Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-15 / 63. szám
Alapos körühekiotéssel Miskolc nehéz lecké je: a vívó VB! Tegnapi számunkban már közöttük, hogy városunkban járt Tábor István, a Magyar Vívó Szövetség főtitkára. Látogatásának egyetlen célja volt: találkozni az 1975. évi vívó VB rendezési jogát kérő tanácselnökkel, Bárczi Bélával. A mintegy másfél órás beszélgetésen jelen volt Papp Gazsi Imre, a megyei sporthivatal elnöke. Kecskeméti István, városi sportfelügyelő, valamint lapunk sportrovatvezetője. Tábor István ismertette, mi minden szükséges ahhoz, hogy a világbajnokságot Miskolcon megfelelő körülmények között lehessen lebonyolítani. Leginkább a verseny színhelyének gondjairól szólt, hiszen a mai „szokás” szerint legalább 18—21 pástra van szükség ahhoz, hogy a selejtezőket le lehessen bonyolítani. Ráadásul nehezíti a helyzetet a nemzetközi szövetségnek azon törekvése, hogy — az olimpia menetrendjéhez jobban igazodva — a négy fegyvernem egyéni és csapatversenyét két nappal rövidebb idő alatt lehessen lebonyolítani. További követelmény, hogy a szükséges pástmennyiséget biztosító termek lehetőleg egymáshoz közel — maximum 20—30 méterre — legyenek. Egyebekről szólva elmondotta, hogy a miskolci jelentkezés vétele után riválisunk akadt: Szombathely is benyújtotta kérelmét, s így már valóban lesz min törnie a fejét a szervező bizottságnak. Annál is inkább, mert egy esetleges pesti rendezésre is több változat készül. Dr. Nedeczky László korábban már ismertetett látogatása valóban negatív eredménnyel járt, de a szövetségnek az a törekvése, hogy a lehető legalaposabb körültekintéssel vizsgálja meg a lehetőségeket. Ezért a mostani látogatás sem zárult kölcsönös ígéretekkel, hanem még Székely Tibor, a technikai bizottság olimpiát is „rendező” szakembere is megismerkedik a helyi lehetőségekkel. Ez azt jeleni, hogy Miskolc még két hétig gondolkodhat érvein, illetve ennyi idő alatt kell a lehetőségeket garantálni. A beszélgetés számos ötletet hozott felszínre — a MÉMTE leendő tornacsarnokától egészen egy kiállítási csarnok időbeni megépítéséig. Számolgattuk, hogyan is lehetne a 21 darab 8x18 méteres pástterület számára elhelyezési lehetőséget találni. Jó ötletnek látszott a sport- csarnok beruházásának befejezése is, azaz: a hátsó fallal szemközti, másik „lelá- tós” épület szükséges méretben történő elkészítése. De még az is szóba került, hogy jó lenne „kölcsönkérni a diósgyőri sátorcsamokot, s a sportcsarnok mögött felállítani. Az igazi megoldást természetesen egy egyébként is szükséges új, munkacsarnok jellegű létesítmény jelentené. Lesz-e, nem ? Ez tegnap nem derült ki, Bizonyos, hogy megpróbálkozik a város. A feladat nehézségét mindenesetre jelezte tanácselnökünk zárszava: Miskolc nehéz leckét kapott, de talán megbirkózik vele! HORVÁTH KÁLMÁN )^c ÚJJÁÉPÜL A FRADI-PÁLTA.,. A több éve megkezdett építkezés befejezéséhez közeledik és előreláthatólag május 19-én, a hagyományosan mindig nagy é\ ieklődésre számot tartó FERENCVÁROS—VASAS labdarúgó-mérkőzéssel nyitja majd kapuit az újjáépített Üllői úti stadion. (Balaton József felvétele) Ezüst ém Kékeiről Bajnoki ezüst- és bronzéremmel gazdagodott a Papp József SE síszakosztályának vitrinje; a Kékestctőrői hozták azokat a legifjabb versenyzők, a serdülők. S ez az újabb fegyvertény azt bizonyítja, hogy a bajnoki rangsorban lényegesen előbbre lépett a piros—fehér gárda, hiszen ebben az évben az ifjúsági csapat harmadik helyéhez még két dobogós helyezést sikerült szerezniük. Kékestetőn aránylag kevés hó, s csúszós, jeges pálya várta az országos síbajnok- ság 48 fiú- és 35 leányversenyzőjét. Először a műlesiklásban álltak rajthoz az ifjú síz&k, is 250 méter hosszú, 28 kapuval nehezített pályán mérték össze tudásukat. Kris- lon Sándor, a miskolciak sí- zője brillírozott, mert igien kas különbséggel szorulva a második helyre, ezüstérmet nyert! Ugyanebben a futamban Szomorú a 12., Kékesi a 14., Rózsa pedig a 17. helyen végzett. A második napon a felnőttekével azonos hosszúságú — 650 méteres, 43 kapuval — lebonyolított óriás műlesiklásban is jól versenyeztek a Papp J. SE sízői. Kriston 6., Kékesi 17., Szomorú 25. lett. Csapatversenyben a műlesiklásban 4., óriás műlesiklásban az ötödik helyen végzett a miskolci gárda. Az alpesi összetett bajnokságban Kriston bronzérmes lett, Kékesi a 12., Szomorú a 15. helyre került. A magyar labdarúgás jövője Akadályverseny, szaktárgyi vetélkedő Nagy élvezettel olvastam a Népszavában válogatottunk-: nak az NDK utánpótlás elleni előkészületi mérkőzéséről. Hiszek a labdarúgás jövőjében. No, nem a soványka egy gól tett optimistává, hanem a tudósítás. A második félidőben (innen idézek!) „Még egy említésre méltó esemény: a szigorú Krebs egy összecsapás után letépte Benéről a nadrágot”. Gondolom, az összecsapás is szikrázó lehetett, ha a nadrágtépésre utána még sor került. A mérkőzés után nyilatkozott a szövetségi kapitány. Így: „Szünet után valamit már lehetett látni,...” Elhisszük. Hát még ha tizenegy Krebs lett volna a pályán! Zsúfolt nézőterek előtt játszhatnának sztriptízt az arany (lábú?) labdarúgóink. B. G. Városunkba készülő ifik Ismét mozgalmas napok várnak úttörőinkre. Vasárnap a sportcsarnok lesz a színhelye a Sportolj velünk, pajtás utolsó selejtező versenyeinek, ahol ezúttal hét iskola csapata verseng majd két selejtezőben a továbbjutást jelentő első helyekért. Elénk készülődés folyik, oz iskolák úttörőcsapataiban. A A DH tippjei Nem volt könnyű tippelni a 10. hétre, s a 11. sem látszik könnyebbnek! A párosítások csupa „rázós” találkozókat ígérnek, s alighanem azoknak lesz igazuk, akik bátran írják majd a szelvényre az x-eket! A DH ÍGY LATJA: 1. VM Egyetértői.—MTK x 2. Rába ETO—Pp. Hont 5íl J 3. Tatabánya—Csepel x 4. Békéscsaba—Diósgyőr x 5. Kecskemét—Budafok x 6. Olajbányász—Komló 2 7. Egri Dózsa—Szolnoki MTE x 8. Szegedi Dózsa—FÖSPED 2 9. Cegléd—Bp. Építők x 10. Cesena—Bologna 1 11. Internazionale—Lazio x 12. Juventus—Milan x 13. Lanerossi—Napoli 2 PÖTMÉRKÖZÉSEK: M. Sampdoria—Genoa 1 Í5. Kossuth KFSE—DVTK 1 IS. Várpalota—Ganz MÁVAG 1 Magyar Úttörők Szövetsége Országos Elnöksége ugyanis a magyar történelem három nagy eseményének méltó köszöntésére meghirdette az OEX—R fedőnevű riadót, amelllyel kapcsolódnak a Forradalmi Ifjúsági Napok rendezvénysorozatához. A riadóra március 21-én kerül sor. amikor a pajtások az hdottságoknak megfelelően •különböző akadályversenyeken adnak számot ismereteikről. Március 22-án, pénteken a Molnár Béla Ifjúsági és Űt- törőházban, valamint több színhelyen kerül sor a megyei szaktárgyi vetélkedő döntőjére. Ezen a városi verseny első-második helyezett tanulói vesznek részi. apróhirdetés Cserélek tanácsi, új, kettő szoba, összkomfortos lakást, hasonló földszintes, jó levegőjű kisudvarival. Vétel is lehetséges. Telefon: 14-191. Kilián-déli szövetkezeti garzon eladó. Érdeklődni: Iván u. 51. 3/2. Telefon: 27-390. <ss§®as-«f@ftei Trabant és Wartburg de Luxe CX-es eladó. Telefon: 17-808. Ismeretes, hogy március 30-án az MVSC-pályán játsz- szák le a Magyarország—Juä Bläss A Miskolci Pamutfonó felvesz adminisztrációban és raktári munkában jártas középkorú konyhai nődolgozót, valamint 1 fő esztergályost, 1 fő villany - szerelőt, segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Polgári Védelem Parancsnokság felvételre keres rajzolat, villanyszerelő-lakatost 8 órás foglalkoztatású szerződéses munkakörbe. Jelentkezni lehet: mindennap 08.00—15.30-ig Miskolc, Tanácsház tér 1. sz. fszt. 29. sz. szobában (megyei tanács). goszlávia ifjúsági UEFA selejtező labdarúgó-mérkőzést. (Most már bizonyosan, hiszen az LKM párt- és szakszervezeti bizottságának- segítségével sikerült a résztvevőknek szállást találni! — mondotta közbevetőleg informátorunk, a megyei szövetség elnöke, dr. Borossy László!) Moór Ede, az MLSZ újonnan kinevezett szövetségi ifjúsági edzője összeállította a magyar csapat keretét. A kapusok: Fekete (Ózd) és Payer (Honvéd). A többiek: Raáb I., Szabó (Győri D.), Kőhalmi és Nagy (Honvéd), Végh (Videoton), Szijjártó (MTK), Raáb T., Kelemen, Magyar (FTC), Izsó (Vasas), Tóth és Szlivka (SBTC), Taróczay (Békéscsaba), László (MTK). Számítanak még a diósgyőri Koleszárikra és a sajóbá- bonyi Borostyánra. iMindentóle Sok beszédtől tovább élünk Beszélgetni hasznos — ezt állítja Williams professzor. Ohio amerikai állam pszichológiai intézetének vezetője. A profesz- szor véleménye szerint a kevésbeszédü emberek fogékonyak a különféle stresszek iránt, mivel nem vezetik le a bennük felgyülemlett energiát. Ennek következtében pedig... idő előtt megöregednek. Az élcelűdök pedig megállapítják, hogy ha a professzor elmélete helyes, akkor érthetővé válik, miért élnek tovább a szépnem képviselői, hiszen ők az emberiség beszédesebb részéhez tartoznak ... A kövérek a ropogóst szeretik Csukott szemmel, csupán ízéről felismerni az ételt sokkal nehezebb, semmint gondolnánk. Sok ember képtelen megmondani, mit eszik, ha előbb meg nem nézte az ételt. Az ízlés természetére vonatkozó kísérleteket folytatott egy amerikai pszichológus, Susan Schiffman. Kísérletei során néhány önkéntes jelentkezőnek bekötötte a szeméi, majd meglehetősen közönséges ételekkel kínálta őket, többek között hússal, citrommal, banánnal és kávéízű édességgel. Annak elekrülésére, hogy a „kísérleti nyulak” tapintással állapítsák meg az étel mibenlétét, minden ételt a gyermektápszerekhez hasonlóan, homogenizált állapotban tálaltak. Az ételek felismerésében legügyesebbnek a fogyókúrára fogott, elhízott páciensek bizony ultak; 65 százalékuk (feltehetőleg azért, mert életükben alapvető jelentőségű szerepe van az ételnek) azonnal felismerte, mit eszik. Ez a 65 százalék jóval fölötte áll az átlagnak. Általában megfigyelte k, hogy száz vizsgált alany közül alig 40 ismeri fel gyorsan, milyen ételt fogyaszt. Amikor a kísérleti alanyokat életkor szerint csoportosították, megállapították, hogy általában a fiatalok gyorsabbak a felismerésben. A fiatalok 41 százaléka, az idősebbeknek alig 24 százaléka ismerte fel azonnal a fogyasztott ételt. Susan Schiffman megállapította, hogy az idős emberek nyelvén található, édes és sós ízeket megkülönböztető ízlelő szemölcsök előbb elsorvadnak, mint a savanyú és keserű ízeket érzékelő szemölcsök, amelyek még idős korbau is igen erősen aktívak maradnak. Bár az elhízott páciensek gyorsabban és biztosabban felismerték az ételeket, Schiffman doktornő megjegyezte, uogy ezek undorítónak találták majdnem vn - lamennyi fogyasztott ételt. „Ennek oka az, hogy a kalóriaszegény ételeket pép formájában adagoltuk. Márpedig az elhízottak jobban szeretik a ropogós ételeket, mint például a burgonyaszirmot és a pizzát.” Schiffman doktornő véleménye szerint ezeket a kísérleti eredményeket fel lehet használni új diétás étrend kialakításához. „Aranyos” falak Sri Lanka rendőrsége rendszeresen házkutatást tart azoknál, akiket csempészettel vagy tiltott áruk forgalomba- hozatalával gyanúsít. Ilyen esetekben a rendőrség kénytelen gondosan kikopogtatni a falakat, minthogy a csempészek áruikat — főleg az aranyat, az ezüstöt és az ópiumot — gyakran különleges rejtekhelyen tartják, a vakolat, vagy cementréteg mögött. Mindaddig „ott tartják” értékes árujukat, amíg a kereslet a tetőpontra nem ér a fekete piacon. Az ópiumkereskedőknek ezzel a gyakorlattal már többször sikerült erősen felsróíolniok az árakat. Tésztagyár * A Komárom megyei Gyermelyen, a Petőfi Tsz tésztagyárában az új olasz automatikus gépsorral 22—23 féle tésztát gyártanak. Képünkön: szállítószalagon kerül a tészta a szárítóalagútba. (Danis Barna felvétele) Fekete Hugó Ez a neve egy különleges fekete anyagból készített „férfi” bábunak, amelyet a müncheni sugárzásvédelmi intézetben kísérleti alanvnak használnak. „Fekete Hugó” az élő emberéhez hasonló csontvázzal és belső szervekkel rendelkezik, s a röntgensugárzás ezekre is éppen úgy hat, mint a természetes szervekre. A rajta végzett kísérleteknek célja a röntgenszakorvosok 'és munkatársaik sugárzási veszélyeztetettségének mérése. Az eddigi mérési eredményekből is kiderül, hogy a szokásos ólomkötény és a törvényesen előír*. betonfalak nen* nyújtanak kellő védelmet.