugoszláviában és Franciaországban egyaránt — mondta az utazásra készülő borsodi válogatott csapatvezetője, dr. Borossy László —, hiszen a két tornán nemcsak megyénket képviseljük, hanem bizonyos mértékben a magyar ifjúsági labdarúgást is. Borsod legjobb ifjú labdarúgóinak sem Szabadkán, sem Lille-ben nem lesz köny- nyű dolguk. Annál is inkább, mert az erőviszonyokat sem ismerik, s csupán annyi bizonyos, hogy mindkét tornán jó képességű együttesek mérik össze tudásukat. Szabadikán május 25—26- «n a Jugoszláv Labdarúgó Szövetség által kezdeményezett Pannónia Barátság Kupa elsőévi küzdelmeit rendezik meg a város ifjúsági válogatottja, egy román — valószínűleg a Ripensia Temesvár —, a csehszlovák VSZ Kosice csapata és a borsodi együttes részvételével. A mieink az első napon a kassaiakkal játszanak, majd a másodikon az eredménytől függően a másik mérkőzés győztesével vagy vesztesével találkoznak. A torna győztese egy évre védője lesz a 20 kg súlyú (!) vándorserlegnek, A jugoszláviai út után mindössze egy nap pihenő jut a játékosoknak, hiszen május 29-én Székesfehérvárott, a Magyarország—Jugoszlávia válogatott találkozó előtt Hajdú megye fiataljai ellen lépnek pályára, a megyei válogatottak országos döntőjében. A székesfehérvári mérkőzést követő napon Francia- országba indul a borsodi együttes, hogy részt vegyen a L'Humanité nemzetközi tornáján. Erről a viadalról csupán annyit tudnak a borsodi szakvezetők, hogy a mi válogatottunkat a lille-i négyes csoportba osztották be, s ha ott sikerül az 1—2. helyen végezniük, akkor a középöntőkre Sochaux-ba utazhatnak. Ez a torna nemcsak azért látszik rendkívül nehéznek, mert a részt vevő 16 csapat között szovjet, olasz, német, lengyel, svájci, csehszlovák együttesek is lesznek a rendező franciákon kívül, hanem azért is, mert a selejtező és elődöntő mérkőzések napi két (!) játéka — ha csak 2x20 perc is a játékidő — nagy megterhelést ró a fiatal labdarúgókra. Dr. Borossy László csapat- vezető, Petróczy István edző és három kísérő utazik az együttessel a háromfrontos találkozóira. A csapat: Szűcs István, Királyházi, Theodo- ru, Berecz, Hodermarszkv, Bartók, Fenyvesi, Oláh, Fodor, Fekete, Szűcs Ferenc (mind a DVTK-ból), Borbély, Farkas, Tokár (valamennyien az MVSC-ből), Veress (KV- SE), Fükő (Bánszállás) és Borostyán (Sajóbábonv). (monostori) Tehetségkutatás Labdarúgó-berkekben bizonyos fenntartással fogadták a Magyar Rádió és a Képes Sport által meghirdetett — az OTSH és az MLSZ által patronált — „labdarúgó tehetségkutató akciót”, melynek jelentkezési határideje április 18. volt. Maradéktalanul talán csak a felhívást közzé tevő szervek bíztak a sikerben, s a több ezer főnyi jelentkező azt bizonyítja: nem hiába! A Borsod megyei Labdarúgó Szövetség vezetőihez a napokban érkezett meg Budapestről az összesítő kimutatás, mely 212 tehetségesnek mondott borsodi labdarúgójelölt nevét tünteti fel. A legtöbb jelentkezőt az ózdi járásból — 38-ot —, a legkevesebbet pedig az edelé- nyi járásból — 9-st — tartalmazza e lista. Városunkból 22 fiú bemutatkozását várják majd a szakemberek a május 13-ig megrendezésre kerülő „tehetségkutató naÖkölvívó bíróképzés Három megye ökölvívószövetsége fogott össze, hogy növelje erősen gyér versenybírói létszámát. A borsodiak rendezésében — Nógrád és Heves bevonásával — júniusban háromnapos bentlakásos ökölvívó bírói tanfolyam lesz Egerben. Jelentkezni június 1-ig lehet szerdai napokon 17 és 19 óra között személyesen a Dayka Gábor utcai sportházban, vagy írásban ugyanerre a címre küldött levélben. pon”. Borsodban ugyanis ezen időpontig kell a járási és városi TS-ek mellett működő labdarúgó-szövetségeknek „szemrevételezni” a jelentkezőket, s közülük választják ki azt a 45—50 főt, akik majd a DVTK- és az MVSC-pályán a megyei „szűrővizsgán” bizonyíthatják képességeiket. Ebből a keretből utazik aztán a tatai edzőtáborozásra az a valóban „jónak minősített” 8—10 fiú, akik megállták a próbát. Az Országos Szakipari Vállalat felvételre keres miskolci munkahelyre kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkásszállást biztosítunk. Felvétel: Miskolc, József Attila u. 55., dr. Kasza József né irodavezető. Felveszünk anyagbeszerzőt villamossági anyagismerettel, valamint perecesi részlegünkhöz lakatosokat, hegesztőket. Jelentkezés: VIMELUX, Miskolci Finommechanikai Javító V. Miskolc, III., Herczeg F. u. 1. Munkaügyi osztály. A Csőszerelőipari Vállalat !e- ninvárosi munkahelyre felvételre keres gyors-gépírói gyakorlattal és középiskolai végzettséggel rendelkező titkárnőt. Fizetés megegyezés szerint, felvétel esetén munkásszálláson történő elhelyezést biztosítunk. Jelentkezés: levélben. 3581. Lenin- város, Pf. 52. címen. Taurus Abroncsgyár felvesz 18. életévüket betöltött férfi- és női dolgozókat. Kereseti lehetőségek munkaköröktől függően Három- műszakos üzemek. Jelentkezés a gyár munkaügyi főosztályán. Budapest Vili.. Kereoesi út 1? Keleti pályaudvar mellett. Szemere Bertalan Mg. *Tsz Halásztanyája az Avason vizsgázott szakácsot keres azonnali belépéssel. Jelentkezni személyesen a 14-929-es telefonon. ^ Az ifjúsági atlétikai CSB-n a borsodiak sikeréhez a képünkön látható hármas is nagyrészben hozzájárult. Nórák a 100 m-cs síkfutásban győzött, a szemüveges Pintér pedig remek távolugró eredményével jeleskedett. A rendkívül sokoldalú Szankovics Zsuzsa jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a borsodiak végül győztesként hagyhatták el a pályát. (Szabó István felv.) Győztek ili atlétáink Szombaton még a levegőben lógó eső és nem utolsósorban a felújítás alatt levő pálya laza salakja miatt bosszankodtak a rendezők, s a versenyzők, vasárnap pedig a hirtelen nyáriasra fordult időjárás okozott gondot. A bágyasztó melegben már nem is születtek olyan jó eredmények, mint az előző nanon. Az NB I-es férfi és MB I,'B-s női ifjúsági csapat- bajnokság egyébként százszázalékos hazai sikert hozott! 1 Ami a jó eredményeket illeti, a fiúknál a megyei csúcsot elérő Földi 196 centi- méteres magasugrása kívánkozik az élre; ezzel az eredménnyel, több kísérletével 2. lett az azonos eredményt elérő csepeli versenyző mögött. Pintér 704 centiméteres tá- volúgrása, Piczil hármasugrása és Farkas 200 méteres eredménye aranyjelvényes szintet jelent valamennyiüknek. A lányoknál elsősorban a rendkívül sokoldalú Szanko- vics teljesítményéről szólhatunk magas fokon. A többi- ekről ennyit mondhatunk: voltak már jobbak is. A fiúk pontversenyében: Borsod—Csepel 125:83; Borsod—Csongrád 114:98; Csong- rád—Csepel 127:81. A lányoknál: Borsod— Csongrád 68:67; Borsod—Békés 82:52; Csongrád—Békés 84:51. A fiúk versenyében 100 m-en Novak 10,9-el, rúdugrásban Piczil 340 cm-rel, távolugrásban Pintér 704 cm- rel, 2000 m akadályfutásban Szénégető 6:10 perccel, 10 km-es gyaloglásban Ardai 54:29,6 perccel, 300 m gátfutásban Kolozsi 40,7 mp-cel, 200 m-es síkfutásban Farkas 22 mp-cel, 3000 m-en Szénégető 8:53,2 perccel, hármasugrásban Piczil 14,16 m-rel nyert, és rajtuk kívül 4x100 és 4x400 m-es váltófutásban lett első Borsod megye csapata. A lányoknál Szankovics távolugrásban 569 cm-rel, 100 m gáton 16,8 mp-cel, súlylökésben Juhász 11,43 m- rel, magasugrásban Nagy 155 cm-rel, 800 m-en Jadán 2:21 perccel nyert első helyezést, s szintén első lett a 4x400 m- es váltófutásban Borsod megye csapata. (tóth) Szabó ismét jól lőtt Mostanában elég keveset hallatnak magukról sportlövőink, éppen ezért kísérte fokozott figyelem a minszki nagyszabású nemzetközi versenyen történt rajthoz állásukat. A magyarok a futóvadlövésben indítottak csapatot, s abban a miskolci Szabó Gyula is helyet kapott. A múlt évi EB bronzérmes versenyzőnk formája felfelé ível, mert nem csak a magyar sportlövők legjobbja lett, hanem az igen erős mezőnyben 571 köregységet lőve a szovjet Gazov mögött — aki 580 kört teljesített — a második helyen végzett. Alkalmazunk encsl, szikszói, leni nvárosi és miskolci kirendeltségeinken villanyszerelőket, betanított segédmunkásokat, Fel- sődobszán elektrikust — ahol szolgálati lakást is biztosítunk —, Miskolcon gépkocsivezetőket, klgs. bejegyzésű jogosítvánnyal rendelkezők előnyben! Jelentkezés az ÉMÁSZ Üzemigazgatóság munkaügyi csoportjánál, Miskolc, Patak utca 7—9. szám alatt. Az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Miskolci Minőségellenőrző Állomása egy fő férfi gépésztechnikust keres radiológiai és gépészeti ellenőrzési feladatok ellátására. Jelentkezés: ÉMI, Miskolc, Zsigmondi u. 2/c. ■ iBlggCEtSciBl Tapolcán víkendtelek eladó, 400 négyszögöl, felosztva is. Érdeklődni a Tiszavirág Halásztanyán, Miskolc-Tapolcán. Garázs kiadó a Kilián-délen június 1-íői december 31-ig. „SzerclőaRnás” jeligére a kiadóba. Most átadásra kertilő másfél szobás szövetkezeti lakást átvennék. Ármegjelöléssel „Lakás 313452” jeligére a hirdetőbe. Pf. 13. Kettőszoba, hallos, nagy loggias, IV. emeleti, szövetkezeti ia- kás, azonnali beköltözéssel, a Kilián-dőli lakótelepen eladó. Telefon: 71-191. Külön bejáratú szoba kiadó. Martintelep, Fövényszer u. 38. Két külön bejáratú bútorozott szoba két és három fiatalember részére azonnal kiadó. Feszty Árpád u. 3. Egy fő asztalos karbantartót alkalmazunk. Jelentkezés: 116. sz. önálló kollégium, Miskolc III., Téglagyár u. 1. cacScas—w©teS Eladó 220 volttal működő 3 lapos, sütővel ellátott villanytűzhely, gázosítás miatt. Érdeklődni: Lányi Ernő u. 13., III/l. Té- csi. (Kilián. Üj nagyposta mögött.) A Miskolci ÁFÉSZ mindenféle használt tollat vásárol a legmagasabb napi áron. Miskolc, Bors vezér u. 52. 30 m I-tartó gerendát és 2000 db bontásból származó téglát keresek megvételre. Ugyanitt cl- rJó faragott, intarziás ebédlőbútor. Palóczy u. 15. Mosonyi. Porszívó — új — eladó. Telefon: 72-835. Vennék jó állapotban levő zománcozott fürdőkádat. Értesítést: I., Latahár E. u. 20. számra kérem. Kék gyermekkocsi igényesnek sürgősen eladó. Hunyadi u. 50. Bálintné. Üj, 220 voltról működő hegesztő-transzformátor G és ]2 voltos akkumulátortöltővel eladó. Telefon: 17-931. Szőlőkapálást, gyümölcsfa-permetezést vállalok. Demkó István, Gesztelj-, Rákóczi u. 12. sz. Megmentheti házasságét... „Ha szakmai problémája van, beszélje meg a feleségével... ezzel talán megmentheti a házasságát.” Az angliai vezetőképző intézet ezt a tanácsot adja a fiatal vezető kádereknek. Egy nemrégiben megjelent felmérés szerint a feleségek általában 30 és 40 év között értik meg legkevésbé férjüket, amikor pedig a férj felelős pozícióba, magasabb rangba kerül. Es ezért nem egyértelműen a feleség felelős. A férfiak nem avatják be feleségüket a hivatalos problémáikba, úgy vélik, hogy a hivatal és az otthon két egymástól teljesen különálló terület. Sőt, a családi életet legtöbben a második helyre szorítják vissza. A beszámoló leszögezi, hogy mindezek nyomán, ha a férjnek megértésre, támaszra van szüksége, természetes, hogy a feleségétől nem kapja meg a remélt segítséget. És nem egy házasság csődje ebben rejlik. Hosszú haj — fodrászbaj? „Tönkremegyünk a hosszú hajviselet miatt”. — A 80 000 tagot számláló colombói (Sri Lanka) fodrász-szakszervezet ezzel a panasszal fordult a íkiormányhoz, és olyan törvényt követeit, amely Indonéziához és Singapore-hoz hasonlóan betiltja a hippik hosszú hajviseletét. Nincs más mód a tisztes ipar megmentésére. Az ezermester minitárgyai Egy négyzetmilliméternél kisebb területen több mint hatvan tárgyat tud elhelyezni Mihail Maszljuk, ukrajnai ezermester. Közöttük a világ legmagasabb tv-tornyá- nak, a moszkvainak a makettjét. Az ügyes kezű ezermester olyan asztali készleteket, sakkfigurákat, esztergagépeket készít, amelyeket csak mikroszkóppal lehet látni. Gégespecialisták rendelésére több mint harminc miniatűr orvosi műszert készített, amelyeket operációs célokra alkalmaznak. „Idegenforgalmi” dakszlik Körülbelül ezer dakszli - kutya él a bajorországi Hegerweis faluban, amelynek mindössze 600 lakosa van. A dakszlikat itt kizárólag reklám eéljából tenyésztik: ezzel akarnak turistákat vonzani a faluba, amelynek semmiféle nevezetessége sincs. A faluba látogató minden turistának séta idejére egy pórázon levő dakszlit adnak, „hogy a vendég ne érezze magát egyedül”. Nem fogja a rozsda Leningrádban új, igen hatásos korrózióvédelmi eljárást fejlesztettek ki. Lényege, hogy a vasat krómpor, alumíniumoxid és jódtartalmú ammonium keverékével két-három órán át 1000— 1500 Celsius fokos hőmérsékleten „kezelik”. Ennek eredményeként a megmunkálandó tárgyon kopásbiztos réteg keletkezik 0,01— 0,02 milliméter vastagságban. Ennek keménysége négyzetmilliméterenként 1500—1700 kilogramm nyomásnak felel meg. Az új eljárás alkalmazása 50— 70 százalékos anyagmeglakarí- tást tesz lehetővé. Az Ewa atomreaktor Lengyelországban sok éves múltra tekinthet vissza az atomenergia leigázásáért végzett munka. A Varsó környéKi Swierkben működő Magkutatási Intézetben helyezték üzembe a ma üzemelő három lengyel atomreaktor közül az elsőt, az Ewa reaktort. Swierkben sok kiváló atomfizikus dolgozik. Hosszadalmas és bonyolult kísérleteik eredményeit gyümölcsözően használják fel a többi tudományágban és a népgazdaságban. Az Ewa dolgozóinak tapasztalatai nagy hasznára váltak az újabb lengyel reaktorokat üzemeltető dolgozóknak.