Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-21 / 117. szám

Metszenek, szőlőt oltanak Pár négyszögöl öröm Vadászdiadal (Kerényi László felvétele) „Egyszer csak egy 24 centis agyarú...” Puss ta radvá nyi vadászok A diósgyőri Ady Endre Művelődési Ház dokumentá­ciójában a mezőgazdasági szakkörre vonatkozó legelső bejegyzés a következő: „A mezőgazdasági szakkör 1961. január 3-án alakult meg Mis­kolcon, a III. kerületi Ady Endre Művelődési Házban. Balczár Gyula, a tanács me­zőgazdasági csoportvezetőjé­nek javaslatára felkérték De­mel Nándort, a Nagy-miskol­ci Állami Gazdaság főkerté- szet a szakkör vezetésére. A 22 jelentkező közül megje­len 16.” A gyárak tövében A szakkörnek napjainkban 99 tagja van. A nagy gyárak füsttengerében élnek azok a dolgozók, akiknek felüdülést jelent a kerti munka. A nyugdíjasoknak meg hasznos programot. Az idősebbek kö­rében a kis borház a Barát- hegyalja-dűlőben, a pár négyszögöl gyümölcsös a Szil­vás-völgyben vagy a lakóház melletti kiskert szinte esz­ményképpé vált. A szakkörbe való bekap­csolódásnak egy másik indí­téka is van: a szakmai mű­veltség szerzésének vágya, hogy a szakköri tag minél szebb szőlőt vagy paprikát tudjon termelni a maga pár négyszögölén. Van egy har­madik serkentő tényező is: a szórakozásra, a társas együtt- létre való törekvés. A szak­kör tizenkét év alatt ötven kirándulást szervezett. Az Ady Endre Művelődési Ház kezdettől fogva segítette a szakköri élet kibontakozá­sát. Helyet adott a szakkö­röknek, biztosítja, hogy ker­tészeti-szőlészeti főiskolák, egyetemek tanárai, kutatóin­tézetek tudományos munka­társai és szakkönyvírók tart­Most szállítanak az fizie­tekbe egy új szörpkészít­ményt, amely megszünteti rossz szájízünket, elűzi a hagymaszagot. „Timóka” a neve a palackozott sűrít­ménynek, s magyar feltaláló szabadalmaként kerül forga­lomba. Élelmiszeripari szak­emberek szerint a „Timóka” nemzetközileg is egyedülálló a korszerű élelmiszeripari cikkek között. A hagymától bűze miatt berzenkedtünk eddig, holott például a fokhagyma rend­szeres fogyasztásával meggá­tolható, illetve orvosolható az érelmeszesedés.A hagymafé­lékben levő vitaminok egye­bek között a tavaszi fáradt­ság leküzdésében is segíte­nek. A nagyhatású hagyma- szagtalaníló szörp — amit szódavízzel fölengedve kell fogyasztani — időben is jó­kor kerül a piacra, mivel épp a hagymaszezonban va­gyunk. Az eddig kellemetlen utó­hatások közül leginkább a „szájbűz” ellen hatásos az új szörp, de csökkenti vagy megszünteti a hagyma okoz­ta gyomorégést, továbbá •nagyrészt az epcsavak által kiváltott belső égető érzése­ket is. Egy-mástél óra múl­tún jelentkezik a hatása két- három pohárka szörpnek, ha közvetlenül a — nyers, főtt vagy sült — hagyma elfo­gyasztása után hörpintjük le. !ra1 -lm: rnúrnl közelről A TIT Miskolc, városi Szer­vezete által rendezett Iro­dalmi remekművek közelről című szabadegyetem követ­kező előadása május 24-én délután öt órakor lesz. Sánta Ferenc Az ötödik pecsét cí­mű regényét dr. Koczkás Sándor irodalomtörténész elemzi. sanak szakmai előadásokat. Elősegítette a különféle ak­ciók lebonyolítását, kedvez­ményes műtrágya, vetőbur­gonya, zöldségkülönlegessé­gek, csemeték, bogyósok, nö­vényvédő szerek és kisgépek beszerzését. Milyen bort terem Diósgyőr? Az ötven dolgozó tag 19 szakmához, foglalkozási ág­hoz kötődik. Van közöttük orvos, mérnök, pedagógus, vasutas és kapus, háztartás­beli és adminisztrátor, ka­zánfűtő és üveges. Milyen közösségi haszna van annak, hogy a szakkör több mint tíz éve működik Diósgyőrben? Annak idején vállalták, hogy elősegítik a régi diósgyőri szőlőkultúra és a jó hírű bor hírnevének visszaállítását. Sikerült elérni, hogy a tagok kivágták a di- rekttermő fajtákat és nemes oltványszőlőket telepítettek. Lassan eltűntek a diósgyőri hegyoldalakról az odvas gyü­mölcsfák, helyükre az itteni mikroklímának és talajviszo­nyoknak megfelelő új fajtájú csemetéket telepítettek. Meg­jelentek a bogyós gyümöl­csök és a különféle zöldség­újdonságok is. A szakkörben a szórako­zásról sem feledkeznek meg. Minden esztendőben, a feb­ruári mezőgazdasági könyv­hónap végén, a tagok részére az Ady Endre Művelődési Házban „bátyus” összejöve­telt tartanak, nyaranként több ízben találkoznak a kertbarátok valamelyikének gyümölcsösében, ahol szalon­nasütés mellett beszélgetnek el ügyes-bajos dolgaikról. SZOLNOKI JENŐ mezőgazdasági mérnök Ize, zamata, illata a legké­nyesebb ízlésűeknek is meg­felel. A szörpnek —„Szondy szóda” néven — szénsavval dúsított üdítőital-változata is lesz. 1973. május 8.: A városi tanács művelődésügyi osztá­lya javaslatára a Vasutasok Szakszervezete Vörösmarty Mihály Művelődési Házában megalakult a magányosok klubja. 1974. május 18.: beférni is nehezen lehetett. A MÁV fúvószenekarénak tagjai a nászindulót játszották. Alig több mint egy év után eskü­vőt rendezett a klub. Az el­sőt, a legkedvesebbet... Magányosok klubja: az eseménysor önmagában is cáfolat. A klub múltja, a szombati esküvő, a magány­nyal perel. Néha már alig-alig férünk... — Járnak ide még a Pa­pírgyárból is... — Áldás ez nekünk ... Bencs Ferenc igazgató: — Hiszem, hogy szebben, tartalmasabban nem is ünne­pelhettünk volna. Jelenleg 192 tagja van a klubnak, de a ta­gokon kívül gyakran vannak vendégeink Is. Szombat es­ténként lassan a helyünk lesz kevés... — Ez azt jelenti, hogy ha­vi Silány Kínpad bemutatója A Nehézipari Műszaki Egyetem E/2 klubjában ma este 6 és 8 órai kezdettel tartja idei bemutatóját az egyetem Silány Kínpada. Városi tanácstagok fogadóórái 1974. május 21. Dr. Iglai Tibor, Keszthelyi Zol­tán, Forgács utcai általános Is­kola, 18 órától. 1974. május 23. Dr. Farkas József, vízügyi igaz­gatóság, Vörösmarty u. 77., 17 órától. 1974. május 34. Mallák István, Pereces, Bolló- alja, bölcsőde, 16 órától. 1974. május 35. Garami Károly, csőszerelő vál­lalat munkásszálló, Ernyebán u. 4., 16 órától: Kovács Vllmosné III/l. sz. területi pártalapszerve­zet, Marx K. u. 49., 17 órától; Rózsavölgyi Károly, II., Nagy Ilona u. 2; 16 órától; Sebő Ernő, Szövő u. 9., 17 órától. 1974. május 37. Ádám Jánosné, 48-as u. 13., 17 órától; Budai József, Kararael Lajosné, Kalló István és Tóth La­jos, 1/3. sz. területi pártalapszer- vezet, Baross G. u. 18., 17 órá­tól; Deák Béla, Eder Gy. utcai általános Iskola, 18 órától; Ko­vács György. Hoffmann O. u. 13., 17 órától; Majoros Ferenc, 16. sz. területi pártalapszervezet, Tanácsház tér 2., 17 órától; ifj. Orosz Jánosné, Ifjúsági Ház, Győri kapu 27., 17 órától; Sugár Andor, Kazinczy u. 15., 18 órá­tól; Szabó János, József Attila Könyvtár, Szentpéteri kapu 95., 18 órától; Szolga István. 40. sz. általános iskola. Győri kapu, 17 órától. 1974. május 28. Boda József né, Felszabadítók útja 2., 18 órától; Faragó Erzsé­bet és László Vilmosné, III/l. sz. területi pártalapszervezet, Marx K. u. 49., 17 órától; Nagy János, vargahegyi munkásklub, 17 órá­tól; Tóth István, Bartók B. u. 77., 18 órától; Vincze Sándor, Gépipari Technikum, Kun B. u. 10., 18 órától. 1974. május 29. Dr. Arokszállásy Zoltán és Var­ga Zoltán, 1/8. sz. területi párt­alapszervezet, Csabai kapu 8., 17 órától; Gadó László, II/l. sz. te­rületi pártalapszervezet, Csaba vezér u. 95., 18 órától; dr. Terp- lán Zénó, Egyetemváros, gépele­mek tanszéke, I. em. 10., 16 órá­tól. 1974. május 31. Dr. Konczwald Barna, 34. sz. általános iskola, Könyves K. u. 2., 17 órától. sonló klubokra szükség lenne még? — Azt hiszem, ezt is je­lentheti ... Sok-sok meghatott ember. Nászinduló. Vers. Zene. Kö­szöntők. Falatnyi kicsi lány, a még óvodás Rózsa Erika, hatalmas virágcsokorral kö­szöntötte az ünnepeiteket. Túlzás? Nem az. Üde gye­rekhang segített a tényeknek, perelni az emberellenes ma­gánnyal. Taps. — Mi nagyon sokat kö­szönhetünk a klubnak... — Szabó Jenő, és szombattól Szabó Jenöné Mátyás Mag­dolna, Idejéből ezúttal csak erre az egymondatos nyilat­kozatra futotta. A férj tanúja Bencs Fe­renc, a művelődési ház igaz­gatója volt: — Nem tagadom, hogy én is meghatódtam egy kicsit. Nincs mit szégyellni ebben. Bármilyen jelentést írok, ez a klub néhány adat a sok­sok szám, valóban sok tör­ténés között. Ez a klub egy kicsit több ennél. Egyfelől nagyon pontosan példázza azt, hogy a művelődési há­zainkban csak olyat kell és Az országban működő több mint 700 vadásztársulat kö­zül az egyik legszebb va­dászterülettel minden bizony­nyal a garadnai, 30 vadászt tömörítő Alkotmány Társulat rendelkezik. A néhány hiján 15 ezer holdas terület gyö­nyörű tájakat, szép, a vadak által kedvelt erdőket foglal magában Hernádpetri, Pusz- taradvány környékén és az északi országhatár mentén. Az itt működő vadászok Pusztaradványon vasárnap adtak számot egymás között arról, mit végezlek tavaly, mit terveznek erre az esz­tendőre. A lövés nem dördült el A hosszú asztalon őzpör­költ párolog a tányérokban. Éjszaka lőtték a vadat, a szabad csinálnunk, aminek társadalmi haszna van, amire társadalmi igény van. Egy nagyvárosban, bármennyire szomorú ez, mindig lesz ma­gányos ember. Ám éppen ez a klub bizonyítja, hogy csak az a valóban magányos, aki nem is akar már társaságot találni magának, aki önma­gát zárja ki a barátságok, az együttlét örömeiből. Mi szeb­ben nem is ünnepelhettünk volna. Különös képlet? Legfeljebb szokatlan. A szakszervezeti művelődési ház ehhez a klubhoz a területért felelős városi tanácstól kap anyagi támogatást. — Lassan alig férünk. — Áldás nekünk ez ... — Szebben nem is ünne­pelhettünk volna... Nem szokás, de ezúttal mi e cikkben kívánunk sok bol­dogságot az új családnak és talán sok hasonló ünnepet a klubnak, amelynek nevével immár vitatkozni lehetne, hi­szen létével cáfolja, amit a nevében hord: az ember el­leni magányt. BARTHA GÁBOR friss húst Kovács Jánosné, a vadásztársulat elnökének fe­lesége készítette el ízletesen. Majdnem egy vaddisznó is puskavégre akadt... — Ott álltak a malacok a puskára szerelt lámpa fényé­ben összebújva, alig 20—30 lépésnyire — meséli az elő­ző éjszakai kalandot Macek Pál, aki Miskolcról jár ki ide vadászni —, a lövés azonban nem dördült el, mert a kis­malacok körülfogták a süldő­ket, s nem láthattam, melyik az anyjuk. Nem sokat bánkódik miat­ta, annyi vadat elejtett már, hogy egy disznó se idei, se oda. Legkedvesebb emléke egy szarvasvadászathoz fűző­dik. Egyetlen napon 12 szarvast lőtt! Igaz, ez már régebben volt, azóta meg­csappant a vadak száma, s több lett a vadász is. Halija a történetet Kovács János bácsi, az elnök is, akit egyszer kis híján megölt egy óriási vadkan. — Évekkel ezelőtt, egy ok­tóber végi éjszaka történt — emlékszik vissza. — Hajtás­nál segédkeztem, s a puskám nem volt nálam. Egyszer csak egy 24 centiméteres agyarú, 250 kilós, 180 centi­méter hosszú vadkan került elém. Csak néztük egymást meredten, aztán én uccu, fel a fára! De letört alattam az ág, és ott álltam megint előt­te. Annyi lélekjelenlétem volt, hogy egy bottal hatalmasat az orrára csaptam, s attól egy kicsit megijedt. Szeren­csémre senki nem sebezte meg, mert különben eltiport volna. A vége persze az lett, hogy kilőttük. Örökre emlé­kezetes éjszaka maradt... Tagdíjat sem kell íizefniiik ízes-zamatos vadásztörté­neteket hallgatunk a puszla- radványi kastély dús lombú fái alatt. Aztán visszatérünk a jelenhez. A társulatnak vi­szonylag jó éve volt a ta­valyi. Két szarvasra szer­ződtek, s hatot, őzet pedig hetet adtak be a MAVAD- nak. Más társulatok számára is példa lehet a hernádvécsei Búzakalász Tsz-szel való jó együttműködésük. A szerző­dés szerint a gazdaság sze­mes- és szálastakarmányt ad a téli etetéshez, kocsit a vad­szállításhoz. ök pedig segíte­nek megelőzni a vadkárokat, s az alkalmi rendezvényekre ízletes húsú vadat lőnek a tsz-beliek számára. A vasárnapi közgyűlésen több új határozat is szüle­tett. Ezek közül kettő: az öt, 65 éven felüli veterán va­dász továbbra is tagja ma­radhat a társulatnak, életük végéig vadászhatnak, tagdí­jat sem kell fizetniük. A tár­sulat tagjai a fejenként járó két nyulat nem lövik ki, ha­nem hálóval befogják, s a hatvan élő nyulat átadják a MAVAD-nak értékesítés cél­jából. Jókedvtől hangos az erdő C/ Mi a titka (a nagy és vad­ban sem szegény területen kívül) a pusztaradványi va­dászoknak? Macek Pál sze­rint sokat számít, hogy Já­nos bácsi egyfolytában 1950 óta elnöke a lassan 30 éve működő társulatnak. Erre megyeszerte sem igen akad talán példa. S ha olykor-oly­kor akadnak is zsörtölődök — mert hol nincsenek? —, a tagok megértik, tisztelik egy­mást. Példásan együttmű­ködnek a kötelező vadásza­tokon, vagy például a dúvad- irtásban. * Az özpörköltre jól esik a hús Borsodi sör. Előkerül a cigányzenekar is. Ünnepelnefc a vadászok. Most nem pus­karopogástól és kutyacsaho- lástól, hanem jókedvtől han­gos a radványi erdők alja. NYIKES IMRE A Miskolci Mélyépítő Vállalat pályázatot hirdet belső ellenőri munkakör betöltésére. Pályázni lehet mérlegképes könyvelői oklevéllel rendelkező férfi munkavállalónak. A pályázathoz részletes önéletrajzot kérünk mellékelni. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon, Miskolc, I., Partizán u. 2. sz. A Timóka elűzi a hagymaszagot „Néha már alig férünk99 Nászinduló a magányosok klubjában

Next

/
Thumbnails
Contents