Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1974-04-07 / 81. szám
Országos vidékbajnokság Nagyüzem a sportcsarnokban Szombaton a kora délelőtti óráktól az asztalitenisz-utánpótlás vidéki legjobbjai vették birtokukba a miskolci sportcsarnokot. Tizenöt asztalon. 50 egyesület 550 versenyzője kezdte meg a küzdelmeket, s a délutáni órákra már kialakult a mai döntő mezőnye is. A Magyar Asztalitenisz Szövetség jól döntött, amikor Miskolc városát kérte fel a rangos verseny megrendezésére. A tegnapi selejtező küzdelmek során gyorsan peregtek az események, nem volt rendezési hiba, s ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy dél körül két számban már a legjobb négy között játszottak. Az előcsatározások során mind az ifjúságiaknál, mind a serdülőknél a papírforma érvényesült, bár volt egy-két meglepetés is. Ilyennek számít a vésztői Balogh és a tolnai Bolvári serdülő leány páros döntőbe jutása, igaz, ellenfelük, a Patonai—Pintér (Székesfehérvár—Szekszárdi kettős sem számíthatott ilyen remek szereplésre. Ezeknél a fiatalkorú versenyzőknél azonban könnyen felborul a papírforma ... Az országos vidékbajnokság serdülő, ifjúsági és újonc versenyei ma reggel a vegyespárosok és az újoncok küzdelmével folytatódtak, majd 10 órától a döntőkre került sor. (tótb) Jól kezdtek a röplabdások Több, mint négyhónapi pihenő után újra hallatnak magukról röplabdásaink: e sportágban is megindult a bajnokság. NB-s csapataink kettős fordulóval nyitottak, s különösen a hazai bemutatkozás volt sikeres. Jó játékkal, biztosan szerezték meg a két bajnoki pontot, s az MVSC lányai és a MEAFC fiai idegenből is győztesen tértek haza. A kezdet tehát nem volt rossz, kérdés: ilyen lesz-e a folytatás? MVSC—NYÍREGYHÁZI VSC 3:1 (8, —10, 13, 14) A villámtornán elszenvedett vereségért idegenben vágtak vissza a miskolci lányok. Igaz, a játék még nagyon idényeleji volt — rengeteget hibáztak a nyitásnál és a nyitásfogadásban az MVSC játékosai — de a lelkesedéssel és akarással nem volt hiba. Különösen az utolsó két játszmában domborodott ki e két tulajdonság, s ennek köszönhető az értékes győzelem. Orosz teljesítményét dicsérhetjük. MVSC—EGRI DÖZSA 3:0 (5, 9, 5) Annak ellenére, hogv az előző napi gyenge játékhoz viszonyítva lényegesen javuló teljesítményt produkáltak a Vasút röplabdásai, nem volt olyan nagy a két csapat közötti különbség, mint amilyet a játszmaarány mutat. A miskolci lányok ütőerőben múlták felül az egrieket, de a mezőnymunkába sok hiba csúszott. Meglepő volt az ifjúsági válogatott kerettag Kiss mindkét napon mutatott igen gyenge játéka! Orosz, Varhanyovsz- ky és Csoborkó játszott az átlagosnál jobban. MEAFC— KÖZGAZDASÁGI EGYETEMI SE 3:2 (—13, —9, 11, 13, 7) A MEAFC az első két játszmában ugyancsak lebe-' csülte gyengének tartott fővárosi ellenfelét, s amikor a Közgázosok elhúztak; a miskolciak elvesztették türelmű-, két. Előkészítetlenül ütöttek, s a mezőnyben is hibát hibára halmoztak. A harmadik játszmától aztán „úgyis mindegy” alapon egyre jobban játékba lendültek és — nyertek. Csupán Mag és Loncsák nyújtott jó teljesítményt. MEAFC—BP. TESTVÉRISÉG 3:2 (5, —8, —11, 15, 7) Az ismeretlen ellenféllel szemben — eddig más csoportban játszott a Testvériség — a játékot alaposan felgyorsítva, könnyen nyerte az első játszmát a MEAFC. Az elbizakodottság aztán majdnem megbosszulta magát. Gyenge hálójáték, rossz ütések Váltogatták egymást, s végül igen nagy harc árán sikerült a már vesztésre állt mérkőzést a miskolciaknak megnyerniük. Siklósi, Bartha és Mag nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Nagy volt a mellény? MEAFC—NYÍREGYHÁZI SPARTACUS 73:70 (35:39) A mérkőzés szünetében a szokatlan teremre (a Gépipari Szakközépiskolában volt a mérkőzés a sportcsarnok helyett), s az egyetlen játékvezető „közreműködésére” hivatkoztak az egyetemista-kosarasok. A gyenge játék, s a hátrány oka azonban egészen más volt. Lebecsülték az újonc Nyíregyházát; már csak azért is, mert a Téli Kupában otthonukban is megverték a Spartacust! A védekezésre — bizonyíték a sok kapott kosár — vajmi kevés gondot fordított a MEAFC. dobásaik pedig az ellenfélével „egálban” sikerültek. A szünet utáni 10. percben már 17 ponttal vezetett a Spartacus, amikor Szabó edző merész változtatást eszközölt. A Kinter testvéreket küldte küzdőtérre, s ez fordulópontot hozott. Ferenc remekül semlegesítette az ellenfél magas centerét, György pedig nagyon ponterősnek bizonyult. E változás javította fel Magyar eredményességét is, s végül — ha keservesen is — itthon maradt a két bajnoki pont. Kosárdobók: Magyar (17), Kinter Gy. (14), Bardócz, Németh (12—12), Varga (7), Kerekes (5), Kinter F. (4), Béres (2). mindeniéle Éjszakai „metróm ü vészek A miskolci Földes Gimnázium csinos tornásza, Balla Márta jó teljesítménnyel nyerte meg a területi bajnokság B-kor- csoportos versenyét, s került az országos döntőbe. (Szabó István felvétele) Középiskolás torna Borsodi sikerek a területi döntőn Négy megye — Szabolcs- Szatmár, Hajdú-Bihar, Nóg- rád és Borsod — legjobb középiskolás tornászai mérték össze tudásukat április 4-én a Ságvári iskola tornatermében (leány) és a DVTK tornacsarnokában (fiú). A tét nem kisebb volt: az április 9—11. között Békéscsabán megrendezésre kerülő országos döntőbe jutás. Ennek megfelelően nagy versenyre volt kilátás, ebben azonban csalódniok kellett a rendezőknek és nézőknek egyaránt. A fiúknál ugyanis mindössze öt csapat kezdte meg a versenyt, a nagyobb tudást követelő „A” kategóriában mindössze egyetlen egyéni versenyző szerepelt! A leányoknál már valamivel kedvezőbb volt a kép. Az „A” kategóriában kiemelkedtek a debreceni versenyzők, akik közül Szűcs Judit már felnőtt mezőnyben is kitűnő talajgyakorlatot mutatott be. A „B” kategóriában a kazincbarcikai lányok magabiztos versenyzéssel utasították maguk mögé a mezőnyt. Egyéniben Balla Márta bizonyult a legjobbnak, annak ellenére, hogy gerendán és felemáskorláton is hibázott. Eredmények: Lányok „A” kategória, csapat (2 induló): 1. Fazekas Gimnázium (Debrecen) 175,85 p, 2. Alpári Gy. Gimnázium (Eger) 166,95 p. „A” kategória, egyéni (8 induló): 1. Hornyák Ágnes (Debrecen, Fazekas G.) 73,7 p, 2. Kinyik Éva (Debrecen, Fazekas G.) 72,85 p, 3. Szűcs Judit (Debrecen, Református G-) 71,75 p, 4. Lukács Éva (Nyíregyháza, Gimn.) 71.55 p. „B” kategória, csapat (10 induló): 1. Ságvári Gimnázium (Kazincbarcika) 178,05 p, 2. Kossuth Gyakorló G. (Debrecen) 172,20p. „B” kategória, egyéni (8 induló): 1. Balla Márta (Miskolc, Földes G.) 72,15 p, 2—3. Steszkó Katalin (Debrecen, Irinyi G.), Slaufmann Éva (Kazincbarcika, Ságvári) 70,95 p. Fiúk: „A” kategória, egyéni 1 induló): 1. Regős József (Miskolc, 2. sz. Szakközépiskola) 102,4 p. „B” kategória, csapat (5 induló): 1. Gépipari Szakközépiskola (Debrecen) 260,5 p, 2. Földes F. Gimnázium (Miskolc) 256,8 p. „B” kategória, egyéni (15 induló): 1. Rudolf Attila (Miskolc, Földes G.) 109,0 p, 2. Tóth Gyula (Miskolc, 2. sz. Szakközép.) 106,3 p. A felsorolt csapatok és egyéni versenyzők szereztek jogot a középfokú iskolák országos tornászbajnokságának békéscsabai döntőjén indulni. — tóth — »* A New York-i metró szürke és elhanyagolt külsejéről híres. Néhány embernek eszébe jutott, hogy vidámabbakká teszi a metrószerelvényeket és éjszakánként a végállomásokon hozzálátott a kocsik befestéséliez. Az önkéntes „művészek” tevékenysége nem nyerte meg a városi hatóságok tetszését, amelyek vandalizmusnak nyilvánították a metró kocsijainak befestését. A rendőrség nyomozni kezdett és több ezer „festőt”, elsősorban fiatalokat letartóztatott. A magas bírság (átlag 500 dollár) és a háromhavi börtönbüntetés ellenére az éjszakai „művészek” továbbra is mozgó képkiállítássá változtatják a metró kocsijait... Hogy mit gondolnak erről a legnagyobb amerikai város lakói? Többségük véleménye szerint a kocsik díszítésének eszméje nem rossz, de bizonyos együttműködést kellett volna kialakítani a városi hatóságokkal és a tehetséges művészekkel, hogy szebbek legyenek a metrókocsikra festett képek. Összecsukható korcsolyapálya A lengyelországi Demblin hűtőberendezés-gyárában kidolgozták az összecsukható korcsolyapálya tervét. A pályákat óránként 200 000 kilokalória teljesítményű kompresszorral és fagyasztóberendezéssel szerelik fel. A jégfelület különböző méretű lehet — kicsitől egészen az úgynevezett olimpiai méretűig. A viszonylag alacsony ár lehetővé teszi, hogy a téli üdülőhelyeket és az iskolákat ilyen korcsolyapályákkal lássák el. Nyáron összehajtva lehet raktározni őket. A világ egyetlen női révkaiauza A fiatal havannai Orchidea Torres Her- nandes dédelgetett álma az volt, hogy tengerész lehessen. Előbb azonban a forradalom katonája lett. A győzelem után részt vett a havannai kikötőmunkások szervezetének munkájában, s a Kubai Nőszövetség egyik alapító tagja volt. A tenger? Orchidea Torresuek sok dolga volt, álmáról mégse mondott le. 1861-ben Kubában megkezdték az írás- tudatlanság felszámolását. Orchidea elhatározta, hogy — a nyílt tengeren vesz részt a kampányban. Egyedüli nő volt azok között az önkéntes tanítók között, akik betűvetésre oktatták a halászokat. A kampány befejezése után Orchidea Torres jelentkezett a kubai Tengerészeti Akadémia tiszti tanfolyamára. Felvették — a szabályok és a hagyományok ellenére. Az akadémia elvégzése után hét évig a havannai kikötőben dolgozott. Végül tengerre szállhatott: az NDK-ba küldték azzal a megbízással, hogy kormányosként vezessen haza egy vontatógőzöst. A sikeres „vizsga* után úgy tűnt, hogy Orchidea álma megvalósult: a kubai zászló alatt bejárt több tengert és óceánt — de még ez sem volt elég. A fiatalasszony a havannai kikötő révkalauza akart lenni. A versenyvizsgákra való készülődését sokan ellenezték. Hiszen a révkalauz — több, mint a kapitány segítőtársa. Ö felel a hajóért, amikor a kikötőbe, vagy a nyílt horgonyzóhelyre vezeti. Ezenkívül pedig a világ egyetlen kikötőjében sincs női révkalauz! Orchidea sikerrel letette a vizsgát, habár a kubai és külföldi «szakemberekből álló bizottság szigorú volt. 1968 augusztusában első ízben vezetett be óceánjáró hajót Havanna kikötőjébe... Gyilkolják a fókákat Idén tavasszal is norvég fókavadászok járják a tengert. A vadászat nyolc véres héten át, mintegy 130 000 fókacsemete életébe kerül. A norvég halászok évszázadok óta vadásznak fókára. Az első szervezett vadászexpedíció a XVII. század második felében zajlott le. A hajók azóta sokat fejlődtek, gyorsabbak és viharállóbbak Szolnokon 110 júdós gyűlt össze a középiskolások negyedszer megrendezett országos csel£\ ncsversenyén. A viadalon miskolci diákok is részt vettek — kevés sikerrel. Fafula (Villamosipari Szakközépiskola) a 65 kg-os súlycsoportban 21 induló között a 2. helyen végzett. Sajtóit (114. sz. ITSK) pedig a 85 kg-osak mezőnyében — 9 versenyzőtársa között — bronzérmet szerzett. A juniorok korcsoportjában Szőke (Vegyipari Szakközépiskola) a 14 fős, 70 kg-os súlycsoportban nyert ezüstérmet. apróhirdetés «■fleas Gyár- és Gépszerelő Vállalat diósgyőri munkahelyre felvesz j csőszerelőket, hegesztőket, hegesztésre jogosító szakmával rendelkező lakatosokat és segédmunkásokat. A vállalat külszolgálatot és kiemelt pótlékot fizet, az albérleti díjat megtéríti. Jelentkezés telefonon, a Miskolc 52-806-os számon. A Miskolci Patyolat Vállalat azonnali belépéssel felvesz köz- gazdasági technikumi végzettséggel gyakorlott forgalmi könyvelőt, valamint takarítónőt. Jelentkezés: Miskolc, Győri kapu 48—50. CBdlŐS-lfféf€3l Garázst veszek a Bolgárföldön, vagy közelében. Ajánlatokat hétköznap 8—15 óra között a 18-026- os telefonon kérem. Trabant, 601-es típusú, új motorral eladó. Érdeklődni: Miskolc, Eszterliázy u. 9. sz., 17 óra után. Simson Schwalbe, garanciális kismotor eladó. Megtekinthető délután 5 órától. III. kér., Gagarin u. 7. sz., fszt. 3. ingatlan Eladó sürgősen 3 szobás családi ház, nagy gyümölcsössel. Érdeklődni egész nap. Miskolc, III. (Tatárdomb), üllő u. 23. vregyes Kérem azt a két kislányt, akik április 5-én Drezdából jöttek haza, s akikkel utazótáskámat elcseréltem, „Saját érdekükben” jeligére jelentkezzenek a hirdetőben, Széchenyi u. 83. lettek, a vadászat módszerei azonban alig változtak. A fókacsemeték megölése ma is ugyanazzal a módszerrel történik, mint évszázadokkal ezelőtt. A vadász először kalapáccsal az állat koponyáját veri be, majd hegyes végű csákánnyal az agyába döf. Ezt követően elvágja a fóka főereit. Mivel csak a bőrét és a zsírját tudják felhasználni, a vérben úszó állat hulláját az Északi-tenger jegén hagyják. A gyilkolás e módjának akadnak védelmezői is, akik szerint ez a vágóhídon végzett módszeres munkához hasonló és „humánus”. A soványak kapósabbak Az Egyesült Államokban fogyókúrázók egyesülete működik „Weightwatchers International” néven. Az egyesület vezetősége közvéleménykutatást folytatott nagyvállalatoknál és munkaközvetítő irodákban és arra a következtetésre jutott, hogy a kövér embereknek jóval kevesebb esélyük van az állásszerzésre, mint a soványaknak. Kövér embereket nem vesznek fel olyan munkára, amely mozgékonyságot és ügyességet kíván. Egyes vállalatok vezetőinek az a véleménye, hogy a kövérekből hiányzik az önfegyelem. Cselgáncs