Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1974-04-07 / 81. szám
Brioádk eresz telő Fegyelmezett, összehangolt munkával Művezető kötényben Megvalósítható a lakásprogram Jelentés a képviselők számára Az országgyűlés tavaszi ülésszakára való készülődés jegyében tartott ma ülést a megyei képviselőcsoport. Az ülés napirendjén egyebek között szerepelt a miskolci lakásépítés is. A megvitatott jelentés néhány gondolatát idézzük előzetesként. % Egészségünkre! Az emberek műszakból jöttek a Szikla-csárdához. Egyre nagyobb a vízhiány Szigorúbb takarékosságra lesz szükség A kenyeret Rákosiné szerezte, a zöldséget Zentaine hozta. Vettek nyolc kiló húst, a fűszer az otthoni háztartásokból került ki. A főszakács személye egy pillanatig sem volt kétséges. E fontos poszt kellékeit, a fehér sapkát és a hatalmas merőkanalat vita nélkül ajánlották fel Kuripla Jánosnak. Az előkészületek inkább egy hét végi észem-iszomra utaltak, mint égy névadóra. Pedig a környéken, Alsóhámorban. a Szikla-csárda szomszédságában mindenki tudta, hogy a zsebkendőnyi tisztáson a Lenin Kohászati Művek két brigádja vert tanyát, hogy az ilyen alkalmakhoz méltó, ünnepélyes keretek között nevet kapjon a munkacsapat. Figvelmezletik a szakácsot A hosszú, fehér asztalon hűvös palackok sorjáztak, a napfény szikrázott a poharakon. Amíg az előőrs, a főzőcsapat a többiekre várt, kis- üstön főtt pálinka csinált kedvet a beszélgetéshez. A Vida Kálmán vezette villamos brigád az Április 4. nevet vette föl. Szűcs Zoltán kétszeres aranykoszorús gépészbrigádja a Lenin nevet választotta. — Egy helyen dolgozunk, egymás nélkül nem létezünk. Jó kollektíva jött össze a villamos erőműben. Ezért is határoztuk el, hogy nevet adunk a „gyereknek”, s a keresztelőt megünnepeljük a magunk módján — mondta Szűcs Zoltán, s aztán minden átmenet nélkül figyelmeztette a főszakácsot, hogy a kisüsti rontja az ízlelőképességet. Az üstben gulyás Totyogott, s jóféle illatokat kavart a szél. Valentin Endre munka- védelmi főfelügyelő, a tűz élesztésével megbízott kukta, két mozdulat között találó megállapításokat tett. — Mi akkor dolgozunk jól, ha nem dolgozunk. Azaz, mivel a kohászat egy pillanatra sem lehet energia nélkül, a turbináknak szüntelen járniuk kell. Ha a gép forog, akkor a gépész csak felügyel, a villanyszerelő csak ellenőriz. Ha mi igazán dolgozunk, akkor már baj van. Eljöttek az asszonyok is Kerülő Sándor, a másik kukta bólint rá és gulyáskóstolást javasol. — Paprikát! — rendelkezik a főszakács. Előkerülnek a dobozok, s a fortyogó lébe paprika kerül. Az asztalra tett Szokolból felhangzik a déli harangszó. Vida Kálmán az utat kémleli. Azt szeretné, ha a vendégek hamarabb érkeznének meg, mint ahogy a gulyás készen lesz. — Meghívtuk a családtagokat is. A hozzátartozók már amúgy is ismerik egymást. Az a jó, ha minél többen ülik körül az asztalt. A várakozás perceiben a társaság a szakácsot ugratja. — Aztán otthon is te hordod a kötényt. János? — kérdi valaki, félreérthetetlenül célozva arra, hogy Kuriplá- éknál az asszony az úr. — Hát persze hogy én viselem a kötényt otthon is — veszi a lapot az önérzetében megbántott konyhaművész —, de ennek fejében a konyhapénzt is én kezelem. Nektek egy év alatt nincs annyi zsebpénzetek, mindt amennyit én egy hónap alatt elköltők. Pohárköszöntő a tisztáson A botcsinálta vitának egy népes csoport érkezése vet véget. Bárkái Barnabást, az energia gyárrészleg vezetőjét baráti kézfogással és tele pohár borral fogadják. Vida Kálmán felesége a szépen terített asztalt dicséri. Amikor mindenki helyet foglalt, egy pillanatra elcsendesedik a völgy. Pál/István gépészmérnök, a villamoserőmű párttitkára kér szót. — Kedves elvtársak! Kedves vendégeink! Szeretettel köszöntöm önöket a villamoserőmű gazdaságvezetése és pórtalapszervezete nevében két brigádunk névadó ünnepsége alkalmából. A széltől, napsütéstől piros arcok elkomolyodnak, a kezek tétován a pohárért nyúlnak. Fenn a hegyen madár csetteg valahol. BRACKÖ ISTVÁN A szokatlanul tartós szárazságot megsínylik a mező- gazdasági művelésű területek is. Sajnos a bükki karszt- források hozama is rohamosan apad, a tartalékok egyre kisebbek. Az elmúlt hetekben számottevőbb csapadék nem hullott. így az amúgy is figyelmeztető vízhiány tovább fokozódott Miskolcon. Az elsőfokú korlátozás — mint ismeretes — tavaly november közepe óta van érvényben. A vízművek szakemberei szerint azonban ezt nem mindenütt tartják be olyan szigorúan, mint arra szükség volna. Jelenleg legfeljebb 67 ezer köbméter vizet tudnak termelni a város számára, ami a 72 ezer köbméteres igénynyel összevetve azt jelenti, hogy sokhelyütt kénytelenek nélkülözni a vizet a nap bizonyos időszakában. Különösen a Győri kapu északi részén, de a déli oldalon is és Pereces, valamint Tapolca magasabb pontjain a legerősebb a vízhiány. A miskolci vízműveknél elmondták: az eddiginél sokkal szigorúbb takarékosságra, be— Ideültünk a lócára, hárman ... Padot kellett volna mondanom, de így jön a számra. Sokszor beszélünk mi a történelemről, de ilyenkor, ünnepen, más ez azért... — Emlékszel... ? Lassan kiürült körülöttünk a tér. — Hogy is hívták azt a tisztet... ? A név elveszett; most, hogy leírnám, nem jut eszükbe, de hát nem a neve a fontos. ■ ■ Takács Lajos bácsi a rangidős: 77 éves. A két „fiatalabb” még csak ballag a hatvan felé. — Maga miskolci? Ügy értem, születésileg miskolci-e. Mert csak az érti, hogy mit tudunk mi beszélgetni annyit. Itt kérem olyan egyformán volt a munkáscsaládok sora, hogy egy íze volt minden családban a koplalásnak... — Így volt? Emlékszel?... osztásra lesz szükség ahhoz, hogy még egy ideig ennyi vizünk is legyen. Megfontoltabb vízgazdálkodást várnak az ipari üzemektől is, különben a mostaninál is aggasz- tóbbá válhat a helyzet. A kocsi mosás például továbbra is tilos, ennek ellenére elég gyakran érkezik feljelentés a városból; és az ilyen vízpazarlókat megbüntetik. A napokban megtárgyalják a vízműveknél, hogy mikor kerüljön sor a másodfokú vízkorlátozásra, amit persze a városi tanács végrehajtó bizottságának kell jóváhagynia. Ez azt jelentené, hogy a város egyes területein szakaszos ellátást biztosítana a vízmű, majd a sajtó, a rádió útján közölné, hogy melyik területen mikor lesz víz. Ezalatt a szomszédos körzetekben: jóval kevesebb vizet tudnak biztosítani, mint amennyi kellene. Csak kiadós csapadék segíthetne a jelenlegi vízszegénységen, ezt azonban eddig hiába vártuk. Ha a száraz tavasz után hasonló nyár következik, nehéz időszak elé nézünk. N. J. — Munkát kerestünk volna, de Pestről is azzal jöttek, hogy kőművesmunka nincs. — Hitted-e a nyugdíjadat akkor? Nevetnek... A felszabadulás óta párttagok mind a hárman. Takács Lajos és Liptay Lajos kőműves volt. Simon József sütőipari munkás ... — Még lőtték Perecest, amikor már dolgoztunk Diósgyőrben, a hengerde tetején. Egy szovjet tiszt mondta akkor, hogy dolgozzunk nyugodtan, mert kell a gyár, és a németeknek Perecesen aznap már „kaput” ... — Ügy is lett... Kint a téren, az ünnepség után, az ifjúgárdisták koszo- rúzták meg a nekik csak történelemből ismerős hősök emlékművét. Három idős, ősz hajú ember emlékezett: A város IV. ötéves terve mintegy 11 800 lakás felépítését irányozza elő. Ebből 9800 célcsoportos, a további kétezer pedig magánerőből, illetve egyéb tanácsi forrásokból készül el. Ha sikerül e programot megvalósítani, akkor a jelenlegi tervidőszak végére 109—110 családra száz lakás jut majd. A legnagyobb arányú építkezések a diósgyőri lakótelepen, az összekötő városrészben, az Avason folytak, illetve folytatódnak a még hátralevő időben. Megkezdik a belvárosi lakótelep építését is, a Vörösmarty utca mentén, ahol az első ütemben mintegy 450 lakás készül majd el. E területen jelenleg szanálási, illetve terület-előkészítési munkálatokat végeznek. A szanálásokkal a képviselőcsoport számára készült jelentés kiemelten foglalkozik. A városi tanács vezetői beszámolnak róla, hogy a tervidőszak első három évében csaknem 1400 lakást kellett lebontani, majd az otthon nélkül maradtakat elhelyezni. Hatalmas feladat volt ez a tanácsi szervek számára. És még nem fejeződött be! Ahhoz ugyanis, hogy a lakás- építési program megvalósulhasson, még több mint ezer család kiköltöztetését és elhelyezését kell megoldani. Az idei és a jövő évi feladatok rendkívül feszítettek. A lakásépítésben érdekelt szervek egybehangzó véleménye szerint a program megvalósítható, ám a végrehajtás időtartama leszűkül és egy-egy részfeladat késedelmes teljesítése az egész laMa Budapesten a Technika Házában ünnepi ülést tart az Építőipari Tudományos Egyesület. Baján az Űj Élet Halászati Tsz tagjai megkez— A kenyér szagával lakott jól az ember ... — Válogattuk a törött téglát... — A kőműves szemének gyönyörűség a város... — Nézd csak őket! Már nem játszott a MÁV fúvószenekar, amikor az ifjúgárdisták koszorúztak. — Lajos bátyám, megérte az élet? — Már csináltuk, de még akkor se hittük, hogy így is élhetünk... Három ősz hajú ember beszélget. Csendesen. Jólesőn. A rendhagyó, az ünnep utáni koszorúzás nekik csodálatos ünnep. És most eszükbe jut a tiszt neve is, és eszükbe jutottak a többiek, akiknek emlékműve előtt, saját sorsukat felmérve tisztelgett az Ifjú Gárda. B. G. kásépítési terv végrehajtását veszélyezteti. Rendkívül fontos tehát a munkák folyamatos koordinációja. Nagy teher nehezedik az építő vállalatokra és ezen belül a házgyárra is. Amíg korábban az volt a probléma, hogy a házr gyár kapacitása nem volt tökéletesen kihasználva, az utolsó két évben már csak nehezen biztosítható az előirányzott lakásmennyiség, iskolai tanterem, óvodai férőhely építőelemeinek a legyártása és összeszerelése. Nem kisebb a gondjuk a mélyépítőknek sem. Mivel az idő sürget, a közművesítést sok helyen a magasépítéssel párhuzamosan, vagy utólag kell elvégezni. (Korábban már írtunk róla, hogy az utólagos közművesítés az egyik oka annak, hogy a lakások műszaki átadásától a beköltözésig meglehetősen hosszú idő telik el Miskolcon.) A gondok között említették a tanácsi vezetők, hogy az Avason és a belvárosi lakótelepen kapacitáshiány, pontosabban szakemberhiány nehezíti a gázvezetékek megépítését. Pedig ha nem sikerül idejében végrehajtani ezt a feladatot, 1400 lakás üzembe helyezése szenvedhet késedelmet. Minden miskolci számára ismeretes, milyen nehézségek árán tudják csak biztosítani a város vízellátását. Még az idén üzembe helyezik a Her- nád menti csúcsvízmű első ütemben megépülő berendezéseit (ez napi 15 ezer köbméter vizet jelent ma>jd), de emellett további vízfeltárásokat is terveznek, például Al- sózsolcán. B. D. dik a süllőfészkek kihelyezését a Duna holtágaiba. Békéscsabán megrendezik a fiatalok targoncaversenyét, Ár Egerben a Gépipari Tudományos Egyesület megalakulásának 25. évfordulója alkalmából jubileumi év kezdődik. Ár Pécsett megrendezik az országos kamarakórus-fesztivál záróhangversenyét. Ár Salgótarjánban kihirdetik a munkásfiatalok országos versmondó versenyének eredményét. Á: Szolnokon megrendezik a megyei diákpolitikusok vetélkedőjét. A levegő tisztaságának ellenőrei Miniatűr állomást terveztek szovjet szakemberek a nagy városok levegőjének automatikus elenőrzésére. A hordozható elektronikus készülékek kimutatják az egészségre ártalmas anyagok elenyészően kicsi százalékarányát is. A készülékeket gyárak mellett és nagy forgalmú útkereszteződéseknél fogják felszerelni. Csendes szavak, történelemről Áf. Igazi gulyást csak férfi tud főzni (Kerényi László felv.) REFLEKTOR